Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1974-04-19 / 92. szám, péntek

Az első pionírra] élén állt

Képes Tibor elvtárs negyedszázaddal ezelőtt ifjú tanítóként szülőfalujában, Kosihovcén (Dacsókesziben) az első pionírraj élére állt, s ma mint a šahyi (ipolysági) Janko Kráľ Pionírház igazgatója egy egész körzet pionírjainak tevékenységét szervezi, irányítja.

Közép Szlovákiában 1949. április 24-én alakult meg Dacsókesziben az első pionírcsapat, mely ma is Július Fučík nevét viseli. Gabul Béla elvtárs, az iskola akkori igazgatója volt a csapatvezető. Ö ma a Veľký Krtiš-i (Nagykürtösi) Járási Nemzeti Bizottság iskolaügyi osztályának a vezetője. Amikor fogadalmat tettek az első pionírok, Huszár Imre kapta meg elsőként a vörös nyakkendőt. Ö ma az efsz traktorosa.

Tények, adatok ezek a most jubiláló, fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Pionírszervezet krónikájából. Akkor alig 30—35 pionírból állt a csapat, s ma hazánkban közel félmillió tagja van a pionír szervezetnek.

Most, negyedszázad múltán kérdezem Képes Tibor elvtárstól: Milyen volt a kezdet? Válasza nem tétova, nem mérlegelő, nem latolgató, hanem magasztos:

— Nagyszerű volt!

Eletelveket tűzött maga elé, és sohasem szegte meg azokat. A túlságosan egyszerű életfelfogást, a munka olyan értelmű leegyszerűsítését, hogy az csak pénzzel, jövedelemmel mérhető, már ifjú tanítóként elvetette, amikor rájött, hogy a szocialista társadalomban lehet igazán emberré az ember. Rájött, hogy mindenkiben, még a legkisebb gyermekben is, van emberi érték. Es ma is azt vallja, hogy nincs magasztosabb öröm, mint ezt meglátni az emberben. Rávezetni az életútra a vörös nyakkendős pionírokat. Eleielve: megtenni mindent, ami tőlünk telik és tudni, hogy ez

elősegíti a reánk bízott nagy ügy sikeres megvalósítását.

Lehet, hogy ez frázisként hat, de az ipolysági körzet pionírjainak körében már évtizeddel ezelőtt meghonosodott a tevékenységét jelző, jelentős szójáték: — Képes bácsi a pionírokért mindenre képes! — Es ez olyan megbecsülés, amelyet nem lehet dicsérő, kitüntető ok levélre ráírni, de értéke vitathatatlan. Babérokra sohasem pályázott. Tetteit oklevelekkel, emlékérmekkel, kitüntetésekkel szokták jutalmazni. Örül ezeknek, de irodája falára mindig csak a legutóbb kapott kitüntetést szokta elhelyezni. Néhány hét múlva azt is leveszi, elteszi emlékei közé.

Képes Tibor elvtárs tehát megkapta a legnagyobb elismerést. Mit vár önmagától és a pionírmozgalomtól? Ezekre a kérdésekre nehéz választ adni, de ő már mérlegelte, fontolgatta önmagában, ezért így felel.

— A pionírmozgalomtól méltó folytatást... Önmagámtól pedig, hogy még sokáig eleget tehessek jelszavunknak.

HAJDt ANDRÁS

kerüljön sor a többi szocialista országgal. A konzultációk eddig megvalósított első szakasza megmutatta, hogy még további széles lehetőségek vannak. Most azt kell elérni, hogy az előzetes egyezményekben rögzített feladatok alapján a minisztériumok, a vállalatok és a kutatóintézetek a jelenlegi irányzatokat a közös megoldások konkrét terveiben juttassák kifejezésre, s ezekben érvényesítsék az olyan progresszív formákat, mint a közös tudományos kutatási teamek, a konstruktőr kollektívák stb. Arra is szükség van, hogy e tervekből adódó kötelezettségeket szerződések biztosítsák, amelyek pontosan kifejezik a ml vállalásainkat, valamint azt, amit szükségleteink fedezésére másoktól veszünk át.

