Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-31 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó
[Bsmíimm - thrshdhidn A nők öntudatos harcának megnyilvánulásai ma már nemcsak a nőmozgalom kezdeteinek dicső napjait idézik, hanem ugyanúgy a kommunista párt múltját is. Hiszen a burzsoázia elleni kemény harcból nem maradtak ki a nők. Férjeik oldalán harcoltak, tüntettek, sztrájkoltak. A politikai és gazdasági harcban egyaránt hallatták hangjukat, agi- tációs bizottságokat szerveztek, rendszeresen összehívták a nőkonferenciát. Már 1920-ban megjelent az első szlovák női lap: a Ženský list. 1922— 27-ig, a CSKP központi lapja, a Komu- nistka és a Proletárka irányítja a nők nevelését, harcát. Meg kell még említenünk az 1926-tól megjelenő Rozsé- vačkát, amely nagy erejű politikai tö megmunkát végzett a nők között. 1922 szepte aberében a szlovák nők Vrútkyn megalakították a kommunista nők szekcióját, amelyet Klement Gottwald, a Szlovákiában megjelenő kommunista újságok felelős szerkesztője melegen üdvözölt és tanácsokkal látott el. Az ő irányítása alatt jelent meg a Pravda chudoby, Spartakus, Hlas Tudu, Proletárka, Munkás és más kommunista lapok. A magyar munkásság lapja a Munkás volt, amely a nőmozgalom növekedésével egyre több helyet engedett át a nőkről szóló írásoknak. Cikkeket hoztak a kommunista női rauntöbb hír, beszámoló érkezik a helyi szervezetek megalakulásáról, a nőmunkások szervezeteinek létszámbeli gyarapodásáról, elvtársnőkről, akik aktív munkájukkal, szervezési és lapterjesztési tevékenységükkel hasznos tagjai lettek a szervezetüknek. Sokan közülük ma is élnek, és még aktív tagjai a nőszövetségnek. Hosszú volna felsorolni azt a névsort, amely az akkori munkásievele- zők neveiből állna. Érdemesebb inkább felvillantani néhány gondolatot, abból a harcos politikai szellemből, amely a levelezők beszámolóiban, írásaiban kifejezésre jutott. „Egy rozsnyói munkásnő“ levelében a következőket írja: „Mindaddig nem tudunk nehéz helyzetünkön segíteni, amíg nyelv- és valláskülönbség nélkül nem leszünk mindnyájan egy csoportban. Ez meg nem más, elvtársnők, mint a kommunista párt. Ez az egyetlen párt az, amely igazán és kitartóan küzd a mai rohadt rendszer megdöntéséért és helyiébe iparkodik a munkások és parasztok államát megteremteni. Kérném az elvtársnőket, hogy agitáljanak velem mindenfelé, hogy minél több elvtársnőt szerezzünk meg a mai pártunkba, a kommunista pártba ...“ Az országos női agitációs bizottság felhívásából: ........ Minden falat keny ér, amit a sztrájkolok gyermekeinek HALADÓ HAGYOMÁNYOK NYOMABAN 50 éve jelent meg a Nőmunkés Nagy gondot fordítottak a gyermek- irodalomra is, 1925. április 5-i számban például terjedelmes irodalomelméleti cikket hoztak a gyermekirodalomról, amely főleg azt magyarázta, milyen könyvet kell adni a gyermekek kezébe. A Nőmunkás bátor, éles hanggal hirdette a kommunista eszméket, ezért csakhamar összeütközésbe került a hivatalos cenzúrával. Már megjelenésének első évében, 1924. november 30-án arról adtak hírt, hogy el akarják némítanl a munkásnők lapját. A kassai törvényszék III. ügyosztálya ugyanis az év novemberében nyilvános tárgyaláson jelentette ki: „A Munkás többrendbeli vétség elkövetése miatt beszüntetendő.“ Nem sokkal később, az 1925. február 15-én megjelenő számon már ezt olvashatjuk: Elkobzás utáni második kiadás. A cenzúra nyomai meglátszottak: a merészebb hangú írások helyén csak fehér foltok voltak. Az elkobzás, a cenzúra szigora egyre erősebb, egyre gyakoribb lett. Néhány kommunista nyomdásznak, lapterjesztőnek köszönhető, hogy sokszor nagy áldozatok, kockázatok árán mégis sikerült valamit megmenteni, és illegálisan eljuttatni az olvasók kezébe. A cenzúra szigora és a betiltás veszélye ellenére is tovább hirdette eszméit, nem hátrált meg. Elrettentő híreket közölt a gyárak életéből, a gyakori munkabalesetekről, a leánykereskedelem gyalázatos módszereiről, a növekvő prostitúcióról, a cselédek, háztartási alkalmazottak embertelen sorsáról. 