Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-25 / 71. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1974. március 25. HÉTFŐ BRATISLAVA • XXVII. ÉVFOLYAM 71. szám Ara 50 fillér Kezdeményezően... Az SZNF és hazánk fel- szabadulásának közelgő 30. évfordulója a kelet-szlovákiai kerület dolgozóit is jelentős kezdeményezésre serkenti. A központi szervek felhívása élénk visszhangra talált kerületszerte, amire eddig közel háromszázezer egyén és több mint tizenhét- ezer kollektíva felajánlásokkal válaszolt. A választási program sikeres teljesítésére irányuló versenybe a kerület minden községe bekapcsolódott. Több helyen vállalták a választási program teljesítését az SZNF évfordulójának napjáig. Az előzetes jelzések szerint a felajánlások értéke ebben a kerületben megközelíti a 9S0 millió koronát. Figyelemre méltó, hogy a lakosság — több mint 26 millió órai brigádmunka ledolgozását vállalva — igyekezetét elsősorban a megkezdett építkezések befejezésére irányítja. Ebben például 65 művelődési ház, 48 vízvezetékhálózat, 36 óvoda, illetve bölcsőde és további ötszáz építkezés befejezése szerepel. A kezdeményezésben nem maradnak el az üzemek sem. Eddig több mint nyolcvanmillió korona értékű költségmegtakarítást vállaltak. A kerület ifjúsága a jelentős jubileumok tiszteletére eddig több mint nyolcmillió órai brigádmunkát vállalt. (ik) A piesoki gépipari dolgozók sikeresen teljesítik a februári győzelem 25. évfordulójának tiszteletére tett felajánlásaikat. A komplex szocialista racionalizálási intézkedések megvalósításával tavaly több mint 5,3 millió korona anyag- és egyéb költségmegtakarítást értek el. Az újítási javaslatok segítségével több mint 650 000 koronát takarítottak meg. Felvételünkön: Marián Bánik és Gabriel čellár, a szocialista brigád tagjai munka közben. (Felvétel: J. Teslík — ČSTK) Befejeződött a Szlovák Vöröskereszt kongresszusa Kitűzték a soron következő feladatokat A Szlovák Vöröskereszt II. kongresszusa tanácskozásának befejező napján, szombaton a Csehszlovák Vöröskereszt szervezetei jelentős szerepéről tanácskoztak a lakosságnak a szocialista humanizmusra való nevelésében. A kongresszusi tanácskozáson részt vett az SZLKP Központi Bizottságának, A SZISZ kerületi konferenciái az aktivitás fokozására serkentik a fiatalokat Szombaton vitával folytatta tanácskozását Prágában a SZISZ-tagok városi konferenciája. A felszólalók elsősorban a politikai-nevelési munka hatékonyságával, a fiatalok kezdeményezésének fejlesztésével, továbbá a SZISZ pionírszervezetének nyújtott segítséggel foglalkoztak. Viharos tapssal fogadták a küldöttek Juan Cam- posának, a chilei Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának, a szakszervezeti világszövetség titkárának felszólalását. A konferencia küldötteit a CSKP nevében Antonín Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártszervezet vezető titkára üdvözölte. Köszönetét mondott a SZISZ városi szervezetének az elért eredményekért, a februári győzelem 25. évfordulójának tiszteletére és a X. Világifjúsági Találkozó alkalmából kifejtett kezdeményezéséért. Felhívta a fiatalokat, hogy az eddiginél még tevékenyebben vegyenek részt a CSKP programjának megvalósításában. A bratislavai fiatalok élénk vitával folytatták szombaton a tFolytatás a 2. oldalon) Vetik a cukorrépát A korún beköszöntött tavaszt a vetés gyors elvégzésére használ ják ki a mezőgazdasági dolgozók. Képünkön: a Suranyi Állami Gazdaság cukorrépaföldjén