Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-11 / 294. szám, kedd
A „KÉK SZOROS" RALLYE (szovjet) Az utóbbi években világszerte több nagyszabású film készült a nemzetközi autóversenyekről és a versenyzők életéről. Bizonyára sokan emlékeznek még a Grand Prix vagy a Le Mans című amerikai szuperfilmekre, melyek szintén a nemzetközi rallyeJ t tárták a nézők elé. Ezt az attraktív témát dolgozta fel Igor Maszlennyikov szovjet rendező is A „Kék Szoros“ rallye című filmben, mely mondanivalóját és feldolgozá sát tekintve azonban különbö zik a hasonló jellegű látványos szuperprodukcióktól. Az alkotó nem elégedett meg a nemzetközi autóverseny nyújtotta látvány, az izgalom megörökítésé vei — többre törekedett; a tör ményeit bemutatva nem feledkezik meg az emberről; a győztesek és a vesztesek, a hősök és a bukottak a versenypályán is „csak“ emberek. S éppen a versenyzők lellkivilágának a feltárása az a többlet, ami a szovjet filmet a szuperprodukciók fölé emeli. Az alkotó, persze, nem fosztotta meg a nézőket a látványtól, az izgalomtól, a drámaiságtól. A cselekmény hősei egy autógyár alkalmazottjai, autóversenyzők a kiváló bajnokok, akiknek nemcsak az a dolguk, hogy kipróbálják az új gépkocsikat, hanem, hogy meggyőződjenek arról is, „mit tud“ az autó, milyen teljesítményre képes a nemzetközi versenyeken. Az ö tűzéseiket, „autós életüket“ követi nyomon a rendező; jóvoltából neraJelencA Kék Szoros rallye című szovjet filmből. ténet kapcsán olyan kérdése kot is felvet, mint a Melősség érzel, a kockázatvállalás, az emberi kapcsolatok összetettsége. Tehát nem marad a felszínen, az autóversenyt és körül Gyilkossági kísérlet — ez a címe a legújabb cseh filmnek, mely kettős értdiemben véve is kísérlet: az alkotás ugyanis valóban egy gyilkossági kísérlet ről szól, de a film a szó szó ros értelmében véve is kísérlet mai témájú lélektani dráma létrehozására, csakhogy ez a törekvés sikertelen kísérlet marad!. jut Sequens rendező és Zde nek Bláha forgatókönyvíró az alkotásban az ember lelkivilágát, az egyre mélyülő lelki vál ság okait veszi bonckés alá; egy idősödő professzor sorsán keresztül dlemzi, hogy a környezettel, a családdal, a barátokkal szemben tanúsított bizalmatlanság, örökös gyanúsít gatás miként ássa alá az ember józan ítélőképességét s az állandó kétkedés, a hamis meggyőződés, a vélt sérelmek, milyen nyugtalanítóak az ember számára, s az ilyen légkör mennyire beteges állapotot idéz elő. Az ötlet kétségkívül mély értelmű, igényes mondanivalójú film létrehozásának a lehetősé gét hordozza magában, csakhogy a alkotók — elsősorban a forgatókönyvíró és a rendező — ezt a lehetőséget nem csak hogy nem használták ki, hanem hibát hibára halmoztak, a cselekményvezetésben megfeledAZ ÁTÜLTETETT AGYÜ FÉRFI (francia Az orvostudományi kísérletek és az etikai kérdések kon- frontálása nem újszerű téma a filmművészetben. Enned; ellenére minden újabb alkotás mondhat valami újat a téma körben, annál is inkább, mert a tudományos ismeretek és felfedezések sok újat, izgalmasat és meglepőt tartogatnak az em bér számára. Bizonyára ezt tartotta szem előtt Jacques D oni ol-Val croze francia rendező is, amikor Az átültetett agyú férfi című filmjét forgatta. Alkotásának témája agyátültetési kísérlet; a műtét során egy halálosan beteg idegsebész agyát egy fiatal koponyájába „helyezik át“, aki autóbaleset köveikeztében súlyos agysérülést szenvedett. Az csak a Kék Szoros rallye szemtanúi lehetünk, hanem közelebbről megismerhetjük a bajnokokat is, akiknek szerepét Oleg Jankovszkij és jevgenyij Leonov játssza. keztek a következetességről és a filmkészítés több elemi követelményéről. így aztán nem csoda, ha a filmbeli sok az üresjárat, az ellentmondás, a lényeg elsikkad, s