Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-23 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó
Tanulni sohasem késő... tartják a jemeni nő!: A fátyol mindent eltakar. Adenben gyakran idézték ezt a mondást, amikor a nők helyzetéről kérdezősködtem. A nőszövetség országos központjában, a vidéki szervező irodákban, a szakszervezetekben, az üzemekben csakúgy, mint a meghittebb családias beszélgetéseken mindenki talált egy- ogy érvet — a fátyol mellett. — A fátyol biztonságot ad a férjnek — nondta egy idősebb, jó tartású tisztviselő. — Ha idegen nem látja az asszony arcát, nem is kezdi kerülgetni! — A fátyol biztonságot ad az asszonynak — állapította nagyon határozottan egy európai nő, mondván, hogy a sötét ruhadarab úgy eltakarja viselőjét, hogy még a férje sem ismeri meg. így a fátyol védelme alatt, ahhoz megy és oda megy, ahova akar. — A fátylat csak a valódi egyenrangúság tünteti el végérvényesen — magyarázta a Nőszövetség országos titkára, aki egyébként tagja a Nemzeti Felszabadítási Front Politikai Bizottságának is. — Nézze meg a parasztasszonyokat, a fellahok lányaitl ők együtt dolgoznak a férfiakkal a mezőn, a fátyol csak akadályozná őket. A munkában bizonyosodik be a fátyol mélységes célszerűt- lensége. Ha az üzem felépül, ha egy rendezvényre meghívjuk a nőket, többet teszünk a fátyol ellen, mint ezernyi felhívással. De azok sem hordanak fátylat, akik a milíciában tevékenykednek, együtt a férfiakkal, mert a rafináltan feltekert terjedelmes ruhadarab akadályozza a fegyver- forgatást is. A demokratikus Jemen — a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság — fegyverben áll. Férfiak, nők, gyermekek, öregek gyakorolják a fegyverforgatást, hogy az ország állandóan készen álljon a külső támadások, t provokációk elhárítására. Ali Anter hadsereg főparancsnok, a honvédelmi miniszter helyettese, még a legu- óbbi háború előtt lezajlott beszélgetésünk alkalmával ádeni hivatalában mondta: „A nőkre is számíthatunk, amikor felmérjük az ország védelmi lehetőségeit. Vannak női osztagok a milíciában, és most is tö'bb helyütt szerveznek női milicista különítményeket.“ A tavaly őszi háború után ismét találkoztam a dél-jemeni honvédelem vezető jé- vei, aki tömören így foglalta össze véleményét a dél-jemeni nők helytállásáról: ..Vem csalódtunk bennük. A férfiakhoz hasonlóan ők is megtettek mindent azért, hogy megleckéztessük az ellenséget, hogy egyszer s mindenkorra világossá tegyük számára: nem engedjük megsemmisíteni a forradalmi vívmányainkat.“ Ez év tavaszán beutaztam az országot, a Vörös-tengertől a Zöld-szigetekig. Kormány- zósági és járási nőbizottságokon folytattunk hosszas beszélgetéseket a nők helyzetéről és a vendéglátók a férfiakkal egyenlő mértékben .akarnak felelősséget vállalni a honvédelemből is. Emlékezetes marad számomra az a későre nyúlt beszélgetés, amely a harmadik kormányzóság székhelyén, Zingibarban zajlott le, a Nőszövetség központjában. Huszonöt év körüli asszony — a titkár — vitte a szót. A vállán fátyol volt, de mint mondta, az arcát már régóta nem fedi el vele. Szokásból hordja. De ennek h szokásnak sem jósol nagy jövőt, mert a gépkarabélyt köny- nyebb kezelni abban a sárszínű nadrágkosztümben, amelyet országszerte hordanak. Rövidesen fegyver lesz az ő kezében is! — Talán támadásra, háborúra számít? — Sohasem lehet tudni. Mi itt, a városban mindenesetre megszervezzük a női mi- líciát, fegyvert már ígértek és az első huszonöt jelölt kiképzését holnap kezdjük meg. — Kik lesznek a kiképzők? Nők, vagy férfiak? — Ne tréfáljon, kérem, nem válogathatunk. Attól tanulunk, akitől lehet. A fegyverekhez mindenképpen jobban értenek a férfiak. Ne értsen félre, nem akarjuk átvenni az ő szerepüket. De segíteni akarunk nekik, segítenünk kell nekik, hiszen ember feletti teher nyugszik a vállukon. Gondolja csak meg: minden oldalról, minden határról támadnak bennünket. És gyakran támad az ellenség belülről is. — Volt-e már a közelben ellenséges partraszállási kísérlet, szárazföldi támadás, terrorakció? — Nem tudok róla. De nagyon szégyellnénk, ha ilyesmi váratlanul érne bennünket. És így gondolkoznak nőtársaim is. Nem nagy a mi nőszövetségünk, hiszen nemrég kezdtük a szervezkedést. De higgye el, nagyon sok lányt vissza kellett utasítani, hogy egyelőre nem tudjuk biztosítani a kiképzést, várjanak sorukra. Még meg sem szerveztük a milíciát, máris készen áll a tartalék! A fiatalasszony a női egyenjogúságról beszél, ami Dél-Jemenben egészen más problémákat vet fel, mint — mondjuk — Európában. Hiszen itt az egyenjogúság fogalmába még „belefér“ az, hogy a lányt a vőlegény pénzért „veszi meg“ a szülőktől és az állam — demokratikus és előremutató intézkedésként! — szabályozta a feleség árát, nehogy a rátarti szülők az önkényes „árpolitikával“ megakadályozzák, hogy a szerelmesek egybekelhesenek. Az egyenjogúságot itt széleskörűen értelmezik: egyenjogúságot akarnak a családban, a munkában, a politizálásban, a közéleti szereplésben — és a fegyveres helytállásban is. „A fátyol mindent eltakar“ — hallom íruég gyakran manapság is. Régebben még többet eltakart: eltakarta, eltitkolta a nők ambí- ' cióit, képességeit, „fátylat borított“ arra a körülményre, hogy ők is — emberek. A modern jemeni nő leveszi a fátylat, khakiruhát ölt, svejfoltat, csinosát, ami illik a korához, a fiatalságához. A fátyol — mondták — minden nőt egyformává tett. Ez a khakiruha — mondják az ország vezetői — mindenkit egyenlővé te?? ,A fátyol mindent eltakar? Nők — férfiak egyaránt készen állnak a forradalmi vívmányok megvédésére. (A szerző felvételei) Kraiczár Imre ádeni riportja Egyre több nő már csak szokásból, a vállán hordja a fályolt.
