Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)

1973-12-23 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

Q A barrandovi stúdióban

több új film előkészületi és befejező munkálatai folynak. A következő hetekben Jaromír Dvoráeek befejezi az Adam és Otka című film készítését. Most folynak az utómunkálatai a Víziló című Karéi Steklý rendezte filmnek !s. Zdenék Pods- kalský is befejezte A karlstej- m.i éjszaka című filmjét Ugyancsak elkészült Vera Plí- vová-Šimková Cirkusz érkezett hozzánk című gyerimekfilmje és a Jirí Hanibal rendezte Szép békák völgye című ifjúsági film.

□ Huszonöt ország 80 filmjét mutatják be a világ legjobb filmjeinek nemzetközi fesztiválján, a Fest ’74-en, amelyet február 1. és 9. között Belgrádban tartanak meg. A p r ogra m on t ársa d a lom kr itii k a i

filmek szerepelnek, olyan alkotások, amelyek az igazság témájáról szóié deklarációk és elvont elmélkedések helyett a való életet, az ember mindennapi problémáit mutatják be. A Fest ’74-et Costa Gavras Ostromállapot című művével nyitják meg és Vitán tasz Za- lakjavicsusz Ez az édes szó, szabadság című filmjével fejezik be.

EH Pier Paolo Passolinj a

Deoameronnal kezdte el, a Cantenbury-i mesékkel folytatta és az Ezeregyéjszakával fejezi be filmtrilógiáját, amelyben a történelmi realizmus új formájával kísérletezik. Módszere abból áll, hogy ismert irodalmi műveket igyekszik minél hitelesebben lefordítani a film nyelvére. A trilógia első része Boccaccio és Chaucer műve alapján készült, a harmadik rész pedig az Ezeregyéj- szaka Harun al Rasid korát és Seherezade meséit idézi fel.

ö Alain Resnais új filmjátékának főszereplője az öreg Charles Boyer és az ifjú Jean- Paul Belmondo.

□ Szergej Bondarcsuk filmet forgat Mihail Solohov, A hazáért haltak meg című regényéből.

Q Oario Argento az írója és rendezője a Le cinque gior- nate di Milano című filmnek, amelynek főszerepét Mari'u Tolo játssza. Egyik partnere, az énekes Adriano Celentano, egy gonosztevőt alakít, aki véletlenül sodródik az igaz ügyért harcoló hazafiak közé. Marilu Tolót legutóbb az Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek című filmben láttuk.

□ A hírek szerint folytatják Az utazás című olasz film felvételeit, amelyek a rendező, Vittorio de Sica betegsége miatt félbeszakadtak. A film főszerepeit Sofia Loren és Richard Burton játssza.

□ Salvatore Sampieri, a Malizia rendezője új filmet forgat, címe: Pecoato vonlaié. A rendező hű maradt előző filmje főszereplőjéhez: ismét Laura Antonelli áll a szerelmi dráma központjában. Egy fiatal asszonyt alakít, akibe sógora halálosan beleszeret. Ezit a szerepet Sandro Mouio játsz- sza, aiki a Maliziiia cíiaiű filmben is szerelmes vdbi-- Laura 'Antonellibe, de akkor még kamasz szerelemmel, reménytelen/üli.^

Reneszánszát éli a Chaplin kultusz. Az egyébként sok helyütt elnéptelenedő mozikban világszerte telt házak előtt vetítik a nagy komikus müveit a kis egytekercses szkeccsektől az immár klasszikus rangra emelkedett nagy vígjátékokig. A francia POSITIF című folyóirat Chap • lin külőnszámot állított össze. Ennek keretében dossziét közül, amelyben különböző korszakairól maga Chaplin nyilatkozik a filmről, pályafutásáról és arról, hogyan bontakozott ki a sajátos, immár jelképpé nőtt Chaplin figura. Az alábbiakban részleteket ismertetünk Chaplin írásaiból.