Éppúgy elkerülhetetlenül fontos, hogy az idén sorra kerülő többoldalú konzultációk alkalmával világosan kifejezzük a mi hozzáállásunkat és a közös feladatok megoldásában való részvételünket.

Tovább kell fejleszteni a tudományos-technikai és a termelési együttműködés viszonyait, kihasználva azokat a pozitív tapasztalatokat, amelyeket e kapcsolatok fejlesztése során eddig szereztünk. Olyan sokoldalú szankciókat tartalmazó szerződéses kapcsolatok lényeges bővítésére kell törekednünk, amilyeneket saját állami gyakorlatunkon belül alkalmazunk.

Nyíltan meg kell mondani, hogy minden újabb eredményes lépés ú] problémákat hoz felszínre; amennyiben a többoldalú együttműködés mai formáit pozitívan értékeljük, ez még nem lelenti azt, hogy nem lehet azokat tovább tökéletesíteni. Célszerűnek mutatkozik például a többoldalú kutatási programok egybekötése a közös pénzügyi, deviza-, káder-, valamint beruházási források képzésével, amelyek egy helyről kerülnének felhasználásra a nagyobb jelentőségű feladatok finanszírozásánál. Természetesen célszerű lesz összekapcsolni ezeket a kérdéseket az institu- cionális problémák megoldásával is: a tudományos-kutatási társulások legyenek erős nemzetközi szervezetek, amelyekben egy vezetés alá kerül a kutatás, a fejlesztés, a termelés és az értékesítés, amelyek így világviszonylatban is meghatározó szerepet játszhatnak a műszaki fejlesztésben, s potenciáljuk alapján a legnagyobb konszernek szintjére kerülnek.

A KGST TEVÉKENYSÉGE a tudomány és a technika szakaszán, valamint a kétoldalú tudományos-technikai együttműködés a Komplex Program elfogadása óta oly gyors ütemben növekedett, amilyenre kapcsolataink történelmében nem volt még példa. A proletár internacionalizmus szellemében lendületet kaptak a szocialista országok együttműködésében rejlő erők. A biztatóan alakuló együttműködés egyúttal annak a növekvő biztonságnak is a fokmérője, amelyre a gazdasági és társadalmi programok kidolgozásánál támaszkodunk. Az elmúlt huszonöt év eredményeit és az utóbbi évek sikereit együtt értékeljük a CSKP XIV. kongresszusán elfogadott határozatok eddigi teljesítésével. Amíg nem is olyan régen a Komplex Programot és annak egyes részeit „ideológiai“ szempontból magyaráztuk, ma már nem elég csupán beszélni az integrációról, hanem mindennapi munkával kell azt megtölteni, figyelembe kell venni a mindennapi Irányítási gyakorlatban, mérlegelni kell minden döntésnél. Ugyanakkor azt Is tudatosítanunk kell, hogy az integráció fejlesztése a béke- politika pozícióit erősíti, amely ma a világ fejlődésének meghatározó tényezője.

Dr. ANTONÍN MRÁZEK,

a CSSZSZK technikai és fejlesztési miniszterének helyettese

A faluban csaknem egész télen át minden este névnapot, vagy születésnapot ünnepeltek valahol. Hol ennél a háznál, hol amannál, és Cseneiéknek any- nyi rokonuk meg ismerősük volt, hogy hetenként legalább kétszer kénytelenek voltak elfogadni egy-egy meghívást.

