Új Szó, 1974. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-09 / 7. szám, szerda
A kommunista mozgalom egysége érdekében fFolytatás az 1. oldalról) t elveinek egységes felfogása nélkül végeredményben közös stratégiai vonal sem létezhet ebben a harcban. Ítéljük meg bár ezeket a kérdéseket bármiféle szempontból, mindig arra a következtetésre jutunk, hogy a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egysége és sokoldalú összeforrottsága, a közös cél — a szocializmus és a kommunizmus győzelme — eléréséhez vezető további eljárás szempontjából beláthatatlan jelentősége van az összes testvérpártok közös tevékenységének az eszmei-elméleti területen. Az e területen kifejtett offenzívánk és soraink politikai-ideológiai egységének a szilárdítása elválaszthatatlanul összefügg. Ez viszont megköveteli, hogy közösen dolgozzunk a marxista—leninista elmélet új problémáin. Csehszlovákia Kommunista Pártjának, funkcionáriusainak és a széles körű olvasóközönségnek számára a Béke és Szocializmus jelentős forrása a tanulságoknak a kommunista és a világméretű forradalmi mozgalomról. A lap előmozdítja olvasóink számára, hogy megismerkedjenek az összes földrészeken működő testvérpártok tapasztalataival, hogy megismerjék a szocializmusért folyó harc sajátosságait Latin-Ameri- kában, Afrika és Ázsia fejlődő országaiban, vagy az iparilag fejlett államokban. Különösen fiatal olvasóink számára közel hozza gyakorlatát a jelenlegi osztályharcnak, amelyet csak apáik elbeszéléséből vagy a történelemből ismernek. Közös folyóiratunk olvasóink számára az általános feltételeknek az egyes területek és testvérpártok sajátos feltételeire való marxista—leninista alkalmazásának forrása az antiimperia- Iista harcban kialakuló osztályszövetségesek elmélete stratégiája és taktikája kérdéseinek kidolgozásában, a nemzeti felszabadító küzdelmek problémáinak megmagyarázásában. A mi pártunk is felhasználja ? közös folyóirat oldalait és tájékoztatja a többi testvérpártot társadalmunknak az 1968- as ellenforradalmi válság utáni konszolidálódása eredményeiről, a Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusa irányvonalának teljesítésében elért sikerekről, a munkásosztály és p többi dolgozó eszmei-politikai és akcióegységének növekedéséről. Ha egyes kiadványokban nem hozzák nyilvánosságra a cikkeket teljességükben, sőt ha esetleg teljesen mellőzik őket, úgy gondoljuk, hogy ez az olvasók teljes tájékoztatásának a rovására megy. Pozitívan értékeljük, hogy a folyóirat hozzájárul mozgalmunk egységéhez és összefor- rottságához azzal, hogy közel hozza és egységesíti a testvér- pártok álláspontjait és nézőpontjait olyan kérdésekben, mint a marxista—leninista pártok lényege és feladatuk törvényszerű növekedése, dialektikus, kölcsönös viszony az internacionalista és a nemzeti érdekek között, a szocialista gazdasági integráció fejlődése, a szocialista országok külpolitikája, a békés egymás mellett élés stb. A mostani időszakban a szocializmus és az imperializmus erői közötti harc legjelentősebb formája éppen az ideológiai harc, s ennek jelentősége állandóan növekedik. Ha mélyebben elemezzük a burzsoázia magatartását az ideológiai harc területén, határozottan előtérbe kerül egyik sajátos vonása. Nem tekintve azt, hogy súlyos és gyakran igen széles ellentétek vannak különböző politikai és gazdasági kérdésekben az imperialista államok között, végeredményben mégis egységesek s tevékenységüket szorosan összehangolják a kommunizmus és mindenekelőtt a Szovjetunió elleni harc területén. A