Az indulás

Mack Sennett fedezett fel. Azokban az özönvíz előtti időkben vándortársulattal jártam Amerika városait. Fred Knrno együttesében kis szerepet alakítottam az Egy éj egy angol music hallban című zenés komédiában. Egy előadásra betoppant Sennet, s — mint később elmondta — ellső pillanatban felismerte bennem a született pantomimszínész adottságait és technikáját. Hat hónap múlva meghívott színházába Los Angelesbe, heti huszonöt dolláros gázsival, ami akkoriban nagyon magas díjazásnak számított. Ha nem hallgatok hívására, alighanem örökre elveszek a vászon számára, visszatérek Angliába és egy életre eljegyzem magam a színpaddal. Az igazság az, hogy csak a magas fizetés vonzott. Az első időben alig figyeltek föl rám és meghívásomat valahogy úgy könyvelték el, hogy a Gazda (t. i. Sennett) valamiért „kiszúrta“ ezt a kis angol komikust. Selmmire sem vittem, amíg rá nem találtam igazi vígjátéki egyéniségemre. Amikor azonban első alkalommal jelentem meg, azóta jellegzetessé vált ruházatomban a rivaldafényben, mindenki hangos hahotára fakadt. Ezzel indult útjára filmpályafutásom. (1921)

A csavargó alakjáról

Filmjeim legnagyobb részét magam írtam. És mindig tanulok. Egy filmvígjátékban a legfontosabb feladat az alapvető adottságok tanulmányozása. Mert

pálca egyéniségem rendkívül fontos tartozéka. Kiáltó ellentétel elégedettségemnek. Egész életfilozófiám plasztikus kifejezője. Nemcsak tiszteletet parancsoló, hanem ezzel hívom ki a sorsot és az ellenséges környezetet. Mert az a szegény, vézna, félénk, rosszul táplált kis emberke, akit én személyesítek meg a vásznon, valójában sohasem hódol be azoknak, akik gyötrik és üldözik. Ö fö- lülemelkeldik szenvedésein, s bár a kedvezőtlen körülmények összeesküsznek ellene, a vereségbe sohasem törődik bele. Midőn vágyai, álmai, törekvései szerte- foszlanak az értelmetlenségbe és a semmibe, egyszerűen megvonja a vállát és sarkon fordul.

Eléggé paradoxnak tűnik, hogy ez a tragikus maszk több kacagást fakasztott, mint a színpad vagy a vászon bármely figurája. Ám ez csak azt bizonyítja, hogy a nevetés mennyire közel áll a síráshoz. Lehet, hogy a kritikusok számon kérik tőlem, hogy én magam miért nem mosolyodom el soha azokban a nevetséges szituációkban, amelyekbe belebonyolódom. Ezzel azonban szétrombolnám éppen azt a benyomást, amelyet kelteni akarok. Én ugyanis mindig arra törekszem, hogy megnyerjem az emberek rokonszenvét és együttérzését. Bármilyen lehetetlen, nevetséges helyzetbe kerüljek is.

Példaképpen hadd említsem a Chaplin, mint katona című kisfilmem egyik epizódját. Emlékeznek arra a jelenetre, amikor szomorúan ácsorgok a lövészárokban, mert otthonról nem kaptam semmi postát, még egy levelezőlapot sem?

1H i fIi'J i k

a mmszetrll es önneagirít

végül is az életben is ez a legfontosabb és megismerésükhöz egy egész élet kell. Elismerem, hogy a komédia bizonyos technikai normáknak is alá van vetvet, de nem hiszem, hogy ezek kodifikálhatok. A komikum a világ legkomolyabb dolga. Amikor nekilátok egy új filmtörténet kidolgozásához, először felvázolom a cselekményt, majd félreteszem az írott szöveget és megkeresem az életben történetem alakjait. Legelőször természetesen azt a figurát kell megtalálnom, amelyen magam alakítok. Miután rátaláltam, követem a mindennapi életben, megfigyelem munka közben, szabad idejében, a terített asztalnál és mindenütt, ahol közelébe férkőzhetek. Általában úgy alakul, hogy a történet legötletesebb és legérdekesebb mozzanatai egy tényleges situácló túlhajtásaiból születnek. Mindig arra törekedtem, hogy elkerüljelm a burleszket, vagy legalábbis ne legyek ráutalva. Magatartásomban a természetesre törekszem. Filmjeim megszületésének példájaképpen hadd említsem meg a Csavargót.

Az ihletet egy véletlen találkozás szülte. San Franciscóban az utcán összeakadtam egy csőlakóval. Éhes volt egy kicsit és szomjas — de nagyon. Betértünk egy olcsó kis étkelzdébe. Megetettem, megitattam. Ettől megvigasztalódott és arcán megjelent a gondtalan életnek az a megelégedettsége, amely csak a nincsteleneknek és a nomád vándormadaraknak sajátja. Elmondotta nekem élete történetét, a hosszú vándorlásokat, a potyázás kalandjait, a viszontagságokat és csínyeket. Határtalan örömmel hallgattam szavait, belehatoltam egyéniségébe, megfigyeltem mozdulatait és arckifejezését. Amikor elváltunk egymástól, hosszan hálálkodott. Ne&n is sejtette, hogy sokkal többet adott nekem, mint amennyit kapott. (1925}

Miért választottam típusként az emberiség mostohagyermekét?

