Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-20 / 93. szám, szombat
Ahol pontosan jár a forradalom órája Azt mondják, hogy Cien- fuegos a legszebb város a Kubai Köztársaságban. Havannából öt óráig száguld a gépkocsi, amíg eléri „Dél Gyöngyszemét“, meseszép völgyek tárulnak az utas szeme elé, a napfénytől zöldarany fénnyel ragyognak a pálmaerdők és a szinte végtelennek látszó cukornád- és citruszültetvények. A város képe hirtelen, minden átmenet nélkül bontakozik ki a láthatáron és a szárazföldi utas már az első percekben látja, érzi, hogy Itt a jövőt építik. Évszázadok szálltak el a város felett, könnytől, vértől ázott a földje. Valamikor kalózok és spanyol hódítók támaszpontja volt, majd a rabszolga k eres k ed ő k kikötőhelyé. 1525 és 1790 között mintegy 100 000, 1790 és 1880 között pedig már 900 000, főként nyugat-afrikai, néger rabszolga lépett itt szárazföldre a hosszú hajóút után és indult hajcsárok korbácsától hajszolva az ültetvényekre, a leírhatatlan szenvedések poklába, ahonnan csak a halál szabadította ki. A Ka- rib-tenger felől öböl mélyül a város partvidékéibe és az öböl bejáratát őrizni látszik az 1745-ben épült Jagua kastély, amelynek termeiben ma a kubai népművészet legszebb kincseinek súlya alatt roskadoznak a tárlók. Azonban a város 90 000 lakója nem a múltat keresi, mert itt csak a jelen és különösen a jövő a fontos. A jövő pedig az iparfejlesztés. Az észak felől vezető út mentén épül az úgynevezett ipari övezet. Itt dolgozik 1967 óta a cukornádcsomagoló, a „terminál azuca- rera“. Valamikor a dokkmunkások 15 nap alatt raktak meg az ország legfontosabb mezőgazda- sági termékével egy 10 000 bruttóregisztertonnás teherha- jót, ma ezt 15 ember egy nap alatt elvégzi. Természetesen nem elég a cukornádat termelni, learatni, szükség van felvevőpiacra is. Ez késztette az amerikai imperialista köröket és monopóliumokat arra, hogy felmondják a cukorkontingenst és így engedelmességre kényszerítsék a szocialista fejlődés útjára lépett országot, de agresszív, zsaroló politikájuk csődöt mondott, mert a szocialista államok hatékonyan támogatták a függetlenségéért, szabadságáért küzdő kubai népet és a Szovjetunióval 1964-ben kötött szerződés biztosítja az ország fejlődését, a szovjet felvevő piac megvédi Kubát a tőkés piac áringadozásainak káros hatásától. Cienfuegos éppen a szocialista országok testvéri együttműködésének nagyszerű, szemléltető és bizonyító példája. A cukornád-csomagoló közelében épült fel csehszlovák—kubai együttműködéssel egy hőerőmű és egy műtrágyagyár. Napjainkban a város legfontosabb építkezése a gabonamalom. Ez lesz az ország legnagyobb malomipari kombinátja. Ma még csak a hatalmas létesítmény alapjait ássák, de nemcsak a mérnökök, hanem a segédmunkások is pontosan tudják, hogy milyen lesz az épület, milyen gépekkel szerelik fel, tudják, hogy a tervek szerint három műszakban 600 tonna gabonát őröl lisztté, hogy hatalmas szívócső-hálózat köti majd össze a kikötővel, ahová a gabonaszállító hajók befutnak. Kuba ugyanis nem búzatermelő ország, a búzaimportáló államok közé tartozik. Mivel azonban a malomipari kapacitás hiányzik, búzalisztből is behozatalra szorul. A most épülő malom őrlőkapacitása fedezi az ország búzaliszt-igényének 27 százalékát. 