Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)

1973-12-15 / 298. szám, szombat

HETVENÖT ÉVES FIATAL

PORTRÉ JÁN SMREKRÖL

Az arcán nyomot hagyott a múló idő. Szeme azonban fiatalosan csillog: szellemi frisseségről váll.

Törzskávéházában, a Luxorban ülök vele szemben, s vá rom, amíg elhessegeti az ismerősök bókjait és udvarias szólamait. Amikor a pincér felszolgálta a teát, filmesek matat nak körülöttünk. — Most beszélgetünk, kérem, várjanak türelemmel — néz rájuk szigorú tekintettel. Aztán felém fordul: — Szeretném, ha szó szerint jegyezné, amit mondok. Tessék, kérdezzen.

A költészetéről mondom el észrevételeimet. Szerintem

azokhoz a költőkhöz tartozik, akik valamiképpen Villont tartják szellemi ősatyjuknak. A szerelemről, szerétéiről és más érzésekről írtak és írnak verseket, persze foglalkoznak a világ bajával is, csakhogy nem komor ^ hangvételben, hanem pajkos 'mosollyal szólnak róla. Az egyik legnemesebb emberi tulajdonsággal a felelősségérzettel átszőtt optimizmus csendül ki verseikből.

Tűnődő tekintet, s aztán megfontolt szavak:

— Van abban valami, hogy Villonhoz hasonlít bennünket, persze a túlzás sem hiányzik, hiszen az ő zsenije olyan magaslatokat ostromolt, ahová kevés költő ér el. Soha nem legyintettem, ha megpróbáltatást, szenvedést láttam, hiszen jómagamnak is jutott osztályrészül, de szerintem a költészetet az emberi érzések táplálják, s a legnemesebb érzése két a szerelem fakasztja. Ezzel tulajdonképpen választ adtam, hogy miért írtam annyi verset a szerelemről, s más örömökről.

— Ezek után még kíváncsiab- ban várom a válaszát arra a kérdésemre, hogy milyen is a költészet, s egyáltalán a művészet társadalmi szerepe.

— A költészet, s egyáltalán a művészet az ember számára olyan, mint a levegő. Lehetetlen nélküle élni. Ha létezne olyan nemzet, melynek nem lennének költői, akkor minden bizonnyal szerencsétlennek érezné magát. Minden embernek van bizonyos művészi hajlama, de a sok hivatott közül kevésnek adatik meg, hogy kiválasztott legyen ... Akit a természet nem ajándékozott meg költői vénával — ezek az olvasók, az úgynevezett fogyasztók — örömüket lelik mások tehetségében. Jómagam például nem értek a szőlészet fortélyaihoz, s mégis élvezem a gazda tehetségének gyümölcsét, a bort.

— Arra, hogy a költő, s a költészet mire képes, hadd mondjak el egy apró példát. Annak idején egy barátom csinos nőnek udvarolt. Sehogy sem sikerült meghódítani a hölgyet. Ekkor talán végső kétségbeesésében megtanulta a „Költő és a nő“ című versemet, s ezt súgta az illető fülébe. S a hölgy engedékenyebb lett, később feleségül ment barátomhoz. Itt a költő afféle Cyrano-szerepet alakított. Kissé általánosítva: sokan érzik azt, amit a költő versében kifejez, de ha nem lenne költészet, sokan nem tudnának fennséges gondolatokról, érzésekről.

Magasabb szintű politikai nevelés

Az SZLKP Trebišovi Járási Bizottsága az idén is igen nagy figyelmet fordít a politikai nevelés színvonalának növelésére. A politikai oktatásra való jó felkészülésre utal az a tény, hogy ebben a járásban szervezetten, a nemrég létesített „Politikai nevelés háza“ segítségével, 233 képzett előadó bekapcsolásával az eddiginél magasabb szinten folyik a politikai oktatás.

244 alapfokú körben több mint négyezer kommunista és csaknem 1250 pártonkívüli, a 42 középfokú körben 607 kommunista és 80 pártonkívüli vesz részt a politikai oktatásban. A magasabb fokú oktatásban 436 párttag és 17 pártonkívüli van.

(ik)

— Napjainkban valahogy tompábbak az érzések, mások az emberi kapcsolatok.

