Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1974-02-18 / 41. szám, hétfő

BAJNOKAVATÁS FALUNBAN A SÍVILÄGBAJNOKSÄG ELSŐ GYŐZTESEI: SÍUGRÁS — ASCHENBACH (NDK- BELI), 30 KILOMÉTERES SÍFUTÁS: MAGNUSSON (SVÉD) Szombaton délelőtt a faluni stadionban több mint 7000 né­ző előtt került sor a 30. északi sívilágbajnokság Ünnepélyes megnyitójára. A közönség 30 ország küldöttségének színpom­pás felvonulásában gyönyörködhetett. Felvonták a svéd és a FlS-zászlót, majd Marc Hodler, a Nemzetközi Sí Szövetség el­nöke rövid beszédben üdvözölte a jelenlévőket, ezután Ká­roly Gusztáv svéd király megnyitottnak nyilvánította a vi­lágbajnokságot. Délben a normál sáncon megkezdődtek a VB versenyei. A győzelmet a kitűnő formában lévő Aschenbach szerezte meg. Tegnap a 30 kilométeres sífutásban pedig Mag- nusson személyében hazai versenyző vitte el a pálmát. A világbajnokság versenyei tehát a normál sáncon meg­rendezett síugrással kezdődtek. A közönség, valamint azok, akik a képernyőn szemlélték az eseményt, színvonalas össze­csapásoknak, érdekes küzdel­meknek lehettek szemtanúi. Az NDK síugrói beváltották a szereplésükhöz fűzött remé­nyeket. Már a próbaugrások arról tanúskodtak, hogy nem lehet tőlük egykönnyen elven­ni az elsőséget. Az első soro­zatban az esélyesek a várako­zásnak megfelelő ugrásokat teljesítettek. Először meglepe­tésre a szovjet Borovityin ve­zetett. A harmincadiknak ugró Eckstein azonban 86 méteres ugrására 122,4 pontot kapott, és az élre került. Aminek azon­ban nem sokáig örülhetett, mert honfitársa, Kampf, aki az elmúlt hetekben tanúsított for­majavulásával Wosipiwot ütötte el ezen a sáncon a válogatott­ságtól, 123,1 pontos ugrásával átvette a vezetést. Sorrendben 47-ikként Aschenbach követke­zett, a VB első számú esélye­se. Remek elrugaszkodás, gyö­nyörű testtartás után 90 mé­ternél ért elegánsan földet, s teljesítményét 132,3 ponttal ér­tékelték, tehát csaknem 10 ponttal kapott többet, mint Kampf. A második fordulóban is az említettek nyújtották a legjobb teljesítményt. Amikor Aschen­bach ismét hibamentes ugrás után földet ért, már világbaj­nokként ünnepelték. 258,9 pon­tos összteljesítménye olyan előnyt jelentett, amit a többiek már nem tudtak behozni. Eb­ben a sorozatban csupán Ecks­tein ugrása volt a vártnál va­lamivel gyengébb, és egy hely- lyel visszaesett. Nem várt tel­jesítménnyel rukkolt ki a szov­jet Borovityin, aki a svájci Steinert 2 tized ponttal meg­előzve szerezte meg a bronz­érmet. A csehszlovák síugrók, bár nem keltettek kimondottan csa­lódást, de ha jobban szerepel­nek, az sem számított volna meglepetésnek. A VB előtt ugyanis az volt a szakemberek véleménye, hogy formájuk lé­nyegesen javult, és így a leg­jobbaknak is méltó ellenfelei lehetnek. A legjobb tíz közé azonban egyikük sem tudta be­verekedni magát. A síugrás világbajnoka a 70 méteres sáncon: Aschenbach 258,9 (90 — 85,5), 2. Kainpf (mindkettő NDK-beli) 241,2 (85,5 — 83) 3. Borovityin (szov­jet) 239,3 (85,5 — 84), 4. Stei­ner (svájci) 239,1 (85 — 82,5), 5. Eckstein (NDK-beli) 238,1 (86 — 81,5), 6. Kayhkö (finn) 237,5 (85,5 — 81) ...11. Sko­da 229,5 (85 — 81,5), 12. Ko- dejška 227,6 (82,5 — 80), 17. Ralcar 224,7 (82,5 — 81), 22. Höhni (mind csehszlovák) 220,9 (80,5 — 80). Tegnap a világbajnokság a férfiak 30 kilométeres sífutó- versenyével folytatódott, s ezt mintegy harmincezren szurkol­ták végig, hazai győzelem re­ményében. E szám világbajnoki címének védője a szovjet Ve- gyenyin Achilles-ín sérüléssel bajlódik, gipszkötést kapott és természetesen a szovjet szövet­ség nem nevezte a VB-re. Et­től függetlenül a mezőny csak úgy hemzsegett a világbajnoki és olimpiai győztesektől és he­lyezettektől. Mindenki ott volt, aki számításba jöhetett az ér­mek megszerzésénél. Persze, ilyen mezőnyben az első tíz he­lyezett között végezni, sem szé­FUTÓVERSENY A FEBRUÁRI GYŐZELEM TISZTELETÉRE Oj csúcsok jegyében zajlott le a prágai Stromovkában a Februári Győzelem tiszteletére rendezett futóverseny. A hosz- szútávfutóknál, akik 9680 mé­teres távon vetélkedtek, Peler Suchán (Dukla B. Bystrica) fö­lényes győzelmet aratott és időeredménye 27:17,4 perc — új pályacsúcs. Űj útvonalcsú­csot hozott a középtávfutók küzdelme is 4150 méteren, ahol Horčíc, a Prágai Dukla atlétá­ja szerezte meg a győzelmet 10:35,0 perccel. Rekord szüle­tett a részvételben is. összesen 451 férfi és női versenyző in­dult — 83-mal több, mint ta­valy. A hosszútávfutók versenyé­ben Sucháu a 140 tagú me­zőnyben csak a 4. kilométer után állt az élre. A 8. kilomé­ternél még lépést tartott vele Petr és Krsek. A hajrában eigy pillanatra sem ^volt vitás Su­chán győzelme Petr és Krsek előtt. A legjobb külföldi ver­senyző, a lengyel Jakubowski a hatodik helyen végzett. Drá­mai küzdelmet hozott a közép­távfutók versenye. A győztes még a verseny után néhány perccel sem volt ismert. Ivan Kováč (Dukla Banská Bystrica) és Josef Horčíc (Dukla Praha) úgyszólván egyszerre szakította át a célszalagot. A bírók végül IToreicot hirdették ki győztes­nek, aki 0,2 másodperccel volt gyorsabb Kováénál. A harmadik helyet Hoffman (Dukla Praha) hódította el. A férfiak nagyon gyors ira­mú küzdelmet vívtak és bebi­zonyították, hogy a csehszlovák futók jól felkészültek a tavaszi idényre. A nőknél mindössze tizenket- ten álltak rajthoz és a 2420 méteres távon Nad'a Varcábová 7:18,2 perces időeredménnyel győzött és 20 másodperccel előzte meg a második helyezett Nerudovát. Elökészületi mérkőzések A külföldön portyázó prágai Bohemians Port au Prince-ben lépett pályára és 1:0 arányban győzött Haiti válogatottja el­len, amely mint ismeretes, ki­harcolta a részvételt a labda­rúgó-világbajnokság tizenhatos döntőjében. Prágában a Tatra Smíchov téli tornáján két meglepetés született. A Dukla „B“ 0:2 arányban alulmaradt az Admira Prahával szemben, míg a Vik­tória Žižkov 4:2 arányban bizo­nyult jobbnak a valamennyi li­gajátékosát felvonultató Skoda Plzefinél. A Slovan Bratislava ChZJD Holíčan vendégszerepeit és 3:2 