Új Szó, 1974. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-26 / 22. szám, szombat

Világ proletárjai y egyesüljetek! 1974. január 26. SZOMBAT BRATISLAVA XXVII. ÉVFOLYAM 22. szám © Ára 50 fillér ÁLLANDÓ FELADAT A mikor az „Arccal a tömegek felé“ gotlwaldi jelszó állandó időszerűségét pártunk ismét kiemelte, tulajdonképpen az agitáció és a propaganda fokozásának jelentőségét hangsú­lyozta. A kommunista párt szervei és szervezetei a XIV. kong­resszus után, de főleg a CSKP KB ideológiai kérdésekkel fog­lalkozó plenáris ülése után hozzá is láttak az agitáció és a propaganda hatékonyságának növeléséhez. Az 1973. esztendő mennyiségi és minőségi változásokat eredményezett az agitáció és a propaganda minden szakaszán és a politikai tömegmun- kában általában. A mennyiség és a minőség kérdését nem véletlenül hang­súlyozzuk. Számos helyen ugyanis — a járásokban, a városok­ban, a községekben, az üzemekben — eddig sem volt kevés az agitációs és propagandarendezvény, ám színvonalukkal, vagyis hatékonyságukkal nem mindig lehettek elégedettek. Ör­vendetes, hogy a pártszervek általában a minőség kérdését is szem előtt tartják a politikai tömegmunkában. S hogy a két kritérium figyelembevételével és a lehetőségek minél jobb ki­használásával milyen hatásos agitációt és propagandát lehet kifejteni még a kis üzemekben, községekben is, arról az el­múlt év tapasztalatai tanúskodnak a legmeggyőzőbben. Példát az ország bármely járásából említhetnénk, hiszen országszerte fellendült a politikai tömegmunka minden formája. Igaz, az egyes járások olykor más-más területen érnek el figyelemre méltó vagy kimagasló eredményeket, illetve más-más területen akadnak még sürgős tennivalók. Például a Nové Zámky-i (ér­sekújvári) járás úttörőmunkát végzett a forradalmi emlékszo­bák létrehozásában, de az állandó jelszókat tartalmazó, útmenti táblák felállítása terén némelyest lemaradt. Ezzel szemben a szomszédos galántai járás ezen a téren szlovákiai viszonylatban is talán a legkimagaslóbb eredményeket éri el. A Veľký Krtíš-i (nagykürtösi) járásban viszont az üzemi faliújság készítésében, a legjobb dolgozók galériájának a létrehozásában jeleskednek. A levicei (lévai) járásban jól kihasználták az agitáció és a propaganda lehetőségeit a járások közti tv-vetélkedő népszerű­sítésére. Ennek a vetélkedőnek főleg a Z-akció fellendítése a lakosság kezdeményezésének serkentése a célja. Szinte kivétel nélkül minden járásban arra is irányul az agitáció és a pro­paganda tartalma, hogy mozgósítsák a lakosságot a választási program mielőbbi teljesítésére, és túlteljesítésére. Különösen szép eredményeket ér el ezen a téren a már említett járásokon kívül a Dunajská Streda-i, (dunaszerdalielyi) a komárnói (ko­máromi), a Košice-vidéki, a trnavai és a trebišovi járás. Erről szólva meg kellene említenünk néhány község nevét is, de altól tartunk, hogy sokakat igazságtalanul kihagynánk a fel­sorolásból. U gyanez vonatkozik az üzemekben kifejtett agitáciőra és propagandára is. Az üzemek általában élnek a propa­ganda lehetőségeivel. Külön figyelmet érdemel, hogy nemcsak az ipari, hanem a mezőgazdasági üzemek, az állami gazdasá­gok, a földművesszövetkezetek is. Mind a városokban és a községekben, mind pedig az üzemekben úgynevezett vörös sarkokat hoznak létre. Ezekben állandó jellegű és időszerű propagációs anyag egyaránt megtalálható. Újabban gyarapszik a városok, a községek munkásmozgalmának történetét bemu­tató forradalmi emlékszobák száma is. Ezen a téren különösen az iskolák végeznek úttörőmunkát. Igen szép és gazdag anya­got bemutató forradalmi emlékszobát rendeztek be Sládkovičo­vou (Diószegen), Dvory nad Žitavouban (Udvardonj és Tvrdo- éovcén (Tardoskedden). Az agitáció és a propaganda hatékonysága fokozásának min­den módját alkalmazzák. A legbeváltabb eszközök egyike a helyi hangosanbeszélők és az