Ľ. SLažanský és J. Kováčik előkészítik * vetőgépet. (Foto: B. Palkovič — ČSTK) az SZSZK kormányának és az SZSZK Nemzeti Frontjának küldöttsége Emil Matejíčeknek, az SZSZK egészségügyi miniszterének vezetésével. A küldöttség tagja volt többek között Fedor Gulla, az SZSZK NF vezető titkára, Jozef Gajdoš.k, az SZNT alelnöke, és az SZSZK NF szervezeteinek más képviselői. A vendégek sorában részt vett a kongresszuson František Va- líček, a Csehszlovák Vöröskereszt Központi Bizottságának elnöke és Miloslav Hlach, a Cseh Vöröskereszt 'elnöke. A küldöttek a vitában a helyi és üzemi szervezetek arra irányuló törekvéseiről szóltak, hogy a kitűzött feladatokat teljesítve javítani akarják a lakosságról való egészségügyi és szociális gondoskodást. Az egészségügyi csoportok az üzemekben megelőző gondoskodással járulnak hozzá a betegségből és balesetekből eredő kimaradások csökkentéséhez A Szlovák Vöröskereszt az utóbbi időszakban fokozott mértékben foglalkozik az ifjúsággal. Eredményes a SZISZ szervezetekkel folytatott együttműködés. Ondrej Sáling, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának titkára felszólalásában hangsúlyozta, hogy a „Szignál 50" jelszó jegyében indított verseny keretében 11000 fiatal, térítésnélkülí véradományozót nyertek. A kongresszus küldöttei a vita után jóváhagyták a Szlovák Vöröskereszt tevékenységének irányelveit. A Szlovák Vöröskereszt szervezetei ezekkel az irányelvekkel összhangban bekapcsolják tagjaikat a szocialista munkaversenybe, segítenek a választási programok teljesítésében. A Vöröskereszt egészségügyi munkájának súlypontja a térítésnélküli véfadó- raányozók toborzása mellett elsősorban a dolgozók egészségének védelme lesz. Az irányelvek ugyanakkor hangsúlyozzák a Szlovák Vöröskereszt jelentős szerepét a lakosság honvédelmi előkészítésében és a fiatalok egészségügyi nevelésének javításában. A tanácskozás befejező részében a kongresszus küldöttei megválasztották a Szlovák Vöröskereszt új Központi Bizottságát. A bizottság elnökévé dr. Jozef Lukáči professzort választották. Parlamenti küldöttségünk az indiai Madrasba utazott Madras — Az Alois Zndra elvtársnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökének vezetésével Indiában tartózkodó csehszlovák parlamenti küldöttség tegnap India déli tartományára, a negyedik legnagyobb indiai városba, Madrasba utazott. Ezt megelőzőleg szombaton Chandigarhból Agartalába látogatott, ahol főleg a történelmi nevezetességekkel ismerkedett. Madrasba érkezése után á csehszlovák küldöttség a közelii Mahlábalipura városkába látogatott, ahol megtekintette a világhírű jégbarlangot, valamint a leghíresebb indiai építkezések egész sorát és a műemlékeket. Küldöttségünk ma folytatja a hivatalos zárómegbeszéléseket az indiai politikai élet vezetőivel. Kissinger Moszkvában A fő téma; Nixon látogatásának előkészítése Washington, Bonn, Moszkva — Henry Kissinger amerikai külügyminiszter, Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a szovjet kormány meghívására tegnap közép-európai idő szerint a kora reggeli órákban Washingtonból — Bonn érintésével — Moszkvába utazott. Az amerikai külügyminiszter vasárnap a déli órákban érkezett a nyugatnémet fővárosba, ahol rögtön megbeszéléseket folytatott Willy Brandt kancellárral és Walier Scheel külügyminiszterrel. A mindössze három órás bonni tartózkodást főleg az amerikai—nyugatnófFolytatás a 2. oldalonf Veszéfyben Corvalan elvtárs élete Véget ért a helsinki