Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1974-04-14 / 15. szám, Vasárnapi Új Szó

(A tanulmány első részét a Vasárnapi Oj Szó előző

számában közöltük)

A marxizmus—leninizmus a harcban a vezető szerepet a forradalmi élcsapatnak juttatja, ugyanakkor visszautasítja a „felszabadító hősökről“ alkotott kispolgári elképzeléseket. A kommunisták szerint a tömegek a történelem alkotói, a munkásosztály pedig a kapitalizmus sírásója. Az élcsapat feladata az, hogy magasabb fokra emelje az osztály és a tömegek öntudatát és harci képességét is, az, hogy harcba vigye, és győzelemre vezesse őket. Az osztály élcsapatának az a képessége, hogy ezt a feladatot végrehajtsa, világosan megmutatkozik a forradalmi dagály idején, forradalmi helyzetben, amikor a proletár- és kommunista etikát nagy tömegek teszik magukévá, melyeknek erkölcse sok vonatkozásban az élcsapat erkölcsének színvonalára emelkedik.

Lenin hangsúlyozta, hogy „ ... a forradalomhoz ... azt kell elérnünk, hogy a munkások többsége (vagy mindenesetre a tudatos, gondolkodó, politikailag aktív munkások többsége) teljesen megértse a forradalom szükségességét, és kész legyen érte akár a halálba menni...“ (Művei. 31. köt. Budapest, 1951., 75 —70. old.)

Tehát a forradalom szempontjából szükséges politikai tényezőket fontos erkölcsi tényezőnek kell kísérnie: az élcsapat azon készsége, hogy a győzelem érdekében áldozatokat hozzon, át kell hogy terjedA harc a szocializmus és az imperializmus között erkölcsi téren is folyik

A kommunista párt a proletariátus politikai, forradalmi élcsapata, s egyszersmind erkölcsi élcsapata is. A párt tagjait a proletár- és kommunista erkölcs elvei szerint neveli, és döntő szerepet játszik a munkásosztály, minden kizsákmányolt és elnyomott erkölcsi színvonalának emelésében. Ez a nevelő funkció a politikai orientálás, a jelszavak, a párt mindennapos tevékenysége révén valósul meg.

A helyes politikai irányvonal nevelő tényező, a kommunisták erkölcsi ereje fokozásának tényezője. Épp ellenkező hatása van az opportunizmusnak. A partikuláris érdekek és a „lehetőségekhez képest“ kultusza, melyet a jobboldali opportunisták hirdetnek, a fő célok megtagadása és az elvek terén tett engedmények gyöngítik a harckészséget és az önfeláldozásra való képességet, kaput tárnak a burzsoá befolyás előtt az emberek gondolkodásmódjában és magatartásában. A „baloldali“ opportunizmus, kiváltképp a szektásság, a tömegek lenézéséhez, individualizmushoz vezet, gyöngíti a szolidaritást.

A párt szervezeti elvei szintén mély erkölcsi hatást gyakorolnak az osztály élcsapatára, valamint magára az osztályra.

Ezeknek a lenini elveknek a tiszteletben tartása nemcsak fő feltétele a párt gondolati és cselekvési egységének, helyes orientálódásának és az elkövetett

3_

jen a tömegekre. Az igazi forradalmak egyik ismérve, hogy a tömegek átveszik az élenjáró harcosok erkölcsi vonásait, hogy a hősiesség tömeges jelenséggé válik. Ezt bizonyítja minden szocialista forradalom tapasztalata. Ugyanezt mondhatjuk a népeknek az imperialista elnyomás alóli felszabadulásért vívott nagy csatáiról is. Ugyanezt a jelenséget figyelhettük meg az Októberi Forradalom idején, a világ első munkásparaszt államának az intervenció elleni harcában, a Szovjetuniónak a hitlerista betolakodók ellen viselt nagy győzelmes háborújában is. Így volt ez a spanyolországi háború idején. Így volt Jugoszlávia, Bulgária, Lengyelország, Albánia, Franciaország, Olaszország, Belgium és más országok partizánjainak a második világháború idején vívott harcában. Így volt Kelet népeinek a japán imperializmus elleni harcában. így volt a kínai és a kubai forradalom idején, így volt az imperialista agresszió elleni harcban, melyet a vietnami nép, Indokína más népei, a koreai nép vívott. így volt Algériában és sok más országban, amelyek harcban vívták ki nemzeti függetlenségüket. Ugyanez történik most Angolában, Blssau-Guineában és Mocambique-ban, ahol a gyarmati elnyomás ellen harcolnak.

