Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-23 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó
1973. XII. 23. 9 A naptáron pirosbetűs számok. Az otthonokban szikrázó fények, csillogó szemek. Karácsony közeleg, a szeretet ünnepe. Ilyenkor még inkább kell, hogy szeretteink körében töltsük el a meghitt órákat. S az élet logikus törvénye ezt nem mindenkinek engedi meg. Mert a gépek sok helyen nem állhatnak le, s a gépeket emberek kezelik. Közhelynek tűnhet, pedig tény: ezen az ünnepen ezrek dolgoznak azért, hogy milliók nyugodtan, kényelmesen pihenjenek, szórakozzanak. Lámpagyújtás tíz után A bratislavai egyes számú hőerőműben a morajló gépek, turbinák között karácsonyfa húzódik meg. Feldíszítve, csillogva hirdeti, hogy azért ide is belopódzott az ünnepi hangulat. A gépek körül sürgölődő munkásemberek szótlanabbak lesznek, mint máskor. Karácsony este szeretteikre gondolnak. Ebben az évben karácsony este Celestín Volek tt- zenhattagú szocialista munkabrigádja gondoskodik arról, hogy a fővárosban az ipari üzemeken kívül mintegy kétezerötszáz házban legyen áram, s a fűtőtestek ontsák a meleget. A műszak technikusa eltalálja a gondolatomat: — Három munkacsoporttal együtt váltott műszakban dolgozunk, s így nekünk tulajdonképpen más naptárunk van. Megszoktuk már azt, hogy mondjuk csütörtökön van szabad napunk és szombaton meg vasárnap dolgozunk. Persze, karácsonykor azért más a helyzet. Ilyenkor valahogy lassabban telik az idő. De hát nem vagyunk mai gyerekek, tudjuk, hogy a turbinákat nem lehet leállítani, s így aztán csak eltelik a nyolc óra. Egyébként nagyon jó kollektívánk van, nemcsak munkatársak, hanem barátok is vagyunk. A tizenhatból tízen húsz éve együtt dolgoznak, együtt voltak jóban-rosszban, s ez összekovácsolja az embereket. Tessék, nézzen körül az erőműben. Mosolygós arc fogad a gépek mellett. Kemény kéz- szorítás: — Torma István gépész vagyok. Megfontoltan, válaszol kérdéseimre. Bratislava munkásnegyedében, Trnavkán lakik. Évekkel ezelőtt vett egy kis házat, később ezt korszerűsítette. Ma már központi fűtéses, fürdőszobás, kényelmes lakása van. Felesége ugyancsak munkásnő. Legidősebb fia esztergályos, a kislány ipari tanuló, a legfiatalabb fiú_pedig alapiskolás. Néha bizony kellemetlen műszakra járni. Van úgy, hogy napokig nem beszél feleségével és gyermekeivel. Mire hazaér a délutáni műszakból, már alszik a család, reggel meg őt nem ébresztik föl, s így cédulákra írják le ügyes-bajos dolgaikat: mi újság odahaza, mit kell bevásárolni. Hathetenként szombaton és vasárnap együtt van a család. Ez aztán ünnepnap a javából. Az idén Tormáéknál, csak este tíz után lesz lámpagyújtás, ekkor jön haza a papa és ekkor köszönt be a karácsony, mert együtt lesz a család. Megvárunk, apu, mondta a leánya nemrég, nélküled valahogy szürke lenne minden. Cipészből — technikus Varjú Balázson szinte szakadozik a munkaruha. Birkózónak, vagy ökölvívónak nézné az ember. Érdekes beosztásban dolgozik: — Vízpuhító vagyok — mondta mosolyogva. Aztán szakszerű magyarázattal szolgált: a Dunából érkező vizet tisztítják és puhítják, vagyis vegyi úton eltávolítják a fölösleges és káros ásványi eredetű anyagokat, csak ezután melegítik föl a vizet. Elmélázva nézegeti a gépóriásokat: — Kitanult cipészmaster vagyok, ebben a szakmában dolgoztam, de aztán kénytelen voltam állást változtatni. A műanyagtalpakhoz ugyanis újfajta ragasztókat használtunk, s ezt nem bírta a