Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-31 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó
Az 1952-es egyiptomi forradalom győzelme után sem változott a csatorna jogi helyzete. Nasszer - harcának első szakaszát a csatornaövezetben tartózkodó angol katonák kivonása érdekében vívta. 1956. június 13-án húzták le végül a brit lobogót Port Saidban. Néhány héttel később az egyiptomi politikus elérkezettnek látta az időt, hogy az egyiptomi nép saját tulajdonába vegye fontos nemzeti kincsét, a Szuezi-csatornát. A válság kirobbanását az a szikra okozta, amelyet a Dulles amerikai külügyminiszter szolgáltatott. Közölte ugyanis az egyiptomi kormánnyal, hogy nem folyósítja a korábban megígért kölcsönt az Asszuánt gát felépítéséhez. Mindösz- sze egy hét telt el és Nasszer elnök bejelentette, hogy állami tulajdonba veszi a Szuezi-csatornát és a kormány a víziút jövedelméből fedezi majd az Asszuán igát felépítésének költségeit. A szuezi válság A konstantinápolyi egyezmeny lei- lejártáig ekkor még 12 év volt hátra. De Kairó az államosítás alkalmával kötelezte magát, hogy kártalanítja a részvénytársaságot és a francia államot. Ennek ellenére Eden angol miniszterelnök három nappal később bejelentette a parlamentben, hogy Anglia „bizonyos katonai jellegű vé- . delmi előkészületeket kénytelen ten- ni“. Pár nappal később az angol és a francia államfő Párizsban találkozott. Külügyminisztereik pedig Ben Gurion izraeli kormányfő részvételével egy francia repülőtéren ültek össze titkos tárgyalásra. Október 29- én aztán az izraeli csapatok angol és francia szövetségeseik beleegyezésével átlépték az EAK határát, november 5-én pedig brit—francia egységek szálltak partra Egyiptomban. A Szuezi-csatorna így a második arab —izraeli összecsapásban már főszerepet játszott. Az államosítás után sem csökkent a csatorna forgalma. Az időközben kiszélesített víziúton naponta három konvoj haladt át, 75 százalékuk tartályhajó volt. Sebességük nem haladhatta meg az óránkénti 14—15 km-t. Az átkelés így átlagosan 15 óráig tartott. Naponta mintegy hatvan hajó tette meg az utat, de 1958. március 8-án ez ideig egyedülálló rekordot jegyeztek fel. Ezen a napon 84 hajó úszott át a csatornán. Még egy érdekes adat: a legnagyobb gőzös, amely ez ideig áthaladt a csatornán, a 106 ezer tonnás Manhattan. A szuezi víziút Egyiptomon túlmutató fontosságát jelezte egyébként az is, hogy a világ tengeri forgalmának 15 százaléka Szuezen keresztül bonyolódott le, s a csatornán át jutott el Nyugat-Európába az ottani országok olajimportjának 30 százaléka, ezen belül Anglia exportjának és importjának 25 százaléka. 1966-ban északi irányban 197 millió tonna árut szállítottak a víziútou és ebből a mennyiségből 167 millió tonna olaj és olajtermék volt. Déli irányba pedig 45 millió'tonna áru „úszott" keresztül a csatornán. A második főszerep A Szuezi-csatoma a harmadik arab — izraeli háborúban is főszerepet kapott. Mivel az izraeli csapatok a víziút keleti partjáig vonultak előre, a csatornaövezet tényleges hadszíntérré vált. A tűzszünet elfogadása után sem vált lehetségessé a háborús események kapcsán megrongálódott víziút helyreállítása és a hajózás elkezdése. 