arányban győzött a helyi Iskra ellen. Nyolc perecéi a találko­zó vége előtt még a hazaiak vezettek 2:0 arányban. Gőllö­vők: Kolodej, Pochylý, ill. Jo­zef Čapkovič, Svehlík és Mas­ný. Az Inter Bratislava a Jedno­ta Trenčín ellen játszott- és 2:0- ás félidő után 3:0 arányban győzött. A győztesek góljai kö­zül Levický (2) és Jurkemik egyet lőtt. Spartak Dubnica—AC Nitra 1:1 (0:1). Góllövők: Simánek, ill. Babčan. Spartak Hradec Králové— Zbrojovka Brno 1:0 (0:0). A ta­lálkozó egyetlen gólját Zeman lőtte. Sparta TAZ Trnava „B“—ZVL Pov. Bystrica 0:2 (0:0). A talál­kozóra a Pov. Bystrica-i labda­rúgók egyhetes pöstyéni edző- táborozása után került sor. Gőllövők: Paj.eršin és Malárik. gyelni való teljesítmény. Ennek ékes bizonyítéka, hogy olyan nagynevű, sőt az esélyesek kö­zött felsorolt versenyzők, mint a norvég Braa, vagy Tyldum nem tudták beverekedni magu­kat a legjobb tíz közé. A versenyt kedvező körülmé­nyek között bonyolították le. A levegő plusz 3 fok, a hó 0 fok hőmérsékletű volt, így a via­szolás nem sok gondot okozott. Tíz órakor elsőnek a svéd Ul- wenvall indult, aki váratlanul nagyon jól tartotta magát és célbafutása után eredménye sokáig „időtállónak“ ígérkezett. Később azonban többen is fe­lülmúlták teljesítményét. A táv egyharmadának meg­tétele után a svédek büszkesé­ge, Magnusson érte el a legjobb időt 31,49 percet. Akkor még Forrao, a norvégok reménysége 32:l5-tel a második helyen fe­küdt (32:16), valamint a finnek hatalmas termetű, 196 cm ma­gas, 100 kg súlyú és ugyancsak az esélyesek közé sorolt Mieto előtt. A Magnusson diktálta erős Iramnak Formo áldozatául esett, mert az utolsó 10 kilomé­tert már nem bírta erővel. Ha nem közvetlenül a svéd futó előtt rajtol, talán beválthatta volna a hozzá fűzött reménye­ket. Különben e szám nagy vesztesei a norvégok voltak, hiszen Formótól, Braatól és Tyl- dumtól is lényegesen kedvezőbb helytállást reméltek, nemcsak a szurkolók, hanem a szakem­berek is. Remekül szerepeltek viszont a svédek, amihez való­színűleg a hazai környezet is jócskán hozzásegített. A szépszámú szurkolósereg­nek azonban a győztesre, il­letve a svéd győzelemre sokáig kellett várni. A 16-iknak indu­ló Aslund ugyan nagyon jó idő­vel futott a célba, de ezt az őt követő szovjet Garanyin mind­járt megjavította és tartotta elsőségét addig, míg 58-as rajt- számmal a világbajnokság leg­nagyobb meglepetésével szol­gáló lengyel Staszel célba nem ért. Teljesítményét ugyan Mieto a finn óriás felülmúlta és né­hány perccel később, végleges­sé vált a világbajnokság élcso­portjának sorrendje is. Mag­nusson, akit méltán tartanak Sixten Jernberg utódjának, a közönség üdvrivalgásától kísér­ve futott a stadionba és a leg­jobb idővel ért a célba, ami természetesen számára a világ- bajnoki címet jelentette. A csehszlovákok közül az el­ső 10 kilométeren Henych és Saidl is jól tartotta magát. He- nychtől azonban idei szereplése alapján lényegesen többet vár­tak, sőt a vérmesebbek titok­ban éremre esélyesnek is