Számukra is szokatlan volt ennyi ünneplés. Bár a faluban azelőtt is megártották a névnapokat és születésnapokat, ők alig jutottak eszébe valakinek. Igaz, igaz, csak ősszel épült meg az emeletes ház, mely a rokonoknak és ismerősöknek már messziről a szemükbe öt- lik. Kétszobás egyszerű parasztház állt a helyén. Két ablakszeme fáradtan, öregesen meredt az utcára, s a díszes, zöld olajfestékkel mázolt vaskerítés és vaskapu helyén csak léckerítés, meg fakapu rogyadozott. Csenei Gábor harmincegy néhány éve házasodott be a Kenéz családhoz, s Ideköltözött Idősebb Csenei Gábor, az édesapja alvégi házából. Alighogy megházasodott, behívták katonának, s a háború és fogság hosszú esztendei Után, házasságának hetedik évében Kenéz Mária fiút hozott a világra. Szokás szerint apja után nevezték el. Most már hárman voltak Csenei Gáborok, de a faluban soha senkinek fel nem tűntek.

A legidősebb, minthogy lovai a háború idején odavesztek, végül is gyalogmunkásnak állt be a szövetkezetbe. Egy ideig a sertéseket gondozta, s mikor egészen elaggot éjjeliőrnek csapott fel. Azóta, hogy abból is kivénült, már csak a ház körül motozott. Malacot hizlalt, az apró kertet művelte, eljárt a tejért a tejcsarnokba, a henteshez, meg a fűszeresboltba. Vele csaknem egykorú felesége két évvel ezelőtt halt meg. Kenéz Mária szülei is elhaltak. Az asszony már egy évtizede, öreg Kenéz pedig alig néhány hónappal a legidősebb Csenei felesége előtt múlt el e világ ból.

Az idős apa és az idős fiú alig látogatták egymást. Ha az öregnek árpa vagy kukorica kellett, a legifjabb Gáborral állt szóba, az unokával, aki a katonaság után traktorosnak állt be a szövetkezetbe. A fiát hiába kereste volna. Fejő volt, és az istállón kívül is mindig talált magának valami elfoglaltságot.

Apját és a fiát csak a nagy ünnepek és a temetések hozták össze. Két évnek előtte az anyja temetése. Bántotta is u lelkiismeret, hogy még csuk búcsút sem vehetett tőle életében. Szokása szerint karácsonyra, vagy újévre halogatta a látogatás idejét. Dehát ki gondolta volna, hogy szegény anya olyan váratlanul itthagyja őket. Nem is betegeskedett. Utolsó napjáig talpon volt. Azon a szomorú novemberi estén iő szokása szerint lepihent a súlyos tarka dunna alá, és reggel — reggel elfelejtett felébredni.

Idős Csenei Gábor szomszédai hozták meg a hírt a fiának. Szaladt le az Alvégbe, és útközben hitetlenül azt mondogatta magában, nem igaz, nem igaz! Pedig rettenetesen igaz volt. Az udvar és a ház délután eltelt gyászkendős szomorú asszonyokkal. Az idős férfiak is ellátogattak sújtott szomszédjukhoz. Rázogatták a kezét, őszinte részvétüket fejezték ki, és vigasztalták, hogy a szegényke nagyon szép kort ért meg.

— Szép kort, nagyon szép kort —, motyogta magában a legidősebb Csenei. Teljes nyolcvanegy esztendőt élt meg, ő pedig két évvel idősebb volt a feleségénél. Most már rajta a sor.

Mindig természetes valaminek tartotta a halált, épp azért sose gondolt rá, még a teme téseken se. És épp oly természetesnek érezte, hogy tőle távol tartja magát, mert agg kora ellenére is egészséges és erőteljes volt. Most, hogy a felesége ilyen váratlanul elszunnyadt, túlságosan megérezte vállán a nyolc évtized terhét és a temetés még jobban magába roskasztotta.

A népes tor után, mikor magára maradt a fiával, feltámadt benne a hatalmas életösztön, mely már nem saját magával, hanem utódaival gondol.

— Tenni kéne valamit —,

mondta a fiának a gyertyafény szomorú lobogása mellett.

A fia értetlenül rámeredt. Ugyan mit lehet itt tenni? Nem tudott a jövőre gondolni, még a holnapi napra sem, csak az édesanyja elvesztése miatt érzett fájdalom vájkált benne. Olykor nehéz könnycsepp gördült le arcán.