légcsövem. Sokat köhögtem. Aztán meg abban az. üzemben, ahol dolgoztam, különböző visszaéléseket követtek el. Nem tudtam szótlanul eltűrni, s emiatt sok kellemetlenségem akadt. Infarktust is kaptam. Felépülésem után a kábelgyárba kerültem éjjeliőrnek. Tizenhat óránként váltottuk egymást, ezért alig láttam a családomat, így kerültem ide. Jó kollektívában dolgozom, belevaló emberek, egytől egyig. Cseklészről járok be naponta. Van egy házam, tavasszal azt szeretném kicsinosítani. Eredetileg úgy terveztem, hogy a vejemmel együtt látunk a munkához, de a lányom most válik tőle, s így rám marad a munka. Van megtakarított pénzem, felveszek az üzemben kamatmentes kölcsönt, aztán a szakik is segítenek, így talán sikerül tető alá hoznunk egy szép kis lakást. Szépen keresek, kétezren felül, de talán nem is ez a fontos. Sokkal lényegesebb az, hogy barátok között dolgozom. Itt nincs vita, fúrás, mindenki végzi a maga dolgát, s aki nem dolgozik rendesen, annak bizony megmondjuk a magunkét. Nem vagyunk szívbajosak. A legszebb ajándék A kemény tekintetek között még inkább feltűnik egy lágyabb pillantás. Kísérőm is arra néz, azután megszólal: Csánk Valéria, a mi laboránsnőnk. A vizet vizsgálják, mielőtt a katlanokba kerül. Most szinte nem is tudnék másról érdeklődni, mint a családjáról. — Itt lakunk Pozsonyban. Férjemmel még ezen a munkahelyen ismerkedtem meg, azóta ő máshol dolgozik. Három lányunk van, ketten szakközépiskolába járnak, a legfiatalabb kilencedikes. Szép üzemi lakásunk van. Lányaim már sokat segítenek, így most nem okoz problémát, hogy műszakra járok. Mi lesz a karácsonyfa alatt? Lányaim csizmát kapnak, pulóvert és más apróságot. A férjemnek divatos inget veszek, s a kocsinkra szeretnénk új gumikat tenni, ez pedig nem kis pénz. Végre nyugodt karácsonyunk lesz. Férjemet két éve ugyanis baleset érte, megsérült a hátgerince, sokáig betegeskedett. Most már egészséges, újra dolgozik, számomra ez a legnagyobb ajándék. Jövőre mit tervezünk? Hát, szeretnénk új szőnyeget venni, szép függönyöket is, lányainknak új ruhákat varratok majd, s nekünk is fog kelleni egy és más. Nyáron a Balatonra készülünk. Megismerkedtünk egy magyarországi orvosházaspárral, az idén ők voltak nálunk, jövőre pedig mi töltünk el az ő nyaralójukban néhány napot. Család helyett — nagy család Amikor visszatérünk a sétánkról, a karácsonyfa mellett éppen vacsoráznak. így lesz ez karácsonykor is — mondja Volek elvtárs —, csak akkor ünnepi vacsorát fogyasztunk majd, ugyanis üzemünk szak- szervezete ilyenkor élelmiszercsomagokat ajándékoz a munkásoknak. Figyeljük a falatozó embereket. — Nézze, az ott Štefan Folba. Naponta százhúsz kilométert utazik, hatvanat ide, hatvanat haza. Húsz éve teszi ezt, s még sohasem késett egy percet sem. Mellette ložko Uhrinec, a fűtőnk falatozik. Malacky- ról jár be ugyancsak húsz éve. Megbízható, derék emberek. Nélkülük már szinte el sem lehet képzelni ezt a hőerőművet. Jó velük, hiszen idestova tíz éve már, hogy én itt dolgozom, de még nem kellett fölemelnem a hangomat. Tudják, mi a kötelességük. Közelebb megyünk hozzájuk. A brnói szerelők csehül beszélnek, a munkások szlovákul, néhányan közülük magyarul. Senki sem csodálkozik, régen megszokták, hogy ki-ki saját anyanyelvén beszél. A naptáron pirosbetüs számok. Az otthonokban szikrázó fények, csillogó szemek. Itt zúgnak a gépek, munkaruhás emberek sürögnek körülöttük. Szeretteikre gondolnak, s nem szomorkodnak, hogy most