Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1974-02-17 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó
Hírek a Szovjetunióból A MWMaiMPtTIffi Ft FtKRASA: AZ IFJÚSÁG irta: KROCSÁNY DEZSŐ, az SZSZK munkaügyi és népjóléti minisztere 1974. II. 17. Pártunk XIV. kongresszusának határozata hangsúlyozza, hogy szocialista társadalmunk fejlődésének összhangban kell lennie a tudomány fejlődésével — az élet minden területén. Az új tudományos ismereteket mielőbb alkalmazni kell a termelésben, mert ezek nemcsak új szerkezeti és termelési-szervezési megoldásokat, hanem a népgazdaságban lényeges változásokat is eredményeznek. Ez a tény magas követelményeket támaszt az emberrel, illetve képességeivel szemben. Elérkezett az ideje annak, amikor fel kell hagynunk különböző gépies tevékenységgel, s egyre inkább előtérbe kerül az ember alkotó munkája és egyéni képessége. A jövő követelményeiről szólva, rendkívül jelentős a szakmunkásképzés kérdése; a párt júliusi plenáris ülésének határozata ezért hangsúlyozza oly nyomatékosan, hogy a népgazdaság szükségleteivel összhangban egyre jobban tökéletesíteni kell a szakmunkásképzést, mégpedig úgy, hogy az iskolarendszerünk szerves részévé váljék. Kétségtelen, hogy a szakmunkás- képzés — hazánkban — egészében véve pozitívan értékelhető. Ezt Igazolja az a tény is, hogy az elmúlt 25 év alatt a produktív munkaerőnek több mint kétharmada szakképesítésben részesült; s ennek eredményeként ezek ma aktívan bekapcsolódhatnak a társadalom politikai és gazdasági fejlesztésébe. A termelőerők fejlettségét a szakkáderek számának rohamos növekedése és a műveltségi szintjében beállt változások jellemzik. Míg 1947-ben Szlovákiában csak 11 üzemi szaktanintézet működött (ezekben 1638 fiatal tanult szakmát), addig jelenleg Szlovákiában 678 szaktanintézet van, s ezekben 118 296 tanuló részesül szakképzésben. A Szlovák Szocialista Köztársaság szakképesített dolgozóinak aránya az 1959. évi 36,4 százalékról 1971-ben 53,5 százalékra emelkedett. A számok mögött természetesen látnunk kell a minőségi változásokat Is. A szakmunkásoknak ugyanis nemcsak a száma nőtt, hanem képesítésük is magasabb szintre emelkedett, sőt nőtt az általános műveltségük is. Szaktanintézeteinket az utóbbi két évtizedben olyan fiatalok hagyták el, akik a termelésben magas szakmai képzettségre és készségre tettek szert, bővült látókörük és fokozódott munkakedvük. A termelőerők hallatlan fejlődése, a tudományos és műszaki ismeretek alkalmazása a termelésben, a szerkezeti változások, a fő fejlesztési ágazatok megszilárdulása a korábbiakhoz képest lényegesen magasabb követelményeket támasztanak a fiatal szakmunkásokkal és szakképesítésükkel szemben. Az utóbbi években a népgazdaság szükségleteinek megfelelően nagy gondot fordítunk a gép-, a kohó-, a vegy-, a bányaipar, az energetika, az építőipar és a mezőgazdaság munkásutánpótlására. A párthatározatok realizálása érdekében az évi tervek kidolgozásánál nem feledkezünk meg a népgazdaságilag fontos szakágazatokról sem. A munkásutánpótlás fő forrása természetesen az ifjúság, pontosabban a szaktanintézetek végzős növendékei. A szakmunkások tervezett számát azonban csak az Iparltanuló-is- kolák növendékeinek a stabilizálásával érhetjük el. A probléma szakágazatonként különbözőképpen nyilvánul meg, ám negatív hatással van az új szakképzett munkaerők érvényesülésére. A kivezető utat az üzemeknek és a vállalatoknak a növendékekről való jobb gondoskodásában látjuk; ezeknek tekintettel kell lenniük a fiatalok sokoldalú Igényeire is. Feltételezzük, hogy a bérrendszerek racionalizálása elősegíti a szakképzett munkások stabilizációját. Az SZSZK Munkaügyi és Népjóléti Minisztériuma a szakmunkásképzés problémáival kapcsolatban számos intézkedést foganatosított, s