— Meg kéne házasítani a fiút, — mondta az öreg.

— Megházasítani? A Gabit? — Még értetlenebbül nézett apjára. Alig ért véget a temetés, ő már ú j nászra gondolt. Most

BÄBI TIBOR:

A GABORIK

még öregebbnek, fáradtabbnak érezte magát, mint az apja. És a fia? Nem lehet abban kiigazodni. Igaz ugyan, hogy vannak leányismerősei, és az Is igaz, hogy kora szerint megérett volna már a házasságra, de az esze szerint? Ugyan melyik lányt veszi komolyan.

— Nem akar az házasodni, — mondta az apjának. — Autót akar. Erőszakkal autót akar venni.

— Hát vegye meg azt az autót. — mosolygott fáradtan az öregember. A gyász és fájdalom ellenére is elmosolyodott, mikor a legifjabb Csenei Gáborra, az unokájára gondolt. A fiának pedig azt mondta: — Ha egy portán garázs épül, ahhoz tisztességes ház is kell. A Kenézék háza pedig ...

Fáradtan legyintett.

A fia lebecsülő, súlyos szemrehányásként fogta fel az öreg kézmozdulatát. A tehenek fara mellett átgürcölt két évtizedre gondolt, egy pillanatra az is eszébe jutott, hogy az egykori Kenézházat valóban elhanyagolta, de csak azért, hogy újat építsen a helyére, és most saját magát sem értette, miért nem fogott neki már régebben. Hirtelen föltámadt benne az egy életen át pénzét gyűjtögető parasztember gőgje:

—- Azért csak volna miből megépíteni azt a tisztességes házat.

Én meg arra gondoltam, hogy a Cseneiéknek most már nincs szükségük két portára —, mondta az öreg a fiának.

Akkor a tor után határozták el, hogy az egykori Kenézportán építik meg az emeletes házat. És megépítették. Ideiglenesen az ifjabb Csenei Gábor családostol apja alvégi házába költözött. Tavasszal pedig nekifogtak az építkezésnek. Az egykori Kenéz portán, mert így volt ésszerű. Az omló régi házat bontották le, mikor mindent tető alá hoztak és beköltöztek, az egykori Csenei portát eladlak, jó áron adták el, és így azt is tudta mindenki, hogy az új házat nem terheli semmilyen adósság. A garázs is megépült, a legifjabb Csenei Gábor kívánsága és akarata szerint, mert mindenképp meg akarja vásárolni az autót, bár apja azt mondta neki, hogy inkább az emeleti szobákat kellene bebútorozni.

— Ha megnősültem, majd akkor —•, mondta a legifjabb Gábor, és apja tudta mire^ gondol. Hát igen, tűnődött ma-' gában, segélyt, se házassági kölcsönt, bútort se kaptam annak idején. A nagyapja, a legidősebb Gábor Is szigorú szemrehányással tekintett unokájára:

— A mi gondunk volt megházasítani. A te gondod már csak annyi lesz, hogy megnősülj.

A fiatalember fel se vette a szemrehányást, csak nevetett:

— Arra is sor kerül.

így hát állt a ház, és most már mindenki -tudomásul vette Csenei éket. Mar nem is így hívták őket, hanem Gáborék- nak, és keresztnevüket is hármójuk számával díszítették fel, s lettek a Három Gáborék. Ősztől tavaszig sok névnapra és születésnapra hívták meg okot. Mikor kitavaszodott és el- közelgett Gábor napja, arra gondoltak, hogy most már nekik is meg kell hívni néhány

rokont és ismerőst, annál is inkább. mert a legidősebbnek a nevenapja is egybeesett a születésnapjával.

— Sok italt kell majd hozni —, mondta az ifjabb Gábor.

— Üsse kő, mondta a legidősebb, még úgy is olcsó lesz, mert egyszerre három névnapot és egy születésnapot intézünk el.