1— Sokat gondolkoztam erről, legutóbb, amikor a Cidet fordítottam. Évszázadok múltán valahogy kihűltek az érzéseink, hiszen hol van ma az a forróság, amely átsütött Rodrigo és Chiméne kapcsolatában? Ilyen szempontból már a Rómeó és Júlia sem olyan grandiózus mű. Persze, ma más korban élünk, sokkal racioná- lisabbak vagyunk. Más érzéseink, gondjaink is vannak, de a szerelem s a szeretet változatlanul a dobogó legfelsőbb fokán áll. Ahogy azt SládkoviC szépen Megfogalmazta: a szerelem olyan gyémánt, amely az évszázadok rögei közt sem kopik meg. Bizonyításul Salamon király Énekek énekét, s Petőfi verseit idézem. Persze olyan heroikus érzése nincs senkinek, amilyen Petőfinek volt például a „Szabadság, szerelemében, de azért nemes gondolataink, tetteink lehetnek. Aki biztos alapokon áll anyagilag, nemigen törődik az érzelmekkel, s akinek különböző vágyai minden gond nélkül teljesülnek, nem tudja, mi a szerelem s a szeretet.

— A mai költészet tehát érzelmekben szegény?

— Ezt ilyen leegyszerűsítve nem lehet kijelenteni. Egyébként is rendkívül összekuszált, sokszínű képet fest a mai költészet. Talán azt kifogásolom, hogy a mai fiatal költők mindenáron új formákat akarnak meghonosítani, s „bonyolultak“, gyakran érthetetlenek szeretnének lenni. Nem becsülöm le a forma jelentőségét, ám mégis azt mondom, hogy vissza kell térni az érzések világába, ha a természet megáldott ilyennel. Akinek nincs érzelmi világa, leteheti a lantot, mert olyan, mint a színvak, aki festeni szeretne. Goethe ezt a gondolatot a Dichtung und Wahrheit című művében fejtette ki. Ám hivatkozhatom Petőfire is. Mennyi szín, tartalmi gazdagság, érzelem található verseiben, habár híján van a metaforának! Nem csoda, hogy Petőfi egyre népszerűbb, s nem túlzás, ha azt mondom modernebb. Anatole France ugyanezt a gondolatot fogalmazta meg: „az egyszerű stílus olyan, mint a fehér szín, összetett, tehát bonyolult ugyan, de ez nem észlelhető rajta.“ A ma és a jövő költészetének is csupán az a vezérlő elve lehet, hogy minden bonyolult dologról is egyszerűen — nem leegyszerűsítve —, s ugyanakkor egyénien kell írni.

— Orosz, francia és lengyel fordításai mellett Ön a magyar líra ihletett tolmácsolója is.

— Sokat írtam és nyilatkoztam már arról, hogy milyen bensőséges kapcsolat fűz a magyar irodalomhoz, különösen Petőfihez, Adyhoz és József Attilához. Alig múlik el nap anélkül, hogy a Petőfi-kötetemet ne lapoznám föl. Felemelő érzés, heroikus küzdelem a líra e hatalmasságait közel hozni a szlovák olvasóhoz. Gyönyörű és keserves harc árán sikerült szlovákra fordítanom, például József Attila „Aki dudás akar lenni“ kezdetű híres négy sorát, az „Ódá“-ról pedig akár hosszú tanulmányt is írhatnék. Nincs szebb érzés számomra, mint amikor szlovákul olvasok el egy-egy fordítást, s magyar hallgatóim megértik, melyik versről van szó.

— A tervezettnél hosszabbra nyúlt beszélgetésünk, a filmesek sűrűn pislogattak felém, ezért már csupán arról érdek lődtem, hogy mivel foglalkozik mostanában.

— Verseket már nem írok, nem azért, mert gondolataim, érzelmeim elapadtak. Amit versben ki akartam fejezni, úgy vélem megírtam, ismételni pedig nem szeretném önmagamat. Őszinte leszek: a verselés már valahogy nem illik a koromhoz, lévén a költészet elsősorban a fiatalok műfaja. Tehetségemet más műfajokban igyekszem kamatoztatni. A fordítások mellett emlékirataimon dolgozom. Az első kötet tavaly jelent meg „Szerelmem, a költészet“ címmel. Ürülök a kedvező fogadtatásnak. Jelenleg a második köteten dolgozom, s utána szeretnék nekilátni a harmadik és a negyedik folytatásnak. Az én koromban persze, nem könnyű dolog terveket kovácsolni, s ennél is nehezebb ezeket megvalósítani, de egyelőre jó az egészségem.