ezeket fokozatosan realizáljuk. Ilyen például a szaktanintézetek anyagi-műszaki ellátottságának a kérdése. Kétségtelen, hogy számos tanintézet a legszigorúbb mércével mérve is megfelel a követelményeknek. Viszont szükséges kor szerűsíteni különösképpen a műhelyeket és a diákotthonokat, a speciális tantermeket és a laboratóriumokat, új klubhelyiségeket és tornatermeket kell létesíteni. A szaktanintézetek anyagi ellátottsága szakágazatonként igen különböző. Kétségtelen, hogy a szakágazatok dolgozóinak segítségével a közeljövőben valamennyi szaktanintézetet a kellő szintre emelhetjük. Már az 1973-as év végén az érdekelt minisztériumokkal megfelelő intézkedéseket dolgoztunk ki az ipari tanulók képzésével kapcsolatos kiadások fedezésére, különösen a népgazdaság szempontjából fontos szakágazatokban. Ügyelünk a növendékek ésszerű közétkeztetésére és anyagi ellátottságára. A bérezést tekintve elsősorban a jutalmazás szocialista elveinek következetes érvényesítésére törekszünk, nemcsak a mestereknél és a nevelők nél, hanem a szaktanintézetek növendékeinél is. A párt júliusi plenáris ülését követően minisztériumunk komoly gondot fordít a pályaválasztási tanácsadással kapcsolatos kérdésekre is; javítani szeretnénk a tanácsadás színvonalát, és szükségesnek mutatkozik rendszerének a tökéletesítése is. A tizenöt éves ifjúság elhelyezése során gyakran gondot okoz számunkra az egyéni érdekek és a társadalmi érdekek összehangolása. Köztudott, hogy esetenként a szülők elképzelései ellentétben vannak a fiatalok érdekeivel. A szülők gyakran ugyanis egyáltalán nincsenek tekintettel gyermekeik természetes hajlamaira, adottságaira. Pedig szocialista társadalmunk célja, hogy minden ember olyan munkát végezzen, amelyhez természetes hajlamai és képességei vannak. Az egyén érdekeit azonban nem rendeljük alá a társadalmi érdekeknek, ellenkezőleg, ezek összehangolására törekszünk, s a jövőben is ezt tesz- szük. A pályaválasztásnál, a döntés nél esetenként azonban az érveknek, a különféle szempontoknak van meghatározó szerepük. S a szempontokat {az anyagi érdekeltség, a jobb fizetés) nem is a fiatalok, inkább szüleik latolgatják. Egy tizenöt éves fiatal számára a döntésnél sokkal fontosabb valamilyen hivatás, szakma vonzalma, mint az anyagiak kérdése. A helyzet javítása csak a kormányhatározatok megfelelő teljesítésével érhető el. Elsősorban a kerületi és a járási pályaválasztási tanácsadó testületek munkájának, valamint anyagi körülményeiknek javítását kell szorgalmaznunk. Ezzel a kérdéssel az SZSZK Munkaügyi és Népjóléti Minisztériuma az Oktatásügyi Minisztériummal közösen behatóan foglalkozik. Már most megvan a reális feltétele annak, hogy kidolgozzuk a tanácsadók komplex rendszerének javaslatát, valamint tevékenységük módszertani Irányítását. Ezzel egyidejűleg nem feledkezünk meg az iskolákban működő pályaválasztási tanácsadók munkájának javításáról sem, melyek kellő felvilágosítást nyújtva, lehetővé teszik, hogy a fiatal megtalálja a kedvére való hivatást. További jelentős feladat, hogy javítsuk az ipari tanulók elméleti és szakmai felkészítésének a színvonalát, ugyanis hiányos az filméleti, különösen az általános műveltségük. Nem arról van szó, hogy az ifjúságot egységes sablon szerint oktassuk. Természetesen különbséget kell tennünk egyes szakmák, illetve szakok közt, s ennek megfelelően tudnunk kell, hol van szükség több elméletre, hol pedig több gyakorlatra. A szakmunkásképzés javítása érdekében — az egységes szocialista nevelés koncepciójának keretében — lehetővé kell tennünk valamennyi fiatal, tehát az ipari tanulók számára is, a harmonikus fejlődést. Tudjuk, hogy a szakképzett dolgozókra a fejlett szocialista társadalom, a tudományos-technikai haladás nagy hatással van, formálja arculatukat; ez a