tar­tották. Sajnos, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A 30 kilométeres sífutás vi­lágbajnoka: Magnusson svéd) 1:33:41, 2. Mieto (finn) 1:34:34, 3. Staszel (lengyel) 1:34:56, 4. Garanyin (szovjet) 1:35:31, 5. Aslund (svéd) 1:35:38, B. Grimmer (NDK-beli) 1:35:49 óra. Délben az északi összetett verseny első számára, a 70 mé­teres sáncon lebonyolított sí­ugrásra került sor. Ezt a szá­mot a lengyel Hula nyerte, meglepetésre bár, de teljesen megérdemelten. Nagyon jól tar­totta magát Tomáš Kučera, aki végül az 5. helyen végzett, s ez biztató a futást illetően. Az összetett verseny síugrá­sának eredményei: 1. Hula (lengyel) 215 p., 2. Hartleb (NDK-beli) 213,7, 3. Miettin (finn) 211,5, 4. Schjetne (nor­vég) 219,5, 5. Kučera (cseh­szlovák) 207,0. (k) Ifjúsági vízilabda- bajnokság A žilinai 50 méteres fedett uszodában került megrende­zésre Szlovákia ifjúsági vízilab­da-bajnoksága. A bajnoki címet a ChZWP Nováky szerezte meg a Slávia UK Bratislava, a CH Košice, a Küpele Piešťany, TS Topoľčany és a Slávia UK „B" csapata előtt. Az első három együttes indul a csehszlovák országos Ifjúsági vízilabda-baj­nokságon, melyet későbbi idő­pontban rendeznek meg. Egyre jobban közeleg az I. labdarúgó liga tavaszi nyitánya. A Slovan Bratislava pénteken előkészületi mérkőzésen Nitrán 1:U arányban győzött. Felvételünkön Ján Čapkovič nagy gólhelyzet­ben látható, melyet nem használt ki. (Matis felv.) ODEVA HLOHOVEC—SZPARTAK KIJEV 15:21 (5:10) A várakozásnak megfelelően a női kézilabda BEK négysze­res győztese, a Szpartak Kijev biztosan győzött Bratislavában a háromszoros csehszlovák bajnok, Odeva Hlohovec ellen a 13. BEK negyeddöntőjének első mérkőzésén. A bratislavai sportcsarnok­ban lejátszott találkozón a hlohoveci Odeva becsülettel helytállt s bár a február 27-én sorra kerülő visszavágón már nincs esélye, bebizonyította, hogy méltó ellenfele lehet a legjobb klubcsapatnak is. Az Odeva játékosai nagy len­dülettel kezdték a játékot, és a 15. percig gyors, korszerű kézilabdát mutattak be a kö­zönségnek. Ezután visszaestek, minden támadást középen eről­tettek, de a magas kijevi vé­delmet nem tudták áttörni. Szünet után a 35. percben már 9 góllal vezetett a Szpar­tak. Az utolsó negyedórában az Odeva feljavult és ismét ér­dekessé vált a játék. Négy perccel a találkozó vége előtt öt gólra csökkentette hátrá­nyát. Még az utolsó percben Is szép akciókat láthatott a kö­zönség. Először a vendégcsa­pat részéről Mirosnyikova volt eredményes, majd az utolsó másodpercben Uljanková beál­lította a végeredményt. A négyszeres BEK-bajnok ez­úttal is bebizonyította, hogy a világ legjobb klubcsapata. Ki­váló a kijevi lányok fizikai fel- készUltsége, ötletes a támadó­játéka és szellemesen rögtönöz­tek. Következetes eigy-ötös vé­delmet játszanak, amelyből vá­ratlanul és gyorsan indítják az ellentámadásokat. Erős fegyve­rük a kapuradobás. A 2500 néző előtt lejátszott sportszerű mérkőzésen a két osztrák játékvezető, Hruschka és Leiner csak