Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-24 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó
Tények, adatok a Szovjetunióból A béke létfontosságú feltétele az emberiség fejlődésének. Ez az igazság soha nem kapott még olyan hangsúlyt, mint napjainkban, amikor az államok a rombolás félelmetes, fantasztikus erejű eszközeivel rendelkeznek. De talán soha nem volt még ilyen nagy és megalapozott a remény, hogy a békés fejlődés végre eljutott ahhoz a ponthoz, amikor csökkenni kezd a világméretű háborús konfliktus veszélye, amikor a feszültség enyhülésének folyamata szilárddá, stabillá válhat. A béke fennmaradásának távlataival kapcsolatos optimizmus azokon a változásokon alapul, amelyek mostanában mennek végbe az államközi kapcsolatokban és az emberek nézeteiben. „...Az agressziós tettek és a népekkel szemben elkövetett erőszakos cselekmények korábban még soha nem váltottak ki olyan általános felháborodást, tiltakozást és aktív ellenállást, mint napjainkban — mondta Leonyid Brezsnyev a békeszerető erők moszkvai világkongresszusán. — Ilyen esetekben korábban még soha nem mozdulmányoknak, hogy a Szovjetunióval fenntartott kapcsolatokban induljanak ki abból, hogy a „békés egymás mellett élés egyszerűen a hidegháború fogalmának orosz fordítása“. E nézet hívei szerint tehát lényegében változatlanul azt a politikát kell követni, azokat a felforgató eszközöket és módszereket kell alkalmazni, amelyeket a hidegháború korszakában használtak a szocialista államok ellen. Az ilyunféle észjárás hatását, érezhetjük azoknak a nyugati köröknek az akcióiban, amelyek a Nyugattal fenntartott gazdasági kapcsolatok bővítése fejében ideológiai engedményeket követelnek a szocialista országoktól. Különösen sok szó esik „az eszmék, az emberek és az információk szabad áramlásának“ meglehetősen sajátos formájáról, amelyet befolyásos nyugati körök erőltetnek, s amely szerintük az egyetlen lehetséges alap a nemzetközi bizalom légkörének megteremtéséhez. Azok a sajtóorgánumok, amelyek nem is olyan régen a szocialista közösség elleni „lélektani hadviselés“ kiterjesztése mellett törtek lándzsát, s ere- jükhöz mérten maguk is részt vet^ ^ ,jj^ j Í ' j ?^ö888 SS Moo«?» ísíwSíö ! f i v. S í í»$x rn JM» I f J asasai R» «S» Jt 'IS «aa* tak meg ilyen hatalmas állami és társadalmi erők, hogy megállítsák az agresszort, kioltsák a háború fellobbant tüzét, megerősítsék a béke pilléreit.“ A haladás azonban harcok közepette megy végbe. Az enyhülés befolyásos ellenségei, akiket megdöbbentett a hidegháború arcvonalának áttörése, lázas sietséggel csoportosítják át erőiket, megpróbálják megállítani és visz- szafordítani a megindult jótékony folyamatot. Ezek az erők az utóbbi időben ideológiai téren is aktivizálódtak. Híveik azt hangoztatják, hogy a békés egymás mellett élés nem egyeztethető össze az ideológiai harccal. Igyekeznek mindenkit meggyőzni arról, hogy ha a kommunista pártok továbbra is abból a marxista—leninista tételből indulnak ki, mely szerint az ideológiai harc elkerülhetetlenül folytatódik a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése közepette is, akkor eleve kudarcra van ítélve minden lépés, amely az enyhülést szolgálja. Az ilyen nézetek persze korántsem újak. A polgári teoretikusok és hivatalos személyiségek évtizedeken át hajtogatták, hogy a kommunisták „ideológiai kérlelhetetlensége“ miatt nincs más kiútja a tőkés Nyugatnak, mint hogy hidegháborút viseljen a szocialista államok ellen. Régi nóták — új hangszerelésben A békés egymás mellett élés ellenzőinek egyik csoportja továbbra is a szovjet fenyegetésről szóló régi nótát fújja. Eszerint ez a veszély azzal együtt növekszik, amilyen mértékben tért hódít a békés egymás mellett élés, és amilyen mértékben növeksrik a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok gazdasági és tudományos- potenciálja. jól ismerjük a NATO vezető szerveinek azokat a nyilatkozatait, amelyek a militarista készülődés fokozását, a katonai költségvetés növelését követelik a szervezet tagországaitól. Mások Nagy-Britannia volt moszkvai nagykövetéhez, William Hayterhez hasonlóan azt javasolják a nyugati körtek a hidegháborúban, ma a „szabad információ“ felkent papjaiként jelentkeznek. A burzsoázia ezernyi eszközzel él, hogy elhallgassa, kiforgassa az igaz ságot a szocializmusról. A burzsoá világban az „információ szabadságát“ már régóta egy maroknyi monopólium s az érdekeiket védelmező burzsoá ál lám tartja kezében. Ezek uralják a sajtó, a hírügynökségek, a rádió és a tévétársaságok, valamint a film és más tájékoztatási csatornák zömét, s azokat a tömegek tudatának manipulálására szolgáló eszközzé tették. Most azt akarják elérni, hogy ezek az eszközök szabadon és korlátlanul bejussanak a szocialista országok területére. Miközben újabb propagandakampányt bontakoztatnak ki a szocialista országok ellen, bel- és külpolitikájuk ellen, azt is követelik, hogy ezek az államok kössenek „ideológiai békét“ a kapitalizmussal. Nyíltan sürgetik az ideológiai harc fokozását, és óvják híveiket attól, hogy az enyhülés körülményei között „akár a legkisebb mértékben is elmossák az ideológiai határokat“ a kommunizmussal folytatott harcban. S közben a „béke érdekében“ a kommunistáknak „ideológiai leszerelést“ javasolnak. A burzsoá tábor legőszintébb politikusai egyébként egyáltalán nem rejtik véka alá, hogy mit is jelentenek számukra a gyakorlatban „az eszmék, az emberek és az információk szabad áramlásáról“ szóló nagy szavak. Franz- josef Strauss, az NSZK-beli Keresztényszociális Únió vezetője például kijelentette: ,,A Nyugat olyan politikai fegyvernek kell hogy tekintse az egymás mellett élést és az enyhülést, amelynek segítségével előmozdíthatja a demokratizálást és a liberalizálást a kommunista táborban, hogy belülről küzdje le a kommunizmus.“ A „szabad információáramlás“ szószólóinak valódi célja az, hogy belső felforgatással számolják fel a szocializmust. A szocialista országok álláspontja e kérdésekben régóta jól ismert: síkra- szállnak a kulturális és tudományos kapcsolatok bővítéséért, az irodalmi és művészeti értékek széles körű cseréjéért. A Szovjetunióban például jóval több külföldi tudományos és irodalmi művet adnak ki, mint bármely más országban. A szovjet emberek jórésze megismeri más népek klasszikus és modern film-, zene- és képzőművészeti alkotásait, színműveit. A szovjet sajtó, rádió és televízió naponta óriási mennyiségű információt közöl más népek életéről, a nemzetközi helyzet problémáiról. Éppen ez az alapja annak, hogy a szovjet lakosság legszélesebb körei mélységesen érdeklődnek a világpolitika, a gazdasági és a kulturális élet kérdései iránt. Hasonló a helyzet valamennyi testvéri szocialista országban. Ilyen politikát azonban csak akkor lehet folytatni, ha tiszteletben tartják az egyenjogú nemzetközi kapcsolatok, a szuverenitás és az egymás belügyei- be való be nem avatkozás elvét. A szocialista országok vendégszeretően kitárják kapuikat mindazok előtt, akik baráti és békés érzelmekkel keresik fel őket. De ezek a kapuk nem lehetnek akadálytalanul nyitva azok előtt, akik a szocialista rendszerrel, annak kultúrájával, erkölcsi elveivel és a szocialista társadalom normáival szemben táplált ellenségesség magvaival meghintett, kellemetlen szagot árasztó ideológiai árukkal házalnak. Van-e lehetőség szilárd, békés kapcsolatokra? Nem kevésbé tarthatatlanok azok a nézetek, amelyek szerint a lényegét tekintve ellentétes szocialista és burzsoá ideológia léte lehetetlenné teszi a különböző társadalmi rendszerű országok szilárd, békés kapcsolatait, s hogy a békés egymás mellett élés legfőbb akadálya a kommunista ideológia, amelynek az a következtetése, hogy a kapitalista rendszer történelmileg múlandó és a szocializmus elkerülhetetlenül diadalmaskodik. Az ilyen okoskodások természetesen rendkívül kényelmesek szerzőik számára, a nemzetközi konfliktusok és feszültségek okának ugyanis nem az imperializmust, hanem a „kommunista doktrínákat“ tüntetik fel. Ezen az alapon követelik a kommunistáktól, hogy ha már nem mondanak teljesen le .1 marxista—leninista tanításról, legalább „enyhítsék“ azt. A nyugati sajtó némely kijelentéseinek olvastán önkéntelenül is John Foster Dulles, a „háború szélén egyensúlyozás“ rossz emlékű politikájának megteremtője jut eszünkbe, aki a már régmúltba tűnt időkben azt követelte a Szovjetuniótól, hogy mondjon le a szovjet kommunista hitnek legalább egy részéről. Ugyanilyen joggal a Szovjetunió is követelhetné például a burzsoá államoktól, hogy mondjanak le a magántulajdon elvéről. Ezt aligha tennék meg. Miért kell akkor lehetetlen követelésekkel előállni? A kommunisták ideológiai elvei, tudományos és filozófiai eszméi nem képezhetik alku