a részlet- kérdések kerülnek előtérbe. A film fogyatékoss'ágait az egyébként kiváló színészeknek nem sikerült áthidalniuk, bár jó teljesítményt nyújtanak; különösen Karel Höger, Martin Rá tek, Slávka fíudínová, Josef Abrhám, Jaromír Hanzlík és Jana Brejchová érdemel figyelmet. A Gyilkossági kísérlet című cseh film egyik kockája. alkotó számára a téma lehetővé tette, hogy olyan időszerű kérdéseket feszegessen, mint az orvosi etika, az emberi fe lelősség, etikai szempontból he- lyeselhetők-e a szervi átültetések. Az ígéretesen induló cselelkményszövésben azonban váratlan fordulat áll be, a rendező olcsó, kis szerelmi történettel fűszerezi a mondanivalót, alkotása emiatt nagyon is vegyes érzéseket vált ki a nézőkben. A tehetséges Mathieu Carriére (az átülteit agyú férfi szerepében) megpróbálja menteni a menthetőt, ám kevés sikerrel. A forgatókönyv és a rendezés gyengéi a legkiválóbb színészi alakítással setn pótolhatók, legfeljebb némileg ellensúlyozhatok. —ym — A KUKORICA EREDETE A szakkörök figyelmét világszerte fölkeltették azok a közlemények, amelyek arról szóltak, hogy Közép-Amerikában megtalálták a kukorica ősét. E fölfedezés iránti érdeklődés indokolt, ha arra gondolunk, hogy a kukorica Amerika legfontosabb takarmány- és élelemnövénye, sőt világviszonylatban is a harmadik helyet foglalja el. A felhasználhatóság sokféleségében minden más növényt felülmúló kukorica származását eddig csak találgatták. Mindössze két tény volt bizonyosnak tekinthető. Az egyik az, hogy a kukorica termesztése Amerikában egyidős a mező- gazdálkodással, a másik az, hogy Európába a fölfedező útjáról visszatérő Kolumbus hozta be. Mégis sokáig kísértett az óvilági eredet gondolata, holott számos bizonyítéka van annak, hogy földrészünkön Amerika fölfedezése után Spanyol- országból és Portugáliából kiindulva terjedt el De hogyan jutott az amerikai földművelő ember évezredekkel ezelőtt e hasznos növény birtokába? Egy évszázada keresi a tudomány e kérdésre a feleletet. Mivelhogy a kukorica vad ősét seholsem találták, a sok föltevés közül azt fogadták el, hogy a kukorica a hozzá hasonló rokonnövények kereszteződése révén alakult ki. Ezt az elgondolást az is támogatta, hogy a kukorica jól kereszteződik az Amerikában takarmánynak termesztett teosintével és az Euchlaena mexicana nevű pázsitfűfélével. Mind a kettőnek tíz kromoszómája van, és hibridjeik a két faj közötti átmenetet mulatják. Mások a Tripsacum nemzetség egyik-másik fajának tulajdonítottak szerepet a termesztett kukorica kialakulásában. P. C. Mangelsdorf, a Harvard Egyetem professzora mutatott rá elsőnek, hogy az említett növények egyike sem lehetett a kukorica őse, és ugyanő úgy nyilatkozott, hogy a kukoricának lehet ősibb formája is. így terelődött a figyelem a pelyvás kukoricára. Ezek után új irányban haladt a kutatás, de eredményre csak a régészek és a botanikusok szoros együttműködése vezetett. A régészet első jelentős ssgítsége a probléma megoldásában a Bat Cave i leletek feltárása volt 1948-ban, Új- Mexikó területén. Az azóta híressé vált Denevér- barlang különböző korú rétegeiben ngyanis tömegesen taláHak kukoricamaradványokat, amelyek más-más fejlődési fokozatokat mutattak az alsóbb rétegektől a felsőbb rétegek felé haladva. Míg a felső rétegekben levő csövek alig különböztek a manapság termesztett kukoricától, az alsó rétegekbe levők mindössze 5—7 cm hosszúságúak voltak. Az alsó réteg i. e. 2000-ből való, de az ott talált leletek már a termesztett kukorica maradványai. Később máshol is találtak hasonló összetételű régészeti anyagot. A csövek tanulmányozása során megállapították, hogy a Bat Cave-i kukorica kétféle: egyik része a pattogatni való keményszemű kukorica, másik része a pelyvás kukorica