1968 januárjában — Jarring ENSZ- közvelítő tevékenységével párhuzamosan — az egyiptomi hatóságok egyoldalúan hozzáláttak a Szuezi csatorna hajózhatóvá tételéhez, de a munkálatok Izrael katonai beavatkozása miatt rövid időn belül megszakadtak. A csatorna lezárása nemcsak Egyiptomot érintette érzékenyen. A használati díj kiesése miatt ugyanis évi 250 millió dollárral károsodott. [Az utolsó teljes forgalmú évben, vagyis 1966-ban 21 250 hajó használta a vízi- utat.J A víziút zárva tartása miatt a Perzsa-öböl térségének olaját — Afrika megkerülésével, 7600 km helyett — 19 000 km-es úton kellett Európába szállítani. ENSZ-becslések szerint a Szuezi-csatorna kiesése által keletkezett világgazdasági kár megközelíti a 9 milliárd dollárt. Szadat javaslata A csatorna megnyitása a hathónapos háború után többször is szóba került. Egyrészt az amerikaiak szorgalmazták, mint a részleges rendezés egyik tényezőjét. 1971 nyarán pedig Szadat elnök javasolta, hogy — amennyiben az izraeliek visszavonulnak El Arish vonaláig — Egyiptom három hónap alatt, mindössze 22 millió dollár ráfordítással, ismét hajózhatóvá teszi a Földközi-tengert Ázsia és.Afrika keleti partjaival ösz- szekötő vízifolyosót. De Izrael, mint minden más javaslatot, ezt is elutasította. A sok más egyéb tervezet közt egy olasz javaslat is ismeretessé vált. Ez új víziút, tehát második Szuezi csatorna építését ajánlotta. A terv már számol azzal, hogy az eredeti Szuezi-csatornán biztonságosan csak 50 ezer tonnás hajók közlekedhetnek, viszont az új olajszállítók befogadó- képessége meghaladja a 200 ezer tonnát. Múlt év októberében robbant ki az újabb fegyveres harc Izrael és az arab országok között. Szuez térsége ismét hadszíntérré vált. Sőt, igen súlyos helyzet alakult ki annak következtében, hogy az izraeli csapatok részben a tűzszünet megsértése árán hídfőállást építettek ki a csatorna Afrikához tartozó nyugati partján. Üj lehetőségek — új tervek Amikor a tárgyalások kezdődtek a két fél között a válság rendezéséről s a problémák tisztázásáról, természetesen szóba került a csatorna sorsa is. A csapatszétválasztási egyezmény alapján az izraeli egységek visszatértek a Sínai-félszigetre, így lehetővé vált a csatorna megnyitása. Mindez persze rengeteg pénzbe kerül. Csupán a munkálatok első szakaszának költségeit 172 millió dollárra becsülik. De úgy tűnik, nincs hiány hitelezőkben. A japán külügyminiszter kairói látogatásakor 280 millió dolláros kölcsönt ígért. David Rockefeller, a Chase Manhattan Bank elnöke pedig 80 millió dollárral hajlandó „beszállni“ az üzletbe. De olyan hírek is elterjedtek, hogy a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank is bekapcsolódik a munkálatok hatszázmillió dolláros második szakaszába, amely után akár a 200 ezer tonnás mammut-tankliajók is átkelhetnek a csatornán a Perzsa-öböl olaját szállítva Európába... ÖNODY GYÖRGY Ó egyiptomi kormány, amikor az izraeli csapatkivonás elkezdődött a Szuezi-csatorna nyugati partjáról, határozatot hozott arról, hogy hat hónapon belül megnyitja a fontos ví- ziutat. Tehát ismét remény van a Földközi-tengert az Indiai-óceánnal összekötő csatorna „munkába állására“. Nincs talán még egy olyan víziút- ja glóbuszunknak, amely annyiszor hallatott magáról, mint a Szuezi-csatorna. Sorsa nemcsak korunk közvéleményét érdekli. Múltja három ízben is nagy korszakok jelene volt. Hérodotosz írja ... A feljegyzések szerint négyezer esztendővel ezelőtt, még a fáraók korában vágták át először az Ázsiát Afrikától elválasztó földszakaszt. A híres görög történetíró, Hérodotosz is megemlékezett könyvében e nagyszerű munkáról: „A csatorna hossza négynapi út volt, szélessége pedig akkora, hogy két háromevezős hajó elhaladhatott egymás mellett. A vizet a Nílusból vezették bele, kevéssel tíubastis la mai Zagazig) városa jülött... Nechos csatornaásói közül százhúsz ezren vesztették életüket. De a király abbahagyatta « munkát, mert papjaitól azt a jóslatot kapta, hogy a