Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1974-04-21 / 16. szám, Vasárnapi Új Szó

Aki a Somali Airlines légiforgalmi társaság gépével Aden felől érkezik a Szomáli- félszigetre, a magasból letekintve nem is gondol arra, hogy a fáraók már évezredekkel ezelőtt karavánokat küldtek Pútba — ahogy az Adeni-öböl és az Indiai-óceán között elterülő országot akkor nevezték —, mert innen szállították az óegyiptomi papok kultikus szertartásaihoz szükséges tömjént és mirhát. Az utas nem gondol a múltra, a jelen problémái foglalkoztatják, ugyanis a magasból is látja, hogy ebben a hatalmas országban a mezőgazdaság nem lehet a fejlődés bázisa. Északon napégette tar sziklák borítják, délen sztyeppek, szavannák, félsivatagok, csak a Giuba és a Shibeli fo lyók mentán villannak zöld fénnyel a farmok és az ültetvények. De ezek a terme kény sávok igen keskenyek, és a parttól csekély távolságra már nagyon nehéz a földművelés. A nomádok — ma még az ország lakosságának többsége — egész életükben vándorolnak, mindig új legelőt és itatóhe lyet keresve marhacsordáiknak, kecske- és juhnyájaiknak, és az ország legértékesebb, legmegbecsültebb állatának, a tevének.

Mogadishuból, Szomália fővárosából kell elindulni a nomádok látogatására. Csakhamar elmarad a partvidék dús, zöld növényvilága, alacsony, tüskés bozót, agavék, szór ványosan egy-egy akácfa vagy kaktusz bontja meg a táj egyhangúságát, szoborszerü képződmények — termeszdombok — emelkednek néha öt méter magasba is.

Milyen lehetett Itt az élet a VII. században, amikor szerte Afrikában már felbukkantak a többé-kevésbé kezdetleges államalakulatok, szakrális fejedelemségek, istenkirályságok?

Zsugori, mostoha volt ez a föld az idők kezdete óta, és nemcsak a természet, de a történelem is sokszor korbácsolta lakóit. A tizenkét évszázados arab uralom alatt a szomáli őslakókat a partvidékről az ország belsejébe szorították vissza. 1884-től brit, majd olasz gyarmatosítók kegyetlenségét kellett eltűrniük.

A szavannazóna legjellemzőbben Afrikában fejlődött ki, magában foglalja az északi szélesség 7—8 és 14—15 foka közötti terű leteket, a nyugat-afrikai Szenegáltól, Etiópián át Szomáliáig. A zónában fekvő államok túlnyomórészt gyarmati területek voltak, és az imperialista elnyomás és kizsákmányolás következtében ebben az övezetben van a világ gazdaságilag elmaradott, gyengén fejlett országainak jelentős része, ahol a termelőerők erősebb fejlődése, az intézményes, nagyobb tömegekre kiterjedő kulturális és szociális gondoskodás csak a második világháború, illetve túlnyomórészt az állami függetlenség, a magasabb vagy alacsonyabb fokú gazdasági önállóság elnyerése után kezdődött. 1961. július 1-én kiáltották ki a független Szomáli Köztársaságot, de Igazi fejlődése 1962. március 27-én kezdődött, amikor egyezményt kötött a Szovjetunióval, amely ajándékképpen két kórházat, középiskolát, nyomdát épített Szomáliának, továbbá hathatós segítséget nyújtott három állami gazdaság, gyapottisztító mii, konzervgyárak, rádióállomás, óceáni kikötő építéséhez.

A nomádok összerakható, gyékényből és allatbőrből készült kunyhókban élnek. A férfiak magas termetűek, a nők keskenyek, bőrük feltűnően csillogó. Nem túloznak azok az utazók akik azt állítják, hogy Szomáliában élnek a földrész legszebb emberei.

A legelő és az itatóhiány mindig kevés volt, és ez állandó háborúskodás oka volt az egyes nomád törzsek közölt. Nem is olyan régen a férfi értékét az határozta meg, hogy hány ellenségét pusztította el. A gyarmatosítók szándékosan Izgatták egy más ellen a törzseket, és az ország mai vezetőinek még mindig harcolniuk kell a testvérgyűlölet — szerencsére egyre ritkábban — felcsapó lángja ellen. De ma már elmondhatjuk, hogy a nomádok kezében a dárda és a kés nem a háborús készülődés jele, hanem védelmi eszköz a ragadozók, különösen a leopárdok, oroszlánok és gepárdok ellen. Az állatállomány még mindig a gazdagság mércéje, a tej a legfőbb táp lálék. A tevéket — kizárólag egypúpú dro- medárokat — csak olyankor használják tehérszálításra, amikor új táborhelyre vonulnak. A férfiak a marha- és tevecsordákat őrzik, a kecskékre és juhokra többnyire a nők és a gyermekek vigyáznak.

A száraz időszak elképzelhetetlen szenve dést jelent az ember és az állat számára is. Por és perzselt fű borítja a legelőket, az egyébként is kevés itatóhelyek száma a minimumra csökken. Az állatokat kiszáradt folyómedrekbe terelik, ahol még egy két tócsára bukkanhatnak, vagy a pásztorok gödröket ásnak a mederfenékbe, azt remél ve, hogy kibuggyan a talajvíz.