A forradalom nem ér véget — amint ezt egyes kispolgári ideológusok állítják — a hatalom kivívásával. A szocializmus és a kommunizmus építése sem más, mint forradalmi gyakorlat. Ez a gyakorlat nem kevésbé bonyolult feladatok elé állítja a proletariátus élcsapatát, mint amelyeket korábban kellett megoldania.

Hogy megszervezze és a burzsoázia hatalmának megdöntésére vezesse a dolgozó tömegeket, a proletariátusnak — amint azt Lenin mondotta — igen nagy hősiességet kell tanúsítania. De az új gazdasági építés útján vezetni a tömegeket — hangsúlyozta — „... az elsőnél nehezebb feladat, mert semmi esetre sem oldható meg egyetlen hősies fellángolással, hanem a tömegek között végzett, hétköznapi munkához szükséges ... legnagyobb hősiességet követeli meg“. (Művei. 29. köt. Budapest, 1953., 431. old.)

A szocializmus és a kommunizmus építése a legbonyolultabb minden valaha is megoldott feladat közül, a legjelentékenyebb forradalmi kezdeményezés és az emberiség egész történetének legnagyobb hősí eposza. Az új társadalomban egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a tömegeknek a proletár- és kommunista etika szellemében való nevelése, s ennek az etikának a tartalma a társadalmi fejlődés folyamatában mind gazdagabbá válik. Megnövekszik az erkölcsi elvek szerepe, és bővül hatószférájuk. Jellemző, hogy az SZKP programjába foglalta a kommunizmus építőjének erkölcsi kódexét (Az SZKP programja, Moszkva,

1971., 119—120 old., oroszul), amely alapvető elveket tartalmaz, mint a »kommunizmus ügye iránti odaadás, a szocialista haza szeretete, a munkához való új viszony, a kollektív szellem és az elvtársi segítség, az emberek egymás iránti tisztelete, a humanizmus, a barátság és a testvériség, a nemzeti és a faji ellenségeskedés elítélése, szolidaritás valamennyi ország dolgozóival, valamennyi néppel. A szocialista államok élén álló többi testvérpárt szintén nagy jelentőséget tulajdonít az erkölcsi elveknek.

A jobb világnak, melyért az elnyomott proletárok harcolnak, és amelyet a felszabadult proletárok már építenek, jobb ember felel meg, aki testvére embertársainak, aki a közjóért dolgozik és harcol.

hibák kijavítására való képességnek, hanem elsőrendűen fontos szerepet játszik a párt kádereinek erkölcsi nevelésében is. Az a tény, hogy a kisebbség alárendeli magát a többségnek, az alsóbb pártszervek a felsőbbeknek, a fegyelem, a kritika és az önkritika, a kollektív munka módszerei sajátos vonásokat alakítanak ki a párttagok jellemében és magatartásában: egymás közötti elvtársi viszonyt, szerénységet,'hűséget,' kölcsönös bizalmat, mások véleményéinek tiszteletét, nyíltságot saját nézeteik védelmében.

A revizionizmus és a lenini szervezeti elvektől való eltérés viszont demoralizáló hatással jár. Amikor a pártban olyan helyzet alakul ki, amelyben megsértik a demokratikus elveket, amikor a tagok torkára forrasztják a szót, amikor a vezetőkön gyakorolt „alulról“ jövő kritikát elfojtják, amikor az adminisztratív módszerek normává emelkednek, akkor kialakul a hatalommal való visszaélés, a felelőtlenség, az önteltség, az igazság semmibevevése, az erkölcsi bátorság hiánya, a karrierizmus és a talpnyalás. Amikor viszont anarchista nézetek terjednek el (ideológiai pluralizmus, kritika helyett kritizálgatás, a felsőbb szervek határozatainak semmibevevése, a frakciózás törvényesítése), akkor kifejlődik az individualizmus, megszűnik az egység és a kollektív szellem, s ez jó talaja a felelőtlenségnek és az önelégültségnek. Az ilyen elhajlások erkölcsi következményei mindig sokba kerülnek, mivel afféle „stílussá“ válnak, amely gyökeret ver a párt sok aktivistájának munkájában és magatartásában, kijavítása pedig módfelett bonyolult, hosszú időt igényel.

A párt nevelő tevékenységének területe tág, és gyakorlatilag az ember magatartásának minden vonatkozását felöleli. Még ha a párttag igyekszik is, és naponta teljesíti a reá rótt kötelezettségeket, akkor is hiba volna, ha a munkában, a családban, a magánéletben tanúsított erkölcsi magatartását másodlagos dolognak tekintenénk. A kommunisták erkölcsi magatartása nem magánügy, hanem kihat a párt tevékenységére és presztízsére is, s ezért bizonyos fokig az egész párt ügye.

