Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-14 / 62. szám, csütörtök
SZÜLÖK, N E VELŐ K F Ó R U M A" J Jeayzetek könyvekről Immár évek óta március a könyv hónapja. A korábbi esztendőkhöz képest kisebb heje- hujával, kevesebb közhellyel, s így talán több tartalommal köszöntjük országszerte ezt az eseményt. Ezekben a napokban különösen helyénvaló elgondolkozni többek között a könyv mai szerepéről, rangjáról, s a különböző könyvvel, művelődéssel kapcsolatos problémákról. A könyv ma is a művelődés és a jó értelemben vett szórakozás egyik fontos eszköze. A televízió, a film, és a műszaki fejlődés más vívmánya nem sokat változtatott ezen a tényen. Legfeljebb annyit, hogy a könyv néhány évtizede a művelődés legfontosabb, de nem egyetlen forrása. Sikerrel állja a kon- kurrenciát, ha ugyan beszélhetünk hagyományos vetélkedésről, lévén a tévé és a könyv más-más „súlycsoportban lévő műfaj". A könyv tudvalévőén nem tűri a passzív szemlélődést, azt nem lehet csupán kinyitni, fellapozni, a sajátos élményforráshoz, új ismeretek megszerzéséhez aktív egyénre, olvasóra van szükség. Úgy vélem nem túlzunk, ha megkockáztatjuk azt a kijelentést is, hogy a különböző művelődési és tömegtájékoztatási eszközök jól átgondolt szervező munka révén kiegészíthetik egymást. Az utóbbi években például többször tapasztaltuk, hogy egy-egy irodalmi alkotás sikeres tévé-adaptációja után ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés uz eredeti alkotás, vagyis a könyv iránt. Ez a mind gyakrabban megismétlődő példa véleményünk szerint egyéb vonatkozásokban is gyakorlattá válik, mert egyre inkább kikristályosodik a rádió, a televízió, a film és más eszköz sajátos helye művelődési és tömegtájékoztatási eszközeink rendszerében. Ezt természetesen nem elég tudatosítani, hanem élni kell az ebből adódó lehetőségekkel. Tehát nincs mit tartani a tévé és az egyéb eszközök konkur- renciájától. A baj ott van — s ez napjainkban sajnos nem ritka jelenség —, hogy sokan nem ismerik föl a könyv és például a televízió különböző küldetését és így gyakran csak az utóbbit tekintik a művelődés olyan-amilyen eszközének. Hozzá kell tennünk, hogy többnyire ilyen esetekben inkább csak szórakozásról beszélhetünk. Egy gyakorlati példával illusztrálom az előbbi gondolatot. Évekkel ezelőtt a munkahelyeken és máshol gyakran beszóltok, vitáztak egy-egy jó könyvről. Ma ezeken a helyeken inkább egy krimit, futballmérkőzést, jobbik esetben irodalmi értékű tévéjátékot vitatnak meg. Kevesebbet olvasunk? Nehéz, szinte lehetetlen az egyértelmű válasz. Tavaly a statisztikai adatok szerint hazánkban mintegy 22 millió könyvel vettek meg. Vagyis egy lakosra átlag valamivel több, mint másfél könyv jut évente. A számok rendszerint relatívak. Ez a 22 millió szép eredmény, ha az elmúlt évek statisztikáit vesszük alapul. Viszont meglehetősen lehangoló, ha például a tavalyi alkoholfogyasztás adataival hasonlítjuk össze. Vagy pedig ha a könyvvásárlás arányát akarjuk kimutatni egy lakos átlagos havi, esetleg évi kiadásai között. Nincs lehetőségünk részletekbe bocsájtkozni. Egy káros jelenségre azonban mindenképpen fel kell hívni a figyelmet. S ez pedig a nyugati fogyasztói társadalom bizonyos hatása, amely nálunk is érezteti a hatását, különböző kispolgári és „sikkes“ megnyilatkozások, szemléletek formájában. Napjainkban