Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-21 / 68. szám, csütörtök

Milliós megtakarítások (Folytatás az 1. oldalról) dolgozók növekvő aktivitásá­ról tanúskodik, különösképpen a kohó- és a gépipar terüle­tén. Az értékelő bizottság az eredmények elemzése és felül­vizsgálása alapján megállapít­hatta: — A fém-, nyersanyag- és anyagtnkarékossági verseny 2. évfolyamának eredményeként 247 millió koronát tettek dol­gozóink — a versenyben részt vevő kollektívák és egyének — a népgazdaság asztalára, ami ugyancsak jelentős hozzájáru­lás a komplex szocialista racio­nalizálás állami programjának valóra váltásához. Az első díjat Vladimír Kartoušek mérnök és kollektívája nyerte az Ostravai Klement Gottwald Új Kohóból. Ez a kollektíva kidolgozta a csökkentett foszfortartalmú nyersvasgyártás új technológiá­ját. Ésszerűsítési javaslatuk be­vezetése 5,5 millió korona meg­takarítást jelentett a kohászati Szezon előtt A „Vihorlat" víztároló üdülőkörzete Néhány esztendővel ezelőtt, amikor a kelet-szlovákiai sík­ság vízgazdálkodásának rende­zésével kapcsolatos tervekben megszületett a „Vihorlat“ víz­tároló építésének kivitelezése, kevesen gondoltak arra, hogy Itt valamikor igen nagy érdek­lődést kiváltó üdülőközpont alakul ki s fejlesztése renge­teg problémát okoz. Tavaly már 1,7 millió láto­gatója volt a hivatalosan „Zemplínska šírava“ — egyéb­ként sok más jelszóval illetett — üdülőközpontnak. Nem vé­letlen hát, hogy a michalov- cei járási szervek — s a na­pokban a kerületi pártbizott­ság elnöksége is — behatóan foglalkoztak ennek az üdülő- központnak problémáival. Meg­állapították, hogy például a tavalyi turistaszezonban az igények jóval túlszárnyalták az üdülőközpont befogadóké­pességét, szolgáltató berende­zéseinek kapacitását. Ezért a kerületi szervek az előter­jesztett elemzések és igények felmérése után — a szolgálta­tásokat nyújtó létesítmények bővítésére az 1974—75-ös évek­re — csupán a nemzeti bizott­ságok által irányított intézmé­nyek területén, csaknem hat­vanmillió koronával növelik az eredeti beruházási eszközö­ket. Egész sor olyan intézkedés van folyamatban, melyek után joggal várható, hogy a „Vihor­lat“ víztároló környékén elte­rülő üdülőközpontnak jobb lesz az idei szezonra történő felkészültsége. (ik) műveknek. Á második díjat a Kelet-szlovákiai Vasműből Sta­nislav Hjanek s kollektívája kapta, akik az acéllemezvágás ésszerűsítésével közel 12,5 mil­lió megtakarítást értek el. A harmadik díjban a Banská Byst­rica-! Ércbányászati Vállalat­ból František jusko kandidátus és kollektívája részesült. A ver­seny elindítói — a már emlí­tett központi hivatalok és szer­vezetek — a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának tiszteletére ugyancsak meghir­dették az országos fém-, nyers­anyag- és anyagtakarékossági verseny 3. évfolyamát. (sm) Tiltakozások a chilei vérengzések ellen (ČSTK) — Podbrezován, a Šverma Vasművekben Juraj Da- rovník mérnök több mint 150 tagú kollektívája is csatlako­zott a világ haladó közvélemé­nyének tiltakozásához a chilei vérengzések ellen. Juraj Darov- ník kollektívájának tagjai til­takoznak Jósé Toha, az Allen- de-kormány volt minisztere meggyilkolása ellen, aggasztja őket Luis Corvalán és a többi chilei hazafi sorsa. Remélik, hogy az egész világ becsületes, haladó szellemű népe tiltakozó akciókkal megakadályozza a gyilkosok pusztító hadjáratát. Bratislavában, a Dimitrov Vegyipari Művekben „A kubai forradalom szocialista munka­brigádja“ nevet viselő verseny- kollektíva tagjai Viera Zaťkova vezetésével csatlakoznak az egész világ haladó emberiségé­nek tiltakozásához, amely fel­háborodottan elítéli Jósé Tohá- nak, a Népi Egység kormánya nemzetvédelmi és belügymi­niszterének meggyilkolását. A tiltakozó határozatot az emlí­tett versenykollektíva tagjain kívül aláírta a CSSZBSZ szocia­lista munkabrigádja címért ver­senyző kollektíva, amelyet Jo­zef Paganík vezet. Karold