Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-17 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó
Fojtogató füstben és égető hőségben végzi munkáját az öntőmester a Röchling- Burbach Kft. Acélművében Mi ,T|* iparilag fejlett ország vagyunk? Lehetséges. De a nyugatnémet munkásoknak ebből nem sok hasznuk van! Legalábbis a Völklingi Kohóban ebből semmit nem veszünk észre. Werner P. másodöntő arcán látszik a kimerültség. Most fejezte be a műszakot, egy pohár sör mellett várja a vonatot, hogy mielőbb otthonába jusson, egy kis tiszta levegőt szívjon, pihentesse fáradt Izmait, forróságtől izzó testét. A kohó a Röchling-Burbach Kft. Acélművek tulajdona. A vállalat forgalma az elmúlt évben — 1972-höz viszonyítva — 20 %-kal nőtt — holott a munkaerők száma 2,8 százalékkal csökkent. A villamoskemencék mellett pokoli a hőség, a füst és a por akkora, hogy a munkások alig látják egymást. Minden csapolásnál 30 tonna izzó vas zúdul a formákba. Ezeknél a kemencéknél valamikor öt ember dolgozott, ma csak négyen vannak. Az átfutási idő öt óra volt, ma csak három óra tíz perc. Az öntvényt kézzel lapátolják a kemencébe. Egy óra kiadós lapátolás és közben tűrni kell a hajszálakat perzselő forróságot. A kemencék füstje az üzemcsarnok teteje felié húzódik. A darukezelőknek időnként el kell hagyniuk a kezelőfülkét, mert nem látnak, és nem kapnak levegőt. De az edzőmühelyben sem jobb a helyzet. Ide kerül a kemencéből a forró anyag — többek között ágyúcsövek is. A edzőkemencék személyzetét háromról kettőre csökkentették, és amikor a munkások 1 márkás béremelést követeltek, az üzem vezetői kiszámították, hogy ez a követelés teljesen alaptalan, mert 7 pfenniggel „így is túlfizetik őket“. — Nyolc óra munka — nagyüzemi mennyiség termelése egy falusi kovácsműhely feltételei között — mondja Gerd W. öntőmester —, és havi keresetem 900 márka. Ha valamivel többet akarok keresni, vasárnaponként is dolgoznom kell! Por-és füstelszívó berendezés nincs, a védőital ismeretlen fogalom. A munkások szaglószerve már eltompult, a füstöt és a gázokat nem érzik, csak a mellkasukat szorítja, a lélegzetük válik kapkodóvá. Minden munkahelyen csökkentették a létszámot, tehát jelentősen fokozódott a terhelés. De mindent ki kell bírni, nem szabad beteget jelenteni, mert aki betegeskedik, azt berendelik az 51-es számú irodába, Denzer úrhoz, aki kenetes szavakkal megmagyarázza, hogy csak erős, egészséges munkaerőket alkalmazhatnak, tehát kénytelenek az illetőt elbocsátani. Sőt, amikor a közelmúltban egy öntőmestert üzemi baleset ért, gyógyulása után a következő szavakkal fogadták: „A jövőben legyen óvatos, mert a következő balesetnek már kellemellen kövekezményei lehetnek ...!“ A kemencék személyzete köteles lerakni az árut szállító teherautókat is, és aki tiltakozik, azt a szokásos érvvel győzik meg: „Ha nem tetszik, már csomagolhatsz és mehetsz!“ A pernye- és koromszűrő berendezés legfontosabb része a kemencéket a kéményekkel összekötő vezeték. Ezt a vezetéket a második műszak dolgozói kötelesek, amint alkonyodik, leszerelni, nehogy elégjenek a szennyeződést felfogó szűrőbetétek. Alkonyaitól másnap reggelig tehát a kohó minden korma akadálytalanul jut a levegőbe. A vezetők nagyon jól tudják, hogy ebben az időben nem kell egy környezetvédelmi ellenőrzéstől tartani. Sőt azt is tudják, hogy amíg a városi tanácsban ott ül a Röchling-frak- ció, tehát azok, akik minden megengedett és törvényellenes eszközzel is védik a vállalattulajdonosok érdekeit (iés ezért rendszeres anyagi jutalomban részesülnek!], addig a pénz urainak nem kell törvényes megtorlástól félniük. • • • Természetesen egy iparvállalat üze meiben nem lehet olyan ragyogó tisztaság, mint egy gyógyszertárban. Tudják ezt az NDK-ban a schkopaui Buna Művek dolgozói is, akik a közelmúltban vállalták, hogy ebben az évben terven felül 8 000 tonna karbidot gyártanak. A laikus talán csodálkozik azon, hogy a karbidgyártás még ma is ilyen •fontos, hiszen az idősebbek emlékeznek rá, hogy valaha főleg a piaci kofák világították meg bódéjukat un. karbidlámpával. Időközben azonban a karbid „karriert“ csinált: a műanyag- gyártás alapanyaga. Kevesen gondolnak a karbidra, amikor szandált, padlóborítót vagy erkélyeket díszítő könnyű virágvázát vásárolnak, pedig mindegyiknek a karbid a bázisa, csakúgy mint a Trabantok köpenysapkájának, a diavetítőknek vagy a permetező üvegcséknek. Érdemes rámutatni, hogy a Német Demokratikus Köztársaság vegyipara nemcsak a szocialista országok között foglal el kiemelkedő helyet, hanem világviszonylatban is az elsők között van. