Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1974-02-24 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó

■ Hodek hadnagy átváltozá­sai a címe Jirí Sequens készü­lő filmjének, mely a 68-as ese­ményekkel foglalkozik. A film kisvárosi kémtörténet, mely fordulatos cselekményén ke­resztül ábrázolja a társadalom különböző rétegeiben végbeme­nő folyamatokat, s bemutatja, hogyan állt helyt egy kistiszt­viselő a válságos időkben. ☆ ■ Mai tárgyú film Jaromír Jireš A metró emberei című al­kotása, mely a prágai metró­építésre kalauzolja a nézőket. A film érdekes munkásportré­kat ígér. ■ Moszkvai és titográdi fil­mesek most dolgoznak az Egyedüli út című szovjet—ju­goszláv koprodukciós filmen, amely a szovjet emberek és a jugoszláv partizánok háborús együttműködésének állít emlé­ket. ☆ ■ Marlon Brando, az ameri­kai indiánok jogaiért küzdő vi­lághírű színész, Apacs-krónika címmel filmet rendez Észak- Amerika őslakóiról. Sok is­mert művész, köztük Paul New­man, Joanne Woodward, George Scott és Lee Marvin díjazás nélkül vállalta a szereplést. ■ Az operaház fantomja cí­mű rémtörténet után Főnix címmel készít filmet Jacques Rivette francia rendező. ■ Húszéves a wroclawi film­gyár, amelyben eddig 150 fil­met forgattak, köztük Andrzej Wajda, a világhírű rendező al­kotásait. ■ Robin Lehman festő és zeneszerző, akinek Mélytengeri áramlások című filmje a berli­ni és a moszkvai fesztiválon is a kitüntetett alkotások között volt, most Don’t címmel egy, New York felhőkarcolói közt szálldosó lepkéről készített do­kumentumfilmet, amelynek „hőse“ nem is a lepke maga, hanem a lepkével való találko­záskor a legkülönfélébb módon viselkedő — New York-iak. * ■ A Raoul /. Lévy francia film­díjat a párizsi zsűri Louis Malié­nak ítélte oda Lacombe Lu- cien című filmjéért, amely egy parasztfiú története a náci megszállás idején. ■ A leningrádi Lenfilm meg­filmesíti F. Gladkov Cementjé­nek drámai változatát. ■ A 17. században élt, trónjáról lemondott és Rómá­ban elhunyt Krisztina svéd ki­rálynőről film készült. A felvé­telek egy részét a dél-svédor­szági Kalmar kikötőváros kas­télyában forgatták. A film cí­me A lemondás. Krisztina ki­rálynőt Liv Ullmann alakítja. M eseországban, a tündérek birouai- mában, ott, ahol a csodák ma sem mennek ritkaságszámba, minden olyan, vagy talán még szebb, igazságosabb, mint az életben. Mert itt az ártatlan erősebb ármánykodónál, a jó mindig le­győzi a rosszat. Nemrégiben ilyen kör­nyezetben jártam, ám nem álmomban. Hiszen a koldusruhába bújtatott királyfit meg is érinthettem. Egy aranyhajú kis­lány, a királykisasszony társaságában volt, aki életre keltette őt, hogy aztán örök hűséget esküdjön neki. így sorakoznak előttem az ismert meseálakok, az ördög a vasvillával, a seprőnyélen lovagló boszorkány, a Hó­fehérke és a hét törpe... csak utánuk kell nyúlnom, hogy közelebbről meg­csodáljam tervezőjük fantáziáját, kivite­lezőjük ötletességét és művészetét. A rövidfilmgyártás egyik prágai stú­diójában vagyok, mely — Jiŕi Trnka bábfilmjeinek a bölcsőjeként — joggal viseli ma is a nemzeti művész nevét. Érdeklődéssel járom a helyiségeket... A műhelyben a sokféle készülék és szerszám között, a préstől kezdve a he­gesztőig, minden megtalálható. A bar­kácsolók valóságos eldorádóra találnak itt, akárcsak a gyerekek, akik bizonyá­ra nem tudnának betelni a sok látni­valóval. Kísérőmmel, Vladimír Goldman jaiKezuieg faragott bábjai: a ápalíčeK, a Nagyapa és a répa, Popej, a tenge­rész, és a többi, az oly emlékezetes bábfilmek szereplői. A falakon pedig bábfilmjeleneteket megörökítő fényké pék — a mester művészetét tanúsító dokumentumok. Tény, hogy Jirí Trnka ízig-vérig mű­vész volt, olyan, amilyenből — így mondják — egy évszázadban egynél több aligha születik. Ezermester, aki ter­vezett, forgatókönyveket írt, filmeket rendezett és illusztrált. Minden, amihez hozzányúlt, valósággal arannyá vált a kezében. Munkáját megérdemelt siker koronázta. De nem is lehetett ez más­ként, hiszen a bábok kidolgozása, a raj­tuk végzett aprólékos munka is elárulja, milyen végtelen gyengédséggel és sze­retettel dédelgette az alkotásokat J. Trnka. Gondolataimba mélyedve, észre sem vettem, hogy kinyílt az ajtó. Kísérőm kedvesen üdvözli Stanislav Látal rende­zőt, J. Trnka egykori legközelebbi mun­katársát. — A felszabadulás után ismerkedtem meg a mesterrel — emlékezik —, aki filmes pályáját a rövidfilmgyártásnál kezdte. Ám az egykori bábjátékost nem elégítette ki ez a munka. Érdekelte őt az új műfaj, ezért határozta el, hogy JIRÍ TRNKA nemzeti művész nyomdokain haladnak fődramaturggal meg-megállunk egy-egy műanyagból