Új Szó, 1974. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-27 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó
A diáknegyedben 1974. l. 27. előtérbe került a pionírvezető-után- pótlás kérdése. Ezt tudatosítják a suchdoli főiskola SZISZ-tagjai is. Három kilencéves alapiskola pionírcsapata fölött vállaltak védnökséget a közeli falvakban. Közel száz pionírvezető és instruktor jelentkezett erre a munkára. A három iskola pionírjai sokat tanulnak Idősebb barátaiktól, s ez a kapcsolat nagyon hasznos, mivel a pionírok szabad idejükben igénybe vehetik a diáknegyed fedett uszodáját, sportpályáit és klubjait. A pionírok szívesen járnak ide, hiszen a szertárakban, a laboratóriumokban is sok érdekeset láthatnak, s ki tudja, talán sokukban itt fogamzik meg az elhatározás: Ha megnövök, én isme»- zőgazdász leszek! Kiváló az együttműködés a főiskolai pártszervezet és a SZISZ-szerve- zet között. Ez érthető is, mert a főiskolán tanuló fiatal kommunisták szívügyüknek tekintik az ifjúsági szövetségben végzett munkát. A három fakultáson a múlt évben a SZISZ-szer- vezet összesen harminc fiatalt ajánlott a párttagjelöltek sorába. VERSENYEK, TÁRSADALMI MUNKA A három karon összesen 150 tanulmányi csoport alakult, amelyek — az egyes évfolyamok keretében — versenyeznek, hogy melyik éri el a legjobb tanulmányi eredményeket, melyik veszi ki résziét a legaktívabban a SZISZ és egyéb tömegszervezetek munkájából. Az értekelésnél tekintetbe veszik a tanulócsoport tagjainak erkölcsi magatartását is. A versenyeket havonta értékelik, s az eredményeket faliújságok közlik a nyilvánossággal. Ilyenkor nagy a csoportosulás a faliújságok körül, amelyeken név szerint is feltüntetik a három legjobb eredményt felmutató hallgatót, de a három leggyengébb kollektívát is. A verseny iránt nagy az érdeklődés, s az eredmények tanúsítják, hogy a hallgatók ösztönzése és mozgósítása szempontjából is nagy a jelentősége. Szépek az eredmények a társadalmi munkában is. Amellett, hogy a tanév közben a hallgatók részt vesznek az egyes tanszékek tudományoskutató munkájához szükséges feltételek megteremtésében, a diáknegyed rendben tartásában, a nyári szünidőben mezőgazdasági üzemekl>en végeznek gyakorlómunkát, ami nemcsak segítséget, hanem szakismereteik elmélyítését is jelenti. Részt vesznek minden tavasszal a prágai Vár kertjeinek szakszerű gondozásában. Tavaly a főiskola hallgatói összesen 159 589 órát dolgoztak 26 üzemben, vállalatban. Amint Jan Šrubáŕ elmondta, a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek a kollektívákban folyó társadalmi munkára, ami lehetővé teszi, hogy a diákok még közelebb jussanak egymáshoz, s mint kollektíva segítséget is nyújthatnak pl. a falusi ifjúság szabad idejének kitöltéséhez. A tavalyi berlini Világifjúsági Találkozó egész ifjúságunk életében jev- lentős esemény volt. A suchdoli főiskola SZISZ-tagsága ebből az alkalomból kötelezettséget vállalt, hogy a szolidaritási alapra társadalmi munkával 30 000 koronát gyűjt össze. Az összeget messze túlszárnyalták: 63 000 koronát gyűjtöttek. A főiskola SZISZ-szervezete példamutató munkát végez, tapasztalataik értékesek más egyetemek és főiskolák számára is. Büszkék arra, hogy a SZISZ kongresszusa után, 1972 novemberében az ő iskolájukban került sor a főiskolai ifjúság I. országos értekezletére, s a berlini VIT csehszlovák küldöttel innen indultak az NDK fővárosába. Februárban a SZISZ- szervezet hatékony együttműködésével itt lesz a mezőgazdaságban dolgozó ifjúság országos találkozója. Erről a felsőoktatási intézményről elmondható, hogy nemcsak jó szakembereket, hanem felkészült politikai kádereket is nevel, akik tevékenyen kiveszik majd részüket mezőgazdaságunk további korszerűsítéséből, fellendítéséből, s ezzel együtt az efsz-ek- ben, állami gazdaságokban dolgozó fiatalság szocialista neveléséből is. SOMOGYI MÁTYÁS A SZABAD IDŐ LEHETŐSÉGEI PILLANATFELVÉTEL A PRÁGAI MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLA' SZISZ-SZERVEZETÉNEK MUNKÁJÁRÓL H azánk mezőgazdasági szakemberutánpótlásában fontos hely illeti meg a Prágai Mezőgazdasági Főiskolát. Három karán közel két- ezerötszáz hallgató sajátítja el a modern mezőgazdaság-irányításhoz szükséges ismereteket. A főiskola Prága egyik peremknzségében, Suchodolban, nyolc évvel ezelőtt épült fel, s azóta több száz agrármérnök hagyta el kapuit. Cikkünkben a főiskola SZISZ szervezetének sokrétű, gazdag munkásságáról lesz szó, mivel azok közé a prágai főiskolai SZISZ-szakszerveze- tek közé tartozik, amelyekben példás ifjúsági élet folyik. A főiskola, a kollégiumok és a menza forgalmas folyosóin, a szakmai oktatással összefüggő szemléltető eszközökön kívül nem kerülheti el a látogató figyelmét az élénk faliújságok és plakátok sokasága. Az egyik plakát klubülésre, a másik vitafórumra, a további