Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-25 / 71. szám, hétfő

A SZISZ kerületi konferenciái az aktivitás fokozására serkentik a fiatalokat (Folytatás az 1. oldalról j kongresszusi tanácskozás má­sodik napját. Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tag­ja, az SZLKP Bratislavai Városi Bizottságának vezető titkára szólt a fiatalokhoz. Egyebek között elmondotta, hogy az SZSZK fővárosának fejlesztésé­ben az új feladatok alkalmat nyújtanak a fiataloknak az ed­digi tevékenység és elkötele­zettség meghatványozásához, kiterjesztéséhez. Slapka elvtárs beszédének befejező részében sok munka- sikert kívánt a fiataloknak. Ugyancsak Bratislavában folytatta tanácskozását a SZISZ nyugat-szlovákiai kerületi kon­ferenciája. A küldöttek gazdag vita keretében a fiatalok kez­deményezésével, az iparitanu- Jő-ifjúság nevelésével, a had­sereg tagjai között kifejtett te­vékenységgel, a mezőgazdasági és falusi fiatalok tevékenysé­gének kérdéseivel foglalkoztak. A konferencia küldöttei leve­let küldtek a CSKP Központi Bizottságának az SZLKP Köz­ponti Bizottságának és az SZLKP kerületi bizottságának, amely­ben kifejezték a pártszerveknek küszönetüket az ifjú, szocialis­ta nemzedék neveléséért. Banská Bystricán a SZISZ konferenciája szombaton vitá­val folytatta tanácskozását. A közép-szlovákiai kerület fia­taljai a munkaeredményekről szóltak. A kerületi ifjúsági szer­vezet sikereit jan Kohout, a SZISZ KB titkára méltányolta. Košicén szombaton ért véget a SZISZ kétnapos konferenciá­ja. Részt vett a konferencián a CSKP KB küldöttsége, élén fán Pirč elvtárssal, az SZLKP Kelet-szlovákiai Kerületi Bizott­ságának vezető titkárával. A küldöttség tagja volt többek között Dániel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője. A SZISZ KB küldöttségét a konferen­cián Michal Zoznfák, a SZISZ KB alelnöke, a SZISZ Szlová­kiai Központi Bizottságának el­nöke vezette. Értékelték munkájuk eredményeit Tanácskoztak a járási szakszervezeti konferenciák Ladislav Abrahámnak, az SZLKP KB elnökségi tagjának, a Szlovák Szakszervezeti Ta­nács elnökének részvételével tartották meg szombaton Zar- novicán a Žiar nad Hronom-i járás szakszervezeti konferen­ciáját. A konferencián jelen volt Anton Podolec elvtárs, az SZLKP járási bizottságának vezető titkára is. A szakszervezeti tagok a múlt évben nagyban hozzájá­rultak a járás fejlesztéséhez, járási kötelezettségvállalásuk értéke meghaladta a 190 mil­lió koronát. Az idén 165 mil­lió korona értékű kötelezett­séget vállaltak a jelentős év­fordulók tiszteletére. A vitában felszólalt Ladislav Abrahám elvtárs is, aki mél­tányolta a szakszervezeti tagok hozzájárulását a járás fejlődé­séhez. Beszédében foglalko­zott a szakszervezeti tagok rendszeres iskoláztatásának és művelődésének problémájával. Több mint 200 küldött vett részt a žilinai járásból a já­rási szakszervezeti konferen­cián. A konferencia szombati tanácskozásán a résztvevők üdvözölték a Szlovák Szak- szervezeti Tanács küldöttségét élén Ján Duži elvtárssal, az SZSZT titkárával. A michalovcei járási szak- szervezeti konferencián részt vevő 200 küldött a járás 18 szakszervezeti szövetségében tömörült 33 000 szakszervezeti tagot képviselte. Topoľčanyban szombaton az