Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1974-02-03 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó
Á z első pionírok Kedves ünnepséget rendezett Du- naszerdahelyen a Városi Nemzeti Bizottság tanácstermében a Lenin utcai alapiskola pionírcsapata. A jubileumi év jegyében ugyanis találkozóra hívták az első pionírokat, volt pionírvezetőket. Hónapok óta gyűjtötték a pajtások a csapat megalakulásának körülményeire vonatkozó adatokat, s a gyűjtött adatok. alapján hívták találkozóra az első pionírokat. Kitűnt, hogy a valamikori pionírok ma is rendkívül tevékenyek a társadalmi munkában. Igazi példaképek. Kedves színfoltja volt a találkozónak amikor Álló Alica, és Póda Éva beszámoltak arról, hogy felkeresték Kántorné, Bugár Cecília elvtársnőt, a CSISZ akkori dolgozóját, virággal köszöntötték, meghívták a találkozóra. Sajnos, súlyos betegsége miatt nem jöhet el a pionírok közé, de a találkozóra felszólalását írásban elküldte. Meghatott szavakkal adta át a csapatnak megőrzésre negyedszázada féltve őrzött vörös nyakkendőjét Buck Károlyné, az iskola tanítónője, aki annak idején az első pionírok egyike volt. Nagyon érdekes, tanulságos volt Gyurcsik József elvtársnak, a városi nemzeti bizottság elnökének felszólalása, aki elmondta, hogy 1949 második felében már a SZISZ járási bizottságának elnöke volt, s mit tettek annak idején a pionír- mozgalomért. A találkozó végén a mai pionírok nevében Bufla Judit ígéretet tett, hogy az elődök nyomában a pionírmozgalom céljai elérése érdekében ezentúl még jobban dolgoznak majd. VARGÁNÉ G. JOLÁN Élénk érdeklődéssel Hasznos beszélgetésre jöttek össze két község, Veľké Ludince (Nagyölved) és Kvetná (Kéty) pionírjai és a két község közéletének vezetői a nagyölveídi alapiskolában. A beszélgetést Csanaky Károly igazgató elvtárs nyitotta meg, majd a nemzeti bizottságok elnökei, illetve a szövetkezetek vezetői elmondták, hogy mi minden várható a választási program teljesítése során. A beszámolók után vita következett. Élénk érdeklődéssel kérdezősködtek a pionírok. Főleg a pionírokat érintő tervfeladatok teljesítésének problémái, illetve a fiatalok elhelyezkedésének és tanulásának lehetőségei érdekelték a kérdezőket. A beszélgetés végén a nagyölvedi pionírok vállalást jelentettek be, melynek értelmében a pionírok fogják gondozni a parkokat és az emlékművek körüli térséget. KASSAI ÁRPÁD G y ermek r a g zok kiállítása Nagyon érdekes rajzversenyt hirdetett a Nové Zámky-i (érsekújvári) járásban a jnb iskolaügyi osztálya, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége és a SZISZ járási bizottságával közösen. A pályázatra, mely „A szövetkezet a gyermekek szemével“ elnevezést viselte 24 iskola 339 tanulója küldte be rajzát. Közülük választotta ki a bíráló bizottság azt az 55 rajzot, melyből kiálítást rendeztek. A legtöbb alkotással szelreplő iskolákat pénzjutalomban részesítették. Ennek alapján első helyen az érsekújvári Hradná utcai alapiskola pionírjai végeztek. A magyar tannyelvű alapiskolák közül a strekovi (kürti) és a svodíni (szőgyéni) iskolák pionírjai szerepeltek a legeredményesebben. KAZÁN VALÉRIA A pionírtűzoltók Palást községben eredményesen tevékenykednek. Mind a két raj, úgy a fiúké, mint a lányoké, eredményesen szerepelt a körzeti és járási