barbárok számára dolgoztat.. A fáraó 40 évszázaddal ezelőtt valószínűleg a Nílus deltájának legkeletibb ágát köttette össze a Keserű-tavakon keresztül a Szuezi-öböllel. A csatornát az idők folyamán Dárius, a nagy perzsa uralkodó, majd 11. Pto- lemaiosz és Traianus császár is újra ásatta, megtisztíttatta a homoktól. Mégis Omar ibn el Khatab kalifa nefigyelmüket is. Pedig ötlet, javaslat volt elég. Például egy vagyonos angol kalmár, aki nagy kereskedelmi forgalmat bonyolított le Indiával, beadvánnyal fordult őfelsége kormányához: „Egymásba vezetjük a Gangeszi, a Nílust és a Temzét s a piramis csúcsán Anglia jólétére iszunk.“ Amit ez a Baldwin nevű férfi akkor megpendített, a XVIII. század végén még hűvös elutasításra talált. Pár évtizeddel később Napóleon, aki Egyiptomot akarta meghódítani, maga karolta fel a tervet. Győztes csatája után személyesen kereste fel Szuez városát, megtekintette a régi csatorna maradványait, majd megbízást adott egy hadmérnöknek, készítse el egy új csatorna tervét. Le Pere vázlata lett aztán a későbbi terv alapja. Néhány évtized telt csak el ezt követően s a fáraók álma, oly sok vita és torzsalkodás központja: a Szuezi- csatorna újjászületése felé közeledett. Végül, de már csak a XIX. század közepén a franciák kaptak engedélyt. 1855. június 23-án Lesseps beszédével megkezdődött a Szuezi-csatorna nemzetközi bizottságának ülése. De a tényleges munkát még további súlyos bonyodalmak késleltették. Nagy- Britanniában Lord Palmerston miniszterelnök Viktória királynőt hangolta a terv ellen s amikor 1859. április 25-én jelképes kapavágással Lesseps elindította a munkát, még a Porta jóváhagyása hiányzott. Napóleon közbelép Hamarosan meg is érkezett a nagyvezér utasítása az egyiptomi alkirály- hoz, a munkálatok leállítására. A kétségbeesett Lesseps, unokanővérétől, III. Napóleon francia császár feleségétől kért segítséget. A Porta — Az izraeli alakulatok elhagyják a csatornaövezetet. (Foto: ČSTK — AP) véhez fűződik a második Szuezi-csatorna. Az igazhitűek emírje 641 táján végeztette el ismét a hatalmas munkát. Idők múltával ez a csatorna is a sivatag martalékává vált. 760 táján hadászati okokból temették be. Vallási aggodalmak miatt később sem állították helyre. Harun el Rasid attól tartott ugyanis, hogy a keresztények ily módon esetleg megzavarnák a Vörös-tengeren Mekka felé igyekvő zarándokokat. A Porta aggodalmai Szinte minden rásorjázó században szóba került a csatorna kitisztítása, újraásása. De most az otomán birodalom aggályain bukott meg a terv. A törökök ugyanis attól féltek, hogy az európai hatalmak óhatatlanul megvetik a lábukat az egyiptomi földön, ha e fontos kereskedelmi útvonal a térségbe irányítja hajóikat és persze, Egyiptomi zászló leng immár a Szuezi-csatorna partján létesített —■ állás felett. Napóleon közbelépése ellenére is — tovább akadályozta a terv megvalósulását és csak 1866 márciusában adták végleges jóváhagyásukat. A 83 méter széles és 8 méter mély víziút avatási ünnepségét 1869. november 17-én rendezték. Az ünnepségről a többi közt Emilé Zola is tudósított. Giusseppe Verdi pedig erre az alkalomra írta híres operáját, az Aidát. A Szuezi-csatorna egy ideig francia—egyiptomi tulajdonban volt. 1875- ben a tönk szélére jutott egyiptomi alkirály potom áron — mindössze 4 millió font sterlingért — eladta a részvények többségét Angliának. A brit birodalom így 1956-ig — a csatorna államosításáig — Szuez korlátlan ura maradt — annak ellenére, hogy a francia történészek adatai szerint 1922-ig London 66 ünnepélyes ígéretet tett csapatainak visszavonására.