üzemi hangszórók kihasználása. Különösen az állami ünnepek, az évfordulók alkalmából hang­zanak el adások. Az üzemi hangszórók jó szolgálatot tesznek a gazdasági eredmények ismertetése, a legjobb dolgozók és kollektívák népszerűsítése, a haladó munkamódszerek propa­gálása, továbbá a feladatok és a szocialista munkaverseny ered­ményeinek ismertetése terén. Az üzemekben ezeket a célokat az üzemi újságok is szolgálják. A legnagyobb szerep persze az agitációs központokra hárul az agitációs munka során. A városokban és a községekben az agitációs központok irányítják a sokoldalú agitációs tevékeny­séget, melyben a pártszervezetek irányításával valamennyi tömegszervezet részt vesz. Csak helyeselni lehet, hogy a fiata­lok is jelentős munkát végeznek az ugitációban. Az elmúlt évben minden járásban eredményes volt a szemé­lyi agitáció. Legutóbb a nyilvános pártgyűléseket megelőző agitációs napok alkalmából keresték fel a családokat az agit- kettősök, hogy meghívják a polgárokat a nyilvános gyűlésekre, s elbeszélgessenek velük a választási program teljesítéséről, az időszerű nemzetközi és belpolitikai kérdésekről, és meg­hallgassák az emberek észrevételeit. Az agitációs napok ered­ményességét bizonyítja, hogy a dolgozók minden városban és községben szép számban jelentek meg a nyilvános gyűléseken s bizalommal beszéltek észrevételeikről. M indent egybevetve: az utóbbi időben valóban elmélyült az agitáció és a propaganda, s fellendült a politikai tömeg- munka. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most már megelé­gedhetünk az elért eredményekkel. A pártszervezeteknek to­vábbra is arra kell törekedniük, hogy az agitáció és a propa­ganda tevékenységük egyik fontos része legyen, s a politikai tömegmunkát minden egyes kommunista állandó feladatnak tekintse. Kiváló eredmények Szlovákia gazdaságának fejlesztésében A SZLOVÁK STATISZTIKAI HIVATAL ELNÖKÉNEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA Jozef Kollár, a Szlovák Sta­tisztikai Hivatal elnöke a teg­napi sajtóértekezleten, amikor beszámolt az SZSZK népgazda­ságának fejlődéséről és az álla­mi terv elmúlt évi teljesítésé­ről, kijelentette, hogy: „Az ötö­dik ötéves tervidőszak felada­tainak teljesítése szempontjá­ból az 1973. év a legsikeresebb év volt.“ J. Kollár a továbbiakban is­mertette, hogy a központilag irányított iparvállalatok a ter­melési tervet 100,3 százalékra teljesítették és a termelést az előző évhez viszonyítva 8,7 szá­zalékkal emelték (az állami terv 8 százalékos emelkedést irányzott elő). Az előző évek­hez hasonlóan gyors ütemben növekedett (9,6 százalékkal), a termelőeszközök gyártása, tó­ján Janiknak, az SZLKP KB elnökségi tagjának, a KB tit­kárának és Ján Janovicnak, az SZSZK mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterének rész­vételével Nitrán tegnap érte­kezletet tartottak Szlovákia húsipari vezető dolgozói, párt-, szakszervezeti és ifjúsági tiszt­ségviselői. Ladislav ŠpaCinský, az SZSZK húsipari vezérigazgatója érté­kelte a húsipari üzemek múlt évi eredményeit, majd az idei év végrehajtási tervéről, s az 1980-ig terjedő időszak távlati feladatairól szólt. Kijelentette, minden feltétel megvan ahhoz, hogy a húsipar négy hónappal előbb teljesítse az ötéves terv feladatait. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta az SZSZK szocialista húsipari vál­lalatainak a felvásárlási szer­vezetekkel való jő együttműkö­Üdvözlő táviratok Ludvík Svoboda hadseregtá­bornok, köztársasági elnök és dr. Ľubomír Strougal, a CSSZSZK kormányának elnöke üdvözlő táviratot küldött Vara- hagiri Venkata Giri elnöknek és Indira Gandhi miniszterel­nök-asszonynak az Indiai Köz­társaság államünnepe — ki­kiáltása 24. évforduljának — alkalmából. Ugyancsak üdvözlő táviratot küldött ebből az alka­lomból Bohuslav Cliúoupek kül­ügyminiszter Sardara Swaran Singhnek, India