Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)

1973-12-16 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó

Fiatalokról Flataloknali 1973 XII. 16 TUDJA. MIT AKAR ÉVZÁRÓN ' Nem minden ember mondhat­ja el magáról, hogy életében minden úgy sikerült, ahogy el­képzelte. Ján Gombos hadnagy élete azonban eddig még min­dig úgy alakult, ahogy ő akar­ta. Már amikor a Trnovec nad Váhom-i (tornóci) alapiskolába járt — vagy talán már jóval előtte is —, eltökélt szándéka volt, hogy hivatásos katona lesz. Múltak az évek, Ján Gombos szorgalmasan tanult, és kitartó­an sportolt. Nemegyszer képvi­selte iskolájukat a járási, sőt a kerületi sportversenyeken is. A vetélkedők során gyakran ta­lálkozott katonaiskolai növen­dékeivel. — Ilyenkor mindig szóba ke­rült, hogyan élek, miért válasz­tottam életpályául a katonasá­got — kezdi el a beszélgetést. — Amikor az alapiskolában a pályaválasztás előtt álltam, nyu­godt lelkiismerettel és meggyő­ződéssel írtam a kérdőívbe a bratislavai Ján Zizka Katonais­kola nevét. Felvettek ... Három évet töltött itt el, de nem akármilyet. Részt vett az ifjúsági szövetség munkájában. Az alapszervezet vezetőségében a sportfelelős tisztségét látta el. Tanulás után maga is spor­tolt. Magasugrásban 185, távol­ugrásban 670 cm volt az egyéni csúcsa. Egy alkalommal beke­rült az országos ifjúsági váloga­tott keretbe is. — Csak szép emlékek, gazdag élmények fűznek az egykori is­kolához. Azonkívül, hogy meg­tanították, mi a katonai fegyö lem, hogyan kell a fegyverrel bánni stb., nyáron a szünidő alatt a motoros sport kedvelői végigjárták az SZNF emlékhe­lyeit, a vízi sportolók a Vágón eveztek, a hegymászók pedig a Magas-Tátra szépségeivel ismer­kedtek meg — mondja. — Per­sze mi, a könnyűatlétika képvi­selői is rájöttünk, hogyan hasz­nálhatjuk ki a lehető legjobban a szünidőt. A három év hamar eltelt. Bú­csúzni kellett az iskolától. Ján Gombos azonban csak Szlo­vákia fővárosától búcsúzótt. A híradós tiszti iskolában folytat­ta tanulmányait. Az ifjúsági szervezet vezetői, előző helyi A bratislavai Gép- és Metal­lurgiai Gyár első részlegén mű­ködő SZISZ-alapszervezet is megtartotta évzáró taggyűlését. ..A CSKP XIV. kongresszu­sán hozott határozatok megva­lósításában fiataljaink többsége aktívan részt vesz. Az elmúlt évben igyekeztünk a kitűzött irányelvek alapján dolgozni. Most már leszögezhetjük, hogy tübbé-kevésbé sikeresen. Ez fő­leg a növekvő munkaaktivitás­ban, tervteljesítésben és a fia­talok politikai állásfoglalásában mutatkozik meg. A SZISZ I. kongresszusán kitűzött feladato­kat is eredményesen teljesítet­tük — mondta Mičák Jaroslav, az alapszervezet elnöke meg­nyitó beszédében. — A vezetés és a szervezés terén voltak hiányosságaink, amelyek főként a tagok pasz- szivitásából és tájékozatlansá­gából eredtek. De ezt már si­került kiküszöbölnünk az össz üzemi bizottság segítségével — folytatta az «elnök. Feladatunk, hogy ne csak élvezzük a szocia­lista társadalom előnyeit, ha­nem aktívan kapcsolódjunk be hazánk építésébe is. Nem elé­gedhetünk meg átlagos eredmé­nyekkel, mindig újabb, igénye­sebb, de mindamellett reális fel­adatok megoldására kell töre­kednünk. Ezt a célt szolgálja a „Tégy túl önmagadon“ akció, melybe legsikeresebben az if­júsági brigádok kapcsolódnak be. Legjobb eredményt a Dőlt­nek és a Both elvtárs vezette Leqjobb barát a könyv A Losonci Járási Népkönyvtárt szívesen és szorgalmasan láto­gatják a fiatal olvasók is. (Tóthpál Gyula felvétele) Munkával szereztek tapasztalatot A SZISZ baőkai (bacskai) alapszervezete tagságát szorgos, fe­lelősségérzeti el rendelkező és összetartó fiatalok alkotják, akik már két éve aktív tevékenységet fejtenek ki. Hogy a szervezetről többet tudjak meg, Bucsay Magdolnának, a SZISZ-szervezet el­nökének tettem fel néhány kérdést. C 1973-ban milyen jelentős eredményeket értetek el? — Alapszervezetünknek jelenleg 30 tagja van, s ez a helyi