Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-17 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó
FnIf 1970 ben forgatott olasz film került a hetekben filmszínházaink műsorára. Címe egyszerű: Sacco és Vanzetti. Két olasz munkás neve, akik Amerikába vándorolva, aktív szerepet játszottak a szervezett munkásmozgalomban, és mint az amerikai kapitalista társadalom számára kellemetlen elemek, koholt vádak alapján a burzsoá igazságszolgáltatás gépezetének áldozatai lettek: 47 évvel ezelőtt a villamosszékben végezték életüket. Ki volt ez a két olasz, aki a nemzetközi munkásmozgalom mártírjainak sorait gyarapította, akiknek életéért világszerte nagy társadalmi megmozdulás bontakozott ki a húszas évek ben? Erre ad választ Giuliano Mon- taldo olasz rendező filmje, amelynek nemzetközi sikerét — Riccardo Cuc- ciola (Sacco) és Gian Maria Voloníé (Vanzetti] alakítása mellett — dokumentumerejű hitelessége, a tények pátosz nélküli felsorakoztatásával elért hatásossága biztosította. így ez a film méltó párja a svéd Bo Viderbeg tavaly bemutatott hasonló műfajú filmjének, a Joe Hill balladájának, amely szintén az amerikai munkásmozgalom mártírjának állít emléket. sem kellett a kapitalista rend vérszomjas kopóinak. Ez a plakát lényegében megpecsételte a két olasz sorsát. Saccót és Vanzettit egy két héttel korábbi gyilkosságok vádjával tartóztatták le. Az egyik gyilkosság színhelye Bridgewater volt, ahol megöltek egy pénztárost, és 15 ezer dollárt raboltak el tőle, a második bűntettet pedig a Massachussetts állambeli South Braintreeben, egy cipőgyárban, F. A. Parmenter és A. Berardelli munkások meggyilkolásával követték el. Mindkét gyilkosságot Sacco és Vanzetti nyakába akarták varrni, annak ellenére, hogy cáfolhatatlan bizonyítékok voltak a vád ellen. „Ártatlanok vagyunk!“ A vizsgálat nem egészen egy évig tartott, s 1921-ben már bíróság elé állították a két olaszt. A vádlottak és bíráik is eleve tisztában voltak azzal, hogy a vádirattal szemben kezdettől fogva kényes politikai ügyről van szó. Mindketten anarchistáknak vallották A burzsoázia retteg így került sor 1927. augusztus 23- án, a halál 2678 napi várása után annak az ítéletnek a végrehajtására, amelyet Franklin Delano Roosevelt, a későbbi elnök úgy jellemzett, hogy „az emberi igazságszolgáltatás ebben a században elkövetett legkegyetlenebb bűne". Sacco és Vanzetti hősiesen fogadta a halált. Bizonyítják ezt Saccónak ma is élő s most 60 év körüli Dante fiához írott levelei. „Jusson eszedbe, ha valamikor boldog leszel, hogy ne egyedül élvezd boldogságodat, segíts a segítséget kérő gyengéken, segíts az üldözötteken és az áldozatokon, mert ők a legjobb barátaid, társaid, akik küzdenek és elesnek a harcban, mint ahogy apád és Bartolo is küzdött és elesett a múltban mindenki és minden szegény ember boldogságáért. A küzdelemben nagy szeretetre találsz, és téged is szeretni jognak .. .* Reh aha I i t a l á s r a várva Negyvenhét év telt el a Boston melletti charlestowni börtönben végrehajtott törvényesített gyilkosság óta. Már a bírák sem élnek. Akkoriban sok neves személyiség és az egész világ megmozdult Sacco és Vanzetti megmentéséért, tömegtüntetéseket rendeztek az európai fővárosokban, Francia- országban, Belgiumban, Angliában tüntettek az amerikai nagykövetségek előtt, és a tömegek politikai krédóként hirdették azt, amit Sacco és Vanzetti egyik röplapja hangoztatott: „Le a kizsákmány olással! Győzzön az igazság a hazugságon, az emberi méltóság a szolgaságon, a szabadság a zsarnokságon.“ Tayer bíró házában 1932-ben bomba robbant, s a bíró azóta önmaga árnyéka lett korán bekövetkezett haláláig. Az ügyész sincs az élők sorában. Sacco és Vanzetti ártatlansága bebizonyosodott, de bíróságilag még máig sem rehabilitálták őket. Hiába vár rá 75 éves özvegye, aki egészen elfordult, elzárkózott az emberektől. A haladás ellenségei Amerikában, sőt Olaszországban is szeretnék elhomályosítani emléküket, de a történelmi igazság napfényre tört. Igazolást nyernek Saccónak végrendeletként fiához intézett utolsó szavai: „Eljön az a nap, amikor visszaemlékezel apád szavaira: apád a szabadság és az igazságosság érdekében mindent jeláldozott, ami az embernek szent és drága. Büszke leszel rá, s ha bátor is leszel, elfoglalod apád helyét a zsarnokság és a szabadság harcában..." L. Ĺ. Valóban, ki is volt ez a két olasz? Bartolomeo Vanzetti alkalmi halárus és Nicola Sacco cipőgyári munkás, a verőfényes Dél-Olaszország szülöttei derűlátástól vezérelve, 1908-ban megélhetést keresni vándoroltak ki Amerikába. A „korlátlan lehetőségek országában“ azonban csalódás érte őket. Hamar megismerték az amerikai proletariátus sorsát és ráeszméltek, hogy az elnyomott dolgozók csak ösz- szefogással, szervezetten próbálhatják meg sorsuk megváltoztatását. 