külügyminiszte­rének. vábbá (7,9 százalékkal) a köz­szükségleti árucikkek gyártása. Az ötéves terv feladatainak szemszögéből a legjobb ered­ményeket a mezőgazdaság érte el, ugyanúgy, mint az elmúlt évben és az ötéves terv­időszak első három évé­ben. A bruttó mezőgazdasá­gi termelés évközi átlagos gyarapodása, amelyet az ötéves terv előirányzott, 3,1 százalé­kos. Emellett 1973-ban 6 száza­lékos gyarapodást ért el, és 20,6 százalékos a részesedése az ötödik ötéves terv idősza­kában kitűzött terjedelemből. Három év alatt a bruttó mező- gazdasági termelés 60 százalé­kában valósította meg az öt­éves terv céljait, a mezőgaz­dasági áru termelésében ez az arányszám elérte a 61,2 száza­lékot. dését, ami kedvező feltételeket hoz létre a nyersanyagalap megteremtéséhez. Ján Janik a vita keretében többek között megemlítette, hogy a feladatok teljesítésével egyidejűleg a húsipari dolgo zóknak gondot kell fordíta­niuk a gyártmányok minőségé­re és a felújítási programra. Ez a feladat a fogyasztók kö­vetelményeiből származik. Ugyanakkor hangsúlyozta a félkészárúk gyártásának, és a kisebb mennyiségek csomagolá­sának a szükségszerűségét, ami megkönnyíti a dolgozó nők ház­tartási munkáját. Kairó — Tel Aviv — Pénte­ken délben megkezdődött az egyiptomi és izraeli csapatok szétválasztásáról január 18-áu aláírt megállapodás végrehaj­tása, — adja hírül a TASZSZ hírügynökség Kairóból kelte­zett jelentésében. Az izraeli rádió ugyancsak közölte, hogy közép-európai idő szerint 11 órakor a szem­ben álló csapatok megkezdték az egyezmény gyakorlati meg­valósítását. Korábban Elazar izraeli ve­zérkari főnök közölte, hogy az Az építőipari dolgozók az elmúlt évben az ötödik ötéves tervidőszakra előirányzott épí­tőipari munkálatokat saját dol­gozóikkal az elmúlt évben 21,8 százalékra teljesítették, és en­nek az ötéves tervidőszaknak három éve alatt több mint 61 százalékra. Ezzel kapcsolatban J. Kollár, a Szlovák Statisztikai Hivatal elnöke megállapította, hogy: „Az építkezés ideje a tervek megrajzolásától az épületek be* fejezéséig igen hosszú, nem érik el a tervezett paraméte­reket és a termelési kapacitá­sokat a beruházásfejlesztés hosszadalmas folyamatában, á jelenlegi gyors ütemű műszaki fejlődés mellett az üzembe he­lyezésekor már normálisan lé­nyegesen elhasználódtak.“ Az SZSZK népgazdaságának fejlesztésében az elmúlt év fo­lyamán pozitív jelenség volt, hogy a termelés gyarapodását túlnyomórészt a munkatermelé­kenység növelésével értek el. Ugyanakkor a termelési folya­mat hatékonysága terén a ter­vezettnél jobb eredményeket értek el. Az ötödik ötéves tervidőszak harmadik évében az anyagi források alkotása alapján és az állami végrehajtási tervvel összhangban emelkedett a la­kosság életszínvonala. Jó eredményeket mutat a la­kásépítési terv teljesítése. Ter­ven felül 2275 lakás építését fejezték be. Az ötödik ötéves terv éveiben tervezett 187 000 lakásból eddig 117 924 lakás építését befejezték. izraeli egységek elsőként az ál­taluk elfoglalt terület legdélibb' pontján levő Adabija körzetét ürítik ki. Hozzátette, hogy a csa- patszétválasztás mindennapi problémáinak megoldásával az ENSZ képviselői, valamint a két fél két-két tisztje foglal­kozik majd. Siilasouo, az ENSZ békefenn­tartó erőinek főparancsnoka az aláírási ceremónia után látha­tó megindultsággal jelentette ki: „Szerelném remélni, a tör­(Folytatás a 2. oldalon) TANÁCSKOZTAK A HÚSIPAR VEZETŐ DOLGOZÓI Megkezdődött az egyiptomi és izraeli csapatok szétválasztása Közlemény az egyiptomi külügyminiszter moszkvai látogatásáról Leningrad ezekben a napokban ünnepli névadásának 50. évfordulóját. A történelmi nevezetességű liős város a szovjet hatalom fennállása óta óriásit fejlődött. Felvételünkön az Állami Egyetem fizikai karának épülete látható. (TASZSZ íelv.J SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA

Next

/
Thumbnails
Contents