Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)

1973-12-23 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

1973 XII. 23.

3

Lőrinci Gyula:

MEG EGYSZER

■ előző cikket „A csehszlovákiai

fl 7 kommunista magyar sajtó és a huszonöt éves Űj Szó“ címmel írtam, és máris figyelmeztetést kaptam, hogy talán megfeledkeztem arról, hogy a burzsoá Csehszlovák Köztársaságban nemcsak kommunista sajtó, hanem polgári sajtó is létezett. Én ezt nem felejtettem el, de az előző cikkemnél a szándékom az volt, hogy a jubiláló Űj Szóval kapcsolatban arra a hagyományra mutassak rá, amelynek folytatói akarunk lenni. Tudom, hogy a part egyik oldalán mi, a kommunista sajtó, a másik oldalán pedig a polgári sajtó állt. Emlékszem a két oldal közti harcokra, összecsapásokra is. Tudom, hogy a polgári, sőt ellenzéki magyar nyelvű sajtó milyen jelentékeny szerepet töltött be a csehszlovákiai magyar kisebbség életében, éppen ezért néhány sorral szeretnék erről is megemlékezni, kiegészítésül az előző cikkemhez és indításnak, biztatásnak azok számára, akik talán kedvet kapnak feldolgozni a csehszlovákiai magyar nyelvű sajtó történetét.

Az idő sürget, hiszen a még élő tanúk, kortársak, a csehszlovákiai magyar sajtó valamikori megteremtői egyre kevesebben vannak és így a felgyűjthető adatok is csak nehezen lesznek ellenőrizhetők. Nézzük a máris előforduló tévedéseket.

A napokban kaptam levelet Győry Dezsőtől, a költő-írótól, egykori újságírótól, aki barátilag figyelmeztet, hogy legújabb könyve a „Két végzetes korona“ (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest) fülszövegének első oldalán három téves goromba elírás van! Fülszöveg lévén nem kell megemlíteni, de nem árt tudnod (Mátyásföldi Lapok és Vetés c. köteteim nincsenek, s nem a Kassai Munkás, hanem a Kassai Napló fel. szerkesztője voltam.]“ — majd levele további részében írja — „ ... naponta 4—6 órát dolgozom önéletírásomon. Tavaszra beadom életem felét“! Íme Győry Dezső jeladása valószínűleg nagyon hasznos, sok információ forrása lesz számunkra. Győry önéletrajza még akkor is, ha az életregény az irodalmiság jogos szabadságával szemléli a múltat, nem mindig respektálva a történelmi valóságot, a száraz tényeket. Figyelmeztetésül idézem Győry Dezső szavait, hiszen új- ságtörténészek számára élő forrás az újságíró Győry Dezső. A Kassai Naplóról bizonyára sokat tudna mondani, hiszen jóformán semmi adatunk nincs róla. Több jelentékeny magyar lapnál is fontos szerepe volt Győry Dezsőnek. Előkelő posztot töltött be a Prágai Magyar Hírlapnál, majd később a Magyar Ojságnál.

Az 1968-as válságos időszakban, — ez azt jelenti, hogy előtte és utána egy-két év — úgy idézték a Prágai Magyar Hírlapot és más reakciós polgári sajtóterméket a burzsoá Csehszlovák Köztársaság idejéből, mint a szentírást, mintha csupa haladó — a hatvannyolcas divatos terminológia szerint „progresszív“ — lett volna minden, ami magyar vagy masaryki volt. A sajnálatos szocialista törvényesség megsértését követő szükséges és jogos rehabilitást egyesek úgy képzelték, hogy kiszélesítik azt a régmúlt, tényleg reakciós nacionalista szellem hordozóira, így a reakciós sajtóra is.