vi­szonyokul tekintve a község fiatalságának több mint 80 százalé­kát jelenti. Megalakulásunk óta megnyertük fiataljaink bizalmát, megértését a SZISZ-munka iránt. Nagy figyelmet fordítunk a tag­ság eszmei-politikai nevelésére. Az alapfokú politikai iskolázás témáit a tagság 90 százalékos részvételével átvettük. Célunk a* volt, hogy a fiatalok megismerjék a XIV. pártkongresszus határo­zatait, hogy megértsék a társadalom fejlődésének törvényszerű­ségeit, a materialista világnézet alapelveit. A politikai oktatásban nyújtott segítségért köszönettel tartozunk Bucsay László elv­társnak, alapszervezetünk propagandistájának. A Kráľovský Chl­mec-i (Királyhelmeci) Városi Nemzeti Bizottság mellett szerve­zett középfokú politikai oktatáson tavaly ketten vettünk részt: Szőke Gusztáv és én. Az ez évi iskolázást szervezetünk három tagja: Tóth Valéria, Bodzás Anna és Kiss Angéla fotMa látogatni. Szervezetünk színvonalas te­vékenységének egyik feltétele a klubhelyiség, amelyben ösz- szejöveteleinket, rendezvénye­inket tartjuk. A klubhelyiséget a helyi pártbizottság, a hnb és az efsz támogatásával kaptuk meg és rendeztük be. A klub­élet — bár Bácskán újdonság­nak számít — örvendetesen fellendült az elmúlt évben. Ele­inte ugyan nem rendelkeztünk e téren tapasztalatokkal, a klub azonban sohasem kongott az ürességtől. Fiataljaink szívesen látogatták akkor is, ha nem tervezett akcióról volt sző. Ter­vezett akcióink közül kiemel­hetem a jól sikerült zenés tea­délutánokat, két irodalmi estet, két kvízdélutánt és egy sport- vetélkedőt. 1973-ns tevékenységünk kiemelkedő részét alkották a VlT-elő- készületek. 240 brigádórát dolgoztunk le a VIT tiszteletére és 500 koronával járultunk hozzá a VIT-alaphoz. A VIT történetéből pedig vetélkedőt rendeztünk. Szervezetünk jelentős mértékben hoz. zájárult községünk kulturális fejlődéséhez is. Petőfi Sándor szü* letésének 150. évfordulója alkalmából irodalmi estet rendeztünk, az efsz évzáró taggyűlésén kultúrműsorral szórakoztattuk a la­kosságot, egész estét betöltő esztrádműsort állítottunk össze stb. Havonta egyszer a hangosanbeszélőn keresztül tájékoztatjuk köz­ségünk lakóit szervezetünk munkájáról, az aktuális politikai és kulturális eseményekről. Faliújságunk is mindig a legújabb ese­mények tükre. # Hogyan gondoskodik a SZISZ-szervezet a község pionírjairól. — Annak ellenére, hogy a helyi alapiskolának önálló pionír­csapata nincs, az iskolában két pionírraj működik a bélyi AKI pionírcsapatának részeként. Alapszervezetünk a múltban is, de főleg azóta a tagsági gyűlés óta, melyen a pionírszervezetnek nyújtott segítség lehetőségeit és módjait vitattuk meg, aktív részt vállal a helyi iskola pionírjainak munkájában, nevelésében. Se­gítséget nyújtottunk a gyermeknapi sportvetélkedő megrendezé­sében, vállaltuk a pionírok sportérdekkörének vezetését. A na­pokban kezdi meg munkáját az a csoport, amely délutánonként diafilmvetítéssel egybekötött mesedélutánokat rendez a klubban a gyerekek számára. ® Milyen terveitek vannak a jövő évre: — Terveink közül csak néhányat említek: a politikai oktatás keretében Lenin-kört alakítunk; az SZNF 30. évfordulója tisztele­tére kirándulásokat szervezünk a hősi harcok színtereire; meg­alakítjuk szervezetünk tánccsoportját; irodalmi esteket rende­zünk, önkéntes brigádmunkákkal részt vállalunk a Nemzeti Front választási programjának teljesítéséből; bekapcsolódunk a fallt1 szépítési akcióba, vállaltuk a községi park ápolását, rendben tai' tását; a nyári mezőgazdasági munkák idején segítséget nyújtunk az efsz-nek. Az évzáró taggyűlésen újabb hat fiatalt vettünk M az alapszervezetbe. Terveink megvalósításába természetesen ne kik is aktívan be kell kapcsolódniuk. DIÓSZEGI LAJOS téren nem a mennyiségre, ha­nem a minőségre fordítjuk a legnagyobb gondot... Aki katona volt és az ifjú sági szervezetben is tevékeny kedett, bizonyíthatja, hogy a rajok, a szakaszok