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a termelés volumenében a világranglista 6—7. helyén áll, hanem abban is, hogy az egy főre eső termelés mennyisége az USA után itt a legmagasabb a világon. És ennek a vezető iparágnak egyik legfontosabb vállalata a 28 000 embert foglalkoztató Buna Művek, ami a vegyi alapanyagú közszükségleti cikkeknek több mint a felét gyártja. A kemencékben 2500 C fokon egyesül karbiddá az égetett mész és a koksz. A hőség, a por, a zaj elkerülhetetlen, a csapolásnál 75—80 C fok a levegő hőmérséklete, és egy műszakban huszonnégyszer csapolnak. De a munkásjóléti intézkedések és létesítmények, a munkakörnyezet állandó, megfontolt és tudományos szintű javítása enyhítik a környezeti terhelést. Ugyanis az iparfejlesztés — tehát a társadalmi fejlődés elsődleges tényezője — ma már elválaszthatatlan a munkaegészségügyi vívmányok nélkül. Bernardino Ramazzinl [1633— 1714), a foglalkozásra jellemző betegségek első rendszerezője, a munka- és iparegészségügy megteremtője, több mint háromszáz évvel ezelőtt állapította meg, hogy: „Az anyagi nyereség mit sem ér, ha a legnagyobb értéknek, az egészségnek elvesztésével jár.“ De a munkakörülmények javítása, az iparegészségügyi törvények érvényesítése csak a szocialista társadalmi viszonyok között lehetséges. Jóllehet a szocialista népgazdaság sem mondhat le a nyereségről, de a népjólét, a munkásjólét követelményei háttérbe szorítják a nyereségi szempontokat. Ezért gyártanak vasat a nyugatnémet Röchling-Burbach Acélművekben falusi kovácsműhelyre emlékeztető munkakörnyezetben, és ezért válik egyre könnyebbé a munka az NDK- beli Buna Művek telepein. A schkopaui központi telep két új üzeme 1973-ben kezdte meg a gyártást, a 80 kilométernyi távolságban levő Wiehe és Rosleben községekben. Ezen a két telepen már kész műanyagokkal dolgoznak, és a fröccsöntő automatákat nők kezelik. Közhelynek számít, ha arról beszélünk, hogy a Buna minden munkahe- helyén porelszívó-berendezések működnek, hogy a munkabiztonsági és egészségvédelmi intézkedéseket a legszigorúbban betartják, közhely lenne arról írni, hogy milyenek az öltözők, a fürdők, az orvosi rendelők, hogy hány üdülőben tölthetik el szabadságukat a dolgozók, hány klub, sportpálya áll a rendelkezésükre. Nem véletlen tehát, hogy míg a nyugatnémet kohó munkása elkeseredett, fáradt, kimerült, elveszti élet- és munkakedvét, addig a Buna Művek 28 000 dolgozója tervtúlteljesítéssel igyekszik erősíteni a szocialista népi német államot. Tudják, hogy a Buna termeli az NDK vegyipari volumének a 11 %-át és elhatározták, hogy ebben az évben az újítómozgalom keretében 60 millió márkával járulnak hozzá az anyagi eredményekhez. A racionali- zációs tervben 426 feladatot rögzítettek, és ezek között számos munkabiztonsági és iparegészségügyi kérdést is meg kell oldani. A nyugatnémet Röchling Acélművek hasznán 150 tőkés osztozkodik és • nagyobb koncot csak azoknak juttat, nak, akik valamilyen formában a vállalkozók érdekeit védik. így például dr. Manfred Schäfer, aki 1970-ig a Röchling Bankház vezetője volt, évi 30 000 márka jutalomban részesült, és ez kifizetődő befektetés volt, hiszen azóta dr. Schäfer a Saar-vidék gazdasági minisztere lett, és egyenesen a bársonyszékből nyújthat hathatós segítséget egykori gazdáinak. Nem sajnálják a pénzt dr. Siegfried Pfeífftől és Erwin Senztől, akik a völklingi városi tanácsban a CDU-t képviselik, és készségesen fedezik a Röchling-cég törvényellenes manipulációit. A Német Demokratikus Köztársaságban nincs szükség „protektorokra“, mert a dolgozó nép minden jog forrása és minden eredmény jogos haszon- élvezője. Természetesen a Buna Művek üzemcsarnokaiban is még jelentősen javítani kell a munkakörnyezetet — ezt Bärwinkel vezérigazgató és dr. Wolfgang Hoffmann, a kutatási részleg igazgatója is hangsúlyozta. Beléptünk a tudományos-műszaki forradalom korszakába, és ez megköveteli az állandó korszerűsítést, az állandó fejlesztést a termelés minden területén. De az NDK-ban, a szocialista országokban a szociális fejlődés mindig szinkronban van az általános gazdasági fejlődéssel. És ez az, ami a tőkés társadalomban lehetetlen! (Az UNSERE ZEIT és a WO« CHENPOST nyomán) Az NDK egyik legnagyobb vegyipari üzeme a Buna Művek. A karbidkemencét fin. „védőágyúval“ irányítja az öntő.