típusába tartozik. Margrlsclorf ennek alapján vállalkozott az ősi kukorica előállítására, és evégett a termesztett pattogatni való kukoricát keresztezte a pelyvás kukoricával, maid a hibridet visszakeresztezte a pattogatni valóval. A keresztezés végső terméke egy pattogatni való pelyvás kukorica lett. Ez — eltérően a mai kukoricától — a címerén is magot termett, és így kétféleképpen szaporodhatott: a címer törékeny ágain termett magvakkal és a száron nőtt cső magjaival. Csakhogy ez a forma a mai ember rekonstrukciós próbálkozásának eredménye volt, és az igazi vad ősnek akkor még nem sikerült a nyomára bukkanni. A vadkukorica létezéséről csak később, 1953- ban győződtek meg a kutatók. Pollenelemzés, vagyis a virágok vizsgálata végett fúrásokat végeztek annak a tónak a fenekén, amelyre Mexico városa épült. A különböző mélységekből kiemelt minták vizsgálatakor kukoricavirágport találtak a 80 000 évesnek becsült rétegben. Ez minden kétséget kizáróan vadkukoricának a pollenje volt, mert az ember megjelenése ezen a vidéken, valamint a földművelés és a növénytermesztés kezdete sokkal későbbi időre esik. Származástani szempontból ennek a leletnek roppant nagy volt a jelentősége, mert vele tisztázódott, hogy a mai termesztett kukorica őse a vadkukoricának egyik formája, továbbá az is kiviláglott, hogy ez a vadkukorica Mexikó fennsíkjain nőtt és virágzott az ember beavatkozása nélkül. A kutatók nem elégedtek meg a nyomra vezető virágporral, hanem most már a vadkukorica keresésére összpontosították erői-ket. R. S. Mac Neish amerikai őstörténész vezetésével csaknem ötven szakemberből álló csoport kezdett széles körű kutatást. Mexico városától délre, ott, ahol föltevéseik szerint a kukoricatermesztés eredetileg kialakult. A csoport munkájában régészek, botanikusok, geológusok, geográfusok, néprajzosok, paleontológusok és zoológusok vettek részt. Munkájuk rendkívüli sikerrel és nagy nemzetközi elismeréssel járt. Dél-Mexikó területén, a Tehuacan völgyében 1961-től 1964-ig csaknem 400 régi emberi tele pülésre akadtak, s az emberi tevékenységnek csaknem egymillió leletét tárták fel. Jelentőségüknél fogva különösen kiemelkednek a kukoricamaradványok, közülük is az oly nagy kitartással keresett vadkukorica maradványai! MacNeish és Mangelsdorf beszámolóiból tudjuk, hogy öt barlangban találtak összesen 23 607 kukoricamaradványt; ennek fele csaknem érintetlen cső. A gazdag leletanyagban a kukorica minden része képviselve van, így csutka, gyökér. szár, levél, pelyva és címer, sőt ezek töredékein kívül 600 mag is előkerült. A legrégibb kukorica- maradványok 7200—5400 évesek, és ezeket a vadkukorica részeiként tartják számon. A későbbi korok ányagában termesztett kukorica részei voltak, rajtuk már jól felismerhető az ember tenyésztő munkájának hatása, amelynek következtében az ősi vad növény fokozatosan átalakult. A gyűjtemény ily módon egy fejlődési folyamatot szemléltet. A tudósoknak hat fő csoportot sikerült megkülönböztetniük. Az első háromba soroltak régen kiveszett típusokról vallanak (köztük a vad ős), ellenben a következő három csoportba soroltak közeli rokonságban vannak a mexikói benszülöttektől még napjainkban is termesztett régi fajtákkal. Az időszámításunk előtti 3400 tói a vadkukorica elterjedése fokozatosan csökkent, és helyét elfoglalta egy más, hozzá hasonló, de tőle nagyságban és változékonyságban különböző forma. Ez már a legrégebbi termesztett kukoricának a leszármazottja. „Korai termesztettének nevezték el. jóllehet a vadkukorica ezen a területen i. e. 250-ig fennmaradt, a leletekből kitűnik, hogy a kukorica termesztése Dél Mexikóban körülbelül már hatezer évvel ezelőtt megkezdődött. A vadkukorica-kihalását azzal magyarázzák, hogy amikor ezt a