Persze, itt is differenciálni kell. Egyesek — különösen a fiatal generáció tagjai közül — a tények, a múlt harcainak ismerete nélkül feltételezzük jóindulatból tévedtek, mások viszont azzal a téves reménnyel, hogy elhitték vágyaik teljesülését, miszerint a történelem kereke kezd visszafelé forogni. Kezdték visszaforgatni a múltat, rehabilitálni akartak mindent és mindenkit. A valóban progresszív kommunista pártot és tagjait viszont szívesen látták volna a vádlottak padján. A számításuk nem jött ki.

Ügy gondolom, szükséges volna tárgyilagosan szemlélni legalább saját magunknak saját múltunkat és így megmutatni azt másoknak is.

Egy nemzeti kisebbség éleiében sajátságos szerepet tölt be a nemzetiségi sajtó. Specifikus küldetése a nemzeti lét megőrzése is és ezért nem lehet könnyelműen pálcát törni felette, egyoldalúan elmarasztalni, vagy mindent megbocsátva magasztalni.

Ezen a téren még bizonyos tartozásunk van, élesen meg kell rajzolnunk a volt sajtótermékeink politikai profilját, hogy ezzel kizárjuk a közelmúltban nemegyszer jelentkező tévedéseket. Persze, szinte lehetetlen felsorolnunk mindazt, ami megjelent nálunk, legalábbis nekem e cikk keretében korántsem sincs ilyen szándékom. Csak a legjelentősebb politikai napilapok vázlatos jellemzésére szorítkozom. Ügy, ahogy láttam, hallottam, ismertem, olvastam a München előtti újságokat, a körülöttük zajló életet, életünket.

Az első ilyen napilap — ahogy jellemezni szokták kormánylap — volt a Reggel. (1921—1933.) Ezt a lapot főleg a Horthy-Magyarországról idemenekült, de a kommunistáktól távolálló újságírók szerkesztették, írták, akik bizonyos számlát szerettek volna kiegyenlíteni áz ellenforradalmi Magyarországgal és ez erősen rányomta bélyegét az általuk szerkesztett lapra. A baj ott volt, hogy nem az ellenforradalommal, nem a Hort- hy-rendszerrel akartak leszámolni a magyar nép érdekében, mint az emigráns kommunista újságírók a Kassai Munkásban, hanem célt tévesztve Magyarországgal. A csehszlovák kormány azért támogatta a Reggelt, hogy csehszlovák államalkotó politikát folytasson a csehszlovákiai magyarok között. Győzze meg őket, hogy az újonnan alakult államban otthonukat, hazájukat lássák. A Reggel szerkesztőiben meg volt a szándék, hogy a megrendelők kívánságát teljesítsék, sőt túlteljesítsék. Ezzel a túlteljesítő stréber igyekezettel viszont az ellenkező hatást érték el. Magyarország állandó gyalázása — még egyszer aláhúzom: a rendszer helyett

inkább az ország gyalázása — sértette a csehszlovákiai magyarok nemzeti önérzetét. A helytelen hangvétel sértő, de nem megnyerő volt és így a Reggelt a magyarok lgnorálták, a lap izolációba került, visszhang nélkül maradt. Csak egy szűk kispolgári réteg, főleg kiskereskedők olvasták, ezek megnyerésén viszont nem kellett fáradozni, ezeknek üzleti érdeke volt a beilleszkedés, a csendes alkalmazkodás.

A kormánykörök is felismerték, hogy a Reggel nem tudja ellensúlyozni a közben megjelenő Prágai Magyar Hírlap egyre szélesedő, a kormány számára nem kívánatos befolyását.

A Reggel 1933-ban megszűnt és helyére más államalkotó politikát folytató lapot kellett adni.