Wilson köszöneté f ČSTK) — Hor old Wilson, Nagy-Britannia miniszterelnöke köszönetét fejezte ki Ľubomír Strouqal csehszlovák miniszter- elnöknek a kinevezése alkalmá­ból küldött üdvözlő táviratért. Harold Wilson táviratában ki­fejezi meggyőződését, hogy a Nagy-Britannia és a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság kö­zötti kapcsolatok és együttmű­ködés az európai béke és biz­tonság megőrzésének szellemé­ben fognak tovább fejlődni. Hasonló szellemű táviratok cseréjére került sor Bohuslav Chňoupek csehszlovák és fames Cállaghan brit külügyminiszter között. Az OKP állásfoglalása Róma — Az Olasz Kommunis­ta Párt vezetősége ülést tartott, s megvitatta Enrico Berlinguer. főtitkár beszámolóját az új kor­mány megalakulása után kiala­kult politikai helyzetről s a gazdasági válságról. A vezetőség — összhangban a PB és a főtitkár korábbi meg­nyilatkozásaival — az új kor­mányt negatívan ítélte meg. „A kormányválságra elfogadott megoldás nem áll összhangban a problémák súlyosságával, al­kalmatlan a nehézségek leküz' désére“ — hangoztatja és kije­lenti: az OKP kemény és kér­lelhetetlen ellenzékiséget tanú­sít az új Rumor-kormánnyal szentben. „A világos irányvá­lasztásnak, a megújító törekvé­seknek teljes hiánya fokozza a bizonytalanságot a gazdasági életben, lejáratja a demokrati­kus politikai intézményeket és teret ad a kalandor jobboldali kísérleteknek“ — mutat rá az OKP közleménye. „Ebben *a helyzetben az OKP- nak kötelessége, hogy nemzeti és egység politikát képviseljen, felelős módon lépjen fel és de­mokratikus megoldást kínáljon az olasz válságra. Portugál kiáltvány Lisszabon — Több mint kétszáz fiatal portugál tiszt kiáltvány­ban foglalt állást a jelenlegi portugál válsággal kapcsolat­ban. A hadsereg, melynek a törvé­nyes alkotmányosság védelme lenne az alapvető feladata, egy velejéig romlott politika puszta végrehajtójává vált — hangoz­tatják a fiatal tisztek kiáltvá­nyukban. — A dokumentum Lisszabon gyarmati háborúját il­letően támogatja Antonio de Spinola leváltott vezérkari fő- nökhelyetl esnek a „Portugália és jövője“ című könyvében ki­fejtett elképzelését, miszerint lehetetlen fegyverrel megnyer­ni e háborút, s helyette politi­kai megoldásra kell törekedni. E felvételeken, amelyeket a Mars-5 szovjet automatikus űrállomás készített a Mars felszínéről, hosszú, többszáz kilométeres völgyek láthatók. (Telefoto: ČSTK — TASZSZ) Hogyan készülnek a szovjet Mars-űrállomások ? Moszkva — A szovjet Mars automata űrállomásuk legutób­bi sikeres út javai kapcsolatban a moszkvai Pravda szerdán be­számolót közölt arról, hogyan készülnek ezek a bolygóközi kutatóberendezések. Az űrhajókat gyártó üzem műhelyeibe csak sterilizált fe­hér köpenybe lehet belépni. Ab­ban a műhelyben, ahol a Mars­űrállomásokat szerelik, olyan pontos műszerek ellenőrzik az egyes alkatrészeket, amelyek a legapróbb porszemecskét is ki­mutatják. Az űrállomást összeszerelő üzem egyik műhelyében irgal­matlanul üldözik a láthatatlan mikrobákat. Ebben a hermeti­kusan zárt helyiségben szere­lik össze a Mars felszínére le- bocsátandó műszerekéi. Ezek­nek steril állapotban kell el­jutatok u Marsra, hogy még véletlenül se vigyenek maguk­kal mikroorganizmusokat a Földről. Ezért a helyiségbe be­lépő után hermetikusan zárul­nak a helyiség zsilipajtói. Miközben a Mars-űrállomások a távoli bolygó felé közelednek az űrben, a földi tizem egyik részlegében áll úgynevezett technológiai prototípusuk. Ezek szükség esetén mesterségesen létrehozzák azokat a különböző helyzeteket, amelyek az űrben az űrállomáson keletkezhetnek. A Mars-űrállomás a Naptól kapja energiáját. Éppen ezért tájoló berendezése különleges elemeivel állandóan a Napra irányul. A kozmikus térségijén végre­hajtandó út pontos kijelölése céljából az űrállomások tájoló berendezését az Argó csillag­kép legfényesebb csillagára, a Canopus csillagra irányítják. Ennek a rendszernek a műkö­dését