Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)

1973-11-04 / 44. szám, Vasárnapi Új Szó

■ 'S’ ^f$'V. • ..

Nyáron, az iskolai szünet idején a fiúk szívesen horgásznak. Milan Slovák őrmester és Gútav Tibor főtörzsőrmester ellenőrzik, rend- ben vannak-e a fiuk papírjai.

T

ulajdonképpen kellemes foglalkozás ez — legalábbis az első pillantásra annak látszik. A folyamrendőrség tagjai nagy teljesítményű motorcsónakon szántják a Duna hullámait, ügyelve a rendre Csehszlovákia legnagyobb folyóvizén. Nem mintha összeütköznének ott a hajók, vagy talán ellopnák azokat — ahogy az a gépkocsikkal közútjainkon történni szokott. Itt más szabályok érvényesek. És mégis őrizni kell a Dunát, ezt a vízi utat és közvetlen környékét. Ott is, ahol a folyam csak csehszlovák területen folyik át, és nem alkot határt más államok felé. A bratislavai rendőrség folyamrendészeti osztálya már évek óta folytatja ezt a szolgálatot és nem hiába. Sok minden előfordul a Dunán és a Duna közelében Nemegyszer csak a törvény szigorával lehet rendet teremteni.

Erről az érdekes munkáról beszélgettünk Gútay Tibor rendőr főtörzsőrmesterrel, Ján Švec főtörzsőrmesterrel és Milan Slovák őrmesterrel. Akkor történt ez, amikor meglátogattak szolgálatilag egy halászt, aki merítőhálóval halászott.

— Na, ez sem lehet rossz foglalkozás, fel s alá hajókázni a Dunán és ellenőrizni a halászokat — kezdtem a beszélgetést egy kissé tréfás hangon. Azokkal a sportolókkal szemben, akik fürdőnadrágban szántották motorcsónakjukkal a Duna vizét, a folyamrendőrség tagjai csak „hivatalos“ öltözékben teljesíthetnek szolgálatot: fehér blúzban és fehér tányérsapkában. De hát a szabály az szabályi Szolgálatban a rend és a törvény őrei semmi lazaságot nem engedhetnek meg maguknak, s azonkívül a csehszlovák zászló a motorcsónak hátulján kellő tiszteletet biztosít a járműnek és személyzetének.

Vannak halászok, akik mosolyogva s jó szóval fogadják az ellenőrzést végző közegeket, eldicsekednek a jó fogással, vagy panaszkodnak, hogy igazán fárasztó munka reggeltől estig meg éjszaka is számtalanszor leengedni meg felhúzni a merítőhálót, amikor munkájuk eredménye alig két- három kiló cigányhal. S ez igazán a legrosszabb, amit a halász a Duna vizének nagymértékű szeny- nyezettsége következtében amúgy is ízetlenné vált, de még így is jelentős mennyiségű hal közül kifoghat. Mások meg tanácsot kérnek, hol halász- szanak: a part közelében, vagy inkább beljebb. Mert a folyamrendészeti járőr egy nap alatt sok halászt meglátogat és tudja, hol, mi újság. Ott kell kivetni a hálót, amerre a halak vonulnak. A merítőhálóval halászó és így helyhez kötött halásznak is megvan a lehetősége annyi halat fogni, hogy érdemes legyen naphosszat ülni egy helyben.

Hiába, a rendőr is szeret olykor tréfálkozni: szívesen „húzza“ a halászt, hogy nem jól csinálja a dolgát, rosszul erősítette fel a halóját. Nagy zajjal jár a csörlő vagy lassan megy felfelé a nehéz vaspálcákra erősített háló, esetleg felhúzás közben odaütődik a parti kövekhez, vagy olyan he>- lyen ütötte fel a tanyáját, ahol semmit sem lehet fogni. Még szerencse, hogy a háló szemei megfe lelnek az előírásnak, hogy a halász rendelkezik az összes szükséges okmányokkal, azonkívül kimutatást vezet a zsákmányról — ellenkező esetben eljárást kellene indítani ellene.

Ilyen az „előjátéka“ a barátságos eszmecserének, nem hivatalos beszélgetésnek és bevezetője nemegyszer a frissen sült hal megkóstolásának is. A merítőhálóval dolgozó halásznak azonban mindig van a keze ügyében egy kis sör, bor vagy rövid ital. Jólesik vele a szomját oltani a sós halétel után. A folyamrendészetnél szolgálatot teljesítő ilyenkor sürgősen elbúcsúzik, és megy tovább.