Kikeresi az újság számára legmegfelelőbb fényképét

(„tudja, néha olyan képek je lennek meg, hogy alig ismerek magamra“), aztán elbúcsúzunk.

A kijárat felé igyekezve hallom amint egy férfi mondja a társának: Nézd, ott ül Ján

Smrek. Szinte el sem hiszem, hogy már hetvenöt éves.

szilvAssy József

Eredményes egviitHkides

Szovjet zenés játék ősbemutatója az Üj Színpadon

A bratislavai Oj Színpad a csehszlovák—szovjet barátsági hónap keretében ritka ősbemutatót tartott: a világon először itt adták elő az Espaj, V. Konstantinov és B. Racer Esküvő című zenés játékát. A bratislavai színház vezetősége már évek óta bennsőséges kapcsolatot tart fenn az ismert szovjet szerzőkkel, s az eredményes együttműködés legújabb gyümölcse ez az ősbemutató.

Az Esküvő című zenés játék hihetetlenül gyorsan született meg. Az évad elején a szerzők és a színház vezetői csupán elvben beszélgettek erről a darabról, s nem egészen két hónap leforgása alatt már a bemutatót is megtartották. A szerzők korábbi alkotásaival ellentétben az Esküvő vidám hangulatú, jó humorú zenés játék. A meseszerű cselekmény szenvedő hőse a király, akineik megszökik a felesége, s emiatt őfelségének valódi szarvai nőneik. Tanácsadója, Ali javaslatára úgy akar e csúfságától megszabadulni, hogy birodalma minden lakosát szerelem elleni szérummal oltatja be, így akarja kiirtani a legősibb és legszebb emberi érzést. A király nagy árat fizet azért, hogy megszabadult szarvaitól: ugyanis megszűnik a szeretet, az egymás iránti tisztelet érzése is a birodalomban. A király végül is észre tér és minden jóra fordul.

Természetesen a történet ennél sokkal bonyolultabb, fordulatosabb. Andrei Espaj zeneszerző — szerzeményeit egyébként a Szlovák Filharmónia tolmácsolásában is hallhattuk — újra bebizonyította, hogy a zenés játék műfaja közel áll egyéniségéhez: ezúttal is igényes, melodikus zenét komponált.

A zenés játé'k betanítását jól összeforrott és számos sikert megért művészi kollektíva vállalta. Bedfich Kramosil rendező élt a kínálkozó lehetőséggel és jó ritmusú bővérű humorral teletűzdelt előadást állított színpadra. Több ügyes ötlettel sikerült a zenés játék néhány dramaturgiai fogyatékosságát is eltüntetni.

Jó kedvvel, ugyanakkor megfelelő mértéktartással és felkészültséggel játszanak a színészek is. A bolondot alakító Július Satinský utánozhatatlan alakítást nyújtott. Külön elismerés illeti a tehetséges színészt azért, hogy nem olcsó eszközökkel, nem ripacskodás- sal keltette életre ezt a figurát. Ugyancsak jól érvényesült Milan Lasica sajátos, „száraz“ humora is a király szerepében. Kettőjük jelenetei váltottak ki nagy nevetést és tapsot a nézőtéren.

A többi ugyancsak jó alakítás közül az udvari szakácsnőt játszó Oľga Gallová, s a szerelmeseket életre keltő Božena Polónyiová és Miskovics László érdemel elismerést.

A rekord-gyorsasággal színpadra állított zenés játék minden bizonnyal hosszú ideig telt házat vonz majd. Ennél a sikernél is örven deresebb az a tény, hogy a bratislavai színház vezetői és a szovjet szerzők újra bebizonyították, hogy érdemes „odafigyelni“ egymás művészi munkájára, hiszen mindannyian gazdagabbak leszünk egy-egy sikeres szovjet, vagy más baráti országbeli színmű sikeres bemutatásával.

ANDREJ GABAUER

Öt éve, 1968. december 15-én halt meg Miloš Bazovský, nemzeti művész, neves szlovák festő, a szlovák nép életének egyik leg- bensóségesebb hangú kifejezője. Vásznain balladai egyszerűséggel és tömörséggel elevenedik meg a szlovák táj. Felvételünkön: a Boldog falu című 1949-ben készült alkotása.