filmbemutatóra, sportversenyre invitálja a hallgatókat. A meghirdetett rendezvények mögött sok munka, idő és áldozatos szervezőtevékenység van. De erről a munkáról szóljon inkább ]an ŠRUBÄR, a Szocialista Ifjúsági Szövetség főiskolai csúcsbizottságának elnöke. MUNKÁVAL KIVÍVOTT TEKINTÉLY — Főiskolánkon közel négy éve alakult meg a SZISZ első alapszervezete. Kezdetben nem voltunk sokan, harmincan-negyvenen vállaltuk az alapszervezet létrehozását... A kezdeti nehézségeket azóta áthidaltuk, s elmondható, hogy tervszerű ifjúsági mozgalmi munka folyik fakultásainkon. Ma tagságunk létszáma 1750, ami prágai viszonylatban figyelemre méltó tény. A SZISZ-szervezet nemcsak a hallgatók mindennapi életével kapcsolatos kérdéseket tartja szem előtt, sokoldalú tevékenységével megteremti a feltételeket a szabad idő hasznos és céltudatos kihasználásához is. — Miután mindhárom karunkon; az agronómiain, üzemgazdaságin és gépesítésin megalakultak a SZISZ-biÉLÖ, NÉGYLÁBÚ „TANESZKÖZÖK" Különösképpen gazdag az érdekköri tevékenység az agronómiai karon. Találunk ott ornitológiai, kutya- és kígyótenyésztő és akvarisztikai érdekkört, de van itt kaktusz-, rózsatermesztő és ikebana-klub is, no meg lovaglóklub, amelynek 50 tagja van. ]iŕí Vš'ŕíš mérnök, a lovaglóklub elnökének krédója: — Aki elsajátítja az élő állattal való bánásmód mikéntjét, egyben felelősségérzetét is fejleszti! Az 50 hallgató közül néhányan először látnak lovat életükben, de a négy év alatt alaposan megismerhetik négylábú védenceiket. Azonkívül, hogy megtanulnak lovagolni, kötelességük — pontos beosztás szerint — etetni, itatni s tisztán tartani a lovakat. Még parkolást Is tanulnak itt. A szünidőben a klub Benešov melletti versenytáborába költöznek, ahol szabadon élvezhetik a lovaglás romantikáját, gyönyörét. Tavaly 7 versenyben 256-szor rajtoltak, s 24 érmet nyertek! SZÁZ PIONÍRVEZETÖ A Szocialista Ifjúsági Szövetség egyik sarkalatos feladatának a pionírmozgalom fellendítését tekinti, hiszen a pionírszervezet a SZISZ-után- pótlás bázisa. Jelenleg különösképpen zottságok, 15-tagú főiskolai csúcsbizottságot választottunk, amelynek fő feladata az egyes fakultásokon folyó munka egybehangolása. Ez a csúcsbizottság szorosan együttműködik a főiskolai pártszervezettel, a rektori hivatallal, a szakszervezettel, a Csehszlovák—Szovjet Barátsági Sző vétség alapszervezetével stb. Kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy a kitűzött, "*ális feladatokat időben és pontosan teljesítsük. A SZISZ-tagság képviseletet kapott a tudományos tanácsban, az ösztöndíjakat odaítélő bizottságban, s nem utolsósorlxin a diákszállók és menzák irányításában is. Az elsőévesek egyik tanulmányi kirándulása a rudyi tangazdaság korszerű zöld takarmány tárolójában. (Foto: Jifí Kús) A diákok szabad idejének hasznos eltöltése szempontjából fontos szerepet töltenek be az érdekkörök, számuk összesen tizennyolc. Egy részük, tartalmukíit tekintve, a szakmai tantárgyakat egészítik ki, többségük azonban kulturális, ismeretterjesztő jellegű. A főiskola filmklubja például hetente kétszer rendez filmvetítést, amelyeket szakavatott bevezető előadások előznek meg. Decemberben pl. a filmműfajokról, neves filmművészekről és filmművészeti irányzatokról volt szó. Előzőleg megismerkedtek az érdeklődő fiatalok a szovjet filmművészei kezdeteivel, meghallgattak egy előadást a színek szerepéről a filmben, a film eszmei mondanivalójáról, valamint a filmnovella rendezői realizálásáról is. Az ismeretterjesztésbe a SZISZ bevonja azokat a diákokat is, akik a szünidőben külföldön jártak. Élményeikről színes, a legtöbbször diavetítéssel egybekötött beszámolót tartanak. A klub azonban nemcsak belső erőket mozgat meg. Felhasználják a főváros adta lehetőségeket: több ismert és felelős szakembert hívtak meg beszélgetésre. A nemrég például Miroslav Petfík cseh földművelésügyi miniszterhelyettes a növénytermesztés helyzetét és távlatait ismertette velük behatóan. Egy másik alkalommal pedig a nemzetközi politika időszerű kérdéseiről kaptak kimerítő tájékoztatást. Ezek a beszélgetések teljesen kötetlen formában valósulnak meg, a hallgatók előre ismerik a témát, s a bevezető előadásra már kérdésekkel felfegyverkezve érkeznek. Éjszakába nyúló párbeszéd Is volt már itt orvosi kérdésekről, de nem volt üres a terem akkor sem, amikor az egzisz- tencionalista filozófiáról vol előadás, tájékoztat Karéi Fej far negyedéves hallgató, a csúcsbizottság kultúrfele- lőse. Tévednénk, ha a fentiek alapján azt hinnénk, hogy a mezőgazdasági főiskolán a SZISZ-munka csupán ún. komoly ismeretterjesztő előadásokra szorítkozik. Élénk sportélet folyik itt, s a táncmulatságok sem tartoznak a ritka rendezvények közé. Ismert prágai slágerénekesek gyakran fordulnak meg nálunk — tájékoztatnak a SZISZ-csúcsbizottság titkárságán.