A kormánykoalíció, az agrárpárt és a szociáldemokrata párt vezetői ösz- szedugták a fejüket és a Prágai Magyar Hírlap néhány oszlopos tagját, elsősorban a jótollú vezércikkíróját, főszerkesztőjét Dzurányi Lászlót, valamint Győry Dezsőt és más jónevű újságírókat átcsaltak až általuk megalapított és. finanszírozott Magyar Újsághoz. A legjobb újságírókat a Reggeltől is átvették, persze Dzurányi vezetése alatt ezek is másként írtak. A Magyar Űjság (1933—38) okulva a Reggel hibájából, nagyon jól átgondolt koncepcióval indult. Dzurányi szabad kezet kapott a munkatársak megválasztásához. Felvette a laphoz Vozári Dezsőt, a kiváló és széles körű újságíró-költőt, a kommunista Földes Sándort, Biharit és több tapasztalt szerkesztőt. El kell ismerni, hogy a Magyar Újság nagy ügyességgel, szakértelemmel és toleranciával építette ki külső munkatársainak hálózatát is. A lapban rendszeresen megjelentek Barta Lajos, Egri _ Viktor, Jarno József, Szabó Béla, Forbáth Imre és mások írásai, akik igazán nem tartoztak sem az agrárpárt, sem a szociáldemokraták garnitúrájához. (A szociáldemokraták később a koalícióból kiléptek.) Őszintén megmondva a Magyar Űjság szerkesztőségének ösz- szetétele olyan volt, hogy azt hiszem, nehéz lett volna köztük csak egyetlen Hodža-párttagot is találni, beleértve a főszerkesztőt is. Győry és Bihari segítségével kommunista szerzőktől politikailag fontos cikkeket is sikerült elhelyezni a lapba. Ha máshogy nem, a szerkesztőség megjegyzésével, hogy „a szerkesztőség nem mindenben ért egyet a cikk tartalmával, de közlésre vagy vitára érdemesnek tartja... stb“. Nekünk fontos volt, hogy megjelent olyan olvasótábor számára, amely nem olvasott kommunista sajtót. Dzurányi ilyesmiben nagyvonalú volt, a kenyéradó Hodža viszont vakon megbízott Dzu- rányiban.

A kenyéradó Hodža eszembe juttatja Szántó László akadémikus önéletrajzi könyvét „Október és utam a marxizmushoz“ (Október a moja cesta k marxizmu), melynek 18. oldalán szülőhelyével Uhrovcével és gróf Zay Károllyal foglalkozik. Itt írja Szántó, hogy „Hodžáék a 30-as években meggyőzték Károly grófot, hogy alapítson egy magyar lapot, amely a Csehszlovákiában élő magyar lakosságot meggyőzné az új állam iránti lojalitás szükségszerűségéről. A gíbl így Bratislavában megaíapította a Magyar Újságot, amely évente másfél, kétmillió koronájába került. Nem csoda, hogy rövidesen tönkrement.“

Szántó szerint tehát nem a Hodža- kormány, hanem Zay Károly gróf finanszírozta volna a magyar újságot. Azt hiszem, hogy itt valami tévedés lesz. A dús szemöldökét tépdeső Zay gróf — ahogy emlegetni szokták — valószínűleg az Antal Sándor által szerkesztett A NAP című lapot finanszírozta. Az lehet, hogy erre a grófot Hodža beszélted rá. Hogy Zay grófnak volt-e köze a Magyar Újsághoz, volt-e köze az agrárpárthoz, adott-e pénzt a Magyar Újságra —, ezt nem lesz könnyű tisztázni. Valószínűbb az a verzió, hogy Antal Sándor lapjára fizetett a gróf, ez volt olyan szabad- portyázó, bulvár jellegű lap, bizonytalan politikai profillal és bizonytalan tulajdonossal. Ezt szeretném azzal is alátámasztani, amit Dzurányi mondott. Dzurányival 1938 őszén Prágában a Vencel téren találkoztam, azt hittem ő is emigrációba készül. Azt mondta, hogy nem és meghívott egy kávéra az egyik Vencel-téri kávéházba. Ott elmondta, hogy kihallgatást kért Hodžától végkielégítés-ügyben. Tőle megszokott szellemességgel és öniróniával kicsit megtörten adta elő, hogy a Magyar Űjság végeredményben Hodža lapja, agrárlap és mit kérhet egy parasztpárttól vég- kielégítés fejében? Bort! Pontosan kiszámította, hogy másfél év múlva lángokba lesz egész Európa, világháború lesz, ez öt év. Ö nem emigrál határainkon túlra, visszavonul Upor községbe (terebesi járás). Az öt évet végigissza, erre megmondta hány hektó bor kell, ezt kéri Hodžától. Kiszámítottuk, hogy a napi normában mennyi lesz. Szép adag volt! Ügy tudom, a tervet teljesítette Uporon. Így informált, mikor 1949-ben az Üj Szó szerkesztőségében felkeresett. Pontos volt. Az ő információja kell hogy igaz legyen, a kormány lapja, pontosabban az agrárpárt lapja volt a Magyar Űjság.