Kenéz Mária, az ifjabb Csenei felesége, csak mosolygott magában, mert már pontosan tudta, hogy kit kell meghívni. Elsősorban Kubicseket, a zoo- technikust, a feleségével és leányával együtt, mert az a leány lesz a fia jövendőbelije. Régen tudta, mert anya és asszony létére ilyesmit tudnia kell. Olykor, ha magára maradt a hófehér csempével kirakott konyhában, érthetetlen fájdalom és szomorúság rohanta meg, annyira, hogy leroskadt a kisszékre és elpityeredett. Ugyanakkor valami vigasztaló nagy öröm is áthullámzott rajta, mert az a leány is Mária, és csakhamar bekövetkezik az idő, hogy a három Gábor között már ketten lesznek Máriák.

Különböző várakozások és fontolgatások között következett be végül Gábor napja. Komoly ünnepnek szánták, nemcsak névnapnak és születésnapnak, de házszentelőnek is. Minthogy mind a három Gábornak együtt kellett lennie, a középső talált maga helyett egy nála négy vagy öt évvel idősebb nyugdíjas embert, aki helyettesítse az esti fejősnél. így hát minden zavartalannak ígérkezett. És akkor az ünnepi vacsora előtt maga Kubicsek ron totta el a dolgot. Túlságosan korán és egymaga rontott be a házba, azzal, hogy a Dáni Dániel rosszul lett és elvitte a mentő. így hát feltétlenül kell valaki, aki helyettesítse őt is az esti fejesnél. Tehetetlenül ránézett az ünneplőjébe öltözött legifjabb Gáborra:

— Hol szerezzek most már valakit. Nem hagyhatsz cserben Gábor fiam.

A Gábor fiam kétségbeesett ten ráförmedt jövendőbeli apósára: — Egész télen át folyton engem rángatott ki a műhelyből, vissza a tehén farához. Én utóvégre traktoros vagyok.

Valóban úgy volt. Egész télen át helyettesített valakit, de a mai napon sehogy sem aka- ródzott neki megtenni ezt a szolgálatot.

— Mi tévő legyek akkor? Mit tegyek? — hajtogatta kétségbeesetten az öreg Kubicsek. Fejni csak kell valakinek.

— Szervezzék meg végre két váltásra! — mondta a legifjabb Gábor, bár pontosan tud- ta, hogy a mai estén már a két váltás se segít. Itt akart maradni, mert Mária is itt lesz.

— Két váltás, két váltás —, dörmögte orra alatt a legidősebb Gábor. — Micsoda fiatalok.

A fiú apja elengedte füle mellett a két váltást, csak a tehén fara ragadt meg emlékezetében. Megmarkolta a fiú vállát és dühösen megrázta: —

Te traktorosl Te nem vagy odavaló a tehén farához. De az apád igen az odavalói?

Egy átkínlódott élet haragja csapott fel a hangjában, és a fájdalom, hogy a fia nem becsüli a rápazarolt évek fáradtságát. Szerencsére akkor nyitott be Kubicsekné a lányával. Mögöttük még néhány idősebb férfi és asszony. Hirtelen magához tért, és mintha ml sem történt volna, józanul, higgadtan rászólt a fiára:

— Öltözz át és eredj!

És a fiú elment. Az ünnepi vacsora nélküle kezdődött el. Kubicsek mentegette a távollétét a hirtelen beállt szükséghelyzettel. Valakinek mégis csak fejni kell.

A vendégek vacsora ellőtt és vacsora közben föl-fölköszön- tötték a két idősebb Gábort, a legifjabbat pedig dicsérték szorgalmáért és áldozatkészségéért. Senki nem gondolt a két váltásra, mert az ifjú Gábor és Kubicsek vitáját senki nem is hallotta. Igaz, hallotta a két idősebb Gábor, és persze, Kubicseknek is emlékeznie kellett a fiú tiltakozására, de most egyikük sem akart erre visszagondolni.

De Mária? Mária folyton er* re gondolt és a fiúnak adott igazat.