tárgyát, azokat soha nem cserélték és nem is cserélik fel semmiféle gazdasági vagy más engedményre. Az ideológiában nincs és nem is lehet békés egymás mellett élés. Ezt az egész világon elismerik. S amíg léteznek különböző osztályok álláspontját képviselő ideológiák, folytatódik az ideológiai harc is. így volt ez minden előző korszakban, és így van ez ma is. A békés egymás mellett élés feltételei között azonban az ideológiai harcnak nem szabad „lélektani hadviseléssé“ válnia, amely a „hideg“ vagy a „forró“ háború eszköztárából szerzi fegyvereit: a rágalmazást, a zsaro lást, az ideológiai diverziót és így tovább. „Az SZKP abból indult és indul ki, hogy a két rendszer — a kapitalista és a szocialista rendszer — osztályharca gazdasági, politikai és természetesen ideológiai területen a jövőben is folytatódik — mondta Leonyid Brezsnyev. — Ez nem is lehet másként, mert a szocializmus és a kapitalizmus világnézete és osztálycéljai ellentétesek és kibékíthetetlenek. Arra törekszünk azonban, hogy ezt a történelmileg elkerülhetetlen harcot olyan mederbe tereljük, amely nem fenyeget háborúkkal, veszélyes konfliktusokkal, ellenőrizhetetlen fegyverkezési hajszával.“ A marxizmus—-leninizmus eszméinek fejlődéséhez nincs szükség pusztító háborúkra, győzelmüket nem szuronyok határozzák meg, hanem az értelem. S a jövőnek nem csatatéren, hanem a kapitalizmus és a szocializmus békés versenyében kell határozott alakot öltenie, az igazi szabadság, az emberek jóléte és boldogulása érdekében. A szovjet álláspont tehát világos és humánus. V. GRANOV, történelemtudományok kandidátusa • A Szovjetunió legforgalmasabb légiközlekedési csomópontja a főváros: a nyári időszakban naponta 300 személy- szállító repülőgép száll fel a moszkvai repülőterekről. A Szovjetunió több mint 60 ország fővárosával tart fenn légi- összeköttetést. Az Aeroflot leghosszabb járata a Moszkva — Antarktisz útvonalon közleke- dik. ☆ ® A Szovjetunió legnépszerűbb múzeuma a moszkvai Kreml, melynek állandó kiállításait évente több mint 4 milliónyian tekintik meg. Moszkvában 60-nál is több történelmi, művészettörténeti, irodalmi és természettudományi múzeum van. 405 műemléképület és sok más, összesen több mint 1000 objektum áll védelem alatt. ☆ • A Szovjetunió legészakibb lakóhelyét nem jelöli kör a térképen. Ennek az az oka, hogy állandóan változtatja a helyét: egy év alatt több mint 3000 kilométert tesz meg. Az Északi-sark nevű úszó kutatóállomás — erről van sző ugyanis — minden évben új helyen jelenik meg az Északi- Jeges-tenger térségein. ® A Szovjetunió legnagyobb könyvtára a moszkvai Lenin Könyvtár, ahol 26 millió kötetnyi, 170 nyelven megjelent könyvet és folyóiratot őriznek. A központi könyvraktár polcainak együttes hossza több mint 250 kilométer. A kéziratgyűjtemény legrégibb darabja másfélezer éves. ☆ <• Földünk legnagyobb tava a Kaszpi-tenger: területe 1 millió 371000 négyzetkilométer. A Szovjetunióban van a Föld legmélyebb tava is: a Baj- kál. Legnagyobb mélysége: 1620 méter. A Szovjetunióban mintegy két és fél millió tő van. Köztük van Eurázsia 5 legna-* gyobb tava. • A világ legmagasabb tornya a moszkvai rádió-televízió- torony: 533 méter. A torony szilárdságát úgy tervezték, hogy ellenálljon a 2200 évenként várható legerősebb viharnak is. • A legrégibb orosz szép- irodalmi alkotás a XII. századból való, az Ének Igor hadáról. A műre a Volgavidéken, a jaroszlavlji Szpaszkij (Megváltó) kolostor kéziratai között bukkantak rá. Jaroszlavlj az egyik legrégibb orosz város. Számos nevezetessége van: a kreml, pompás templomok, Oroszország első színháza és egy hatalmas nyomdaipari kombinát. ☆ A Szovjetunió legalacsonyabb fekvésű része a Karagi- je-lapály, mely Kazahsztánban, a Kaszpi tengerbe nyúló Man- gislak-félszigeten található. Itt száraz lábbal lehet járkálni a világóceán szintjénél 132 méterrel alacsonyabban. A Szovjetunió legmagasabb pontja a 7495 m magasban fekvő Kommunizmus-csúcs a Pamiron (Tádzsikisztán). • A Szovjetunió legnagyobb sivataga közel 300 000 négyzet- kilométer területű Kara-Kum, amely a Türkmén SZSZK-nak több mint a felét foglalja el. Nemrég hatalmas csatornát építettek, s így a köztársaság fővárosa, Ashabad folyami kikötő lett, egy nagykiterjedésű, terméketlen homokos terület pedig oázissá változott. A csatorna jó darabon az Amu-Dar- ja régen kiszáradt medrében folyik.