növényt az ember háziasítot- ta, életkörülményeibe egyre jobban beavatkozott, és a számára kedvező területeket fokozatosan művelés alá vonta. A kipusztulás úgy mehetett végbe, hogy a termesztett kukorica virágporát a szél nagy távolságokra eljuttatta, és így a völgyben élő vadkukorica kereszteződött a termesztett kukoricával. A termesztés megindulásával egyidejűleg megkezdődött a kukorica sok évezredes története. Az említett ásatásokkor ugyanis előkerült a termesztett kukoricának egy másik, az előbbinél fejlettebb típusa, az „ősi tripszakoida“. így nevezték azt az i. e. 1500 tói elterjedt kukoricát, amelyen a csőtengely megkeményedése és az alsó pelyvalevelek megvastagodása a teosintével vagy a Tripsacummal való kereszteződésre mutat. Minthogy az utóbbi két növényt a Tehucan völgyében sehol sem találták, fölteszik, hogy a tripszakoid kukorica más vidékről került oda, ott továb hibridizálódott a helyi őskukoricával, és ebből a változatok nagy gazdagsága jött létre. Az elmondottakból kitűnik, hogy nemcsak a kukorica eredetére, hanem fejlődésének korai történetére is fény derült. Igazolódott, hogy a kukorica vad őse egy pattogatni való típusú pelyvás kukorica volt, mint ezt Mangelsdorf gondolta. Igazolódott továbbá Vavilov szovjet származástantudős elméleti föltevéséből az, hogy a kukorica őshazája Mexikó. Iskolakönyveinkben többnyire még ma is úgy ábrázolják Földünk mágneses terének erővonalait, mint egy megmágnesezett gömb körül kialakuló szabályos erővonalrendszert. Ez azonban töb szempontból is helytelen. Először: Földünk mágneses középpontja nem esik egybe a bolygó geometriai középpontjával, hanem tőle mintegy 250—300 kilométerrel eltolódott a Csendes-óceánban levő Marshall-szigetek felé. Már ez a körülmény is aszimmetrikussá teszi Földünk mágneses terét. Másodssor: a szoláris szél (napszél) nyomása igen erősen deformálja a Föld mágneses erőterét. így jön létre a tulajdonképpeni magnetoszféra, amelynek határát magnetopau- zának nevezzük. A magnetoszférát a népszerű közlemények gyakran összetévesztik a Van Allen- féle sugárzási övezettel, noha azzal korántsem azonos. A magnetoszféra határa a Nap irányában mintegy 64 000 kilométer távolságban van — a Föld középpontjától számítva —, az erre merőleges irányokban pedig körülbelül 90 000 kilométernyire. A mesterséges holdak mérései szerint a mag- netoszférában a mágneses tér a Nap felé, illetve a Nappal ellentétesen irányul, aszerint, hogy a mesterséges hold az ekliptika (földpálya) síkjától északra vagy délre helyezkedik-e el. Ha a mesterséges hold — mondjuk — a Föld pályájától északra van, akkor ott olyan mágneses teret észlel, amelyben az erővonalak a Nap felé irányulnak, az ekliptika síkjától délre azonban ez az irányítottság megfordul. A földpálya síkja mentén egy semleges zóna húzódik. Ez a semleges övezet a Föld mágneses csóvájának tengelye. Eszerint a magnetoszféra „nyitva van“, a Nappal átellenes oldalon a bolygóközi tér felé. A mágneses semleges zónában a mesterséges hold magnetométerei természetesen nem mértek térerősséget. E zóna szélessége körülbelül 600 kilométer. Rajta kívül — azaz a Föld mágneses csóvájában — a mágneses tér erőssége 10 és 30 gamma között váltakozik; középértékben — megfelelően az elméleti számításnak — körülbelül 20 gamma intenzitású. (A gamma a mágneses térerősség egységének, a gaussnak százezred része. A Föld általános mágneses terének erőssége kb. 40 000 gamma.] A kutatás jelenlegi álláspontja szerint igen valószínű, hogy az állatövi ellenfény nem más, mint a Föld mágneses csóvájában (és az ennek hossztengelyét szolgáltató semleges övezetben) található gerjesztett részecskéknek a fénylése. (dj) 0 J FILMEK 1 FÜLB MtGNETCSZFÉSÍJA GYILKOSSÁG! KÍSÉRLET (csehj