1976-ban helyezik üzembe — a tervek szerint. De Cienfuegosban (és az egész országban) megszokott, hogy nem ragaszkodnak a tervezett határidőhöz, hanem jóval előtte teljesítik a feladatokat. A munkások „kommunista brigádokba“ tömörültek és ez olyan erkölcsi kötelezvényt jelent ebben az országban és ebben a jövőbe növő városban, amit tettekkel, önfeláldozó munkával kell beváltani. A kommunista brigádok tagjai Cienfuegosban ünnepnap előtti alkonyat idején sem néznek az órára és a minőségi mutatók maximális betartása mellett szinte zsugor- gató takarékossággal használják fel a nyersanyagot. A képlet — az erkölcsi-etikai képlet — ahogy azt Rey Morales hegesztő megfogalmazta, nagyon egyszerű: „Mindnyájan tudjuk, hogy mennyire fontos a saját személyes igyekezetünk. Ha túllépjük a határidőt, az üzem csak később kezdhet termelni. Ha később kezd termelni, a kormány kénytelen továbbra is milliókat fordítani lisztimportra“. Ilyen egyszerű, de mindent kifejező közgazdasági fogalmakban gondolkodnak a cien- fuegosi munkások, a kubai dolgozók. Argelio Almeide Sanchez, a Kubai Kommunista Párt városi szervezetének titkára, szinte szüntelenül járja az építkezéseket, a munkahelyeket, mindent lát, mindenről tud, mindenkit ismer. Honnan indult? Tizennégyéves korában, mint cipészinas kapcsolódott be a forradalmi mozgalomba. Ezer- kilencszázötvenötöt mutatott a naptár. Ekkor már két év telt el a santiagói Moneada kaszárnya ostroma, a győzelmes forradalom nyitánya óta, de a megpróbáltatások még nem értek véget. Egy év múlva Fidel Castro 81 társával partra szállt Oriente tartományban, 1957-ben megalakult a Március 31-i forradalmi direktórium, 1959-ben a felkelő hadsereg bevonult Havannába, 1960-ban az USA felmondta a cukorkontingenst, 1961-ben amerikai gépek bombázták Havannát és Playa Gi- rónnál fegyverrel kellett visz- szaverni az agresszorokat, 1962-ben robbant ki a Karib- tengeri válság ... Mennyi harc, akaraterő, éberség, forradalmi lelkesedés kellett a győzelemhez, mennyit kellett küzdeni azért, hogy Cienfuegosban fegyver helyett csákányt ragadhassanak a kezek! A cement és acél nyers szaga elnyomja a tenger felől érkező sós-párás szellők illatát, öregek és fiatalok, felnőttek és gyermekek is pontosan ismerik a városfejlesztés terveit: „ ... a lakások ezrein kívül felépül egy 1100 férőhelyes tanítóképző, két középiskola, egy haifeldolgozó üzem, ©gy korszerű szálloda a tengerparton, egy sportcsarnok és egy hatalmas sertésfarm ... Aki egy évvel ezelőtt járt Cienfuegosban, ma nem ismerné meg a várost és aki ma sétál az utcákon, egy év múlva, ha visszatér, úgy érzi, soha nem látott falak közé került. Mert Kubában nem késik a forradalom órája. Néhány évvel ezelőtt a kubai népünnepélyek befejező része az ördögfiókák (los diablitos] tánca volt. A diablitók táncát régen, még Afrikából hozhatták magukkal a néger rabszolgák és nyilván kultikus eredetű. Ma Cienfuegosban a menet- záró csoport ilyen ünnepélyek alkalmával építőmunkásnak öltözik. A férfiak csákányt, lapátot, míg a lányok simítókat, meszelőt, festékdobozt és ecsetet tartanak, és két tánclépés között, egy-egy munkamozdulattal sejtetik „mesterségük címerét“. Ott, ahol valamikor megbilincselt és véresre korbácsolt rabszolgák léptek Kuba földjére, boldog gyermekek tapossák a tengerpart puha homokját. Ott, ahol valamikor a megalá- zottak, a halálra szántak menete vonult, szorgosan építik az új falakat, nemcsak kézzel, izommal, hanem szívvel, önfeláldozó lelkesedéssel, forradalmi öntudattal, i Cienfuegost ’ csak 1819-ben