Új Szó, 1974. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-13 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó
1974. I. 13. Ki beszél szépen magyarul? Beszelj szépen, értelmesen! Ez a tanári felszólítás gyakran elhangzik az iskolában, s közben nem is •gondolunk arra, hogy olyan feladat elé állítjuk a szegény kis diákot, amelyet mi magunk sem tudunk pontosan, tökéletesen megoldani. Hogyan is kell szépem beszélni magyarul? Egy szemfüles újságíró nemrég egyenesen azzal a kérdéssel állt elő, hogy miért nem beszélünk szépen magyarul. Akár így, akár úgy tesszük fel a kérdést, a felelet mindenképpen bonyolult több okból is. Legelsősorban azért, mert évszázadok sok-sok vitájával sem sikerült pontosan meghatározni, hogy mi a szép; így azt sem, hogy mi a nyelvi szép. Ha egy társaságban felvetné valaki, hogy mi a tíz legszebb magyar szó (nemegyszer játszottak már ilyet), a válaszokból a szavak színpompás. tarV- csokra kerekednék ki. Ebből is kitűnik, hogy a beszéd szépségében igen nagy szerep jut a szubjektív, az egyéni szempontoknak. A szép beszédet tehát nem tudjuk a modern tudományosság követelte egzaktsággal meghatározni. Közelebb jutunk a nyelvi széphez, ha összehasonlítással, viszonyítással próbálkozunk. Ha egy költő vagy regényíró hősének achillesi termetét emlegeti, szemének színét a zivatar után kitisztult égbolthoz hasonlítja, gyönyörködünk benne. Ám ha az útlevélkérő lapon személyleírásként mondanánk ugyanezt, aligha nyernénk meg vele az illetékes hatóság tetszését. Kinek is jutna eszébe ilyen badarság, hiszen mindnyájan megtanultunk beszélni ugyanúgy, ahogyan megtanultunk és tudunk étkezni, öltözködni, szórakozni, vagy közlekedni. Csakhogy az életnek ezek a mindennapos velejárói sem egyformák, hanem állandóan változnak, fejlődnek. Alig néhány évtizeddel ezelőtt a kresz még abból állt, hogy „balra hajts, jobbra előzz“ meg a kártyából is ismerő „tilos a piros“. Ma a jelzőtáblák és lámparendszerek tömkelegében kell eligazodnunk, s hogy ezt mindenkinek meg kell tanulnia, természetesnek tartjuk, De a közlekedés neon Csupán az utakon fejlődik rohamléptekkel, hanem az emberek között végbemenő kommunikáció vonalain, vagyis a nyelv- használat, a beszéd területén is. Ha egy újsághírben azt olvassuk, hogy „Sok rókát pusztítottak el ebben az évben a vadászok; veszettek voltak“, akkor csak mosolygunk. De az már népgazdasági szempontból sem volna közömbös, ha makkos erdőt telepítenénk ezer vagy kétezer holdon mák helyett, mint az egykori nyíregyházi .tiszttartó tette uraságának hányavetin írt levele alapján. Az ilyen vétségekért nem jár helyszíni bírság, ezért nem sokat törődtünk velük. Pedig mennyi félreértést, neheztelést, viszályt lehetne elkerülni köz- és magánéletünkben egyaránt, mennyivel rövidebbek lehetnének soha el nean fogyó értekezleteink, ha egy kicsit gondosabban, egy kicsit világosabban, egy kicsit szebben öntenénk nyelvi formába gondolatainkat. Nem is csupán kényelmi kérdésről van itt szó. A kényelmes, pongyola nyelvhasználat, a nyelvi szürkülés gondolati szürkeséget takar, és gondolatszegénységhez vezet. Aki kényelmes és igénytelen a nyelvi megformálásban, olyan gondolataiban, cselekedeteiben is. Mi hát a teendő? Először is tisztáznunk kell azt, hogy a szép beszéd lényegét két oldalról közelíthetjük meg. A beszéd hallás útján érzékelhető megnyilvánulás, tehát akusztikai, zenei hangzása és hatása van. Kedvező esztétikai hatást tisztán csengő, zengő hang és helyes intonáció biztosít. A kellemes hang természeti adottság. A helyes intonáció sok elemből tevődik össze. Tartozéka a jó hangképzés (a magyar beszédet sok más nyelvtől eltérően — az jellemzi, hogy a beszédben előforduló hangok tiszta képzésűek, nem mosódnak el); további követelmények a hangerőnek, hangsúlynak, szüneteknek, a beszéd tempójának, még inkább a hanglejtésnek, a beszéd dallamának megfelelő vál- takoztatása. Ezek együtt biztosítják a jő és szép kiejtést. A kellemes hang — mint jeleztem — velünk született képesség dolga (ugyanúgy, mint a gyors futás, ügyes faragás vagy festés és megannyi más sajátos tehetség). A szép beszédnek legmagasabb művészi szintjéhez ez az egyéni adottság éppen úgy hozzátartozik, mint az olimpiai bajnokság vagy más nagy győzelem eléréséhez. A helyes és szép intonációt mindenki megtanulhatja. Csak egy kis fáradság, akarat és gyakorlás kell hozzá. A szép kiejtésnek egy középső, átlagos szintjét tehát minden egészséges magyarul beszélő ember elérheti. Ám ez a szép beszédnek egyik s csupán formai, külső tartozéka vagy legalábbis nagy részben az. A szép beszéd teljességéhez^ tartozik a belső szépség, a mondanivalóban rejlő, tartalmi esztétikum, beleértve — több más jellegű (lélektani stb.) sajátság mellett — a nvelvi megszelrkesztés, megformálás teljességét is. Aki tehát esztétikai értékű mondandóját kicsiszolt nyelvi formában, szép kiejtéssel adja elő, az megvalósítja a szép beszéd legmagasabb igényű követelményét. Ez a szép beszédnek a világcsúcs vagy olimpiai bajnoksága. 