A példa ereje a kommunisták tömegbefolyása növelésének egyik leghatékonyabb eszköze.

A komoly és szerény párttag, aki különböző körülmények között fáradhatatlanul védi a dolgozók érdekeit, az illegalitásban tevékenykedő kommunista, aki szó nélkül viseli el a legkegyetlenebb kínzásokat, a kommunista katona vagy a kommunista partizán, aki életét adja népéért, a szocialista munka hőse — példájával utat mutat a harcban, kiterjeszti és erősíti a párt tekintélyét és befolyását, új harcosokat vonz soraiba.

A tömegek nemcsak saját tapasztalataik alapján ellenőrzik a párt politikai orientációjának és jelszavainak helyességét, hanem nagy figyelemmel kísérik a kommunisták erkölcsi példáját is, sőt nagyon fogékonyak iránta. A kommunistáknak példátvkell mutatniuk odaadásban, harcosságban és állhatatosságban, de egyben a szó legtágabb értelmében vett személyes magatartásban is. Példát kell mutatniuk emberi méltóságban és a burzsoá erkölcsi koncepció, valamint a belőle következő gyakorlat iránti engesztelhetetlenségben. A proletariátus élcsapata számba veszi a burzsoá erkölcsnek a tömegekre gyakorolt hatását, de a tömegek is ítéletet mondanak az élcsapat erkölcsi magatartása felett. A kommunistáknak úgy kell cselekedniük, hogy becsülettel megállják helyüket ez előtt a bíróság előtt.

n nnyMiimcrri

EHKBIC5

Utópia lenne azt gondolni, hogy a kommunisták „tiszta“ lények, akiknek nincsenek hibáik. Lenin ezt írta: „Éppen abban különbözik a marxizmus a régi utópista szocializmustól, hogy az utóbbi az új társadalmat nem az emberanyagnak azokkal az átlagos képviselőivel akarta fölépíteni, akiket a véres, szeny- nyes, kupeckedő, rabló kapitalizmus termel ki, hanem üvegházakban és melegágyakban kitenyészett különösen erényes emberekkel.“ (összes Művei, 37. köt., Budapest, 1973., 387. old.) A forradalmat nem valamiféle eszményi lények csinálják, hanem olyan emberek, akik alá vannak vetve a kapitalizmus negatív erkölcsi befolyásának, valamint az antagonisztikus osztályokra tagolt társadalmak évezredek során kialakított eszközökkel gyakorolt szellemi befolyásának — márpedig ezekben a társadalmakban az uralkodó, vagyis a kizsákmányoló osztályok erkölcse dominált. Ez kétségtelen, de ez a helyzet nem jelenti azt, hogy a pártnak le kell mondania a nevelőmunkáról, ellenkezőleg, még fokozza e munka jelentőségét.

A párt a legjobb, legöntudatosabb és a közjót leginkább szem előtt tartó embereket hívja soraiba. Ugyanakkor függetlenül azoktól a körülményektől, melyek között a párt működik (hatalmon van, legálisan működik, vagy illegalitásban van), soraiba bekerülnek olyanok is, akiknek felkészültségében vagy magatartásában kisebb vagy nagyobb fogyatékosságok vannak. A bírálat és az önbírálat fegyverét felhasználva a párt segít nekik hibáik kijavításában és gyöngeségeik leküzdésében, soraiból fáradhatatlan, nemes lelkű, odaadó, önzetlen, bátor, szerény harcosokat nevel, akik példájukkal képesek olyan csodákra, amilyenekről Lenin beszélt. .

A harc a szocializmus és az imperializmus között erkölcsi téren is folyik. Az imperializmus óriási eszközöket mozgósít a proletariátus és a haladó elemek erkölcsi gyöngítésére, erkölcsi korrumpálására. Hisztérikus szovjetellenes kampány, valamint a többi szocialista ország ellen folytatott rágalomhadjárat segítségével, nagymértékben felhasználva a renegátok és revizionisták szolgálatait, igyekszik lejáratni a kommunizmus eszményeit, és meggyőzni a dolgozókat arról, hogy a szocialista forradalmak nem hozták meg számukra azt, amiben reménykedtek, és hogy a szocializmus abban a formában, amelyben fennáll, nem felel meg nekik. Az imperializmus ily módon akarja elérni, hogy a dolgozók ne bízzanak a felszabadulás lehetőségében, alá akarja ásni szolidaritásukat, x összeforrottságukat, egységüket és saját ügyükbe vetett hitüket.