Az itatőhelyeken kívül kutak is vannak, számuk azonban távolról sem elegendő. A legbiztosabb vízforrás a két folyó a Giuba és a Shibeli. Amikor a kutak és az itatóhelyek kiszáradnak, igen gyakran sok száz kilométerről kell az állatokat u két folyóhoz terelni. A száraz időszak — a gilal — decembertől márciusig tart, és ilyenkor minden emberi erőfeszítés ellenére nagyon sok állat pusztul ni.

Szomália gazdasági fejlődése a víztől függ. A geológiai kutatások bebizonyították, hogy az országnak elegendő vize van, többnyire 4—15 méteres mélységben. A gyarmatosítók azonban semmit nem tettek a vízellátás javításáért. De még a függetlenség kikiáltása után is változatlan maradt a helyzet, mert a korrupt, imperialistabarát kormányzat nem tudta, de nem is akarta fejleszteni az országot:

Az ország történelmének valóban korszak- váltó eseménye az 1969. október 21-i forradalom volt. A Szomáli Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsa és kormánya elhatározta, hogy a szocialista építés útjára iép, és megfelelő feltételek kialakításával helyhez köti a nomádokat.

Azonban ipar nélkül nem lehetséges a szocialista fejlődés, víz nélkül viszont nincs ipari termelés. Ezért kezdeményezték a „gyorssegély-mozgalmat“: önkéntesek ezrei ástak kutakat, tártak fel föld alatti vízmedencéket. építettek öntözőműveket és tettek termővé jelentős területeket, farmokat és ültetvényeket létesítettek. Ez a mozgalom azóta szinte hihetetlen méreteket öltött. Az önkéntes országépítőket az állam látja el élelemmel és ruházattal, és a megerőltető munkát szívesen vállaló fiatalok egyrészt szakmát tanulnak, másrészt megtanulnak írni és olvasni.

Ennek jelentőségét csak akkor tudjuk kellőképpen értékelni, ha tudjuk, hogy az ország lakosságának 90 százaléka még 1960- ban .Is analfabéta volt.

Az ország egyik legfontosabb kiviteli cikke a banán, de egyre jelentősebb az élő állat-export, a húskonzerv- állati bőr- és a szőrme kivitel. Az export egyik legfontosabb felvevő piaca a Szovjetunió.

Nagy és nehéz munka vár Szomália népeire. Ásványkincsei még feltáratlanok, és egyetlen vasútvonalát a második világháború elpusztította.

Egyetlen vasútvonala volt — ez is afrikai sajátosság: valamennyi földrész között Af rika vasúthálózata a legritkább. Eni^ek oka: egyrészt a nehezen legyőzhető természet földrajzi adottságok, a zónális sivatagok, ? magas hegyvidékek és felföldek, a sok szé les folyó, mocsaras területek és a forró trópus — másrészt a gyarmatosítás, amely akadályozta a vasútépítést, gúzsba kötötte Afrika majdnem minden országát, és gátolta a termelőerők fejlődését. Az afrikai országok szerkezete ennek következtében monokulturális lett, egyoldalú nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal. Az országok többségének alig volt gazdasági kapcsolata a szomszédos országokkal, s így nem is igényelték a vasutak megépítését. A létesített vasútvonalak többsége a gyarmatosítók politikai és gazdasági érdekeinek megfelelően épült ki, többnyire azért, hogy az egyes gyarmatok nyersanyagkincsét a kikötőbe szállítsák.

Túlzás lenne azt mondani, hogy az ország „mérföldköves léptekkel halad előre a fejlődés útján“, mert e haladás csak lépésnyi, űe reményekre jogosít, mert á 11 a n d ó, mert minden nap teremt valamit a nép akarata, szorgalma!

A tüskés bozótokat kiirtják az útépítők, u vízemelők és duzzasztók életet adnak a kiégett halott földeknek, és az utakon, a teherszállító jármüvek nyomán haladva, a

tudás, a felismerés is eljut a nomád törzsek kunyhótáboráig.

A gyarmatosítók szándékosan tartották szellemi sötétségben Szomália népét. Az országban mindössze három középiskola és egyetlen főiskola működött. A forradalmi kormány tudja, hogy az általános és kötelező közoktatás nélkül elképzelhetetlen a gazdasági és a kulturális fejlődés. Terme szetesen, ez sem könnyű feladat egy olyan országban, ahol 4,5 millió ember él 637 616 négyzetkilométer nagyságú területen.

Ezen a területen nagyon jelentős szerepük van az önkéntes népművelőknek. Mohammed Siad Rarre vezérőrnagy, a Szomáli Demokratikus Köztársaság elnöke felkérte azokat, akik írni és olvasni tudnak, tudá sukat osszák meg az analfabétákkal.

Babonák és vallási rítusok fékező rend szerét kell kioldani, a tudatban megköve sedett évszázados csökevényeket kell sem legesíteni, de elsősorban: le kell telepíteni a nomádokat, ki kell alakítani a falusi és városi agglomerátumokat, örvendetes, hogy a forradalmi tanács már felszólította a né pet, alakítson földművesszövetkezeteket Ezeket a tömörüléseket állami támogatásban részesítik, és így valószínű, hogy a kezde ményezés sikeres lesz.

Szomália népe a szocialista országépítés útját — tehát az igazság és a szabadság útját választotta.

(P. Oy.f

Marhacsorda az itatóhelyen

A Szomáliái nomádok összerakható kunyhója