Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)

1973-12-23 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

DIEGO VALERI:

.December

Zord szeleket hajtott erre a tenger fölkavarták a város éjszakáját, házak közt ásító sötét torokból rohantak elő, láthatatlan árnyak, fölzúgva, dübörögve zúdultak az ivlámpák fénykörében jegesen fénylő és kihalt utakra; a kapukon a závárt zörgették s a targallyat rázták meggyötört testű fákról, . tovasuhantak sima falak mellett, hosszú kígyófüttyüket a sikátor s cikázó útjukat magába nyelte.

Most a szürke hajnalban, néma csöndben fölolvadok, és béke van köröttem.

Az eget még halvány fátyol borítja.

Éles fényből emelkedik ki furcsa

zöldjével a roppant ciprus. A tájék fekete földjén csigo fénylik; csak a csupasz ablakszemek merednek körös-körül. Nincsen járókelő, sem rikkantó madár; nincs nesze a létnek a tágas, meddő levegőben.

Galamb száll a tetőre, tündöklő tollú, szőke,

s úgy tipeg föl szőnyegén a cserépnek,

mintha valami bársony

pirosán járna, s látom újra,

csöndesen tovalépked,

kicsi Sába

királynője, a lépcsőkön vonulva meséi otthonábo.

Rába György fordítása

1973. XII. 23.

11

ANDREJ

VOZNYESZENSZKIJ:

Lucfenyő

Ablakban r-i kariatidák.

Szobában - tűsark-cipők.

Reaktiv

szárnnyal

hasítják

a fenyők a tetőt.

A jövő mily csudákra rebben?

Mily őstalány rejlik a szűz tűlevelekben, e tűzgömbök lángtorlatán?

Ö, leányka, mandolinnal!

Bódítón, mint hámozott szerteomló mandarin-haj,

lobog rait a rőt bozont.

Csintalan, kisdiáklányos, ahogy rágcsálja a tűket...

Mit akar,

egy évre mához mivel szúrja át szívünket?

Tombol, elfogja a szégyen,

Ottkünt -i fekete hő.

Házmesterné fehérben áll, mint epv holdlaká.

Századok, kelyhek, holdak.

„Ö, múlva múljék“

A szerelem mindig a holnap.

Mindig

örökös

újév.

Ó, fenyők bujasága: nő, kit homály füröszt - jövő gyémántja zárja, s tűk vannak ajkai közt.

‘Somlyó György fordítása

BABITS MIHÁLY:

Emlékezés gyermeteg telekre

Telek jutnak eszembe, telek, régi, kemény, csillagos telek, murijáró szép falusi utcák, deres bajszok s nagy piros fülek, Parasztszagú éjféli misék, mennyi süllyedt, jámbor semmiség, nagykendőbe bagyulált cselédek, cukorbundás házak, tejes ég.

Bocsmód, még mint egész csöpp gyerek, Pesten is átbújtam egy telet.

Csillagok és lámpák kavarodtak, félelmes volt a sok emelet.

Nappal kezdődtek az éjszakák, csilingelt és búgott a világ, cicázott az ablakok visszfénye:

Mikulás ment a hátsó gangon át.

Később, kisvárosi zsúrokon, mikor összejött a sok rokon, lányokat kellett hazakísérni s én hallgattam az egész úton.

De másnap, mint röpülő-cipős Merkur, versre lengtem a csípős ködben a magányos jégen - mit ma nemcsak lábam, de szívem se győz.

Ö teleim, gyermeteg telek! mily bolondul elfeledtelek.

Ügy megfakultatok, mint a gyöngy ha nem ringatja eleven meleg.

Némelyik már, mint egy szertehullt láncnak szeme, halkan elgurult...

Pedig amint fogy-fogy a jövendő, egyre-egyre drágább lesz a múlt.

FRIEDRICH SPEE:

Kisded és igen szép karácsonyi versezet az ökörről és csacsiról a jászol mellett

A szél az üres utcán kitárja szárnyait, veri az éles orkán Betlehem jászlait.

Morog, búg, ottan, itten tél szárnyas hírnöke, támad az ember-isten csecsemő- testire.

Hagyd abba a morajlást, szépséges röptű szél, hideg, mogorva zajgást a gyermek kedviért.

Inkább törd szét a szárnyad a dühödt tengeren, ott kedvedre csatázhatsz, ne térj vissza sosem.

Hozzád kell szólanom hát, én kedves Józsefem!

Keverj szénába rózsát: ökör, szamár egyen.

Készíts a kedveseknek oly kevert, édes ízt, el nem veszítve percet, párájuk édesítsd.

Ti fújjatok rá ketten édes rózsa-szelet, ökör, szamár: melegben nem fázik a gyerek.

Fújjátok, leheljétek; huhú, huhú, huhú!

Tovább is ezt tegyétek: huhú, huhú, huhú!

Károlyi Amy fordítása

K. Svolinský rajza

JÓZSEF ATTILA:

Óh szív! nyugodj!

Fegyverben réved fönn a téli ég, kemény a menny és vándor a vidék, halkul a hó, megáll az elmenő, lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál

nagyon

helyezkedik a csontozott úton; kis, száraz nemzet; igazán szuszog, zúzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd, mint egykor melléd: mellé leülök. Bajos szél jaját csendben hallgatom, csak hulló hajam repes vállamon.

Öh, szív! nyugodj! Vad boróka hegyén szerelem szólal, incseleg felém, pirkadó madár, karcsú, koronás, de áttetsző, mint minden látomás.

JULIAN TUWIM:

Karácsonyfa

Föld, föld, tenyérnyi, mint piros gyümölcs, egész éjszaka ágyam felett forogsz és tündökölsz.

Megnőnek az álmok, föld, föld, te kicsi, szobámban a világ egy kis fenyő ágai.

Föld, föld, te picinyke, a mennyei ösvény szikrázik a fán, mint tejút, örökös fény.

Pattognak a gyertyák, tücskei a gallynak.

Egy más, szebb költeményben az angyal szava hallgat.

Rába György fordítása

CHARLES BAUDELAIRE:

>1 repedt harang

Oly édes-keserű a téli éjeken hallgatni, ha a tűz szíve dobogva lángol, a tűnt emlékeket kikelni könnyedén a ködbe zendülő harangok halk szavából.

Öh, boldog a harang, kinek érctorka ép, ki, noha már öreg, erőben és vidáman önti maga körül híven a szent zenét, mint vén vitéz, aki fennvirraszt sátorában.

Az én lelkem repedt; s ha néha éjjeli unalmát fázva vágy hangokkal tölteni, olykor, olyan nyögő és gyönge hangot ad csak,

mint hörgő sebesült, akit magára hagytak egy hulladomb alatt, vértóban, s ott veszett, egyhelyben, iszonyú erőlködés között.

Babits Mihály fordítása