Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-10 / 10. szám, Vasárnapi Új Szó
A cipő nélkülözhetetlen kelléke a civilizált ember öltözékének. Mindig minden alkalomra hordunk lábbelit. Hála cipőgyártásunk magas színvonalának, nem is akármilyet. Erre a színvonalra büszkék vagyunk, annál is inkább, mert a cipőkészítés ma éppúgy a nők dolga, mint egykor, amikor még állatbőrből varrt, fűből kötött, fából faragott cipőben jártak az emberek. S tegyük hozzá, ennek a szakmának egyáltalán nincs kárára a feminizáciő. A gottwaldovi Cipőgyárban az alkalmazottak 60 százaléka nő. Legtöbbjük közvetlenül a termelésben, gépek mellett dolgozik, de vannak köztük adminisztrációs munkaerők, gyártásfejlesztők és divattervezők is. A maradók 40 százalék, vagyis a férfiak, a cipőgyártást kiegészítő területeken dolgoznak. Ök végzik a gép- berendezések karbantartását, a gyártáshoz szükséges vegyszerek előállítását. A teherszállításban pedig ők a rakodómunkások és a gépkocsivezetők. Divat és divattervezés Mint iskolapadban a gyerekek, hat fehérköpenyes nő és férfi ül egymás mögött, egy nagyablakos tereimben, ök az üzem divattervezői. Egyikük Dagmar Mertová. Előtte kemény papír, amelyre egyenes vonalakat húz. „Ez egy női szandál alaprajza — mondja — a munkaidő végéig kell elkészülnöm vele. Egyébként mindennap meg kell terveznem egy női cipőt“ — avat be bennünket a divattervezés műhelytitkaiba. A divattervezőnek ismernie kell a cipőgyártás minden csínját-bínját. Tudnia kell, melyik cipő milyen anyagból készíthető. Azonban nemcsak technológiai, hanem közgazdasági és egészségügyi ismeretekre is szüksége van. Azt is tudnia kell, hogy melyik cipőnél, melyik szempont érvényesül. Munkacipőnél pl. az egészségügyi, strapacipőnél a köz- gazdasági szempont kerül előtérbe. A képzelőerejét is erősen próbára teszi a hivatása. A divattervező-osztályon évente körülbelül 2000 cipőmodell terve készül el. Ottjártunkkor alkalmunk volt megnézni azt a 600 mintát, amit a következő idényre a belkereskedelemnek felajánlottak. Ebből 200 modell állta ki a tűzpróbát, ezek kerülnek sorozatgyártásra. — Bosszankodik, vagy csalódást érez, ha valamelyik cipőterve nem kerül be a kereskedelmi szakemberek által kiválasztottak közé? — kérdeztük Dagmart. — Nem bosszankodom — válaszolta. Tudom, hogy lehetetlen volna minden egyes cipőt elfogadni, amelyet mi tervezünk. Egyébként is azért tervezünk ilyen sokat, hogy legyen miből válogatni. — Milyen cipő váltotta ki most a legnagyobb érdeklődést? — Tudja, világjáró emberek vagyunk, s külföldről hazatérve itthon ugyanazt a választékot keressük, amit kint láttunk. így volt ez a legutolsó női cipődivat esetében is. Itt van belőle egy pár — vesz a kezébe a terem kö-'ípén felállított asztalon levő cipőkből egy vastag talpú, magas sarkú női cipőt. Sem az egészségügyi szakemberek, sem mi, divattervezők nem lelkesedtünk ezekért a cipőkért, mert bennük a talp nem érzékeli a talaj egyenetlenségeit, könnyen megbotlik és kificamodik a láb. A vásárlóközönség azonban annál inkább kereste, mert külföldön ez volt a divat. S nekünk lépést kell tartani a divattal. A jelek szerint azonban az idén már a vékonyabb talpú cipőket keresik a nők. Mi már felkészültünk erre. Ilyeneket tervezünk — mutat egy fekete bőrből készült női cipőre, mely az egykori körömcipőkre emlékeztet bennünket, de nem tűsarkú. Szép, divatos, ráadásul az egészségügyi szakembereknek sincs semmi kifogásuk a viselése ellen. Ilyet majd én is hordhatok — teszi hozzá mosolyogva, nem leszek benne magasabb, mint a férjem. Cipőmúzeum A divat változik. Ami ma korszerű, az holnap elavult, divatjamúlt lesz, hogy azután egyszer visszaváltozzék, s újra divatba jöjjön. így lesz talán a vastag talpú női cipőkkel is, egy párat azonban bizonyára betesznek