Az ilyenfajta szolgálat mellett nem kell félni, hogy kevés a mozgás. Főképp, ha a folyamrendé- szet tagjai, horgászokat ellenőriznek. Vannak olyanok, akik minden felszólítás nélkül felmutatják a horgászengedélyt. Ám vannak orvhalászok is, ezek ha közeledni látják a rendőröket, sürgősen szedik a cókmókjukat, és eltűnnek a part menti sűrű erdőben. Nemegyszer, ha meglepi őket a járőr, lemondóan átadják a horgászfelszerelést, amely — úgymond — nem is az övék. Csak kölcsön vették a barátjuktól, hogy próbát tegyenek, milyen is az a horgászás, megismerkedjenek ezzel a fajta szórakozással, amíg majd kiváltják a horgászengedélyt.

Nem könnyű munka. Naponta orvhalászokat és egyéb szabálysértőket üldözni. Dehát honnan van ennyi belőlük? — kérdezem, amikor a járőr beavatkozása egy szolgálat alatt valahogy kezd soknak látszani.

Bratislava környékén és 10—15 kilométerrel lefelé a Dunán akad a legtöbb munkájuk. A városban, különösen a váralján legtöbbnyire cigányokkal kerülnek szembe, akik engedély nélkül halásznak ott és nemegyszer kellemetlenkednek a pihenésre vágyó kirándulókkal A természetjárók a távolabb eső helyeket keresik fel. Autóval, motorkerékpárral járnak ki, s azután gyalogosan haladnak tovább az árterületek erdeibe, ahol — ahogy mondani szokás — a madár se jár. Ezekre nagy gondot kell fordítani. Érdekeb, hogy aránytalanul több van belőlük a Duna bal partján, mint a jobb parton.

Oroszvártól lejjebb a Duna-parton van egy ismert falatozó. A törvény őreinek itt gyakran akad dolguk olyanokkal, akik felöntöttek a garatra.

Beszélgetésünk folyamán sok mindent megtudtam még a folyamrendészet tagjainak tevékenységéről. Hogyan fogják ki a hullát a vízből (ez a legkellemetlenebb az összes szolgálati kötelességeik közül), hogyan segítenek olykor a Dunán a motorcsónakkal kirándulóknak. Előfordul, hogy a motor felmondja a szolgálatot Bratislavától távolabb, és ár ellenében felfelé evezni egy ilyen csónakkal nem a legkönnyebb. A bajba jutottak megkérik a folyamrendészeti járőrt, hogy vegyék köA halászok körében dívó másfajta szabálysértések közé tartozik, amikor felnőtt horgászok vagy fiúk egyszerre 4—5 bottal is kivetik a horgot, odaerősítik a botokat bokorhoz- vagy ehhez-ah- hoz, s amikor meglepik őket, letagadják, hogy az övék lenne. így aztán a jegyzőtömbben szaporodnak a feljegyzések, a csónak f)edig megtelik értékes zsákmánnyal: drága bei- éá külföldi gyártmányú horgászfelszereléssel. Leggyakrabban azonban merítőhálókat koboznak él, házf készítésű eszközöket, amelyéket a horgászok általában jogtalanul használnak.

— Hogyan intézik el az ilyen szabálysértési eseteket? — kérdeztem, amikor a folyamrendészeti járőr tagjaival megtett körút után már túl soknak látszott a „zsákmány“.

Megtudtam, hogy aránylag egyszerűen. A szabálysértőt jelentik a nemzeti bizottságnak, s ez azután kiveti a megfelelő bírságot Ez olykor nem éppen kis összeg, ha már többszörös, ismételt szabálysértésről van szó, ötszáz és ezer korona között mozog. A kivetett bírság megállapítása teljes mértékben a nemzeti bizottság hatáskörébe tartozik. Ha a szabálysértési esetek gyakrabban megismétlődnek, és súlyosabbak, az ügy a bíróság elé kerül, s ez azután már drága mulatság egy kis halászatért.