még nincsenek otthon, családjuk körében, hiszen itt is otthon érzik magukat, mert egy nagy munkáscsaládban dolgoznak. SZILVÁSSY JÓZSEF antikommunizmus egyes teoretikusai és propagál órai azzal vádolják a szocializmust, hogy nem humanista, sőt, ellentétben áll a humanizmussal. Közben azt állítják, hogy a kapitalista társadalom és ideológiája kedvező feltételeket nyújt a humanizmus gondolatainak érvényesítéséhez. Az antikommunista propagandának ez a hazugsága a szocialista államok ellen irányul és egy célt szolgál: bizalmatlanságot akar kelteni a szocializmussal szemben. Ezt saját, 1968—1969. évi tapasztalatainkból is tudjuk. A szocialistaellenes és revizionista erők ebben az időben nálunk jelszavakat hirdettek a humanizmus állítólagos hiányáról, sőt a marxizmus—leninizmus elvein épülő szocialista társadalom antihu- manizmusáról. Megújítását javasolták „a demokratikus szocializmus“ és az „emberarcú szocializmus" formájában. A szocializmusról beszéltek, miközben céljuk a szocializmus megszüntetése volt. A marxizmus—leninizmus alapelveire támaszkodva tudjuk, hogy szocialista humanizmus létezik és a szocialista humanizmus egészen más, mint az a humanizmus, amelyet a kapitalista társadalom hirdet. A szocialista humanizmus reális, nem absztrakt humanizmus, nem olyan, mint amilyenről a kapitalista világban írnak és beszélnek. A szocialista humanizmusnak osztályalapja van. A proletár párt által vezetett, a marxizmus—leninizmussal, a tudományos elmélettel felfegyverzett munkásosztály teremtette meg. És éppen ez a forradalmi elmélet adott sajátságos jellemvonásokat a szocialista humanizmusnak. A szocialista humanizmus kérdése szempontjából a marxizmus—leninizmus elméletéből elsősorban a társadalmi haladás gondolatát kell kiemelni, miszerint az emberi társadalom történelmi szempontból az ember egyre nagyobb szabadsága felé fejlődik. A marxizmus—leninizmus bírálóán rámutatott, hogy a kapitalista társadalom nem jelenti az emberiség történelmi fejlődésének a csúcsát, hogy osztálytársadalomról van szó, amely az ember ember általi kizsákmányolásán alapszik, és ezt a kizsákmányolást a társadalmi haladás és az ember érdekében meg kell szüntetni. A marxizmus—leninizmus egyúttal azzal érvel, hogy csakis a munkásosztály szüntetheti meg a kizsákmányolást. A marxizmus—leninizmus megmutatta azt az utat a munkásosztálynak, amely e történelmi küldetés teljesítéséhez vánul meg. Ezt az eredményezi, hogy az embert a szocialista társadalom építőjének és kialakítójának tartják. De nem csak ez. A szocialista társadalomban az ember legnagyobb értéke, az, hogy a valóságban a történelem szubjektuma, saját tapasztalatai és képessegei alapján a társadalom történelmi fejlődésének a szubjektuma. A szocialista társadalom ezért törődik rendszeresen és tervszerűen az ember sokoldalú fejlődésével, s nemcsak a kiválasztott egyének, hanem a széles tömegek fejlődésével. vezet: nem a kapitalizmus reformjai, hanem szociális forradalom, amely felszámolja a kapitalista osztálytársadalmat, helyette szocialista társadalmat teremt, amely a békés célhoz, a kommunista társadalomhoz vezet. A marxizmus—leninizmus gondolatai által vezetett munkásosztály teremtette meg a szocialista társadalmat, amelyben uralkodó osztállyá vált. A szocialista társadalom kialakítása a munkásosztály forradalmi tette. A munkásosztály lényegét tekintve — mélyen humanista. A kapitalista társadalom megszüntetésével a munkás- osztály