emelték városi rangra a francia gyarmatosítók „Fernandina de Jagua“ névvel. Lakói, a bennszülöttek nem ok nélkül gyűlölték az idegeneket és ez a gyűlölet csak a forradalom győzelme után oldódott fel, azokkal szemben, akik önzetlenül támogatták a kubai nép harcát. A Szovjetunió vezette szocialista országok népéről ma csillogó szemekkel és a ba- ríti szeretet hangján beszélnek Cienfuegosban és ha egy kisfiút megkérdeznek, hogy hová szeretne elutazni, gondolkodás nélkül válaszol: a Szovjetunióba és Csehszlovákiába, Lengyelországba és az NDK-ba... Nem véletlenül nevezik a várost „Dél Gyöngyszemének“. Valóban a világ egyik legszebb városa, falai fehér villanására kék fénnyel válaszol a tenger. De a legszebb: lakóinak igyekezete, jövőt építő lendülete, szocialista, osztályhű öntudata. Bizonyos, hogy megnyerik a békés építés forradalmát is, mert Kubában pontosan jár a forradalom órája! (pgy) A korszerű Jagua Szálló es a Népművészeti Múzeum (balról) Parasztforradalmár TÁNCSICS MIHÄLYRA EMLÉKEZÜNK 175 évvel ezelőtt, 1799. április 21-én született Táncsics Mihály, a nagy parasztforradalmár, az osztályharc első magyarországi teoretikusa. A dunántúli Acsteszéren látta meg a napvilágot. Szülei szláv származású — apja horvát, anyja szlovák — telkes jobbágyok voltuk. Először a takácsmesterségre adta a fejét, és mint vándor- legény bejárta szinte az egész országot. Kíváncsian és nyitott szemmel nézi és figyeli korának társadalmát, a halódó, de meghalni még mindig nem tudó magyar feudalizmus társadalmi és szociális igazságtalanságait. Közben tudását is gyarapítja; már majdnem felnőtt ember, amikor tanítóképzőbe Iratkozik be, amelyet később sikeresen abszolvál. Jogászkodással is kísérletezik, de erről a területről hamarosan elhódítja a politikai publicisztika. Közben, 1836-ban megjelenik Pazardi című regénye, amelyben éles iróniával mutat rá az elmaradott magyar- országi viszonyokra. Irodalmi és politikai tevékenységének fő területe azonban mindvégig a politikai röpirat maradt. Első politikai röpirata 1844- ben jelent meg Lipcsében. Címe: Sajtószabadságról nézetei egy rabnak. Táncsics nézetei ebben az Időben nagyjából még megegyeznek a Kossuth Lajos és az általa vezetett liberális nemesi ellenzék vallotta politikai szociális és nemzetiségi elképzelésekkel, de már ebben az első politikai röpiratában is bátran vágja a társadalom hatalmasainak szemébe: „a cenzúra a legnagyobb bűn." „Az embernek szabadsága van minden fölött ítéletet kimondani, ml a természetben van. Ezen szabadság nélkül minden inkább volna az ember, csak ember nem" — hirdeti Táncsics ae illegálisan kiadott első röpiratában. Politikai és szociális nézetei azonban egyre radikálisabbakká válnak. Erről tanúskodik a még az 1848—49-es forradalom előtt megjelent másik két politikai röpirata, a Népkönyv és a Hunnia függetlensége. Az előbbihez hasonlóan ezek is csak külföldön és illegálisan jelenhettek meg. Két legradikálisabb röpirata, a Józan ész, és a Nép szava — Isten szava csak az 1848-as szabadságharc alatt láthatott nyomdafestéket. 