1925 novemberében, a választásokon csaknem egymillió szavazatot kaptak a kommunisták. A kommunista párt jelölőlistáin nők is voltak: Murza Anna, Dlugos Mária, Kolarik Gizella, Pfallmeyer Hermin, Holan Zsuzsanna. És ezután az eredmény után következett a rossz fordulat. A december tizenötödiki szám inég azt jelzi, hogy ezután csak kéthetenként jelenhet meg a Nőmunkás, ami azonban, sajnos, már nem következett be. káscsoportok megalakulásairól, tevékenységükről, a gyárakban dolgozó nők nehéz életéről, a nincstelenekkel szemben tanúsított embertelen bánásmódról, a gyermeknevelés nehéz körülményeiről. A munkásnőmozga- lom terebélyesedésével egyre szű- kebbnek bizonyult a Munkás kéthetenkénti nőrovata. így aztán 1924. évi 4. számban megjelent a közlemény: a Munkás mellékleteként ezentúl minden héten megjelenik a „Nőmunkás“. A Nőmunkás első számának Indulás című vezércikke így indítja útnak a lapot: „... Nincs a mai társadalomnak szomorúbb, tépettebb, nyomorúságosabb teremtménye a nőnél, ök azok, akiknek viselniök kell a háztartás minden gondjának, étel, ital, ruha, lakás, ia, orvosság, adó beszerzésének minden terhét. Ök azok, akiknek ezenkívül még naphosszat robotolniuk is kell a férfi keresetének pótlására, ők szenvedik a folytonos házi munka mellett még női mivoltuk és az anyaság terheit és nekik kell mindezen munkák mellett még a gyermekek neveléséről is gondoskodniok ... ... De nem azért jöttünk, hogy keseregjünk, könnyet ejtsünk a nők szomorú sorsán. Azért jöttünk, hogy harcot hirdessünk ennek a nyomorúságnak, hogy megmutassuk a nőknek az utat, amelyen kikerülhetnek a szenvedés, rabság és nyomor világából... ... Tíogy megmutassuk az utat... — ennek u gondolatnak a jegyében indult úinak kerek ötven évvel ezelőtt a Nőmunkás, amely célul tűzte ki a proletárasszonyok érdekeinek védelmét, a nők öntudatra ébresztését, nevelését. Kemény harcot hirdetett, melynek nyomán új fények gyulladtak ki a sötét falak között, új remény költözött a nehezen dobogó szívekbe. A nap hamarosan közkedvelt lett, hiszen a munkásnők élete tükröződött benne, azoké a munkásnőké, akik a kommunista párt zászlaja alá tömörülve hirdették az összefogást, harcoltak az egyenjogúságért, gyermekeik jobb jövőjéért, egy igazságosabb, emberségesebb életért. A Nőmunkás vezércikkei éles hangön szólították sztrájkba a munkásokat, tüntetéseket szervezett, munkás május elsejéket, nőmunkás találkozókat, Lé. amelést követelt, szót emelt az áremelések ellen, foglalkozott a nagyobb gyárak rettenetes munka- viszonyaival, a földbirtokokon dolgozó munkásnők helyzetével, a munkanélküliséggel. A nőmunkásmozgalom egyre erősödött, ami azt jelentette, jó talajba kerültek a magvas gondolatok. Egyre adtok, minden egyes fillér, amit a közös sztrájkalapra adtok, hozzájárul saját helyzetetek megjavításához ... A nőmunkásságnak nem szabad kivonni magát ebből 1 Fel a harcra! Fel a győzelemre!“ — Az idézett sorok a Nőmunkás 1925. április 5-i számából valók, amelynek egy elkobzott példányát a vrútkyi Klement Gottwald a Forradalmi Sajtó Múzeumában őriznek. A Nőmunkás aránylag szűk terjedelmű volt, mindössze nyoicoldalas. Nagy igényességgel szerkesztett rovataiban azonban ki-ki megtalálhatta a számára legérdekesebb írásokat. Főbb rovatai voltak: Világ folyása, Gazdasszony, Taposómalom, Cselédszobából, Anya és gyermek, A konyhában. A „Politika vagy főzőkanál“ azt fejtegette, hogy a nőknek éppúgy joguk van a politikába beleszólni, mint a férfiaknak, tehát férjüknek nincs joguk távoltartani feleségüket a politikai élettől. A „Levélszekrény“ levelekre válaszolt, útbaigazított, tanácsolt. „A mi sorsaink“ rovatban beszámolókat közöltek a nőmunkásmozgalom fejlődéséről, alakulásáról. Színes volt a lap irodalmi rovata is, amelyet elsősorban Gábor Andor csaknem minden számban megjelenő verse, novellája, fordítása vagy cikke tett értékesebbé. Folytatásos regényeket is közöltek, pl.: Barta Sándor: Különös történet. Upton Sinclair: A szerelem zarándokútja; Bogdanoff: A vörös csillag. A következő évben még megjelent egy nőnapi szám, de rendszeresen már csak a Munkás rovatában találkozhatunk vele újra. A.növekvő szigor, a nyomdászok nehéz munkája, anyagi helyzetük miatt a betiltás fenyegette a pártsajtót Is, a Munkást. Ezért 1926 novemberében a szerkesztőség Ostravára költözik, és ott nyomják a lapot is. Ez még jobban megnehezítette a lapterjesztők munkáját. A nagy nehézségek ellenére is tovább harcolt a Munkás eszméiért, a szocializmus győzelméért. A Nőmunkás rovat is folytatta