Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)

1973-12-16 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó

EECQQUjOD - TRR5IDM0N 1973. XII. 16. VEZETŐ BEOSZTÁSBAN BIZONYÍTOTT K özeledik a karácsony — hogy a megszokott sablonnal éljek; a szeretet a békesség, a család ünnepe. Az ám! De mindaz, ami ezt a gyertya- gyújtás estéjére időzített családi bol­dogságot és általános örvendezést meg­előzi — nehezen nevezhető békesség­nek. A gyerekek még csak hagyján, ők a boldog várakozás légkörében álmodoznak az ajándékok tömkelegé­ről. A szülőknek már annál nehezebb a dolguk. Minél nagyobbak a gyerekek, annál nagyobb a gond­juk, mivel ajádékozzák meg őket. A kétéveseknek a filléres gumiállat, a labda, vagy az olcsó műanyag autócs- ka is megfelel, de a hatéves kislánynak már járni és beszélni tudó hajasbaba kell, esetleg babakocsival együtt, az pedig már szép kis összeg, s akkor hol van még az élettárs, a nagymama, a sógornő, az unokatestvér s más közeli és távoli rokonok hada? Vagy vegyünk egy másik családot, ahol „felnőtt“ gye­rek van a háznál, aki az érettségijére B 4-es magnót kap.ott, a névnapjára drága karórát, annak nem lehet egy tu­cat zsebkendőt ajándékozni. Vagy ott van a serdülő lány. Van már mindene, a műszőrme bundától kezdve a piros lakkcsizmáig. Van magnója, lemezját­szója és arany karkötőórája, három pár fülbevalója, és néhány tucat aranylánc­ra akasztható szívecskéje, érmecskéje. őneki mit vegyenek? Bevallom, erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Pedig nem is olyan légből kapott gondok ezek. Sok szülőt hallot­tam már eképpen panaszkodni. S még azt is hozzátenném, cseppet sem sajná­lom az ilyen szülőket, úgy kell nekik, csak lörjék a fejüket, megérdemlik, hogy a drága gyermek elégedetlen arc­cal álljon az annyi szeretettel és izga­lommal díszített karácsonyfa alatt, mert „csak“ biciklit kapott. Mert ezeket a gyerekeket maguk a szülők „nevelték“ tévesen. Ezeknek a gyerekeknek életé­ben a gumiállatkák után talán rögtön a járóbaba és a villanyvonat követke­zett. Innen pedig már csak egy ugrás a magnetofon és az aranyékszer. Ne felejtsük el, hogyha azt mondjuk, hogy a karácsony a szeretet és az aján­dékozás ünnepe, nem azt jelenti, hogy a túlságosan drága ajándékok átadásáé. Mert amelyik családban már csak az ilyen összegekért vásárolt luxuscikkel tudnak örömet okozni és szeretetet éb­reszteni, ott már nagy baj van. Megfi­gyeltem valamit: hogy éppen ezek a magnót és aranyórát ajándékozó szülők azok, akik tíz évig hordják magukon ugyanazt a divatjamúlt és régen kihí­zott öltönyt vagy kabátot, a régimódi cipőt. És az a szomorú, hogy mégis sokkal kevesebb szeretetet és megértést kapnak gyermekeiktől, mint azok, akik nem akarják ilyen drága pénzért meg­vásárolni a gyermeki ragaszkodást. Eszembe jut egy szélsőséges példa, szerencsére nálunk már nem kell, hogy követőkre találjon, de a spártai fegyelme elgondolkoztató. Egy öreg bácsi mesélte egyszer, akinek vagy egy tucat testvére volt, hogy karácsonyon­ként a szegényes kis karácsonyfa alatt megjelent egy fából faragott baba — mindig ugyanaz. Mind a tízegynéhány gyerek boldogan vetette rá magát, dé­delgették, ruhácskákat varrtak neki maradék rongyokból, egy hétig, kettőig fényesebbé, örömtelibbé tette napjaikat, aztán egy szép napon a baba titokza­tos módon eltűnt — hogy jövő kará­csonykor újra ott lehessen a karácsony­fa alatt. És újra örömet hozzon a ház­ba. Mint mondottam, ez az ellenkező vég­let. De nem lehetne találni a kettő kö­zött valami ésszerű középutat? Ne be­csüljük túl az ajándékozást, mert két­élű fegyver lehet a nem szakavatott kézben. Szülőnek és gyermeknek egy­aránt meg kell értenie, hogy nem az ajándéktárgy árcédulája a lényeges, hanem valami más, valami mélyből fa­kadó öröm: az adás és az elfogadás öröme. Boldog lehet az a szülő, akit a