1847 márciusában a császári rendőrség elfogta és bebörtönözte a radikálisan baloldali nézeteket valló Táncsicsot. Budai börtönéből 1848. március Ötvenéves intézet A Trňai Szőlészeti Kísérleti Intézet fennállása fél évszázados jubileumának alkalmából hazánk tokaji körzetének központjában, Trňa községben kerületi szemináriumot rendeztek, melyen tötíb mint ötven szakember Kelet-Szlovákiai szőlészete fejlesztésének időszerű problémáival foglalkozott. A jubiláló intézetnek kezdetben öt hektár szőlője volt s annakidején átlagosan 20— 35 mázsa termést ért el. Jelenleg harminc hektáros területen folytat kísérleteket, s az utóbbi öt év alatt átlagosan száz mázsán felüli átlaghozamot ért el. —k 15-én a pesti forradalmi tömeg szabadította ki. Az 1848i— 49-es szabadságharc alatt a magyar forradalmi országgyűlés legradikálisabb képviselője. Táncsics igazi fóruma ebben az időben azonban az általa szerkesztett Munkások Újsága volt. Lapja hangot adott a paraszti tömegek elégedetlenkedéseinek, de főleg a városi munkásság panaszait figyelte éber szemmel és követelte azok orvoslását. A pesti kormány nem nézhette tétlenül a „kommunista lází- tó-felforgatő tevékenységét“, és minden eszközt megragadott, hogy ártalmatlanná tehesse Táncsicsot. 1849 januárjában például a Munkások Újsága szerkesztésétől is megfosztották. Á szabadságharc bukása után sokáig bujdosott, de a Bach- korszak legsötétebb éveiben is rendületlenül írta politikai röp- iratait. Ebből a korból származó két legjelentősebb brossúrá- ja Mi a szocializmus és mi a kommunizmus és A forradalomról általában címet viseli. Ezekben a születendő munkás- osztály problémáival foglalkozik. 1860-ban az önkényuralom ismét börtönbe vetette az akkor már 61 éves Táncsicsot. 15 évi szigorított várfogságra ítélték. 1866-ban azonban az akkor meghirdetett általános amnesztia jóvoltából ismét szabadlábra került. Az öreg, ‘félig megvakult Táncsics a kiegyezés után sem adja fel a politikai harcot. 1869-től 1872-ig országgyűlési képviselő volt, közben szerkeszti az Arany Trombita című munkás hetilapot, végül ő lett az Általános Munkásegylet, a magyarországi munkásság első öntudatosan osztályharcos egyesületének az elnöke. Emlékiratai, amelyet sok éven keresztül írt, Életpályám címen jelentek meg. Táncsicsot, akinek élete „harcok, küzdelmek, lázadások, sikerek, kudarcok, nagyságok, bukások, sikertelenségek láncolata" volt valódi parasztforradalmárnak kell tartanunk, olyannak, aki kereste és megtalálta az utat a munkások felé, és bennük látta a jövő társadalmának egyik fő pillérét. (P Fi Folytassa, Olga néni... Olvasóink hétről hétre találkoznak kiállításokról írott kritikával, festőkről, grafikusokról és másokról készült portréival. Számukra Párkány Jenőné — lapunk állandó külső munkatársa — egyike azoknak a szerzőknek, akik ismeretlenül is közeli ismerősök, mert hosszú éveken át jó- barátként vallanak mások művészi megnyilatkozásairól, s ezáltal egy kicsit önmagukról is. Nem tapintatlanság leírni, hogy Bárkány Jenőné, a mi kedves Olga nénink, holnap lesz 75 éves, hiszen fáradhatatlanságával, ügyszeretetével, fiatalos lendületével immár csaknem két évtizede igazolja a régi igazságot, miszerint nem az évek teszik az embert fiatallá, avagy öreggé. Egyetlen nagy szerelme van: a haladó, elkötelezett művészet. Ennek szolgálatában írta valamennyi cikkét. Csaknem két évtizede jelent meg első írása lapunk hasábjain Csemiczky Lászlóról. Azóta élete egyik fő értelmévé vált a képzőművészet nemes szolgálata, az írás. Születésnapján szerkesztőségünk és olvasóink nevében a szívből jövő jókívánságok mellett megismételjük azt, amit 19 éve lapunk akkori rovatvezetője mondott Bárkány Jenőné első fásának elolvasása után: Folytassa, Olga néni... —y—f