SZKT és az SZSZT küldöttsé­gének részvételével tartották meg a szakszervezeti konferen­ciát. A küldöttséget Ignác 2á- čik, a Szlovák Szakszervezeti Tanács titkára vezette. Košicén szombaton értékel­ték a szakszervezeti tagok te­vékenységének eredményeit. A Košice-vidék járás szakszerve­zeti konferenciáján Imrich Grega, a járási szakszervezeti tanács elnöke számolt be az elért eredményekről. Az SZKT, az SZSZT és a kerületi szak- szervezeti tanács küldöttségeit Emil Valkovič, a Közlekedési és Távközlési Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége Köz­ponti Bizottságának elnöke vezette. VARSÓBAN közleményt tet­tek közzé a Nyugat-Berlini Szocialista Egységpárt és a Lengyel Egyesült Munkáspárt képviselői közti megbeszélé­sekről, amely hangsúlyozza az európai feszültség enyhítésé­nek szükségességét. OLSZOVSKI lengyel külügy­miniszter április elején hivata­los látogatásra Nagy-Britan- niába utazik, ahová Callaghan brit külügyminiszter hívta meg. A CSSZBSZ konferenciái Több mint hetven küldött és vendég vett részt szombaton Rimavská Sobotán (Rimaszom­batban) a CSSZBSZ városi kon­ferenciáján, amelyen értékel­ték a szervezet két évi tevé­kenységének eredményeit. A tanácskozás részvevőit Ondrej Sajban, a CSSZBSZ Közép-szlovákiai Kerületi Bi­zottságának vezető titkára üd­vözölte. Értékelte a városi szervezet munkáját, amely 69 szervezetben több mint 4800 tagot tömörít. A konferencia részvevőit üdvözölték a szov­jet hadsereg képviselői is. Čierna nad Tisouban, az át­rakodó állomás CSSZBSZ kon­ferenciáján szombaton több mint száz küldött és vendég részvételével értékelték 12 CSSZBSZ helyi szervezet mun­káját. A konferencián részt vett a CSSZBSZ Trebišovi Já­rási Bizottságának, valamint az átrakodó állomás üzemi párt- szervezetének küldöttsége is. A konferencia részvevői táv­iratot küldtek a Csehszlovák Békevédők Bizottságának, amelyben elítélik a haladó chi­lei. funkcionáriusok üldözését. Kihasználják a természet ajándékát (ČSTKJ — A Dunajská Stre- da-i (dunaszerdahelyi) 88 fo­kos ásványhőforrás nagyon előnyös üdülési é6 gyógykeze­lési célokra, és a mezőgazda­ság is hasznosítja. A „Z“-ak- ció keretében már felépült a strandfürdő, az úszómedence, az öltöző, éspedig több mint 3 millió korona értékben. A város lakosai az ötödik öt­éves tervidőszak végéig to- vőbbi létesítmények építését tervezik „Z“-akcióban. A čalovói {nagymegyeri) üdülőközpontban, ahol a víz hőfoka 90 fok, még ebben az ötéves tervidőszakban két medencét, éttermet és más ob­jektumot építenek a városfej­lesztési akció keretében. Egyre közismertebb és köz­kedveltebb üdülőhely a ko­márnói (komáromi) járásban Patince (Pat). A fürdőhelynek több mint 450 ágyas elszállá­solási kapacitása van. Az ét­terem, az aszfaltozott utak, a virágokkal gazdagon díszített park és a két medence való­ban kellemessé teszi a pihe­nést. A fürdőhelyet külföldi vendégek is egyre nagyobb számban látogatják. A komár­nói forrás hőfoka 56 fok. Ha­tásosan gyógyítja az idegere­detű és egyéb betegségeket. Jelenleg ez a forrás szolgál­tatja a városi közfürdő és a strand vizét is. Sikeres járási műszak A trebišovi járásban szorgos munka folyt szombaton a járá­si műszak keretében. A járás székhelyén, Trebišovon a