Az imperializmus ugyanakkor mindent megtesz, hogy a dolgozó tömegeket megmételyezze és elvonja a harctól. Fenntartja a munkásarisztokráciát, amely átvette a polgári-kispolgári szokásokat és ízlést. A legkörmönfontabb módszerekkel progagálja a pénznek és a „fogyasztói társadalom“ eszményeinek kultuszát, a züllöttséget a „szexuális szabadság“ szinonimájává változtatja, a pornográfiát „az alkotás szabadságának“ kritériumává, a haszontalan és bűnös erőszakot pedig „a rettenthetetlenség ideáljává“ avatja. Nagymértékben felhasznál minden propagandaeszközt, a művészi alkotás minden formáját, hogy felszítsa az önzést, és erkölcsi züllést idézzen elő. Sok irodalmi mű, film és színdarab „hősei“: banditák, degeneráltak, a társadalom söpredéke; a festészet és a szobrászat az embert rút, szörnyalakhoz hasonló, torz formában ábrázolja. Az imperializmus pesszimista, sőt apokaliptikus világszemléletet akar a tömegekbe oltani, és a hanyatlás felé vivő útján magával akarja sodorni őket. Mindent megtesz, hogy megtörje és aláássa a dolgozók osztályszellemét és osztálymagatartását, s kivonta őket (különösen az ifjúságot) nemcsak forradalmi élcsapatuk, hanem a proletár- és a kommunista erkölcs befolyása alól is.

Hiba lenne, ha a bomlasztásnak ezeket a hatékony eszközeit lebecsülnénk. De még nagyobb hiba lenne azt gondolni, hogy a kapitalista társadalomban nem lehet gátat vetni ezeknek a demoralizáló törekvéseknek vagy, ami még rosszabb, hogy meg kell békülni a burzsoázia morális vagy amorális kánonjaival, azon ürüggyel, hogy a politikai tevékenység a fő kérdés, az erkölcs pedig másodlagos. A proletariátus munka- és életkörülményei a kapitalista országokban mindig olyan tényezők maradnak, amelyek spontán módon hozzák létre az osztályerkölcs pozitív elemeit. És a lenini forradalmi élcsapat, amely harcba viszi a tömegeket, ideológiai ütközeteket vív, magabiztosan megmutatja a perspektívát, ismerteti a Szovjetunió és a többi szocialista ország eredményeit, képes arra, hogy nagy tömegeket vonjon ki a burzsoázia befolyása alól, és a proletár erkölcs magas rendű elveinek szellemében nevelje őket.

A forradalom győzelmével nem ér véget a harc a burzsoá erkölcs, valamint a proletár- és kommunista erkölcs között. A szocialista országokban egész nemzedékek életén át hatnak a régi erkölcsi hagyományok és szokások. A burzsoá erkölcsnek még van objektív alapja, ha ez eltűnőben van is, és egyre ingatagabb. A burzsoá erkölcs a hírközlési eszközök és a nemzetközi együttműködés és idegenforgalom folytán erősödő kapcsolatok útján kívülről is behatol. Igen, a szocialista országokban szintén folyik ez a harc. De itt az objektív körülmények és a szubjektív tényezők, az egész lakosság életének fő tartalma, az új társadalom építése, a párt és az állam nevelőmunkája nemcsak megszilárdítják a legszélesebb tömegekben a proletár- és kommunista erkölcs elveit, hanem ezen erkölcs tartalmi gazdagodását és egyre humánusabb jellegét is meghatározzák.

A proletárerkölcs humanista jellege főleg abból fakad, hogy a proletariátus érdekei és céljai egybevágnak az egész emberiség jövőjének érdekeivel és céljaival, abból, hogy a proletariátus történelmi küldetése: megszüntetni az emberiségnek antagonisztikus osztályokra — kizsákmányolókra és kizsákmányol- takra — való évezredes megoszlását, és felépíteni az osztály nélküli társadalmat. A kommunizmusban a proletárerkölcs — fejlődése során megőrizve az eredeti gyökereket — osztályerkölcsből a közös, testvéri érdekek által egyesített valamennyi embernek azzá a „valóban emberi morál“-jává lesz, amelyről Engels beszélt. (Marx—Engels Művei, 20. köt., Budapest, 1963., 95. old.)

A marxizmus—leninizmus eszményeinek, a proletár- és kommunista erkölcsnek a humanista jellegét az élet tárja fel és bizonyítja be a proletariátus és forradalmi élcsapata harci céljainak megvalósítása során, a szocialista és az épülő kommunista társadalom lelkesítő valóságában.