készülő báb előtt. Legtöbb­jüket már felöltöztették, de a fejük még ott hever a többi felhasználásra váró kellék közt. A szakemberek dolga, hogy a szomorú szemű, gondterhelt arcok és a mosolygó, vidám tekintetek .közül ki­válasszák a legmegfelelőbbet. Persze, az egyelőre még parlagon heverő végtagok­ban sincs hiány. S noha még nem tudni, ki lesz a tulajdonosuk, az ízületek már­is mozgékonyak rajtuk, mert a bábok­nak az élő színészekhez hasonlóan kell mozogniuk, hogy a filmvásznon teljes illúziót kelthessenek. Az alkotásnál igen fontos az esztétikai szempontok figye­lembe vétele, s nem utolsósorban a me­se mondanivalója is. Mély gondolatok és érzések nélkül ugyanis a bábfilm nem teljesítené küldetését, nem váltana ki kellő hatást a fiatal közönségben, mely többnyire szórakozva fogadja el a tanul­ságnak szánt aranyigazságokat és elve­ket. Klasszikus bábfilmjeinket ezért tartja a világ a legnagyobb becsben — tájé­koztat kísérőm, miközben betérünk a három éve elhunyt Jirí Trnka mester el­árvult dolgozószobájába. A korszerűen berendezett helyiség fő dísze az íróasztal, melynél a mester utánozhatatlan tervrajzait készítette. Az egyszerű bútordarabokon J. Trnka sa­visszatér régi szerelméhez, a bábjáték­hoz. Trnka mester legsürgősebb teendőjé­nek az alapok megteremtését tekintette. Elsősorban műteremre és megfelelő dísz­letekre volt szüksége, olyanokra, ame­lyek az ő fantáziája és tehetsége nélkül talán meg sem születtek volna. Ám a bábfilmstúdió így is meglehetősen kéz detleges feltételek között látott munká­hoz. A mester a legigényesebb önmagá­val szemben volt, ám beosztottjaitól is megkövetelte a lelkiismeretes, pontos munkát. Bábjai ugyan eleinte nem vol­tak a legtökéletesebbek, de annál ala­posabban dolgozta ki a forgatókönyve­ket, melyeken sohasem kellett utólag módosítani. Bohuslav Srámek rendező lép hozzánk: — Mesterünk mindig tudta, mit akar, a határozatlanságot nem ismerte — mondja egykori feletteséről. — Ez a le­nyűgöző egyéniség munkatársaitól is ön- feláldozást követelt meg. Szívesen tet­tük — folytatja —, mert mi is rajong­tunk a munkánkért és főnökünkért, aki­nek páratlan tehetségét, derűlátását va­lamennyien csodáltuk, sőt titokban irigyeltük is. Nézeteit helyeseltük. Tud­tuk, hogy igaza van, amikor azt állítja, hogy a jó rendezőnek tökéletesen kell ismernie nézői lelkületét. Azzal is egyet­értettünk, hogy nincs különbség a fel­Jift Trnka munka közben nőttek vagy az ifjúság számára készült filmek között, mert csak jó vagy rossz alkotások vannak. A jó filmeket pedig — mint például a 29 éve készült Spalí- öeket is — mindenki megérti. Az ilyen film mondanivalója nem évül el, s a divatnak sincs alávetve. — Ez volt f. Trnka hitvallása és ezt akarta megértetni velünk is — mondja a rendező, majd így folytatja: — Trnka a munkatársunk, az apánk és a barátunk volt egy személyben, s ezért a legnagyobb hálával tartozunk neki. Méltán tartják tehát a rendezők n vele töltött éveket életük legértékesebb időszakának, s csupán azt sajnálják, hogy többé már nem számíthatnak bölcs tanácsaira. Ezért igyekeznek mesterük nyomdokaiban haladni: művészetének továbbfejlesztésén, korszerűsítésén fára­doznak. Ez a mai bábfilmek sikerének a titka. Filmjeinket ezért fogadják kül­földön ma is nagy elismeréssel. S. Látal A muzsikus és a halál című bábfilmjében az embert mutatja be, aki­nek erős akaratával a halált is sikerült legyőznie. Az Oscar Wilde műve alap­ján készülő Boldog királyfi mély politi­kai és szociális gondolatokat tartalmaz. És így folytathatnánk a többi rendező alkotásainak az ismertetésével, mert a bábfilmstúdióban senki sem ül ölbe tett kézzel, ötletekben nincs hiány. Szeren­csére ma már művészekben sem, noha a válságos években úgy tűnt, kihaltak a tehetségek. Nagy hiba volt az után­pótlás elhanyagolása. Ma már tudják, hogy van elég tehetséges fiatal, csak meg kell őket találni. A képzőművészeti szakközépiskola tanulói közül az utóbbi 3 évben száznál is többet sikerült kivá­lasztaniuk. A legnagyobb eredménynek azonban azt tartják, hogy a következő tanévtől kezdve az említett iskolában külön rajz­és bábfilmszakot is nyitnak. Aki pedig folytatni kívánja tanulmányait, az a Filmművészeti Főiskolán gyarapíthatja tudását. A prágai bábfilmstúdióra reményteljes jövő vár; míg a gottwaldovi stúdióban Hermina Týrlová és Karéi Zeman nevelte nagy igyekezettel és jő eredménnyel utódaikat, Prágában J. Trnka tanítvá­nyainak kell vállalniuk ezt a felelősség- teljes feladatot. KARDOS MARTA 1974. II. 24. ' Jelenet az Almafa hercegnő című filmből A Három cimbora című film egyik kockája 10

Next

/
Thumbnails
Contents