egyetlen, a fénysugárba került porszem is megzavarhat­ja. Terjed a sztrájkmozgalom Franciaországban Georges Marchais sajtóértekezlete Amsrikai szenátorok felhívása Washington — McGovern és Pell demokrata szenátorok, mindketten a szenátus külügyi bizottságának tagjai (McGovern egyúttal a dél-ázsiai ügyekkel megbízott szenátusi albizottság elnöke is) felszólították a sze­nátus katonai bizottságát, hogy utasítsa el a Nixon-kormányzat 29 millió dolláros kérelmét az Indiai-óceánon fekvő Diego Garda szigetén létesítendő tá­maszpont felépítésére. Párizs — A baloldal közös kormányprogramját aláíró há­rom párt az FKP, a szocialista párt és a Baloldali Radikális Mozgalom összekötő bizottsága a szocialista párt székhazában ülést tartott. Megvitatta a ro­hamos áremelkedés mind súlyo­sabb kihatásait, és együttes ak­ciót határozott el az alábbi leg­sürgősebb követelések kiharco­lására: 1. Szüntessék meg az első­rendű élelmiszerek adóját, a többi legfontosabb közszükség­leti cikkét pedig mérsékeljék. 2. Ez év végéig tiltsák meg a lakbéremelést, addig dolgozza­nak ki megfelelő intézkedéseket u lakbérek stabilizálására. 3. A bérminimumot emeljék fel havi 1200 frankra. A szakszervezetek életének jelentős eseményei előtt Ladislav Abrahám elvtárs nyilatkozata az FSZM járási és kerületi konferenciáinak előkészületeiről Szlovákiában ezekben a napokban a küldöttek százai készül­nek a szakszervezetek járási és kerületi konferenciáira, valamint a szakszervezeti szövetségek kerületi konferenciáira. Az elő­készületekről Ladislav Abrahám, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Szakszervezeti Tanács elnöke nyilatkozott a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának. Azokról az eredményekről szólva, amelyeket az FSZM já­rási és kerületi szervei az utolsó konferenciák óta elér­ték, Abrahám elvtárs a többi közt kifejtette, hogy bár a vál­ság következtében az említett szervek tevékenységét fékezték, illetve teljesen megbénították, meg kell mondani, hogy arány­lag rövid idő alatt sikerült sok pozitív munkát elvégezni a szakszervezetek egysége és ak­cióképessége megszilárdítása érdekében. A legjobban azt ér­tékeljük, hogy konkrétabb se­gítséget nyújtanak az alapszer­vezetek szerveinek, és elmélyül a felsöbbfokú szakszervezeti szervek kapcsolata a tagság­gal. Minden járásban megala­kították a szakszervezeti neve­lés kabinetét és 515 alapszer­vezetben alakítottak üzemi, 140 körzetben pedig helyi szakszer­vezeti nevelési központot. Ezek közül igen sok figyelemre mél­tó eredményeket ért el a funk­cionáriusok nevelésében. Ugyancsak részt vettek a mun­kakezdeményezés fejlesztésé­ben, a szocialista munkabri­gád, az újító- és a százezres mozgalmak bővítésében, sezen a téren értékes eredményeket értek el. Sokkal konkrétabban és kö­vetkezetesebben oldanak meg számos olyan problémát, amely összefügg a dolgozókról való gondoskodással, s ennek kap­csán együttműködnek az álla­mi és a gazdasági szervekkel, s mindenekelőtt a Szakszerve­zetek Központi Tanácsa és a Szlovákiai Szakszervezeti Ta­nács VI. plenáris ülésének dön­téseiből Indulnak ki. E középfokú szervek kétévi tevékenysége után látható, hogy egyre fokozottabb Irányí­tó és politikai szervező munkát végeznek. Ma már nagy létszá­mú funkcionárius-aktívávaJ dol­goznak, kiépítették a lektori testületeket és bizottságokat, s igyekeznek sokoldalú segítsé­get nyújtani a? «*if»T>Qworv°To- teknek. Elmondható tehát, hogy figyelmüket a VIII. szakszer­vezeti kongresszus határozatá­ból eredő alapvető feladatokra összpontosították. Abrahám elvtárs, a továbbiak­ban rámutatott, hogy a szervek munkájában még előfordulnak fogyatékosságok is. A szervek és tagjaik, az apparátus és az aktíva egy része gyakran for­málisan lát hozzá a feladatok teljesítéséhez. Aránytalanul sok a különféle gyűlés és tanács­kozás, és ezért erőfeszítései­ket nem összpontosíthatják mindenekelőtt azoknak az