gyer­meke meg tud ajándékozni. Akár félre­tett fillérekből vásárolt zoknival, illat­szerrel, akár egy saját kezűleg rajzolt képecskével. Ez a szülő jó bizonyítvá­nya. Amelyik gyermek megtanul aján­dékozni, heteken, esetleg hónapokon át gyűjtögetni, az már nemcsak az adás örömét, s az adott és kapott ajándékok értékét ismeri, hanem a pénz értékét is, ennek pedig nagy hasznát veszi később. Sokkal szegényebb az érzésvi­lága annak a gyermeknek, aki csak várja az ajándékot. Ismerek olyan szü­lőt is, akinek intelligenciájából nem fu­totta annyira, hogy őszintén tudjon örülni a filléres apróságnak, amelyet kislánya átadott neki. „Inkább magad­nak vettél volna valami édességet,“ je­gyezte meg, nem is tudatosítva, mi­lyen durva kézzel nyúlt a gyermeki lélek legszemérmesebb és legérzéke­nyebb pontjához, a szeretet megfogal­mazásához és kinyilvánításához. Nem fogok csodálkozni rajta, ha ez a szü­lő később majd ezres összegekért pró­bálja visszavásárolni az eltékozolt sze­retetet és érzékenységet. M1KOLA ANIKÚ AZ AJÁNDÉKOZÁS ÖRÖME KÜLÖNLEGES, ÍZLETES EGY FŐZŐTANFOLYAMRÓL A sűrű sötétségbe burkolódzott Tany község utcáin asszonyok igyekeznek a vendéglő felé. Annak egyik helyiségében tartották az előadásokat a főzőtanfolyam résztvevői számára. Kint tipikus késő őszi idő volt, az eső is esett, bent kel­lemes meleg fogadta az érkezőket. Kartai László, a tanfolyam egyetlen férfi részt­vevője figyelmességének volt ez köszön­hető, ő fűtött be minden alkalommal. Ö egyébként a vendéglátóipari üzem dol­gozója. Mint elmondotta, a tervek sze­rint bővítik az üzemet, konyhát is nyit­nak, s akkor majd hasznát veszi a tan­folyamon tanultaknak. * # # A nőszövetség helyi szervezete tagjai­nak a kezdeményezésére rendeztek főző­tanfolyamot. A Járási Népművelési Ott­hon gondoskodik tanfolyamvezetőről, — hivatásos szakácsról. Sőt, szükség ese­tén — az előadások megtartásához szük­séges felszerelést — edényeket, villany­sütőt és egyebeket — is kölcsönöznek. Tóth István elvtárs, a gasztronómia egyik legjobb ismerője vállalta a tanyi asszonyok tanítását. Mire tanította őket? Főzni? Nem kimondottan főzni. Hiszen többnyire olyan nők járnak a tanfolyam­ra. akik tíz-tizenöt, sőt még ennél is több év óta háztartást vezetnek. Ezért helye­sebb, ha úgy írjuk, hogy különleges, de ugyanakkor egyszerűen elkészíthető, az ésszerű táplálkozás alapelveinek meg­felelő ételek, — mint pl.: sajtos tekercs, töltött kalarábé, töltött paradicsom, spa­nyolmadár, parasztleves, kenyérleves, diétás kelt gombóc, bolgársaláta, össze­sen vagy hetvenféle étel — elkészítési módjával ismertette meg őket. — A bolgársaláta nevével most talál­koztam először — mondja Keszegh Jolán néni. — Amíg nem ettem belőle, el sem hittem, hogy olyan jó lehet, ahogy azt Tóth elvtárs mondta. Azóta többször is csináltam otthon. — S a családtagoknak is nagyon ízlett — teszi hozzá. S ne­künk is lediktálja, hogy mi kell hozzá: 15 dkg főtt sertéshús, 6 dkg bolgár pap­rika (olajos), 5 dkg paradicsompüré, 10 dkg hagyma, 15 dkg lecsó, fél deci vö­rösbor, 2 dkg- só, 1 dkg cukor, 5—6 szem szagosbors, fél deci olaj, 3—4 gerezd fokhagyma, fél deci ecet. — Ma megtanuljuk, hogyan készül a töltött zeller, vadas hús és a Stefánia- siilt — kezdi meg az előadást Tóth Ist­ván. Az asztalra rakja a hozzávalókat. Három fehér köpenyes, fehér kendős asszony segítségével hozzálát a főzéshez. A többiek papírt, ceruzát vesznek elő, s a legszükségesebb tudnivalókat fel­jegyzik. Legelőször a töltött zeller készül el. Meglestük, hogyan csinálták. Az ököl­nagyságú zellergumókat meghámozták, ecetes vízben megfőzték. Minden gumó­ba üreget vájtak, és az üreget megtöl­tötték majonézes salátával. Maradék sa­látával és sonkás szalámival körítették. Az egvmás mellé ültetett zellergumók tetejét vajas krémmel díszítették fel. Meg is kóstoltuk, nagvon finom volt. A többi étel még nem főtt meg, amikor elbúcsúz­tunk, de semmi kétség nem fér hozzá, hogy azok is sikerültek. Az utolsó előadás díszvacsorával ért véget. Erről Sárik Erzsébet, a tanfolyam legfiatalabb részvevője többek között a következőket írta: „A díszvacsorán körül­belül 60 személy vett részt. Többek kö­zött kaszinótojást, orosztojást, sonkát aszpikban, fánkot, töltött almát tálaltak fel.