fejlődés kétségkívül napról napra egyre nagyobb követelményeket támaszt az egyénnel és elméleti felkészülésével szemben. Ezt nem valamiféle divat diktálja, hanem korparancs, a közeljövő, sőt már napjaink szükségszerű igénye. Például a gépiparban az automatikus megmunkáló gépeket és az automatikus futószalagokat kiszolgáló dolgozó egyidejűleg több szerepet tölt be, s emellett munkatevékenységében a szellemi munka (az ellenőrzés, a berendezés működésének az irányítása, illetve figyelemmel követése) dominál, s ez természetesen elméleti felkészültséget követel. A korszerű vegyiparban például egy lakatos-karbantartó munkaidejének a 70 százalékát olyan tevékenységgel tölti, amely szellemi felkészültséget igényel. És sorolhatnánk tovább a példákat más szakágazatokból is, amelyekben a szellemi munka egyre inkább túlsúlyba kerül —, ez a hivatás, a szakma jellegében és tartalmában beállt változásból adódik. A szakképesített munkások tevékenysége egyre inkább intellektuális munkává válik, ami természetesen nagyobb szakképzettséget és tudást igényel egy-egy ember részéről. Ezért fordítunk oly figyelmet a szakképzés rendszerére és módosítására s a gyakorlati-szakmai képzés mellett ezért tulajdonítunk oly fontos szerepet az elméleti oktatásnak is, mely — a tudományos-technikai forradalom következtében beállt változások közepette — lehetővé tenné a szak képzett erők alkalmazkodó képességét és rugalmasságát. Természetesen, távlati feladatokról van szó, közülük többet azonban már ez évben szeretnénk megvalósítani. A társadalmi fejlődés már most megköveteli, hogy nagyobb gondot fordítsunk a fiatalok pályaválasztására. A tervek szerint ebben az évben 84 800 tizenöt éves fiatalt kell elhelyeznünk; ebből 53,2 százalék iparita- nuló-viszonyba kerülhet, 35,4 százalék középiskolában folytathatja tanulmányait, 7 százalék pedig munkát vállalhat. A népgazdasági szükségleteknek megfelelően a fiatalok érdeklődését elsősorban a fő ipari szakágazatok iránt keltjük fel; ennek megfelelően 21 100 fiatalt különböző ipari szakágazatokban kívánunk elhelyezni. A tervek szerint 6600 tizenöt évest a nemzeti bizottságok által irányított üzemek mellett működő szaktan- intézetekben helyezünk el, mégpedig a helyi építőipari, a közszolgáltatási üzemekben, a közlekedési vállalatokban és az üzlethálózatban. Ebben az évben — az 1973-as évhez képest — ötezerrel kevesebb a tizenöt évesek száma; ez a tény a nemzeti bizottságokra nagyobb felelősséget hárít a tervek teljesítése érdekében. A minisztériumok, a kerületi és járási nemzeti bizottságok ebben az évben azokat az intézkedéseket valósítják meg, amelyek tavaly már beváltak. Emellett azonban jobban kell ügyelni különösen azokra a vállalatokra, amelyek a toborzás tervét nem teljesítették. A vállalatokat ösztönözni kell, hogy különösen a kevésbé vonzó szakmákat propagálják, s a toborzást az alapiskolákkal és a nemzeti bizottságokkal közösen végezzék. Az eddiginél még hatékonyabban kell kihasználni a járási és a kerületi pályaválasztási tanácsadó intézetek munkáját, a tanulók számára tanulmányi kirándulásokat, üzemlátogatásokat kell szervezni, hogy közelebbről megismerkedhessenek egy-egy szakmával, a munkakörnyezettel s a munkások élet- és munkakörülményeivel. A szocialista nevelés igényes feladatainak a teljesítése, a munkásutánpótlás és a fiatalok szakmai képzése valamennyiünk részéről rendszeres figyelmet, egységes eljárást és céltudatosságot követel. Természetesen nem csupán a szakmai képzést hangsúlyozzuk, hiszen a fiatalok szakképzése és életre való felkészítése az ifjú nemzedék kommunista nevelésének a szerves része. Törekvésünk egyértelmű. Az a tudat, hogy a szocialista társadalom új nemzedékét neveljük, mely új feltételek közt veszi át tőlünk a stafétabotot, valamennyiünket