alap­szervezeteknek a támogatásá­ra, amelyek azt a leginkább igénylik. Az aktívával nem dol­goznak eléggé árnyaltan, s ezért ennek egy része ahelyett, hogy konkrétan és hatékonyan segítené az alapszervezetek szerveit, a legjobb esetben részt vesz az üzemi bizottság tanácskozásán, vagy a taggyű­lésen, de nem vesz részt elő­készítésükben. Az SZSZT elnöke ezt köve­tően elmondotta: a járási és a kerületi konferenciák érté­kelik, hogy milyen eredmények­kel teljesítették a VIII. szak- szervezeti kongresszuson kije­lölt feladatokat, milyen mérték­ben sikerült aktivizálni az alapszervezeteket és a tagsá­got a CSKP XIV. kongresszusa döntéseinek teljesítése érde­kében. Bíráló módon elemzik, hogyan teljesítik a szervek és az alapszervezetek az FSZM alapszabályaiban rögzített kül­detésüket, feladatukat és funk­ciójukat, hogyan teljesítik a po­litikai, az állami és a gazdasá­gi szervekhez és a Nemzeti Front szerveihez fűződő kap­csolatból eredő feladatokat. Az elemzés eredménye alap­ján határozzák meg a további tevékenységet úgy, hogy követ­kezetesen biztosítsák a szak- szervezetek lenini funkcióját és az FSZM szerepét a nép­gazdaság fejlesztésében, a dol­gozókról való gondoskodásban, ezek szocialista nevelésében, valamint az internacionalista kapcsolatok megszilárdításá­ban. Meghatározzák, hogyan kell elmélyíteni és tökéletesí­teni a munka stílusát, módsze­rét és formáját annak érdeké­ben, hogy elérhessük valameny- nyi szerv és az egész tagság nagyfokú elkötelezettségét az FSZM egységes programja, ak­ció- és szervezeti egysége meg­szilárdítása érdekében a mar­xizmus—leninizmus és a prole­tár internacionalizmus elvei alapján. — Meggyőződésem, hogy a járási és a kerületi konferen­ciák hozzájárulnak a járási és a kerületi szakszervezeti mun­ka hatékonyságának növelésé­hez — fejezte be nyilatkoza­tát L. Abrahám elvtárs. 4. Az orvosi és gyógyszerkölt­ségek visszatérítése, amely je­lenleg átlag 80 százalék körül van, a súlyos betegek esetében 100 százalékos legyen. 5. A gyárleépítést és munkás­elbocsátást csak a szakszerve­zetékkel történt előzetes tár­gyalás alapján engedélyezzenek és gondoskodjanak az elbocsá­tottak megfelelő munkájáról. A múlt héten kibontakozott tiltakozó- és sztrájkmozgalom közben egyre nagyobb mérete­ket ölt. Á lotaringiai szénbá­nyászok sztrájkja a szénbányák általános sztrájkjával fenyeget. Megszakadtak a tárgyalások a háztartásigépiparban, leállt a munka több textil-, híradástech­nikai és élelmiszergyárban. A legsúlyosabb, hogy a villa­mos és a gázművek, a vasút és a posta dolgozóinak az igazga­tósággal folytatott tárgyalása megszakadt. Az elektromos mű­vek dolgozói úgy döntöttek, hogy — amint ezt egy héttel ezelőtt bejelentették — csütör­tökön 24 órás, figyelmeztető sztrájkot tartanak, és a kórhá­zak kivételével mindenütt szü­netelni fog az áramszolgálta­tás. Ugyancsak csütörtökön egy napra sztrájkba lép az Air Francé légitársaság is. Vala­mennyi sztrájk egyöntetű köve­telése a béreknek a drágulás arányában történő emelése. Georges Marchais, az FKP fő­titkára szerdán délben sajtóér­tekezleten számolt be a FKP Központi Bizottságának kétna­pos ülésszakáról, hangsúlyozva, hogy annak középpontjában o gazdasági és szociális helyzet megvitatása áll Paul Laurent előterjesztése alapján. A köz­ponti bizottság támogatja a bal­oldali pártok kedden elfogadott akcióprogramját, amely arra irányul, hogy enyhítse az éle­sedő gazdasági válság követ­keztében a dolgozókra háruló terheket. Marchais kijelentette, iiogy a baloldal most indítandó akció­ja a dolgozók elemi érdekeit védelmezi és nem a kormány megdöntésére irányul. A balol­dal nem tervez semmiféle „fel­forgató akciót“, amint ezzel reakciós körökben gyanúsítják, erre nincsen szüksége. A balol­dal ereje tudatában arra készül, hogy törvényes úton általános választások eredményeként ve­gye maid át az ország kor­mányzását. 1974. 111. 21.

Next

/
Thumbnails
Contents