Visszatérve a Magyar Újsághoz, a kormánykörök terve, hogy ez a lap kiegyensúlyozza a Magyar Nemzeti Párt lapjának, a Prágai Magyar Hírlapnak a befolyását, ahogy 1938 mutatta, nem sikerült egészen. Ezt a kialakult nemzetközi helyzet is lehetetlenné tette. Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy a Magyar Űjság rövid idő alatt nagyon népszerű lett. Jól szerkesztett, frissen reagáló, színes, jól tördelt újság volt.

Mi, kommunisták, a kommunista sajtóval a kormány megdöntésén fáradoztunk, a Magyar Űjság épp ellenkezőleg, a kormány védelmét szolgálta. Azt is mondhatnánk szemben álltunk egymással. Ellenfelünk, de színvonalas ellenfelünk volt. Később a fasizmus előretörésekor, a népfrontos politikának idején, a nagyobb rosszal szembeni harc korában sok mindenben partnerünk, szövetségesünk lett a Magyar Újság.

A politikai küzdőtér nagyon sok izgalmas fordulatáról lehetne érdekes részleteket mesélni. Változások irányvonalakban, emberekben, jellemekben, kötetekre szóló anyag lehetne.

Már ugyan említést tettem a Magyar Nemzeti Párt napilapjáról, a Prágai Magyar Hírlapról, mégis szükségét látom pár mondatot fűzni jellemzéséhez.

Ez a lap Prágában jelent meg (1922—1938) és állítólag 60 ezer korona szubvenciót kapott Horthy-éktól is, hogy nacionalista szellemben nemzeti sérelmi politikát emlegetve ellenzéki magatartásra biztassa a csehszlovákiai magyarokat. A csehszlovák kormánnyal szemben ellenzéki politikát folytattak. A kommunisták is. Első pillanatra azt hihetnénk, hogy itt egyenlőségi jelet tehetünk, de más a két ellenzékiség, ha a lényeges különbséget mélyebben megvizsgáljuk.

A Magyar Nemzeti Párt a csehszlovák kormánnyal szembehelyezkedett és ezt az ellenzéki hangot kürtölte szócsöve, a Prágai Magyar Hírlap is. Miben volt ellenzéki? Nacionalista frázisokban a „nem nem soha“ irredentizmusban. Ezen a téren szövetséget kötött a legreakciósabb német és szlovák nacionalista pártokkal is. Magyar volt és nemzeti a párt is, a lap is, de meddig?! Mikor a párt vezéreinek birtokán Szentiványi és gróf Eszterházy birtokán sztrájkba léptek a magyar aratómunkások, szlovák aratómunkásokat hoztak sztrájktörőknek. Itt már sem pártjuk, sem a lapjuk nem volt magyar. Itt a határsorompó lecsukódott a „nemzeti érdek“, a „nemzetiségi jogvédelem“ már nem volt aktuális. Itt a kommunista pártnak kellett magyarnak és internacionalistának lenni, hogy a sztrájktörést megakadályozza. Itt a szlovák aratómunkásnak kellett megérteni a magyar aratómunkást.

Ezért nem lehet egyenlőségi jelet tenni a kétféle ellenzékiség között.