burzsoázia éppen az ideológiai fronton — talán következetesebben, mint bármikor a múltban — egységes fellépésre, az egyes tőkésállamok között meglevő kölcsönös ellentétek áthidalására törekszik. Nincs tehát itt szó semmi új- íöl és semmi másról, mint hogy a burzsoázia egységével a proletariátus egységét, az összes kommunista és munkáspártok egységét kell szembeállítani. Hozzájárulni e cél eléréséhez egyik leglényegesebb feladata a Béke és Szocializmusnak. A burzsoázia tudatában van annak, hogy a kommunisták egységével szemben semmiféle esélye sem lenne, s ezért az utóbbi időben még raffináltabb módszereket kezd használni, hogy megbontsa a kommunista mozgalom és a szocialista közösség egységét. Megpróbálkozik a differenciált magatartással az egyes országok, pártok és szocialista csoportok, különösen az ifjúság és az értelmiség irányában. A burzsoázia nem adta fel szándékát, hogy az ellenforradalmat a szocialista országokba exportálja. Csak éppen igyekszik — az objektív tapasztalatok nyomására — más módszerekkel megvalósítani ezt. Semmit sem sajnál abban az igyekezetében, hogy a marxizmus—leninizmus általános érvényű igazságát a „szocializmus egyes modelljeinek“ különböző változataival cserélje fel, mely modellek fokozatosan lemondanának a szocializmus fejlődésének általános törvényszerűségeiről. Ezért a jelenlegi körülmények között nem lehet sikeres harcot folytatni az imperializmus ellen az opportunizmus és a revizionizmus elleni harc nélkül. E lenini összefüggésnek a megértése a mostani időkben elkerülhetetlen szükségszerűség. Maga az élet igazolja egyre hangsúlyozottabban azt az alapvető lenini tézist, hogy az imperializmus elleni harc üres frázissá válik, ha egyszersmind nem folytatunk harcot az opportunizmus és a revizionizmus ellen. A mi csehszlovákiai tapasztalataink is igazolják, hogy a revizionizmus elkerülhetetlenül a szocializmus és a forradalmi mozgalom nyílt elárulásához vezet, hogy nyíltan szovjetellenes és antikommunista pozíciókra helyezkedik. Ez fejlődésének törvényszerűsége. Folyóiratunk nem becsülheti alá az ellenforradalmi, ultrabalos pozíciókból a békés egymás mellett élés politikája ellen intézett támadásokat, amint azt Kína maoista vezetősége teszi. A CSKP Központi Bizottsága a maoista vezetés politikai gyakorlatának megvilágítására irányuló ideológiai munkájában abból a tényből indul ki, hogy ez a vezetés véglegesen letért a marxista—leninista pozícióról, s szovjetellenes és anti- szocialista platformon áll. Hallatszanak olyan hangok, hogy nem kellene egyik pártot sem kritizálni, hogy ezek az ő belső ügyeik stb. A dolog azonban kissé másképp áll. A maoizmus elvhű, nyílt kritikája a marxizmus— leninizmus tisztaságának védelme. A maoizmus maga mint anti- szovjetizmus és antikommuniz- mus jelentkezik. A forradalmi kommunista mozgalom története nem ismer rá példát, hogy azok, akiknek drága és megtisztelő a kommunista elnevezés, csendben leitek volna, amikor bárki is a marxizmus—leninizmus elveit támadta. A Szovjetunió Kommunista Pártjának és más testvérpártoknak mocskolása, sértegetése, rágalmazása, a chilei katonai juntával való azonosítása, a NATO megszilárdítására való felhívás, a Szovjetuniónak az imperialista rendszer részévé való kikiáltása, mindez nem valamiféle bulvárlapok szerkesztőinek a cikkeiben, hanem a Kínai Kommunista Párt X. kongresszusának a dokumentumaiban — lehet ezt talán kommunista politikának nevezni? A csehszlovák kommunisták ezt nem értékelhetik másként, mint a ma r x i zm u s—1 en i n i z mu s el á r u l á - sának. Álláspontunk nem beavatkozás mások bel ügyeibe, ám egyszerűen csak a tény — a valós helyzet megállapítása. A konjunkturális semlegesség álláspontjára való helyezkedéssel próbálkozni ebben a kérdésben, mely semlegesség azt a benyomást igyekszik kelteni, hogy felül áll a marxizmus—leninizmus és a maoisták közötti vitán, gyengíti az egész forradalmi munkásmozgalmat, motiválja bármi is ezt a magatartást. A maoisták ma nemcsak a Szovjetunió Kommunista Pártját és más pártokat támadnak, hanem támadásokat folytatnak az egész mozgalom ellen, s a legszélsőségesebb reakcióval szövetkeznek annak a jelszónak a szellemében, hogy: „Az ellenségem ellensége a barátom“! Meggyőzően dokumentálták ezt a chilei haladó erők legyil- kolásával kapcsolatban elfoglalt magatartásukkal. Kevés nemzetközi esemény talált olyan visszhangra népünknél, s hívott elő olyan egységes és hatalmas támogatási és szolidaritási mozgalmat, s egyszersmind olyan felháborodott ellenállást a reakció rémtetteivel szemben, mint a chilei ellen- forradalmi puccs. Végeredményben állampolgáraink közül azok is, akiket 1968-ban a reakció befolyása alá vont, a chilei példaalapján átértékelték helytelen magatartásukat. Csak a javíthatatlan jobboldali opportunistáknak és azoknak egy maroknyi csoportja, akik vérfürdőt készítettek elő népünk számára, ért egyet a chilei tábornokok magatartásával és sajnálja, hogy nem választották ezt a módszert ők is 1968-ban. A chilei eseményeknek érthetően szélesebb körű nemzetközi jelentősége is van a tőkésországok munkásosztályának a kizsákmányolás megszüntetéséért és a társadalom demokratikus átalakításáért folyó harca szempontjából. Úgy vélem, hogy fájdalmas, de szükséges korrektúrákat vittek be az ún. „demokratikus szocializmus“ lehetőségeiről való egyeö illúziókba, mely „demokratikus szocializmus“ fattyúhajtásai végeredményben még a forradalmi mozgalomban is feltűntek, mint az opportunista és nacionalista elhajlások csírája. A chilei események fényében különösen kiütközik igazi lényege azoknak az álforradalmi áramlatoknak, amelyek egyrészt mindenkinek tanácsokat osztogattak a következetes forradalmi magatartásról, de azokban a pillanatokban, amikor hallatniuk kellett volna hangjukat, kifejezésre juttatniuk szolidaritásukat, hallgatnak, sőt ma támogatják a véres chilei juntát. Ebben az irányban is nagy feladatai vannak lapunknak, mert nyilvánvaló, hogy a marxista—-leninista elmélet nem fejlődhet csak mint az egyes pártok tapasztalatainak általánosítása, hanem mindenekelőtt mint az egész mozgalom összes csapatai tapasztalatainak, győzelmeinek és sikereinek, de átmeneti vereségeinek is általánosítása. Nem lehetnek ezért a mozgalom fogyatékosságainak és gyengeségeinek kritikája é6 elemzése nélkül. Helyesnek tartjuk azt is, hogy folyóiratunk a kapitalizmust nem mint statikus rendszert ábrázolja, nem ignorálja azt, hogy képes alkalmazkodni a változó tényékhez, hogy a burzsoázia képes tanulni a válságokból és a vereségekből, manőverezni, megtalálni a megelőzés módjait. Egyszersmind megbecsüljük az amerikai és más elvtársak érdemes munkáját, akik felszólalásaikban bizonyítják, hogy a kapitalizmus dinamikája korunkban az objektív ellentmondások elmélyülését és kiéleződését, a belső feszültség potenciális tűzfészkeinek és új válsághelyzeteknek a keletkezését jelenti. A folyóiratnak véleményünk szerint még bátrabban kellene hozzáfognia az osztálygyámkodás gyakorlata belső evolúciójának, a dolgozó tömegek tudata és cselekedetei fölötti manipuláció és a szociális ellenőrzés