tűzoltóversenyen. Mind a két raj dicsérő oklevelet kapott. A versenyzőket Tóth Gyula tanító elvtárs készítette fel a versenyekre. VERESS VILMOS Tizenöt szegfűt és 2 szalagot kapott a PS—25 akció feladatainak teljesítéséért a levicei (lévai) alapiskola IX. B osztályában működő pionírraj. Ezzel a teljesítménnyel a versenyben második helyet ért el. POMOTHY ERZSÉBET Jó szavalok a tvrdošovcei (tar- doskeddi) alapiskola VII. A osztályának tanulói. Az iskolai versenyt megelőző válogató versenyen olyan jól szerepeltek, hogy a 4 tagú bíráló bizottság kivételesen nem három, hanem öt pionírnak engedte meg az iskolai versenyen való szereplést. Azóta persze Balkó Adrianna, Balogh Katalin, Berta Zsuzsanna, Mészáros Zsuzsanna, Vincze Erzsébet nagy lelkesedéssel készülnek az iskolai versenyre. BUJDOS GABRIELLA Sikerrel mutatkozott he a nagytárkányi alapiskola tanulói előtt a pionírok bábjátszó szakköre, melynek vezetője Fazekas Aranka tanítónő. A kör csak néhány héttel ezelőtt kezdte meg tevékenységét, a pionírok maguk készítették a bábokat. Úgy tervezik, hogy az idén még két önálló műsort állítanak össze. PITÖCZKY ANNA ÖVÁRY PÉTER Tél Talpad alatt kemény a hó — csikorog. Jégvirágok lepik el az ablakod. Esténként a kályha mellett üldögélsz. Kezedben könyv, —olvasgatsz, hogy messze érj. A nép egészségéért Tavaly ilyen cím alatt havonta kétszer tájékoztatást adtunk a pioníroknak arról, hogy melyik időszakban milyen gyógynövényeket érdemes gyűjteni. Azután elmúlt az év, s mi Vojni- cén (Báto’rkesziben) felkerestük Szurovec János elvtársat, a gyűjtőtelep vezetőjét, megkérdeztük tőle, hogy mennyi gyógynövényt gyűjtöttek a pionírok. A bátorkeszi gyűjtőtelepre a következő járások pionírjai küldték a gyógynövényeket: tôpofčanyi, komáromi, érsekújvári, nitrai és levicei (lévai). Az öt járás pionírjai 129 597 kg szárított gyógynövényt küldtek, s azért 152 855,65 korona jutalmat kaptak. Kik voltak a legszorgalmasabbak? A lévai járás pionírjai, mert 45 093 kg gyógynövényt küldtek, s ezért 51 588,56 korona jutalmat kaptak. És közülük kik érdemelnek dicséretet? Erre a kérdésre sem kellett sokáig keresgélni a választ, elég volt egy pillantás a kimutatásra: a želiezovcei (zselízi) magyar alapiskola pionírcsapata 14 096,5 kg gyógynövényt küldött. Általában úgy szokás, hogy a második és harmadik helyezettet is megdicsérik. Visszapillantottunk a kimutatásba. Második helyezett a lévai I. és II. számú alapiskola, mert közösen 9849 kg gyógynövényt gyűjtöttek. A harmadik helyezett is lévai járásba való pionírcsapat. Ugyanis a zselízi szlovák alapiskola pionírcsapata 6 705,7 kg gyógynövényt küldött. Egyébként a járások közötti versényben második helyen a nitrai járás pionírjai végeztek, akik 24 268 kg gyógynövényt gyűjtöttek. Harmadik helyen pedig 23 921,1 kg gyógynövényt összegyűjtve az érsekújvári járás pionírjai végeíztek. Dr. NAGY GÉZA Nem szeret dicsekedni Komáromiban a Jaroš kapitány utcád alapiskola pionírcsapatának elnöke Huszlicska Mária már két éve. A szervezési feladatok tel- iesítése mellett még arra is jut ideje, hogy tevékeny tagja legyen az énekkarnak, a sportkörnek. Ugyanakkor a legszorgalmasabb gyűjtő. Akár hulladékvasat, akár papírt gyűjtenek a pajtások, mindig ő az első. Az ősszel például egyedül 190 kg gesztenyét gyűtjtött. Kitartó, szorgalmas tanuló. Kedvenc foglalkozása az olvasás, a kézimunka. Mindezek mellett fö jellemvonása, hogy nem szeret dicsekedni. Amikor vele beszéltem, alig-alig szólt önmagáról, mindig a többiek által elért eredményeket emlegette. Csapatvezetője mondta el, hogy milyen is valójában ez a szorgalmas pionírlány, aki ne*m szeret dicsekedni. BENDE ISTVÁN VÍZSZINTES SOROK: 1. Baráti nép. 2. Tömeg. 