Annák ellenére, hogy a Prágai Magyar Hírlap a volt burzsoá Csehszlovák Köztársasággal szemben egy sokkal reakciósabb, félfeudális, félfasiszta horthysta Magyarország felé kacsingatott, mégsem volna helyes, ha általánosítanánk fehér-fekete, ha úgy tetszik, fehér-vörös szemlélet alapján, sablon szerint ítélnénk el. Erről azt hiszem, már jó ideje leszoktunk és ha még nem, akkor pedig le kell szoknunk.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az újságírás foglalkozás is. Az alkalmazott és az alkalmazói viszony nem mindig mentesít persze a felelősség alól, de sok mindent megmagyaráz. A Magyar Nemzeti Párt vezetősége és a Prágai Magyar Hírlap szerkesztősége, illetve szerkesztői nem voltak ugyanazok.

A Prágai Magyar Hírlapnak is több olyan szerkesztője volt, hogy távol állt tőle a nacionalizmus, volt köztük több haladó szellemű újságíró, aki nem értett egyet a Magyar Nemzeti Párt reakciós politikájával. Volt, aki kockáztatott, volt, aki megbújt, de adott pillanatban itt-ott megnyilvánult, és ezt-azt becsempészett a lapba.

Azt is el kell ismerni, hogy vasárnaponként egy jó színvonalas irodalmi melléklet került a csehszlovákiai magyar olvasó kezébe, mint a Prágai Magyar Hírlap melléklete. Természetesen ez nem a lapot dicséri, ezek többnyire egyéni akciók, teljesítmények, igyekezetek eredményei voltak. Több humanista, haladó beállítottságú újságíró is volt a szerkesztőségben. Egy ideig ott működött Győry Dezső, Vozári Dezső, Neubauer Pál és mások, ott dolgozott Darvas János is, aki sok cseh és szlovák szerző művét lefordította és közölte, sőt, nem egy orosz és szovjet szerző művét is lefordította és publikálta a Prágai Magyar Hírlapban. Nemcsak ennyi volt a PMH pozitívuma, természetesen felhozhatnánk még más dolgokat is javára, de a kontójára is. Ez azonban a lap lényegén, meghatározott és végigvitt politikai irányvonalán nem változtat.

Megemlíthetnénk még a Híradó című napilapot, a keresztényszocialista párt lapját, de ez jelentőségében meg sém közelíti a már említett polgári lapokat.

A harmincas években Szlovákia fővárosának lokális jellegű bulvár lapja is volt: Herceg Gábor Esti Újságja. Tele zengzetes címekkel a rikkancsok számára, szenzációkkal, hosszú, véget nem érő folytatásokkal, mint a Szabó család, egy ponyvaregény „Ferenc Jóska két szerelme“ címmel. A „szemtanú“ Kalász „Franco fogságába esve“ a francia Riviera napsütötte homokjáról küldözgette „eredeti“ riportjait a spanyol polgárháborúról, a fogolytáborokról, börtönökről és k’ín- zókamrákról, izgalomban tartva a főváros olvasóit.

Ki hinné, hogy Kelet-Szlovákiában volt egy olyan magyar nyelvű újság is, melynek kimeríthetetlen anyagi forrása á' zsarolás volt, a meg nem jelentetett kompromittáló cikkek ára. A lap címét és a „főszerkesztő“ nevét elhallgatom, de megemlítettem még ezt a két lapot emlékeztetőül, hogy a csehszlovákiai magyar újságnak ilyen különös követésre nem méltó színfoltjai is voltak.

Befejezésül szeretném leszögezni, hogy a polgári lapok nem egy szerkesztője, munkatársa kereste és meg is találta az utat hozzánk. Egyesek számára ez az út nehéz és göröngyös volt, hiszen esetleg ellenfelekből lettek szövetségesek. Mások számára könnyebb, egyenes volt ez az út, s hogy ma bizalmat, megbecsülést élveznek, ez szocialista társadalmi rendünk erejét bizonyítja.