nem ritkán tapasztalhatjuk, hogy sok olyan ember ól közöttünk, aki életének csaknem egyetlen értelmét a pénzszerzésben, az autóban, a hétvégi házban és egyéb „menő" dolgokban látja. Félreértés ne essék: ma már az egyre fejlettebb színvonallal rendelkező szocialista országokban is természetes, ha valakinek autója, hétvégi háza, s más vagyona van. De az nem lehet közömbös senki számára, ha csupán ezek megszerzésében látja élete fő értelmét. Ismét egy konkrét példa: nagvon sok pedagógus panaszolta, hogy elsősorban a magyarlakta vidékeken jól tanuló gyermekeket nem engedik a szülők főiskolára. Öt A MODERN ELMÉLETI FIZIKA MEGALAPOZÓJA 95 ÉVE SZÜLETETT ALBERT EINSTEIN 95 éve, 1879. március 14-én a németországi Ulmban született Aliiért Einstein, a huszadik század egyik legkiválóbb fizikusa. Űj utakat fedezett fel a fizika világában és lángelméje halhatatlanná tette. A harmincas évekig főleg Németországban és Svájcban működött, több egyetem és főiskola fizikatanára volt. Ez az időszak munkájának legtermékenyebb időszaka. Hazánkban is megfordult, két évig (1911—1912) a prágai német egyetemen tanított. Közben 1921-ben tudományos munkás* ságának elismeréseként No- bel-díjat kapott. Fel fedezései, elméletei már az első világháború előtti időkben is szenvedélyes viták tárgyát képezték a tudományos világban. Hallatlan tehetséggel és akaraterővel alkotott, küzdött, az újért, a fizikai törvények megértéséért és azért, hogy azok az emberiség javát szolgálják. Hitler hatalomra jutásával a viták a politika terére is áttolódtak, majd később személye ellen fordultak. Nem tudott tovább ebben a, környezetben élni és alkotni. Tiltakozásként lemondott német állampolgárságáról és 1933-ban kivándorolt Amerikába. Princelonban telepedett le, ahol a helyi egyetemen tanított és folytatta tudományos munkásságát. Ott is halt meg 1955. április 18-án. Einstein tudományos munkássága nagyon sokrétű. Felfedezéseivel, elméleteivel a fizika több részének adott az addigi felfogáshoz képest egészen eltérő értelmezést. Legfőbb eredménye a relativitáselmélet kidolgozása és beve zetése, amely egész fizikai gondolkodásmódunkat alapjában megváltoztatta. Ezt az elméletet még németországi tartózkodása alatt dolgozta fel. 1903-ban a speciális relativitás-elméletet fogalmazta meg, melynek értelmében a fény légüres térben mindig ugyanakkora sebességgel terjed. A tér és az idő között elválaszthatatlan a kapcsolat. Később, 1913 után tovább fejlesztette a relativitáselmélet általánosított változatát, az ún. általános relativitáselméletet. Ez az elmélet a gravitáció új értelmezésére törekszik, ezért igen nagy jelentőségű a kozmikus fizikában (égitestek mozgása stb.). Más munkáiban a kvantum- elmélettel, az elemi részecskék vizsgálatával foglalkozott. Nagyon részletesen kidolgozta a statisztikus fizika törvényszerűségeit is. Albert Einstein tudományos munkássága elkülöníthetetlen része a modern fizikának és technikának. Alkalmazásával a tudomány nagy lépést tett előre, nem beszélve arról, hogy pl. az űrrepülés Einstein tanítása nélkül megoldhatatlan problémák elé állítaná a szakembereket Nem feledkezhetünk meg Einstein közéleti tevékenységéről sem. Ismertek háború- ellenes törekvései és az atomenergia békés felhasználására felszólító felhívásai. Egész életében ezekért a célokért küzdött, s