“ Tanyon bizonyára sok ünnepi asztalra kerül olyan étel, amelynek a receptjével ezen a tanfolyamon ismerkedtek meg a résztvevők. KOVÁCS ELVIRA Košicén a Terasán lakótelepen épült az Erika nevű vendéglátóipari üzem. Nem éppen feltűnő helyen, mégis sokan keresik fel. Az üzem éttermére és kávéházára a tisztaság, az itt dolgozó személyzet munkájára pedig a gyors kiszolgálás a jellemző. Egy alkalommal mi is itt ebédel­tünk. Ebédünket fiatal, csinos lány szolgálta fel. Mikor fizetésre került a sor, egy fiatalember jelent meg. Ez megszokott dolog. Főpincéri minőség­ben a legtöbb helyen férfiak dolgoz­nak. Éppen itt lenne másként... ? Azután kiderült, hogy itt nem min­den főpincér férfi, sőt az üzem veze­tője is nő: Vyrostková Agneša. Mint később megtudtam, két éve az „Eri­ka“ vezetője. A vendéglátóiparban már 18 éve dolgozik. Egyéb foglalkozást el sem tudná képzelni — mondotta. Már gye­rekkorában szeretett a tűzhely körül forgolódni, szívesen segített édesany­jának az asztal terítésében... Mikor pályaválasztásra került sor, úgy ha­tározott, hogy pincér lesz. — Miután elsajátítottam a szakmát, felszolgálóként dolgoztam. De rö­videsen előléptettek. Bevallom, na­gyon féltem. — Azt hittem, nem tu­dom majd elvégezni a rám bízott munkát. De mégis megbirkózott a felada­tokkal. A munkahelyen is, otthon is. Mert ekkor már férjnél volt. A vendéglátóipari üzem kávéházát este hét órakor nyitják ki. Ez annyit jelent, hogy az ő munkaideje sem telik le délután négy órakor. — Legtöbbször éjfél után érek ha­za — mondja. — Mondják is a fiaim: „Anyu, veled sohasem lehet beszél­ni.“ Reggel sincs idő a beszélge­tésre, ők iskolába sietnek, mi pedig a férjemmel munkába. Este, ami­kor hazajövök, ők már alszanak. De ez már így van, a vezető beosztásban levő emberekre az is jellemző, hopv kevés idejük van a magánéletre. Csak a nyári szabadság idején van együtt a család. Közeledik karácsony, a szilvesz­ter. A vendéglátóipar alkalmazottai­nak ilyenkor sok a dolguk. Ök sem kivételek. Ezekben a napokban ő a legjobb ételekhez szükséges nyers­anyagok beszerzésén fáradozik. Ün­nepekkor pedig arra kell ügyelnie, hogy a pincérek a szokottnál is ked­vesebbek legyenek a vendégekhez, hogy jövőre is ide jöjjenek szóra­kozni. Az idei karácsonyi, illetve szil­veszteri rendezvényeik iránt nagy az érdeklődés. — Főleg azért, mert nálunk nem olyan borsosak az árak, — mondja a főnöknő. Mi azonban tudjuk, hogy nemcsak ezért. — a kellemes környezet, a gyors és udvarias kiszolgálás és nem utolsósorban az ízletes ételek is vonz zák a vendégeket. Beszélgetésünket az asztalon levő telefon berregése zavarja meg. Azt hiszem, nem leszek indiszkrét, ha megmondom, hogy telefonon közel 50 személy számára rendeltek vacso­rát. Mikor befejezte a beszélgetést, felém fordult, s azt mondta: —; Mikor két évvel ezelőtt idejöt­tem vezetőnek, „Erika“ az ismeretlen vendéglátóipari üzemek közé tarto­zott. Ma már nincs szükségünk rek­lámra. Promóciókat, szalagavatókat, esküvőket, egyéb ünnepségeket tarta­nak nálunk. Vyrostková Agneša munkája nem kevés és nem is könnyű, de ennek ellenére szép sikereket ér el. S az Erika vendéglátóipari üzem éppoly lá­togatottságnak örvend, mind azok az üzemek, amelyeknek férfi áll az élén. Hogy jól dolgozik, az is bizonyítja, hogy ebben az évben megkapta a „Ke­reskedelem példás dolgozója“ kitünte­tést. MILICKY JOLÁN Ez a kép még a kitüntetés átvételekor készült.

Next

/
Thumbnails
Contents