'smertem egy ilyen bajnokot, Móra Ferencnek hívták. Diákkoromban ott szorongtam az aulában akkor, amikor díszdo'ktorrá avatta a szegedi egyetem. A hivatalos szónoklatok elhangzása után Móra a protokoll-kereteket alaposan túllépve, mintegy kétórás beszédben köszönte meg a magas kitüntetést. Nyári meleg volt, a terem zsúfolásig telve, még a folyosón is sokan ágaskodtak. De senki sem mozdult, mert Móra — ahogyan a jó barát, Juhász Gyula mondta róla — hangja meleg aranyával elandalította a több száz főnyi közönséget. Nem lehet mindenki olimpiai bajnok, tökéletes művész a szép beszéd területén sem. Nem is kell. De jő mesterekre, szakmunkásokra annál nagyobb szükség van ebben a szakmában is. S ezt a szakmunkás-képesítést mindnyájan megszerezhetjük. Hogyan? A szép kiejtés eszközeit nem is egy tankönyv, népszerűsítő kézikönyv, mangnószalag, hanglemez ismerteti és példázza. A gondolatok jó nyelvi megformálását a nyelvtani rendszer sajátosságainak alkalmazása, a megfelelő szavak, szerkezetek kiválasztása biztosítja. A mondandó, a bennünk támadó vibráló gondolatok, érzések szépsége, értéke pedig lelkünk gazdagságának, a valósághoz, d körülöttünk élő, mozgó világhoz, a társadalomhoz való viszonyunknak, eszmei, erkölcsi, fejlettségünknek, egyszóval egyéniségünknek függvénye. Ezért mondhatjuk találóan Illyés Gyulával: szépen beszélni és írni magyarul, ez igazában jellemkérdés. BENKÖ LÁSZLÖ JOZEF KOLLÁR: TÉLI MEZŐ MAI SZOVJET KÖLTŐK • ________.... v ______ . ■* JE VGENYIJ VINOKUROV: Már földi örvényekkel nem törődünk. Északkeleti szél. Vásznunk dagad. Megint Ptolemaiosz ege fölöttünk, úszunk csillag-porózus ég alatt. Freud már megint nem kell nekünk, mióta halk dal lopózik átal a vizen: hívogatőn az attikai flóta egy pásztorlánynak messziről üzen. Megráztad, Einstein, úgy ezt a világot, hogy minden megkövült rend összedőlt. De a kenyér - kenyér lett újra, látod, a kő csak kő Titkot nem rejt a föld. TAMAZ CSILADZE: JEVGENYIJ JEVTUSENKO: Vitorla árnyéka suhan és nyíló szemhéjamra rebben, Téli nap ébred hangosan, ünnepfő s - k'keményítetten. Álldogálok a küszöbön s figyelem, mint valaha régen: fehér kendő, fehér özön, és meszelt fal villog fehéren. Pöttöm kisfiú ballog ott, a falhoz settenkedve lépdel és rajzol ákombákomot mészfehérre szénfeketével. Már moccan, már életre kelt egy légy a sok kusza vonalból. Az egész egy kislányt jelent, bólint, kimosolyog a falból. A fiú szívében aludt, várva, hogy egyszer megszülessék. Már állni, már libegni tud, csupa mo7aás és nőiesség. Célzás csupán még. Léptei bizonytalanok egyelőre De a föld már otthon neki. Mosolyog a fura időre. Szerelmes vagy, Jancsi bohócl A mi szerelmünk elviharzott, Te még sután csetelsz-botolsz, de tragikus-fehér az arcod. Sejtés fut át már sziveden egy pillanatra, és jövendöl: majd hűtlen hűség, szerelem vihara csap le kék egedből. Jóslat sajtja válladat, egy nap nehéz kereszttel ébredsz. A te jövendő bánatod, akár a miénk volt, nehéz lesz. RAB ZSUZSA fordításai Mondd „köszönöm", a szivárgó könnynek, s ne töröld sietve a szemed. Hogyha sírva is - létezni könnyebb. Halott, aki meg sem született. Ha törtem, ha vertem is - ki élő, plazma-éjszakában nem maradt. Léte a teremtés szekeréről ellopott zöld fűszál-pillanat Nevess nagyot, togd marokra késed, harapd, mint retket: az örömöt. Rosszabb volna meg-nem-születésed, életed akárhogyan nyögöd Fagyalsztrom-zuhatagban járva, semmitől s mindentől részegen, eszméltessen a világ csodája, ámulj önnön létezéseden Az égboltról ne hidd, hogy mennyország, vádakkal ne bántsd az életet. Nem köszönt be még egy élet hozzád, ez az egy !s - véletlen tied Ne a korhadásnak nigyy - a lángnak. A pitypangos fűbe vesd magad Ne könyörögj nogyon a világnak, nevess rá és gyorsan döntsd hanyattl Baj ha ér, tejed ne ejtsd a porba. Lelkek élnek a romok felett. Táncolj, mint a rongy-ruhájú Zorba, ünnepelve akár szénvened Köszönd meg a legfeketébb macskát, mely előtted keresztbe futott, utcán elszórt dinnyehéjak mocskát, amelyen o lábad meqcsúszott Köszönd meg, ha fájdalmok facsarnak: szenvedésedé hasznodra volt. Mondd: „köszönöm*, a legárvább sorsnak, hiszen az is ember sorsa volt tiér^'kbn