köz­épületek, terek, parkok kör­nyékén százak és százak mun­kálkodtak, összeszedték, el­szállították a hulladékot, szé- pítgették munkahelyeik kör­nyékét. Sok helyen szép ered­ményeket értek a fásítás, dísz­bokrok ültetése terén is. A járási szervek értékelése alapján Hraň, V. Raškovce (Nagyraska), Král. Chlmec (Ki- rályhelmec), V Kapušany (Nagykaposj és más községek ben nagyon szép eredményeket ért el a lakosság a környezet­szépítésben. Zemplén község­ben például Zámba Jánosnak, a hnb elnökének irányításával csaknem kétszázötvenen dől goztak a faluszépítésen. A járásban közel harmincöt- ezer ember — ebből több mint tizennyolcezer fiatal — vett részt a járási műszakban, s hatmillió korona értéket meg­haladó munkát végeztek. — ik „A nemzetiségi kérdés— irodalmi nevelés” Vita dr. Mózsi Ferenc könyvéről A nitrai Pedagógiai Fakultás magyar nyelv- és irodalmi tan­széke március 22-én dr. Mózsi Ferenc kandidátus, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma nem­zetiségi osztályának vezetője „A nemzetiségi kérdés — iro­dalmi nevelés“ című könyvéről vitát rendezett. Az összejövete­len részt vett a szerző is, vala­mint a pedagógiai fakultás ma­gyar tagozatának pedagógusai, a Nové Zámky-i (érsekújvári) gyakorló iskola tanítói és a fő­iskola szlovák szakos hallgatói. A vendéget dr. Zalabai Zoltán kandidátus, a pedagógiai fakul­tás dékánhelyettese üdvözölte. A könyvben felvetett problémá­kat bevezető előadásában dr. Mózsi Ferenc ismertette. Utána általános iskola-politikai kérdé­sekről Vörös Vince adjunktus, a szlovák nyelv tanításának né­hány problémájáról dr. Zsilka Tibor kandidátus és az irodalmi nevelés kérdéseiről dr. Szebe- rényi Zoltán kandidátus tartott előadást. Zs. T. Lépést tartanak az igényekkel (ČSTK) — A Kolíni Kőolajfi­nomító Vállalat már több mint 70 éves hagyományra tekinthet vissza, és túlnyomórészt kenő­olajak, valamint parafinok elő­állításával foglalkozik, éspedig a Szovjetunióból már 10. éve a Barátság olajvezetéken áramló ásványolajból. A fő termelési program: motorolajok előállítá­sa. Ebben az évben 60 000 ton­nát állítanak elő belőle. Ez az országos szükségletnek mint­egy 40 százalékát fedezi. A mo­torolajok termelése az utóbbi 25 év folyamán csaknem meg­kétszereződött. Az 1977—1979-es évekre ter­vezik 688 millió korona beru­házási költséggel — az üzem rekonstrukcióját és egy új olaj- finomító blokk üzembe helye­zését. Ha ez elkészül, a kenő­olajok termelése megkétszere­ződik. A Kolinban előállított, s a világszínvonalon mozgó legjobb minőségű motorolajok közé tar­tozik a Mogul Super. Ez igen nagy viszkozitású olaj és a gépkocsimotoroknak — a külső hőmérséklettől függetlenül — egész éven keresztül cserélés nélküli kenésére szolgál, s kü­lönösen alkalmas az autópá­lyákon való forgalomban. Vi­lágviszonylatban egyre na­gyobb az érdeklődés a minden évszakban egyaránt használha­tó motorolajok iránt, amire a kolíni olajfinomító az új M5AD olaj gyártásával reagál. Ez fog­ja fokozatosan felváltani a csak bizonyos hőmérsékleti ér­tékek közepette használható M4AD és M6AD típusú olajokat. Már áprilisban piacra kerül az előző olajokkal azonos áron. Leonyid Brezsnyev üzenete a bagdadi értekezlet résztvevőihez Bagdad — Tegnap Bagdad­ban megnyílt az Afro-ázsiai Né­pek Szolidaritási Szervezete Ta­nácsának 11. ülésszaka. A 67 országból mintegy 406 küldött időszerű nemzetközi kérdése­ket, elsősorban az afro-ázsiai szolidaritási mozgalom megszi­lárdításának kérdéseit vitatja meg. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitká­ra üzenetet küldött az Afro- ázslai Népek Szolidaritási Szer­vezete bagdadi tanácskozásá­nak résztvevőihez, amelyben is­mét hangsúlyozza, hogy a Szov­jetunió sokoldalúan támogatja és a jövőben is támogatni fog­ja az afro-ázsiai népek nemzeti felszabadító mozgalmát a gyar­mati uralom következményei­nek mielőbbi felszámolásáért, nemzeti függetlenségükért és a szociális haladásért folytatott harcukban. Brezsnyev elvtárs magasra értékelte a szolidaritási szerve­zet igyekezetét az afro-ázsiai nemzetek összetartozására a vi­lág többi haladé erőivel, ami­nek nagy jelentősége van a Kissinger Moszkvában (Folytatás az 1. oldalról j met kapcsolatok és időszerű nemzetközi kérdések áttekinté sére használták fel. Kissinger külügyminiszter a délutáni órákban Bonnból Moszkvába utazott. Az amerikai diplomácia ve­zetője a Szovjetunió vezetőivel elsősorban a két ország kap­csolatairól és világpolitikai kérdésekről tárgyal, majd rész­letesen megvitatja Nixon ame­rikai elnök júniusra tervezett szovjetunióbeli hivatalos láto­gatásának részleteit. Moszkva — Lapzártakor ér­kezett jelentés szerint Henry Kissinger tegnap u kora esti órákban megérkezett a szovjet fővárosba. Fogadására megje­lent Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és több más hivatalos szovjet személyiség. Ott volt az Egyesült Államok moszkvai nagykövete és a nagykövetség több más képvi­selője. Kissinger rövid nyilatkozatot tett, amelyben bizakodással te­kintett a szovjet vezetőkkel sorra kerülő tárgyalásai elé. Hangoztatta többek között, hogy az amerikai kormány ne­vében tovább szeretné bővíteni a szovjet—amerikai kapcsola­tok eddigi alakulását, megvi­tatni azokat a kérdéseket, ame­lyek a két nagyhatalomra há­rulnak a világbéke megvédése ügyében és gondosan előkészí­teni Nixon elnök szovjetunió­beli látogatását. MOSZKVÁBAN közölték, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége ez év június 16-ra írta ki a Legfelsőbb Szov­jetbe való választások időpont­ját. JOBERT francia külügymi­niszter befejezte algériai vil­lámlátogatását és kijelentette, hogy ez év végén az arab or­szágok és a Közös Piac tag­államai valószínűleg értekezle­tet tartanak. nemzetek békéje, biztonsága és szabadsága szempontjából. „A szovjet emberek a jövőben is a tartós és igazságos béke megteremtésére igyekeznek a Közel-Keleten, az izraeli csapa­tok által megszállt valamennyi arab terület felszabadítása és a palesztin nép minden jogai­nak biztosítása alapján. Szilár­dan támogatjuk Vietnam és a többi indokínai ország népeinek harcát szabadságukért és füg­getlenségükért — hangoztatja többek között az SZKP főtitká­rának üzenete. Grecsko marsall Bagdadban tárgyal Bagdad — Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvé­delmi minisztere szombaton hi­vatalos látogatásra Irakba érke­zett. A látogatásra Hasszán El- Bakr, az Iraki Forradalmi Ta­nács elnöke, köztársasági elnök hívta meg. Grecsko marsall még szomba­ton este