azon módszereinek a leleplezéséhez, amelyeket az uralmon levő imperialista körök alkalmaznak. Küldöttségünk teljes mértékben támogatja a szerkesztő bizottság jelentésében foglalt, s a folyóirat elméleti és tájékoztató munkájának megerősítésére irányuló összes javaslatokat. Elhangzottak itt szép szavak arról a gondoskodásról, amelyben pártunk a folyóiratot részesíti. Köszönet az elismeréséit, s biztosítjuk önöket, hogy pártunk ezt a gondoskodást és támogatást tovább fogja javítani és tökéletesíteni. Engedjék meg, hogy ebből az alkalomból forró köszönetét mondjak a Szovjetunió Kommunista Pártjának, amelynek hatalmas érdemei vannak közös folyóiratunk kiadásában. Lenin pártjának viszonya a Béke és Szocializmushoz és a tőle kapott sokoldalú támogatás példája a proletár internacionalizmus gyakorlati alkalmazásának. Tőlünk függ, hogy a Béke és Szocializmus szerepe és jelentősége a következő időszakban még jobban fokozódjék. A részvétel a folyóirat kiadásában, terjesztésében s a lap sokolda- lű támogatása közös internacionalista feladatunk. A béke és a szocializmus erői nagy sikereket értek el B. N. PONOMARJOV elvtárs beszéde a prágai nemzetközi értekezleten A Béke és Szocializmus folyóirat tevékenységéről tartott tanácskozás hétfői ülésén felszólalt B. N. Ponomarjov, az SZKP képviselője, az SZKP Központi Bizottságának titkára. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Béke és Szocializmus folyóirat jelentős nemzetközi küldetést teljesít. Nélkülözhetetlen és igen hasznos a nemzetközi kommunista mozgalom számára, fontos helyet foglal el a kommunista pártok eszmei életében és elősegíti az egységért, a szocialista eszmények és a proletár internacionalizmus elvei győzelméért vívott harcukat. Az elmúlt időszakot világszerte két alapveltő folyamat sikeres kibontakozása jellemzi. Ez egyrészt a szocialista közösség, valamennyi békeszerető eirő páratlanul aktív harca a háború veszélye ellen, a feszültség enyhítéséért és a népek biztonságának a megszilárdításáért. A másik folyamat a tőkésországok munkásosztálya, valamint az imperializmus gyarmati igája alól a háború után felszabadult népek aktív forradalmi harcának erősödése. Ez a két folyamat gyakran egy áramlatba egyesül, A béke! és a szocializmus erői nagy sikereket értek el — mondotta Ponomarjov elvtárs. A Szovjetunió sikereit még osztályellenségeink sem hallgatják el. Öriásf visszhangot keltettek mindenütt az ötéves terv harmadik éve terve teljesítésében elért impozáns eredmények. Az SZKP KB decemberi plenáris ülései, az ülésen jóváhagyott határozat és Leonyíd Brezsnyev elvtárs beszéde újabb jelentős ösztönzést adott előrehaladásunknak minden irányban. Jó eredményekkel zárta a múlt évet a szocialista közösség többi országa is. A szocialista államok sikerei, valamennyi testvérpárt bélés külpolitikai sikerei megszilárdították a szocializmus világpozícióit, növelték a marxista—leninista ideológia vonzerejét, reális segítséget nyújtottak és nyújtanak továbbra is a nelmzetközi kommunista mozgalomnak. B. N. Ponomarjov rámutatott a mai nemzetközi kapcsolatok különböző bonyolult problémáira, külön felhívta a figyeflmet arra: feltétlenül látni kell és meg kell magyarázni a tömegeknek, hogy a feszültség kezdődő enyhülésének időszakában az imperialista erők ma is tovább fokozzák a háborúra való anyagi felkészültségüket. A lázas fegyverkezés az imperialista, a háborús és a reakciós erők azon törekvésének egyik fő megnyilvánulása, hogy megállítsák a béke és a szocializmus erőinek offelnzívá- ját. Ponomarjov