elszánt harcát a nők érdekében, a nemzetközi nőnapok alkalmából sikerült külön számokat is kiadni. Csaknem egy évtizedig tartott ez az állapot, egészen a végzetes müncheni diktátumig, amikor minden kommunista lapot betiltottak. A harcos hagyományok már csak a fölszabadulás után folytatódtak, az 1951-től megjelenő Dolgozó nő, — majd a Nő hasábjain. A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja, a Nő ezekre a dicső napokra, hónapokra emlékezik, amikor a Nőmunkás megjelenésének 50. évfordulóját ünnepli. A március 26-án Košicén megrendezett ünnepi nagygyűlés nemcsak emlékezés az elődök, a kommunista nők küzdelmeire, hanem a haladó hagyományok ápolása, és a kommunizmus betetőzéséért folytatott harc folytatása is egyben. (-) Jóban, rosszban... Valóban mindenkinek úgy tűnt, hogy Anna és István szerelme különb a többinél. Persze, a mézeshetek még nem bizonyítanak semmit. Azonban jöttek a szürke hétköznapok, a munkában, megpróbáltatásban, sokszor nélkülözésben eltöltött évek, a gyerekek felnevelésével járó gondok, betegségek stb. És mitagadás, jöttek a kísértések percei is. Anna csinos volt, István férfias, és amint mondani szokás: az ördög nem alszik, ök azonban átvészelték ezt is, egy percre sem engedve el egymás kezét, hűségesen kitartottak jóban, rosszban. Nem volt titkuk egymás előtt. A kölcsönös bizalom és megértés volt szilárd alapja házasságuknak. Mindenki irigyelte őket ezért a meghitt, harmonikus családi életéi't. Teltek-múl. tak az évek, a gyerekek már felnőttek, Anna hajába egyre több ősz szál vegyült, István kopaszodni kezdett. Az évek múlásával mintha egyre kevesebb mondanivalójuk lett volna egymás számára. Órák hosszat szótlanul elüldögéltek a szobában. István kezéből jóformán sohasem került ki otthon az újság, még akkor sem, ha bóbiskolt. Amikor Anna mosolyogva kivette kezéből az újságot, és le akarta venni a pápaszemét, István idegesen felugrott, és azt mondta: — már nem is olvashat az ember. Vasárnap délután mindig együtt mentek sétálni. Ezt még abban az időben megszokták, amikor a gyerekek kicsinyek voltak. Egy alkalommal Anna öltözködés közben halkan énekelt, dúdolga- tott, és mint derült égből a villámcsapás, úgy érték őt férje szavai: — Már megint káricálsz, még sohasem vetted észre, hogy milyen hamisan énekelsz? Én a huszonöt évi házasságunk alatt sohasem szóltam emiatt, de azért néha tekintettel lehetnél az emberre. Különben, ma nincs kedvem sétálni, fáradt vagyok. A feleség szótlanul vetette le az ünneplő ruháját. Azt elképzelni sem tudta, hogy 25 év után most egyedül menjen sétálni. így aztán lassan elmaradtak a közös séták, a meghitt esti beszélgetések. István egyre gyakrabban látta Annát kisírt szemmel, amit dühösen szóvá tett. Időnként az asszony türelme is elfogyott. A meghitt beszélgetések helyett parázs szóváltások következtek. Egyre több hibát fedeztek fel egymásban, és Annának úgy tűnt, hogy akarata ellenére minden egyes szavával ingerll a férjét, sőt a puszta léte is terhére van. — Nem voltak még idős emberek, nagyon fiatalon házasodtak össze. Anna azonban biológiai szempontból természetesnek tartotta, hogy ritkulnak az ölelések ebben a korban, de amikor észrevette, hogy István egyáltalán nem közeledik hozzá, minden összeomlott benne. Álmatlan éjszakáin egyre gyakrabban tette fel magában a kérdést: miért, miért? De feleletet nem kapott. Kételyek gyötörték, féltékenység kínozta, bár szabadulni igyekezett a gondolattól. Időnként mindkettőjüknek úgy tűnt, válságba jutott a házasságuk. így telt el az egész év. Hosszú idő után először történt, hogy megfeledkeztek házassági évfordulójukról, de nem úgy a gyerekek. Vasárnap beállítottak virágcsokorral, tortával, kis unokájuk köszöntő verset mondott. Zoltán, a legidősebb fiuk a sok jókívánság után azt mondta: szeretném, ha a feleségemmel mi is olyan boldogan és szépen élnénk le 25 évet, mint ti. Ilonka, a lányuk hozzátette: ez nem volt nehéz, hiszen anyuék szerelme különb volt a többinél. Anna és István bűntudattal néztek egymásra, mert úgy érezték, hogy az utóbbi időben sokat vétettek ez ellen a szerelem ellen. Délután, amikor az egész család együtt indult el az egykor oly meghitt sétára, Anna és István munkában elfáradt keze ismét megtalálta egymást, — örökre. —P—