megszüntette az embernek ember általi kizsákmányolását, felszabadította az embereket a kizsákmányolás alól. A munkásosztály a szocialista társadalom megteremtésével nemcsak önmagát, hanem az összes dolgozót felszabadította a kizsákmányolás alól. A parasztságot és az értelmiséget is felszabadította. Ezt úgy kell értékelni, mint szocialista humanizmust, mint reális humanizmust. A szocialista társadalomban és különösen a fejlett szocialista társadalomban a szocialista humanizmus fokozatosan, egyre intenzívebben nyilA szocialista humanizmus a szocialista társadalom gyakorlatában az ember iránti sokoldalú gondoskodást, az anyagi és a szellemi életéhez szükséges kedvező feltételek kialakítását jelenti. A szocializmus realitása, amelyet a marxizmus—leninizmus elveit megvalósító szocialista társadalom képvisel, valóban az embert szolgálja, amint ezt az SZKP XXII. kongresz- szusán elfogadott program is leszögezte: „Mindent az emberért, az ember érdekében.“ Az ember és sokoldalú fejlődése iránti gondoskodásban megnyilvánuló szocialista humanizmushoz tartozik a szocialista államok, elsősorban a Szovjetunió külpolitikája is, amely következetesen a béke megőrzésére és a háború kiküszöbölésére törekszik. Nem árt. ha összehasonlítjuk a szocialista humaniztnust a kapitalista társadalmak humanizmusával. Említsünk meg legalább néhány tényt az utóbbi évekből. Gondoljunk a vietnami háborúra, az Egyesült Államok „humanizmusa“ megnyilvánulására. Az amerikaiak ezt a háborút katonai és anyagi túlerejük tudatában folytatták nagy brutalitással, könyörtelenül, barbár módon. Az amerikai katonák ebben a háborúban barbár tetteket követtek el a polgári lakosság ellen, embereket gyilkoltak, elpusztították a szabad természetet, a gátakat. Nem sorolhatunk fel minden gaztettet, amelyet az imperialista ag- resszorok követtek el az országukat védő vietnami nép ellen. Az izraeli agresszorok által kirobbantott közel-keleti háború is a könyörtelenség és embertelenség megnyilvánulása. Az izraeli agresszorok a legkülönbözőbb módon pusztítják a lakosságot azon a területen, amelyet erőszakkal foglaltak el. Végül említsük meg azt, ami Chilében történt, és történik még e napokban is, abban az országban, amelyben a nép fellázadt az amerikai monopóliumok kizsákmányolása ellen, demokratikus úton reformokat valósított meg, amelyekkel függetlenséget akart biztosítani az államnak, jobb életet s nagyobb szabadságot a dolgozóknak. Mindez elég volt ahhoz, hogy a burzsoázia néhány Amerika- barát tábornok segítségével éllenfor- radalmi puccsot hajtson végre — megdöntse a Népi Egység kormányát és Allende elnököt meggyilkolja. A burzsoázia véres, fasiszta terrort folytat a kommunisták, a szocialisták, a demokraták, a munkásosztály ellen, s megsemmisíti mindazt, amit Allende kormánya a chilei nép érdekében tett. Chilében még ma is vér folyik, ami nagyon sokat elárul a burzsoázia, a kapitalista társadalom uralkodó osztályának a „humanizmusából“. Ez a rövid összehasonlítás is azt bizonyítja, amit már a szocialista humanizmusról elmondottunk: a mi humanizmusunk reális, valóban létezik, mint a marxizmus—leninizmus eszméin alapuló szocialista társadalom integrális része. Az összehasonlítás azt is megmutatta, hogy a szocialista - humanizmus magasan az absztrakt humanizmus fölött áll, amelyet a kapitalista társadalom uralkodó körei bármelyik pillanatban hajlandók elvetni, ha az érdekeik úgy kívánják. MILOSLAV MATOUŠEK Az