belőle a cipőmúzeumba, az előtte divatban levő cipőmodell mellé. A cipőmúzeum, mely az adminisztrációs épületben van elhelyezve, egyedülálló létesítmény az egész világon. Háromezer cipő és tárgy van benne kiállítva, melyet 37 országból gyűjtöttek össze. A múzeum 15 évvel ezelőtt nyílt meg. Láthatunk benne középkori sarukat, a kései reneszánsz idején viselt „úri“ cipőket, katonacsizmákat a napóleoni háborúk idejéből, indián mokaszinokat, fából készült, gyönggyel kirakott szandálokat Jalít, ám az itt dolgozók inkább alkotó-, mint termelőmunkát végeznek. A műhely kollektívája olyan dolgozókból áll, akik a cipőgyártásnak mind az elméleti, mind a gyakorlati részéhez jól értenek. Valamennyien régóta dolgoznak az üzemben. Ludmila Krausová 10 év óta alkalmazottja a gyárnak. Két évvel ezelőtt került erre a részlegre, miután visz- szajött anyasági szabadságáról. Hogy itt kapott munkát, az az elismerés jele, és a kisgyermekes anyákról való gondoskodás bizonyítéka. Itt csak egy műszakban dolgoznak, s ez fölöttébb előnyös számára. Az itt készült cipőmodellek a kiállító terembe kerülnek, ahol a kereskedelmi vállalatok dolgozói megszemlélhetik őket rendelés céljából. A kiállító- terem üvegszekrényeiben sokféle női, férfi- és gyerekcipő sorakozik egymás mellett, melyekből évente mintegy 44 millió párat gyártanak a Svit nemzeti vállalat gyárában. Ezetk 65 százaléka A gottwaldovi cipő világszínvonalú pánból stb. Ezenkívül áttekintést nyújt az üzem egész múltjáról. Az egykori Zlínben a Baťa-testvérek (két fiú és egy lány) 1894-ben, 80 évvel ezelőtt papucskészítő műhelyt alapítottak. 1906-ban már mint gyár- tulajdonosok tértek rá az első „Ba- fa“-cipők gyártására. 1919-ben — miután az első világháborún és a katonacipőkön tovább gazdagodtak —, már 50 cipőüzletük volt az országban. Megtaláljuk itt a század elején divatos cipőket is, melyek ebben a gyárban készültek. Ugyanakkor a kiállítás azt a műszaki haladást is szemlélteti, amely a cipőszakmára volt jellemző a két világháború között. A második világháború alatt lebombázták a gyárat, az épületek 60 százaléka romba dőlt. A felszabadulás után államosították az üzemet, s 1947- ben már elérték benne a háború előtti termelés színvonalát. 1949-ben felvette a Svit nevet, a város pedig Gottwald nevét. Az ötvenes években a divat új formákat, új színeket diktált. Divatba jöttek a velúr cipők, a teniszcipők, hogy azután nemsokára bevonuljanak ide a múzeumba, s hogy néha-néha újra megkísértsék a divattervezőket, így van ez a mostani körömcipőkkel is, amelyek a hatvanas évek eleje óta pihentek itt, s most újra felélednek, hogy fordítsanak egyet a divat kerekén. Elmélet és gyakorlat A divattervezők elképzelései a cipő- modell-osztályon öltenek konkrét formát. Ez a helyiség —, ahol a rajzok alapján elkészülnek az első pár cipők —, inkább üzemrészleghez hason(Kontár Gyula felvételei) külföldi, 35 százaléka belföldi piacra kerül. A gottwaldovi cipőgyár a világ 80 országába exportál lábbelit. Minden percben hat pár cipő A kiállítóterem megtekintése után hosszú utat tettünk meg a 92 hektáron elterülő gyár udvarán, míg elértünk az egyik üzemegységbe, ahol sorozatgyártás folyik. Hazai megrendelésre vékony talpú, középmagas sarkú barna színű „pévécé“ cipőket gyártottak. Az új, műanyagból készült cipők olcsók, egy pár 140 koronába kerül az üzletekben. Előnyös áruk mellett még más jó tulajdonságaik is vannak: csillognak, mint a lakkcipők, de ezeknél sokkal tartósabbak, és ami a legfontosabb: egészségesebb a viselésük. Ezen a munkahelyen naponta 13 000 pár cipőt gyártanak, vagyis percenként hat párat. Mire egy pár cipő a futószalag végére kerül, ahol Fliöková Jarmila áll, már csak egy darab kartont kell belülről a talpára ragasztani. Ügyesen, gyakorlott mozdulatokkal