ösztönözzön arra, hogy következetesen teljesítsük a párt júliusi határozatait. • A Novocserkasszki Műszaki Egyetemen közönséges polietilénből — különleges adalékanyagok felhasználásával — jégnél síkosabb és rendkívül kopásálló műanyagot állítottak elő. Az új anyaggal borított teret már elhagyták az első szovjet hajók, vagyis most először sikerült hajókat úgy vízre bocsátani, hogy ehhez nem volt szükség a szokásos, rendkívül költséges kenőanyagokra: állati zsírokra és glicerinre. Ugyancsak ebből az anyagból készült a volgográdi hidrotechnikai rendszerben a zsilipek csúszóalkatrészeinek felülete. A kísérletek bebizonyították, hogy a síkos műanyag sok helyütt alkalmazható, és jelentős anyagi megtakarítás érhető el vele. % A Szovjetunió legnagyobb városa Moszkva. Területe nagyobb, mint Londoné vagy Párizsé. Ha be akarnánk járni a szovjet főváros valamennyi utcáját és terét (számuk több mint ötezer), mintegy 3000 kilométert kellene megtennünk — ez egyenlő a Moszkva és London közötti távolsággal. ★ • Két mikron pontosságig munkálja ineg az alkatrészeket a Kirovakani Finommechanikai Szerszámgépgyárban készített menetvágó esztergapad. A gép a munkadarab átmérőjétől függetlenül azonos sebességgel forgácsol. A kirovakani gyárban évente közel 5000 precíziós szerszámgépet készítenek a rádiótechnikai, a műszer-, az optikai-mechanikai és az elektronikai ipar számára. • A Szovjetunióban Tádzsikisztánt sújtja a legtöbb földrengés: évente több mint 1000 rengési központot észlelnek itt. Az egész köztársaság szinte egyetlen nagy szeizmikus laboratórium: mindenfelé önműködő rengésjelző álomásokat létesítettek. Ezek adatait elektronikus számítógépek dolgozzák fel. ★ • A világ leghatalmasabb vízerőműve a Jenyiszejen, Susenszkoje falu közelében épül. Annak idején ide, Susenszkojébe száműzte a cári kormány Lenint. Az erőmű teljesítménye 6 400 000 kilowatt, a gát magassága 240 méter lesz. Annyi betont építenek bele, amennyi bőven elég lenne egy Moszkvától Vlagyivosztokig terjedő országút betonozásához. # A Szovjetunió legnagyobb elektromos csőhegesztő gépét a Volgái Csőgyárban szerelik fel. Súlya 1600 tonna, tervezett legnagyobb kapacitása évi 200 000 tonna cső. A gázcsővezetékek építői így az eddiginél jóval nagyobb, 1420—2520 milliméter átmérőjű, szovjet gyártmányú csöveket kaphatnak. ★ • A világ leggazdagabb vasérclelőhelye az Oroszországi Föderáció középső részén terül el, Kurszk közelében ez okozza az úgynevezett kurszki mágneses anomáliát. A lelőhelyet 1913 óta intenzív módon, külszíni fejtéssel aknázzák ki. Itt található a világ összes vasérckészletének egynegyede: 50 milliárd tonna. # A Szovjetunió legnagyobb félszigete Kamcsatka, a meglepő természeti ellentétek hazája. Északi csücske Leningrad földrajzi szélességén, déli része Kijev szélességén fekszik. A félszigeten 28 füstölgő vulkán magasodik 400 gleccser szomszédságában. A legnagyobb gleccser hossza 16 kilométer. ★ • A Szovjetunióban Üzbegisztánban termesztik a legtöbb gyapotot: évente hozzávetőleg 5 millió tonnát. 1970 óta a Szovjetunió világviszonylatban első helyen áll a gyapottermesztés tekintetében. A tavalyi év rekordtermést hozott: 7 és fél millió tonnát. • A Szovjetunió leghosszabb városa Volgograd: 70 killométer hosszan nyúlik el a Volga jobb partján. A város, mely a második világháborúban itt lezajlott sztálingrádi csatáról világszerte híres, a Volga-vidék egyik legnagyobb ipari és kulturális központja. Lakóinak száma közel 1 millió. ★ • A Szovjetunió legrégibb városa Jereván, Örményország fővárosa. A város szélén levő Erebuni vár helyén folytatott ásatások tanúsága szerint az erődítményt Urartu állam királya, I. Argisti építtette időszámításunk előtt 782-ben. Örményországban több mint 4000 műemlék áll az állam védelme alatt.