megbeszélésre ült ősz- sze El-Bakr elnökkel, akinek átadta Leonyid Brezsnyev üze­netét. A szívélyes légkörben lezaj­lott tanácskozáson áttekintet­ték a két országot érintő kap­csolatokat és az időszerű nem­zetközi kérdéseket. Különös fi­gyelmet fordítottak a közel-ke­leti fejleményekre. A megbe­szélésen részt vett uz iraki for­radalmi kormány és az Arab Szocialista Újjászületés Pártjá­nak több más képviselője is. Grecsko marsall ma folytatja hivatalos látogatását Irakban. A brazil kommunisták bíznak harcukban Buenos Aires — A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom közvetlen hatására 1922. már­cius 25-én megalakult Brazil Kommunista Párt fennállásának 52 éve alatt több mint 48 évet illegalitásban töltött. Ezek az évek az imperializmus elleni, a demokratikus szabadságjogo­kért, a földreformért, a dolgo­zók érdekeiért folyó harc évei voltak. A párt megalakulása év­fordulójával kapcsolatban ki­adott nyilatkozat többek között hangoztatja, hogy az 1937— 1945 években a kommunisták kampányt folytattak, amely oda vezetett, hogy végül a kormány hadat üzent Hitlernek. Ekkor a párt nagy tekintélyt szerzett a széles tömegek körében is. Az 1964-es brazil katonai puccs óta a brazil kommunis­ták lankadatlan harcot folytat­nak az ország reakciós erői el­len és felszólítják a tömegeket a demokratikus szabadságjogok felújítására. Most is nyílt erőszak folyik pártunk ellen, de a brazil kom­munisták — akár az illegalitás­ban, vagy szabadon is — min­dig készem álltak a legnagyobb áldozatokra is és a jövőben is azt teszik, mert a történelem azt tanítja, hogy a kommunis­ták pártját mindaddig nem le­het megszüntetni, amíg a mun­kásosztály létezik és amelynek érdekeit védelmezi — hangoz­tatja a Brazil Kommunista Párt nyilatkozata. Áremelkedések a Közös Piacban Brüsszel — A Közös Piac né­ven ismert Nyugateurópai Gaz­dasági Közösség kilenc tagálla­mának mezőgazdasági minisz­terei befejezték tanácskozásu­kat Brüsszelben, amelyen elha­tározták, hogy ez év április 1- től 9 százalékkal emelkedik a tagállamok mezőgazdasági ter­mékeinek ára. A tej- és a mar­hahús ára visszamenőleg már­cius 1-től megdrágul. A 9 szá­zalékos áremelkedés annak a kompromisszumnak az eredmé­nye, amely a Közös Piac mező- gazdasági minisztereinek tár­gyalásai után jött létre. A me­zőgazdasági termékek áremel­kedésének terhe természetesen a fogyasztókat érinti, egyedül Nagy-Britanniának engedélyez­ték azt a kivételt, hogy átme­neti időre korlátozza az ár­emelkedést, és a megnövekedett kiadásokat az állami költség- vetésből fedezze. Ezt az engedélyt Nagy-Britan­niának azért adták meg, mivefl az korábban többször is hang­súlyozta, hogy meg akarja „vizsgálni" Nagy-Britannia kö­zös piaci tagságának feltéte­leit, sőt sejtetni engedte, hogy kilép a szervezetből, amennyi­ben nem teljesítik egyes felté­teleit. A most befejeződött brüssze li tárgyalások után számos nyu­gat-európai ország képviselője elismerte, hogy a kompromisz- szum célja az volt, rákénysze- rítsék a brit kormányt a Közös Piac többi kérdéseihez való po­zitívabb álláspontra. A Közös Piac tagállamainak újabb politikai erőpróbája áp­rilis 1-én Luxemburgban lesz, ahol a külügyminiszterek tár­gyalnak majd.

Next

/
Thumbnails
Contents