ez még nagyobb erkölcsi elismerésre késztet minket. DOMSITZ KÁROLY éveit kell tanulnia, méghozzá keményen — érvelnek a szülők —, s aztán még éveken át alacsony a fizetése. Akkor inkább otthon marad, s öt év alatt építhet házat, vehet autót, fejedelmien élhet. Jómagam is ismerek ilyen „fejedelmien élő“ huszonéves fiatalokat. Szépen öltözködnek, kocsijuk is van, de ha könyvről, irodalomról kérdezem őket, zavartan köhecsetnek. __ It t is el kell oszlatni egy félreértést. Nem arról van szó, hogy bizonyos foglalkozásokat lenézünk. Csupán a fejlődés követelményeit szem előtt tartva, mutatunk rá bizonyos káros jelenségekre. Napjainkban, a tudományos-technikai forradalom korában egyre igényesebbek a követelmények: sokat, egyre többet kell tanulni, tehát olvasni is. Szövetkezeti dolgozónak, szakmunkásnak, főiskolai oktatónak egyaránt. Aki különböző, látszólag csábító lehetőségek miatt ezt nem tudatosítja, az lemarad, s hosszabb távon értelmetlenné silányítja életét. Olvasnék, ha lenne szabad időm, hallhatjuk gyakran ezt a kifogást, ami nem is alaptalan. Valahogy fura ellentmondásban élünk. Látszólag egyre több a szabad időnk, valójában úgy tűnik, hogy egyre kevasebb. Annyi bizonyos, hogy még nem tudunk kellőképpen igazodni felgyorsult életritmusunkhoz, nem tudunk gazdálkodni az időnkkel. Pedig napjainkban egyre inkább fontosabb, miként osztjuk be az időnket, különösen a szabad időnket. Ez a kérdés a fentebb említettekkel is szorosan összefügg. Néhány apróbb kivételtől eltekintve, úgy vélem nem sántít az az „egyenlet“, miszerint amilyen az életszemléletem, úgy gazdálkodom (vagy nem gazdálkodom) az időmmel. így vannak olyanok, akik a szabad időt csaknem kizárólag különböző mellékjövedelmek beszerzésére használják, jórészt a már említett káros hatások következtében. Mások, s egyre többen, már felismerték, hogy a szabad idő észszerű felhasználása révén fokozatosan megteremthetik azokat a feltételeket, amelyek az előttünk álló egyre igényesebb feladatok sikeres megoldásához szükségesek. E téren egyre növekvő jelentőségük lesz a különböző társadalmi és kulturális szervezeteknek, amelyek nagy mértékben hozzájárulhatnak a különböző egyéni és tár sadalmi igények kielégítéséhez. Többnyire olyan dolgokról írtunk, amelyeknek a könyvhöz látszólag kevés közük van. Valójában viszont nagyon sok, mert az olvasáshoz, művelődéshez megfelelő társadalmi és egyéni igények, körülmények kellenek. Szocialista társadalmunkban ezek a feltételek megvannak és élünk is velük. Most elsősorban arra kell törekednünk, hogy ezeket az igényeket és körülményeket a korszerű követelményekhez igazítsuk. Az idei könyvhónap is jó alkalom arra, hogy tudatosítsuk a fejlődésből adódó problémákat, s keressük a megfelelő megoldásokat. SZILVÄSSY JÓZSEF Követelmények és ellentétek o nevelésben J. Alexy felvétele A szülők és a pedagógusok sokszor tapasztalhatják, hogy a tanulók a nevelői ráhatások nyomán nem tanúsítanak olyan magatartást, mint amilyet elvárnának tőlük. A gyermekek előbbre jutása vontatott, úgy tűnik, hogy megrekedt személyiségük kibontakozása. A szülők és a pedagógusok Igyekezete hiábavalónak bizonyul, az eredmények elmaradnak. A gyermekek az őket ért ráhatásokra túlzott ingerlékenységgel, daccal reagálnak, esetleg teljes közömbösséget tanúsítanak velük szemben. Az oktató-nevelő munkában