egy játékost ál­lított ki, a kijevi Makaracovát két percre. Egy további eredmény a női kézilabda BEK-ből: Lipcse—II Vestar Oslo 18:7 (12:5). SCHUMANN ISMÉT VILÁGBAJNOK A nyugat-németországi König- seeben bonyolították le az Idei szánkó-világbajnokságot, Három futam után a férfiaknál a 20 éves NDK-beli Hans Rinn vezetett, aki az első futamban első, a má­sodikban második, és a harmadik­ban ismét első volt. Az 1114 mé­ter hosszú, 16 kanyarral felépí­tett pályán a leggyorsabb időt 44,69 másodpercet a Rinn első futamban érte el. Portiseh kiegyenlített! Palma de Mallorcán a sakk- világbajnok-jelöltek negyeddön­tőjében Portiseh Lajos magyar nagymester megnyerte 12., füg­gőben maradt játszmáját Tig- ran Petroszjan ellen és jelenleg a találkozó állása 2:2. A 12. játszma a 40. lépésben maradt függőben Portiseh gyalogos előnyével. A kommentárok sze­rint Petroszjan a folytatásban két hibát követett el, éspedig az 55. és az 59. lépésben. A játszma a 66. lépésben ért vé­get. Portischnak a győzelem­hez négy óra 20 percre volt szüksége. A két sakkozó még négy játszmát vált, és egy győ­zelem már bármelyiküknek a továbbjutást jelenti. 0 A Nemzetközi Szánkózó Szövetség bejelentette, hogy az 1975. világbajnokság színhelye Svédország lesz, az Eurőpa- bajnokságot Olaszországban rendezik. A nőknél az élen a 21 éves Margite Schumann (NDK-beli), á világbajnoki cím védője állt az élen, aki mindhárom futamot meg­nyerte. A női verseny távja 900 méter volt, és 12 kanyar nehezí­tette a pályát. A csehszlovák versenyzők közül Spálenská állt a legjobban, aki három futam után a 14. helyen szerepelt. A férfiaknál Reschl a 19., Barták a 25., Zeman a 26. volt három futam után. A tegnapi utolsó, sorsdöntő fu­tam során a férfiaknál a nyugat­német Fendt nagy meglepetésre megelőzte az eddig vezető NDK- beli Rinnt és végeredményben 0,5 mp-es előnnyel megszerezte a vi­lágbajnoki címet. A nőknél Schu­mann ezúttal Is a leggyorsabb volt. Eredmények: Nők — világbajnok: Schumann 2:49,38, 2. Demeleitner (NSZK-be- lij 2:50,12, 3. Rührold (NDK-beli) 2:50,63... 14. Spálenská (cseh­szlovák) 2:53,74 perc. Férfiak — világbajnok: Fendt 3:00,00, 2. Rinn 3:00,05, 3. Müller (NDK-beli) 3:00,17 perc. A snorHiwarffc hírei A Sportka 7. játékhete I. húzá.- sának nyerőszámai: 10 17 27 32 37 43 A II. húzás nyerőszámai: 13 16 17 21 22 41 A MATES nyerőszámai: 1 14 23 28 30 PRÉMIUMOK Gyűjtőhely: sorozat és szám sorszám összeg; TJ Slovan Bratislava ChZJD er 713 640 33 098 60 000 Kčs TJ Bíevnov hr 489 097 8300 60 000 “ Pošta Prerov 1 gP 520 454 29 60 000 “ TJ Lokomotíva Praha zp 976 399 10 362 60 000 “ Pošta Broumov, 3 náchodi járás Uf 917 545 26 40 000 " TJ VSŽ Košice Ef 203 586 10 555 60 000 “ Pošta Osov, berouni járás Kf 310 211 8 60 000 “ TJ Ban k Most Xa 242 613 7133 60 000 “ Pošta Vrcblebi 1, trnt- novi Járás oo 334 233 1332 60 000 “ Pošta Malešov, Kutná Hora-I járás Hc 978 659 34 20 000 “ Pošta Hlučin 1, opavai Járás Vg 741 471 4449 60 000 “

Next

/
Thumbnails
Contents