végzi ezt a műveletet. Ragasztót ken a talpformájú kartonra, óvatosan a cipőbe csúsztatja, majd ujjaival a cipő orrában és a sarkában jól lenyomkodja, hogy odaragad jón. Amióta ezt a fajta cipőt gyártják, neki a ragasztás a feladata, de odaállhatna akármelyik asszony helyére. A cipő összeállításának csaknem minden műveletét ismeri. Lehet, hogy a következő alkalommal egy más munkát bíznak rá. A gépek kezelése egyszerű, bárki köny- nyen megtanulhat bánni velük. Ezért is jönnek ide sokan a háztartásokból. A nők kihasználják ezt a munkalehetőséget. Vidékről, sőt más járásokból: a kroméŕíži és az Uherské Hradišté-i járásból is sokan járnak ide dolgozni. A távolabbiak munkásszállásokban laknak. A bentlakás lehetőségeit többnyire a fiatal lányok és a nőtlen férfiak használják ki. Továbbá azok a fiatalok, akik itt ismerkedtek meg és összeházasodtak. Üzemi lakásokat is építenek a dolgozók részére. 1946— 1973 között 1549 lakás épült. Ha már a szociális intézkedésekről szólunk, akkor azt is meg kell említeni, hogy 230 ágyas üzemi kórházat is létesítettek, melyben gyógyfürdőkezelés is folyik. A gyárnak 27 üzemi orvosa van. Az első köztársaság idején mindösz- sze kettő volt. Dana Frantová azok közé a fiatal lányok közé tartozik, akik amellett, hogy szakképesítést és munkalehetőségeit kaptak itt, mindazokban az előnyökben részesülnek, amelyekre a szociális intézkedések alapján joguk van. A leány internátusbán lakik, ahol olcsó a szállás. A munkahelyén beszélgettünk vele, a csomagolórészlegen. Fehér színű, divatos női szandálokat rakott a mögötte magasan tornyosuló dobozokba. Megkértük, beszéljen arról, mivel tölti szabad idejét. — Ha letelik a műszak, megebédelek az üzemi étkezdében — mondja. Azután hazamegyek a szállóba. Pihenek egy kicsit, utána a többi lánnyal együtt klubba, vagy moziba megyünk. Ha mégis otthon maradunk, akkor beszélgetünk, olvasunk, kézimunkázunk. Hétvégén hazautazom a szüléimhez Uhorský Brodba. Azt is elmondja, hogy szereti a munkáját, és a várost. Mint sok más, hozzá hasonló korú lánynak, az a problémája, hogy nem talál magához való partnert. Pedig már elmúlt húszéves, ideje lenne férjhez menni. Itt is, mint mindenütt, ahol női üzemek vannak, kevés a fiú. A szaktudás nélkülözhetetlen Valószínűleg ez is befolyással van az innen sem hiányzó munkaerő-vándorlásra. Hiszen azoknak a nőknek egy része, akik vidékre mentek férjhez, az első gyerek után itthagyja a munkahelyét. Hogy ez ne okozzon munkaerőhiányt, körültekintően kell a munkaerő-utánpótlásról gondoskodni. A munkaerő pótlását főként a szakmunkásképzés alkotja. A gyárnak saját szakmunkásképző ipariskolája van, s az egyik üzemrészleg is erre a célra szolgál. Ottjártunkkor a tanulólányok éppen az üzemrészlegben tartózkodtak, s megmutatták,, hogy mit sajátítottak el a tudnivalókból. Szülők és testvérek voltak a vendégek. Marie Kolouchova édesapja és a bátyja volt ott. A mama azt szeretné, ha lánya, miután elvégzi az ipariskolát, a szülőfalujához közel levő Albrechtovícére menne dolgozni, ahol fióküzeme van a gyárnak. A kislány első osztályos, és még nem döntötte el, hova megy. Oda-e, ahová szülei szeretnék, vagy itt marad Gottwaldovban, vagy esetleg tovább tanul, hiszen erre is lehetősége van. A gyárnak nem egy érdemes dolgozója szintén az ipariskolában kezdte a tanulást, maid a szakipari középiskolában folytatta. Sokan a Brnói Műszaki Főiskola gottwaldovi karát is elvégezték, ahol kimondottan cipőipari szakembereket nevelnek. A továbbtanuláshoz a gyár messzemenő támogatást nyújt mindenkinek, hiszen a szaktudás a ]ó minőségű cipők gyártásához nélkülözhetetlen. A tanulás a feltétele annak is, hogy a gyártást irányító és szervező vezetők között egyre több legyen a nő. KOVÁCS ELVIRA CIPDGVflBI ARCIÍ GOTTWALDOVI LÁTOGATÁS