sokszor tapasztalható tempólassulást vagy üresjáratot a gyermek és az őt formálni akaró felnőttek (tanítók, szülők), Illetve a társadalmi-szociális környezet kölcsönös kapcsolatában kialakult ellentmondások okozzák. Ezek az ellentmondások mindenütt fellelhetők, ahol nevelnek. Tulajdonképpen ezek az ellentmondások adják azt a mozgatóerőt, amely az előrehaladáshoz, a fejlődéshez nélkülözhetetlen. Ezek a nevelési folyamatban a valódi élet kifejezői. Ahol nincs ellentmondás, ott nincs előrebbrejutás, nincs élet. Márpedig a gyermekek nevelése és oktatása tele van mozgással, ellentmondással éppen úgy, mini az élet bármely területe; a gazdasági és társadalmi élet épp úgy ellentmondásokkal terhes, akárcsak a tudományok vagy a művészetek. A múlt évi párthatározatok szintén rámutattak a nevelési folyamatban tapasztalható ellentmondások lényegére és megjelölték azt az utat, amelyen haladva azokat fel lehet és kell számolni. Az oktató-nevelő munkában megnyilvánuló ellentmondások igen bonyolult' formában jelennek meg. Közülük leginkább a gyermekekkel szemben támasztott követelmények és a fejlettségi szintjük között feszülő ellentmondás emelkedik ki. A sajtóban és a különböző vitákban gyakran esik szó a gyermekek túlterheléséről. E viták révén közismertté vált, hogy a gyermekekkel szemben támasztott túlzott követelmények, melyek meghaladják a gyermekek képességeit, fejlettségi szintjét, kedvezőtlenül hatnak személyiségük kibontakoztatására. Az így kialakult ellentmondások feloldhatatlanok lesznek, hatásukra a gyermek állandó feszültségben él, és a fokozódó követelések nyomán egyre erősebben rögződik benne annak tudata, hogy nem képes a rá háruló feladatok megoldására. A sikertelen feladatmegoldás kudarccal jár. A kudarcok sorozata kedvét szegi minden feladatteljesítéstől, egyre bátortalanabbá, majd ingerlékennyé válik, s ez esetenként agresszivitáshoz vezethet. Ilyen magatartást tanúsít mindenkivel és mindennel szemben, aki vagy ami feladatok megoldására készteti. Túlméretezett igények vagy követelmények különböző tartalommal és formában, nemcsak az iskolában, hanem az iskolán kívüli nevelésben is előfordulhatnak, tehát a családi nevelésben is. A leggyakrabban azok a szülök támasztanak ilyen igényeket a gyermekekkel szemben, akik nagyravá- gyásból vagy többet kívánnak tőlük, mint amire képesek vagy esetleg saját nem teljesült céljaik és vágyaik megvalósítását várják gyermekeiktől és türelmetlen erőszakossággal arra törekszenek, hogy igényeik fokozásával gyermekeik túlszárnyalják más szülők gyermekeit, vagy hogy vágyaik és céljaik minél előbb testet ültsenek. Az ilyen szülők rendszerint megfeledkeznek arról, hogy gyermekük nem úgy gondolkozik, mint a felnőttek, s hogy számára azok a tapasztalatok, amelyeket a szülők esetleg több évtizeden át szereztek, csak bizonyos áttételeken keresztül válnak hozzáférhetővé, számára a felnőttek sokszor igen nemes szándéka érthetetlen, ezért ha akarnák sem tudnák azokat magukévá tenni. Eszközeikben és módszereikben az igényes szülők elmaradnak követelményeik mögött, azaz ha követelményeik helyesek is, módszereik nincsenek hozzáidomítva a gyermekek képességeihez. Nevelőmunkájuk eredménye rendszerint megdöbbentően rossz. Az okát azonban nem tudják megmagyarázni. Nem tudatosítják, hogy a túlfokozott követelmények, amelyek