és a száza­dok közötti szocialista munka­verseny megszervezése nem gyerekjáték. A harci és a poli­tikai feladatokon kívül a fe­gyelem s nem utolsósorban a különböző társadalmi munkák megszervezése is előtérbe ke­rül. Természetesen mindezt igazságosan naponta, hetente értékelni kell. Igaz, ebben a munkájában Gombos elvtársnak — akit közvetlenül a CSKP XIV. kongresszusa után felvet­tek a pártba — segítőtársai is vannak. Az egységet évek óta a leg­jobbak között emlegetik. Segí­tettek a gyennekközlekedési játszótér építésénél, a város csinosításánál, s 30 katona töl­ti be a pionírvezetői tisztséget. A Komenský utcai alapiskola diákjai a honvédelmi játékok versenyében a járás legjobbjai közé tartoznak. Jó megértésben együttműködnek fis segítik egy­mást a süteménygyár fiataljai­val. Mindezt ez a 23 éves atléta- termetű hadnagy, SZISZ-funk- cionárius, párttag, ízig-vérig katona, a SZISZ járási bizott­ságának tagja, férj, édesapa egy személyben — koordinálja, szer­vezi, nemegyszer akkor is a papírok fölé hajolva dolgozik irodájában, amikor mások már az igazak álmát alusszák. — A feleségem megértő —- mondja. — Ezért is beszélhetek terveimről. Jövőre szeretnék to­vább tanulni a bratislavai Kle­ment Gottwald Katonai Politi­kai Akadémián. Addig még utó­dot kell keresnem. Bárki veszi is át tőle a sta­fétabotot, a laktanyában a for­radalmi hagyományok emlék­szobáján kívül egy jó, összefor­rott kollektívát talál. S mint­hogy életében eddig még min­den sikerült, minden bizony­nyal egy év múlva a politikai főiskola valamelyik tantermé­ben találkozunk majd vele. NÉMETH JÁNOS brigád ért- el. Szervezetünk büszke az említett két brigád­ra. Mindkettő versenyez a „szo­cialista munkabrigád“ cím el­nyeréséért. — A SZISZ legfontosabb fel­adatai közé tartozik az ifjú nemzedék nevelése. Mivel a fia­talok veszik majd át társadal­munk vezetését, ezért szüksé­ges, hogy pártunk részére poli­tikailag fejlett egyéneket nevel­jünk. Szervezetünk ennek érde­kében politikai iskolázásokat rendez, melyen minden tag részt vesz. Hét tagunk már párttagjelölt, 20 SZISZ-tagot pedig most készítünk elő a tag­jelölésre. — A sport és művelődés te­rén is eredményes munkát vé­geztünk. Reméljük, hogy ezen a téren az ifjúsági klub átadása után még nagyobb lehetősége­ink nyílnak. A következő év­ben, az ideihez hasonlóan, még sikeresebben akarunk dolgoz­ni“ — fejezte be Mičák elvtárs beszédét. A beszámoló után a SZISZ- tagok megvitatták a jövő évi tervfeladatokat. Hozzászólásaik­ban beszéltek a problémáikról, hasznos javaslatokat tettek az alapszervezet munkájának to­vábbi fellendítésére. —cky Az évzáró gyűlés résztvevői. IFelvétel: Homola J.) tevékenysége alapján, az ide­ológiai neveléssel bízták meg. Nem volt könnyű feladata. A tanulásban, a személyes példa- mutatásban az élen kellett jár­nia. Csak úgy nevelhette, for­málhatta társainak politikai és egyéni profilját. Megszervezte például az 1 + 1 akciót, ami annyit jelent, hogy egy jó elő­menetelő növendék segít egy gyengébbnek. Egyszóval megta- núlt emberekkel, főleg fiata­lokkal dolgozni. — Még nem öltöttem magam­ra a tiszti egyenruhát, amikor az egyik nap feljebbvalóim az­zal álltak elő, tudják, hogy jó híradós tiszt lennék, ennek el­lenére nem akarnék-e a hadse­regben politikai munkát végez­ni — emlékezett vissza. Vállal­tam, elvégeztem a tanfolyamot s most második éve egységünk­ben az ifjúsági szövetség szer­vezetének a munkáját irányí­tom. A híradósokhoz nem maradt hűtlen, készségesen segít mint SZISZ funkcionárius, s úgy is mint szakember. S még vala­mit, részt vett a berlini Világif­júsági Találkozón, s élményei­ről még ma is van mit elbeszél­nie a pár héttel ezelőtt bevo­nult újoncoknak. — Bizony nem könnyű a dol­gunk. Az ország különböző he­lyeiről idekerült fiatalokat elő­ször meg kell ismernünk, és csak azután jöhet a SZISZ-be való felvétel — mondia. — E

Next

/
Thumbnails
Contents