ÍRÓ ÉS ÉPÍTÉSZ

KÖS KAROLY 90 ÉVES

Színes, sokrétű az az életmű, amelyre Kós Károly visszatekinthet. Életét alkotómunkában töltötte el, építésztörténészként, építő- és iparművészként, irodalmárként és grafikusként tevékenykedett. Az ábrázolóművész ihletettségével, magas fokú műszaki-tudományos igénnyel és pontossággal rögzítette történeti és népi építészetünk örökbecsű értékeit. „Ez a munkássága éppoly úttörő, mint a zenében Bartók Béláé és, Kodály Zoltáné. Hozzájuk hasonlóan kereste ő is az építészetnek a múltban szervesen követhető útjait. S hogy a párhuzam teljes legyen, a bihari és mármarosi román népdalok kincsesbányáját feltáró Bartók Bélához hasonlóan Kós Károly tekintete és kutatómunkája is a tudós és a művész szevendélyével ölelte magához Kalotaszeg, a Mócvi- dék és a Székelyföld építészetét.“ (Nagy GézaJ.

Eredetileg mint építész tűnt fel. Még az első világháború előtt egyik vezetője volt annak a mozgalomnak, amely a népművészet elemeinek a felhasználásával akarta megújítani, felfrissíteni az építőművészetet. Az első világháború után szülőföldjére, Erdélybe tért vissza. Most is «itt él sztánai házában, melyet a köztudat Varjú-várnak ismer.

A két világháború közötti években az irodalomban is megszólalt és itt is jelentősei alkotott. Már első műve — az Atilla királyról ének (amelyet nemcsak írt, de maga illusztrált, s maga metszette betűkkel nyomtatott) nagy feltűnést keltett, írói rangját különösen magasra emelte nagyerejű balladai tömörségű történelmi drámája, a Budai Nagy Antal.

Budai Nagy Antal 1437-es története, az erdélyi parasztfelkelés egy láncszeme volt a további parasztfelkeléseknek, amelyek Dózsa Györggyel tetőztek. Amint Kós a darab 1958. évi budapesti bemutatója alkalmából az újságíróknak elmondotta, a drámát „véletlenül“ írta. De lehet, hogy azért is — tette hozzá az akkor 75 éves Kós Károly — hogy elmondhassa mindazt, amit el akart mondani kortársainak. „Megírtam, hogy lármafát állítsak vele.“ Az idő vasfoga nem kezdte ki a művet. És ami akkor lármafa volt, később diadalmasan kiáltott szó lett, hogy immár kiasz- szikus művé érlelődve továbbra is figyelmeztetője legyen a mának, a holnapoknak.

Építész? Grafikusművész? író? Kérdezték már nem egyszer és sokan. A válasz? — „Sokrétű ember“, igazi alkotó, akit mindig az önkifejezés, a

mondani akarás vágya hajt. Művészete, bármi legyen is az anyaga, belső élményen alapuló hitvallás szülőföldjéről és az emberi haladásról.

Kós Károlynak szép emberi sors jutott. Mindig tudta, hogy alkotónak lenni egyben azt jelzi, hogy az ember egy konkrét közösség határai között fejtse ki az egész emberiség fejlődését szolgáló munkálkodását.

SZUCHÝ M. EMIL

KULTURÁLIS H'REK

Ei Dosztojevszkij egykori lakásában megnyílt az író szentpétervári éveinek tárgyi emlékeit őrző múzeum. Dosztojev- szkij-múzeumok vannak még Moszkvában, Sztaraja Russzá- ban és Szemipalatyinszkban (Szibéria).

■ A Román Kommunista Párt

Központi Bizottsága határozatot hozott az oktatás fejlesztéséről. A határozat felöleli az állami oktatás egész rendszerét az iskoláskor előtti neveléstől a felsőoktatási intézményekben folyó oktatásig. A többi között megszabja az óvodai oktatásnevelés távlatait, amikor kimondja: 1980—1981-ig az óvodákban helyet kell biztosítani minden 5 éves gyermeknek és a 3—5 évesek többségének. A 10 éves kötelező oktatást 1974 és 1975. tanévtől általánossá teszik a Román Szocialista Köztársaságban. A felsőoktatási intézmények hallgatólétszámánál a távlati káderszükséglet prognózisra kell alapozni — hangoztatja a határozat.

■ A dán Sonning-díjat Andres Segovia, a világhírű spanyol gitárművész kapta. A díj kitüntetettje volt már Sztravinszkij, Bernstein, Menuhin, és Sosztakovics is.

1973. XII. 15.

4