1920-at írtak. Az oroszországi Nagy Októberi Szocialista Forradalom visszhangja az Újvilágba is eljutott, s az amerikai proletariátus, munkásosztály tömeges megmozdulásai páni féle- . lemmel töltötték el a tőke urait. Azok, akiknek sajtója, propagandagépezete fennen dicsőítette az amerikai társadalom szabadságát, megrettentek a forradalom gondolatától, az amerikai dolgozók felébredésétől, s készek voltak minden eszközzel biztosítani uralmuk stabilizálódását. Palmer főügyész, aki a burzsoázia szolgálatában még többre akarja vinni, riadót fuvat. Hajtóvadászatot indít a rebellisek ellen. „Vörösnek“ tart Fejezet az amerikai történelem fekete krónikájából ® fi szabadság-mítosz bukása és szentesített gyilkosság a burzsoá társa- dalom osztályérdekei nevében • Sacco és Vanzetti emléke él s csak úgy vették vissza, ha hajlandó volt visszavonni vallomását. Ezek után került sor a halálos ítélet kihirdetésére. Jellemző, hogy az esküdtszék elnöke, egy vállalkozó az ítélet jogosságát kétessé tevő bizonyítékok, valamint az elítéltek munkásmozgalmi szerepét tanúsító .iratok láttán így fakadt ki: „Bánja a fene! Megérdemlik, hogy lógjanak!“ Tehát a bíróság is, az esküdtszék Is meg volt győződve Sacco és Vanzetti ártatlanságáról. A vádlottak az ítélet kihirdetésekor és még utána is hat éven keresztül, majd a villamosszék árnyékában őszintén hangoztatták: „Ártatlanok vagyunk!“ 2 678 nap Moor védő, majd az őt követő, már említett William Thompson harca az ítélet megsemmisítéséért hat éven át tartott. Pructor kapitány, fegyverszakértő utólagos vallomásában igazolta, hogy a gyilkos lövést valóban nem a Sacconál talált fegyverből adták le. Jelentkezett közben egy Celestino Ma- .deiros nevű rab is, aki beismerte a két cipőgyári munkás meggyilkolását. Tayler bíró azonban hajthatatlan maradt: megtagadta a perújrafelvételt. magukat, s ezzel a burzsoá közvélemény szemében megpecsételték sorsukat. Webster Tayer, a bíróság elnöke, egy hentescsalád sarja, nagy alkalmat látott arra, hogy szolgálatot tegyen a felső tízezernek, ahová szerette volna felküzdeni magát, eleve úgy kezelte a vádlottakat, mint elítélteket. Az ügyész, Frederic Katzman ugyancsak becsvágyó ember volt, és ki akart tűnni a perrel, melynek kimeneteléről egy neves jogász, William Thompson, a Harward Egyetem tanára eleve így nyilatkozott: „Végük! Ezeket az embereket senki a világon nem mentheti meg. A bíró úgy hozza meg az ítéletet, hogy senki bele ne köthessen. Megmentésükre nincs esély.“ Ugyanez a szaktekintély később a védőjük lett, de meddő volt minden igyekezete. Tayer bírónak először is 12 esküdtre volt szüksége. A város seriffjével összefogatott vagy 200 kétes hírű egyént, akikre ráijesztettek, s ezek közül szemelték ki az esküdteket. A tárgyalás során — a vád tanúinak labilis állításaival szemben — bizonyítást nyert a vádlottak tökéletes alibije, valamint az is, hogy a gyilkos lövéseket nem Sacco pisztolyából adták le. Ez azonban egy cseppet sem érdekelte a bíróságot. A védelem tanúit pedig egyenesen letorkolták. Aki a vádlottak mellett vallott, másnap elvesztette munkahelyét, mindenkit, aki elégedetlen, különösen a forradalmi munkásokat és a nemzeti kisebbségeket, köztük a népes olasz kolóniát. 1920. január 2-án 33 nagyvárosban razziát rendeznek, melynek során hatezer kitöltetlen le- tartóztatási parancsra írnak konkrét nevet. Lefogják Vanzetti társát, bizonyos Salsedót is, aki a börtönben ön- gyilkosságot követ el, mert nem bírja elviselni a kínvallatást... A május elsejei tömegtüntetések bizonyították, hogy az amerikai proletariátust nem lehet megtörni, folytatni kívánja harcát a társadalmi igazságért. A rendőrség is fokozza az erőszakot. Május 5-én röpiratterjesztés közben letartóztatják Saccót és Vanzettit. Röpiratokat és plakátszöveget találtak náluk, Saccónál egy revolvert Is, amelyet önvédelemből viselt, bár kezeléséhez egyikük sem értett. Mint később bebizonyosodott, ez a pisztoly végzetessé vált számukra. Ami azonban sorsukat eleve eldöntötte, a plakátszöveg volt. „Proletárok, akik végigharcoltatok minden háborút. Sikerült e learatnotok munkátok eredményeit? Örömmel tölt-e el benneteket a múlt? Rátok mosolyog-e a jelen? Találtok-e a földön egy zugot, ahol emberként élhetlek és halhattok meg? A létküzdelemnek ezekről a témáiról Vanzetti fog beszélni. Díjtalan belépés, szabad vita. Gyertek el barálailoikkial.. / iTöbb 1974. III. 17. J5_ A két mártír filmbeli megszemélyestől Sacco és Vanzetti temetése Sacco és Vanzetti detektívek gyfirűjé ben