3. Növényzettel lepett sekély állóvíz. 4. Cica. 5. Becézett női név. 6. Gép. Ha helyesen írjátok be a vízszintes sorok megfejtését, akkor mindegyik vízszintes sor „m“ betűvel kezdődik és a vastagabb átlóban egy kedvelt háziállat nevét kapjátok meg. Megfejtésül beküldendő az átlóban elrejtett háziállat nevel. ÁTLÓS REJTVÉNY 1 2 5 4 5 6 1 1 >i Í □ * * □ n □ A január 20-án megjelent rejtvényünk helyes megfejtése: AFRIKA, ÁZSIA. Könyvjutalomban a következők részesülnek: Gunda Melinda, Málas, Kovács Anna, Jányok, Csókási Ferenc, Veiké Túrovce (Nagytúr), Urbán Lehel, Želiezovce (Zselízj, Bogdányi Teréz, Kubáňovo (Szete). PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ # PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ ® PÁLYAVÁLASZTÁSI tanácsadó © PÁLYÁVAL Régi és új szakmák Ismeritek a szólás-mondást: Változnak az idők, változnak az emberek. Vonatkozik ez a törvényszerűség a szakmákra is. A kéményseprő foglalkozása ma már egészen más, mint valamikor volt, hisz az üzemekben külön csoport, külön munkabrigád foglalkozik a kémények rendbentartásával. Más munkamódszerekkel dolgoznak, más munkaeszközökkel. A tanulmányi idő 3 év. Az üveges foglalkozása sem olyan, mint volt. Sokkal érdekesebb, mint régen, mert nemcsak az ablakok és képkeretek beüvegezésé- vel foglalkozik. A tanulmányi idő 2 év. A kőfaragó ma már nemcsak sírköveket készít, hanem az építész és a szobrász „jobbkeze“. A tanulmányi Idő 3 év. És hány új szakma közül választhattok! Ezek az új szakmák főleg a lányok számára, újak. P«skainű- ves, autómechanikiis, géplakatos, liftszerelő, galvanizátor ugyanis ma már leány is lehet. Ezekben a szakmákban a tanulmányi idő 3 év. Egyébként a gépiparban 27 olyan új szakma van, melyben ugyanúgy érvényesülhetnek a lányok, mint a fiúk. Néhányat megemlítünk: órás. kábelkészítő, optikus, féinköszörűs. Csak fiúk választhatják a hajógépész, a repülőgépek lakatosa, a motoros mozdonyok gépésze, repülőipari gépész foglalkozást. Azok a fiúk és azok a leányok, akik nem félnek a tanulástól, nagyon érdekes szakmákat tanulhatnak a nyomda- és filmiparban. A szedő, a nyomdász tanulmányi ideje 4 év. Egyébként ezekben a szakmákban úgy szervezték meg az oktatást, hogy az ipari tanuló foglalkozása mellett az ötödik évben érettségit ls tehet. A fényképész, a pecsétkészítő, a könyvkötő tanulmányi ideje 3 év ebben az iparágban. Külön felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy mintegy 50 szakmában úgy szervezték meg az oktatást, hogy a harmadik év végén „felszabadul“ a tanuló, a negyedik és az ötödik évbein foglalkozása mellett érettségivel végződő középiskolai tanulmányokat folytat. Ezek főiskolákon folytathatják majd tanulmányaikat. Még mérnök is lehet belőlük. Ha bővebben érdekel benneteket ez a tanulási forma, vagy valamelyik szakma,. írjátok meg. Kérdezzetek bátranl Szívesen segítünk. 1974. II. 3. 18