tanácskozás Buenos Aires — Az Argentínába érkező chileiek szerint továbbra is súlyosbodik Luis Corvalan elvtárs egészségi állapota, akit a fasiszta katonai junta hónapok óta Dawson szigetén tart egy koncentrációs táborban. A rossz ellátás és főleg a jelenleg hűvösre fordult időjárás következtében a Chilei Kommunista Párt főtitkárának szervezete nagyon legyengült, igen sekély orvosi gondoskodás következtében Corvalan elvtárs részben elvesztette hallóképességét. Továbbra is romlik szívós tüdőműködése, jóllehet mindez állandó orvosi felügyeletet követelne meg. Helsinki — A chilei katonai junta bűntetteit vizsgáló nemzetközi bizottság helsinki ülésén számos dokumentumot fogadtak el. A szombati ülésen Poltorak professzor, szovjet küldött a chilei junta rendkívüli állapotot fenntartó politikájának a dolgozók széles tömegeire vonatkozó súlyos következményeivel foglalkozott. Poltora professzor, mint a nürnbergi per egyik fő vádlója, aki számos háborúsbűnöst ítélt el, megjegyezte, hogy nemcsak egyéneket lehet háborús bűntettért felelősségre vonni, hanem szervezeteket is, sőt magát az egész chilei juntát. Sergio Insunza Barrio, a Chilei Népi Egység kormányának volt Igazságügyminisztere arra figyelmeztetett, hogy a junta által kiadott okmányok és rendeletek törvénytelenek. Ezt azzal indokolta meg, hogy a chilei alkotmány szerint a parlamentnek és a köztársasági elnöknek kell jóváhagyni minden kormányrendeletet. Mivel Chilében a parlamentet feloszlatták, az alkotmányt pedig törölték, ezáltal csak a junta önkényes uralma áll fenn. Volodia Teitelboim, a Chilei Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja elmondotta, hogy „ami ma Chilében történik, az nem más, mint fasizmus". Emlékeztetett az Allen- de-kormány politikájának demokratikus voltára, amely igen nagy figyelmet fordított a kultúra fejlődésére is. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy Pablo Neruda világhírű költő halálát igen meggyorsította a fasiszta államcsíny Egy további szónok, Salvador Maria Losada arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy miként kínozták meg Luis Corvalan elvtárs fiát. Ezután egy rövid filmet vetítettek le, amelyben Luis Corvalan elvtárs felesége felhívja a nemzetközi közvéleményt, hogy indítson kampányt a chilei hazafiak kiszabadítására. A nemzetközi bizottság tegnapi ülésén a chilei nép elleni katonai államcsíny és az imperialista erők Chile belügyei- be való beavatkozásának kérdése szerepelt. T K i gr m ia> /ä | l iP * Q iipraoj o Golon-fennsikon Damaszkusz — Szombaton és vasárnap folytatódtak a szíriai és izraeli csapatok közti fegyveres összetűzések a Golan- fennsíkon. Az izraeli egységek szombaton a magaslat északi részén próbáltak áttörni a frontvonalon, hogy megerősítsék állásaikat. A harcok mintegy négy óra hosszat tartottak. Egy szíriai szóvivő szerint az izraeli csapatok tegnap, 13. napja folytatják fegyveres provokációikat a szíriai állások ellen. Az izraeli légierő tegnap több esetben megsértette Libanon légiterét is. A TASZSZ szovjet hírügynökség tegnap megjegyzéseket fűzött Golda Meir izraeli kormányfőnek az amerikai Time c. lapnak adott nyilatkozatához, amelyben elutasította az izraeli csapatok kivonását valamennyi arab területről és csak „az októberi háború következményeiről“ beszólt. A hírmagyarázó szerint Tel-Aviv ezzel világosan tudtára adta a világnak, hogy nem veszi komolyan a nagyhatalmak erőfeszítéseit a közel-keleti helyzot békés rendezésére^