rendszerint meg nem felelő módszerekkel párosulnak, túlfeszítik azokat a kereteket, amelyek között a gyermek képességeinek megfelelően még reagál a nevelési ráhatásokra, túlzottan felfokozzák azt az ellentmondást, amely a gyermek személyiségének a fejlődéséhez szükséges. A családi nevelésben is szükséges az ellentmondások tudatos előidézése, de csak olyan mértékben, hogy a követelmény és a gyermek teljesítőién ve közti különbség ne legyen túlságosan nagy. Ügyelni kell ir- ra, hogy a követelmény ne elviselhetetlen súlyként nehezedjen a gyermekre. A követelménynek mindig ösztönzőleg kell hatnia a tevékenységre, nem pedig elfojtania azt. Legyen a követelmény a gyermek számára vonzó, igazodjon mindig korábbi teljesítményszint'é- hez, belső adottságaihoz. Legyen a gyermek számára köny nyen érthető, adjon módot a tevékenységre, s biztosítson elégséges sikerélményt, mert ez ad erőt a feladat eredményes elvégzéséhez. A követelményekkel előidézett ellentmondás mértékének megállapítását megnehezíti az a körülmény, hogy a szülők, de gyakran a pedagógusok is csak megközelítően tudják megállapítani a gyermek belső feltételeit, amelyek megfelelő alapot adnak a követelmény teljesítéséhez. A pusztán empirikus úton megállapított fejlettségi szintről alkotott kép gyakran hamis, mert vagy elégtelen az a tapasztalati alap, amelynek segítségével azt kialakították, vagy pedig nem annyira a való helyzetet tükrözi, mint inkább a szülő elvárását. Az ilyep kép alapján kialakított követelményrendszer vagy nagyon igényes, vagy pedig nagyon alacsonyra állítja a mércét. Az elmondottakból kiderül, hogy a túlzott követelmények helytelenek; ugyanez mondható el az igénytelen követelményekről is. A gyermek teljesítményszintjének a megállapítását a későbbiek során is a megfigyelés segíti, hiszen még nincs általánosan elterjedt eszközünk, melynek segítségével a szülők is megbízhatóan állapíthatnák meg, mi szerint kell követelményeiket megfogalmazniuk. Ezért a gyermek teljesítményének megfigyelése alapján kell a nevelési programot kidolgozniuk, melyhez igen hasznos tanácsot adhatnak a hivatásos nevelők. A családi nevelés fontosabb feladatainak a megfogalmazás akor azonban minden szülőnek tisztában kell lennie azzal, hogy a családi vagy a szélesebb társadalmi környezet által támasztott követelmények önmagukban még nem biztosítják sem a nevelés eredményességét, sem pedig a gyermek fejlődésének ütemét. H. Lechner és W. Thomas szerint a külső követelmények ugyan szükséges feltételei a fejlődésnek, de nem okai annak. A fejlődést végső soron a belső ellentmondások hozzák létre. Ennek alapján nem tételezhetjük fel azt, hogy a szülői követelmények, legyenek bár a legjobb szándékúnk, közvetlenül kiváltják a fejlődést. Ahhoz, hogy a külső követelmény valóban hasson, szükséges, hogy a gyermek elfogadja, magáévá tegye azt. A gyermek személyiségének a fejlődése érdekében hasznos lenne, ha az elmondottakat figyelembe véve mérlegelnék a nevelők a követelményeket. Ezek ne legyenek se fúl magasak, se túlságosan alacsonyak. Csak így trdjuk, elejét venni annak, hogy a követelmények által előidézett ellentmondások konfliktusokba csapjanak át, melyek megakadályozzák a gyermek optimális fejlődését. A kedvező fejlődést az arányos követelmények által előidézett ellentmondások biztosítják. •KULACS DEZSŐ