Milyen élményeket idéz fel az utca emberében az én nevem?

Emlékezetében egy apró, rosszul öltözött, patetikusan kis figura bukkan fel. Fején elnyűtt keménykalap. Széles szárú, lötyögő nadrág, óriás méretű cipő és egy nagyképű sétapálca. Ez a sétaAztán a vállán keresztül belekukucskálok egy bajtársam levelébe, amelyet az feleségétől kapott. Elmosolyodom, amikor a gyermekszáj kiszólásait olvasom, megsiratom a tarka tehenet, amely egyheti betegség után elhullott és könnyeim bajtársam nyakára csöppennek. Ő dühösen megfordul, megrázza vállamat, én pedig búsan elballagok, hisz való igaz, nem volt jogom részt venni sem örömében, sem bánatában. Kis elcsent örömök, másodkézből hullajtott élmények — ennyi jut a magamfajta szegény ördögnek. A nincstelenek csendes rezig- nációjával törődök bele sorsomba. Ebben a képsorban sűrűsödik össze az emberiség mostohagyermekeinek filozófiája, azé a típusé, amelyet igyekeztem a vásznon megörökíteni. (1931)

Pantomim és komédia

Igaz, hogy a néma, vagyis a párbeszéd nélküli film, átmenetileg háttérbe szorult a beszéd hisztérikus áradatával szemben. Ez azonban egy pillanatra sem jelenti azt, mintha a némafilm befejezte volna a pályafutását. Ennek ékes bizonyítéka a Nagyvárosi fények. Ez hangos, de párbeszéd nélküli film.

Miért tartok ki a némafilm mellett? Elsősorban azért, mert kifejezési eszköze egyetemes. A beszélő filmnek elkerülhetetlen korlátja a nemzeti nyelv. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben a párbeszéd nélküli filmek újra visszanyerik népszerűségüket, mert az emberiség nem mondhat lel az egyetemes kifejezési eszközről. Félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni, hogy én a beszélő filmet, korlátaí ellenére, úgy értékelem, mint fontos hozzájárulást a drámai ki* feljezési eszközök kelléktárához. De funkciója csak kiegészítő jellegű, s nem helyettesítő. Sohasem helyettesítheti azt a filmművészetet, amely két évtized alatt oly meggyőző módon fejlesztette a pan- tomimot. Mert végül is a pantomim a legősibb egyetemes kommunikációs eszköz. Sokkal korábban született, mint a nyelv. A primitív népek a jelek nyelvezetét használták, mielőtt még egyetlen értelmes szót formáltak volna.

Az emberek általában könnyebben értenek a cselekvésből, mint a szóból. Egyetlen szemöldökrándítással többet lehet kifejezni, mint száz szóval. Én komikus színész vagyok és ezért azt vallom, hogy a pantomimnak nagyobb a jelentősége a vígjátékban, mint a drámában. A néma vígjáték a nagyközönség számára teljesebb szórakozás, mint a beszélő. A komikum ugyanis elsősorban a cselekmény gyorsaságától függ és egy esemény sokkal gyorsabban következik be és nevettet, mint amennyi idő ahhoz kell, hogy azt szóban elmeséljük.

Azt is meg kell említenem, hogy a párbeszéd a filmekben sok színészünknél háttérbe szorítja a színjátszás alapelemeit. Mert változatlanul azt vallom, hogy a pantomim az, ami minden színészi siker elengedhetetlen előfeltétele. (1931)

Film és művészet

Manapság sokan szeretik hangoztatni, hogy a film nem művészi alkotás, mert kommerciális jellegű; a mozik etz- reit kell megtölteni és ez eleve arra kényszeríti, hogy mindenkinek tessék. Más szavakkal, a filmnek a tömegek ízlését kell szolgálnia, s ezért le kell mondania a művészi rangról. Ezt így nem fogadhatom el.

A film a szem közvetítésével kelt élményt. Ezt közvetlen módon éri el. Valamennyi művészi kifejezési eszköz közül a film látszik előttem a legközvetlenebbnek. Olyan élményeket kelt, amelyek a szépség varázsát váltják ki. Miért ne volna ez művészet? Persze, a filmek java része valóban nem művészi. Ez azonban nem azon múlik, hogy a film népszerű és népszerűségre törekvő kifejezési eszköz. (1932)

Chaplin első hangos filmje: ti Nagyvárosi fények