elvtárs a továbbiakban rámutatott, hogy a testvérpártoknak a legutóbbi időszakban jóváhagyott valamennyi dokumentuma következetesen hangsúlyozza a burzsoá társadalom válságának a fokozódását. A gazdasági szempontot véve azt látjuk, hogy mindelnekelőtt rohamosan növekszik a kapitalizmus ingatagsága. Az utóbbi hónapokban különböző nyugateurópai országok és Japán gazdaságában drámai erővel megnyilvánult „az olajéhség“ hatása. Az energiaválságban mintegy összpontosulnak a jelenlegi kapitalizmus szociális és gazdasági ellentmondásai. Szemmel látható tény az imperialista hatalmak és a fejlődő országok közötti antago- nisztikus ellentétek elmélyülése. Egyrészt látnunk kell az újgyarmatosítás új formáit, amelyek a nelmzetközi társaságok fejlődésével függnek össze, másrészt pedig teljesen másfajta folyamatok bontakoznak ki, amelyek a fejlődő országokban a nyugati nagy tőkés-monopolista társaságok pozícióinak korlátozásához, sőt felszámolásához, s ezen országok független nemzeti gazdaságának kialakításához vezetnek. Ezek az országok érzékeny csapásokat mérnek az imperializmusra. A kapitalizmus általános válságának elmélyülése fokozza a munkásosztály és szövetségesei nyomását a tőkés rendszerre. Erről tanúskodik a tömegmozgalom egész fejlődése a tőkésországokban. A munkásosztály a nép nevében benyújtja a számlát a nagytőke uralmának. Egyre hangosabban követeli a dolgozók többi rétegével együtt azt a jogát, hogy aktívan beleszólhasson országa fejlődésébe, és hogy ez a fejlődés nem a monopóliumok maroknyi csoportjának, hanem a népnek az érdekeit szolgálja. A körülmények folytán növekszik a tömegek elégedetlensége, egyre erőteljesebben lep- leződnek le a kapitalizmus rákfenéi. Megnövekednek és megszilárdulnak azok a társadalmi erők, amelyek fellépnek a tőkés rendszer ellen. A dolgozók osztályharca nemcsak mennyiségileg növekszik, hanem tartalma is minőségi változásokon megy át. Ilyen feltételek között az imperialista reakció arra igyekszik, hogy a néptömegek elégedetlenségét elhárítsa magáról, és azt a kommunisták ellen fordítsa. Ebben az igyekezetében durva erőszakhoz és szociálde- magóglához folyamodik. Olyan perspektivikus politika ee, amely arra irányul, hogy éket verjen a munkásosztály élcsapata és a tömegek közé, a kommunista pártok és a Szovjetunió közé, az egész szocialista közösség közé, hogy a maga javára fordítsa a politikai helyzetet, és a politikai élet tengelyét jobboldali irányba fordítsa. Az egész objektív világhelyzet lehetővé teszi a marxizmus —leninizmus helyességének és a szocialista eszmék életképességének meggyőző bebizonyítás sát. B. N. Ponomarjov megemlítette az ún. „harmadik világban“ lejátszódó folyamatokat is. A nemzetközi kommunista mozgalom kérdéseivel kapcsolatban a továbbiakban rámutatott az e mozgalmat alkotó pártok politikai súlyának, tekintélyének és befolyásának a növekedéséra Joggal állíthatjuk, hogy az 1969. évi tanácskozás és az e tanácskozáson jóváhagyott dokumentumok is hozzájárultak a nemzetközi kommunista mozgalom tekintélyének növeléséhez és internacionalista felzárkózottságának a megszilárdításához. A kommunista mozgalomban az egyes akciók egybehangolásának sürgős szükségességét szolgálják az egyre gyakoribb érintkezések. E folyamat megértésével kétségtelenül összefügg a világszerte megnyilvánuló fokozott érdeklődés a kommunista pártok sokoldalú találkozói iránt. A jelenlegi helyzet megköveteli, hogy a kommunisták rendkívüli gondot fordítsanak a proletár internacionalizmus elveinek a megtartására. új szó 1974. I. 9.