Ám nemcsak a halászok, horgászok felügyeletével foglalkoznak a folyamrendőrök. Vannak fiatalkorúak, fiúk és lányok, akik csoportosan kirándulnak a Dunához, s nem ügyelnek a rendre. Tüzet raknak, ősszel lopott kukoricát vagy Krumplit sütnek, esetleg más szabálysértéseket, büntetendő cselekményeket is elkövetnek. Ezekre lesújt a törvény szigora. Vannak olyanok is, mégpedig nemcsak gyerekek, akik lejárnak légpuskájukkal vagy ílóbertjukkái a Dunához, hogy kipróbálják lövész- tudományukat. Ha tetten éri őket a rendőrjárőr, elbúcsúzhatnak ettől a szórakozástól és nem bújhatnak ki meggondolatlan cselekedetük következményei alól. A folyamrendészet tagjai több éves szolgálat után jól tudják, hogyan lehet észrevétlenül megközelíteni és lefülelni az ilyen vétségek elkövetőit.

télre a csónakjukat. Hányszor előfordul, hogy az ilyen segítségnyújtás a végén valami humoros eseménnyel, élménnyel végződik, amelyről azután sokáig, olykor hetekig, hónapokig is mesélgetnek.

Egyszer például valahonnan a bakai Duna-ágból vontattak felfelé egy bajba jutott motorost. Egyszerűen nem akart „beugrani“ a motorja. Egész éjszaka ott ült agyonfázva a szerencsétlen ember a Duna-parton és várta, hogy jön valaki és megkönyörül rajta. Szúnyogoktól agyoncsípve, éhesen és átfázva a folyamrendészeti járőrben végre mentőire talált. Vontatókötélre fogták a csónakját. Már a régi Duna-hídhoz közeledtek, a Lidón akarták őt kitenni, de megkérte a rendőröket, menjenek ahhoz a partszakaszhoz, ahol azelőtt a propeller kikötője volt. Azt mondta, ott van az autója az utánfutóval. A rendőrök hagyták magukat rábeszélni. Csakhogy a csónakja felborult egy éppen akkor szembejövő hajó okozta hullámverés következtében. A csónakot ugyan megmentették, de a motort már nem. Az a néhány száz méter, mint később megtudták, a bajba jutottnak jó pár ezer koronájába került.

Sok minden szóba került, ha már egyszer az emlékekről beszéltünk. A folyamrendészeti járőr tagjai gyakran át szokták kutatni a partot is és nem mindig történik minden az elképzeléseik szerint. Elmeséltek egy érdekes történetet, amely bár tragikusan indult, de a végén mégiscsak komikusán végződött.

Az egyik Bratislava környéki kavicsgödör mellett az esti órákban ruhát találtak, benne a személyazonossági igazolvánnyal. A rendőrök vissza akarták juttatni a tulajdonosának, de kiderült hogy az néhány napja nem volt otthon. Felmerült a gyanú, hogy az illető talán a vízbe fulladt. A rendőrök hozzáláttak a kereséséhez. Végigcsáklyázták a tó felületének minden méterét, de eredmény nélkül. Hullának sehol, semmi nyoma. Míg aztán rájöttek a megoldásra ... Az illető fürdés közben ellopta valakinek a jobb állapotban levő ruháit, az övét meg otthagyta. Igen ám, csakhogy benne felejtette a személyazonossági igazolványát. Néhány napig nem tartózkodott otthon, az öltönyben talált pénzből egy kicsit elszórakozgatott. Amikor aztán hazatért, megállapították a személyazonosságát és büntető feljelentést tettek ellene.

— S így aztán a sírásó helyett az ügyész vette kézbe az ügyet — mesélte az egyik rendőr, aki részt vett a kutatásban. Egyet azonban valahogy nem értek: a károsult miért nem jelentette a rendőrségen öltönyének elvesztését. Biztosan neki is megvolt rá az oka.

Nem is lehet rossz ez a szolgálat nyáron. Persze csak akkor, ha a szúnyogok nem teszik elviselhetetlenné az életet, és ha jó az idő. De akár esik, akár fagy, lehet szép idő vagy vihar, a folyamrendészet járőrei mindig ott vannak a Dunán. Olykor segítségüket kéri egy teherhajó, máskor felügyelnek a hajózási előírások megtartására, ellenőrzik, rendben van-e a hajók előírásos felszerelése és a többi.

A fürdőidény elmúltával, amikor kirándulókkal, turistákkal népesülnek be a part menti erdők, a folyamrendészet tagjai a motorcsónak helyett a jól bevált terepjáróba ülnek és a part menti sávban vigyáznak a rendre. Különösen ősszel nagy az erdőtüzek veszélye. Azok közül, akik szombatonként, vasárnaponként kijárnak egy kis természet- járásra és kedvük támad zsiványpecsenyére vagy szalonnasütésre — sokan nem gondolnak a biztonsági előírások megtartására. A folyamrendészet tagjai már ismerik azokat a helyeket, amelyekre különösen ügyelni kell ebben az időszakban.

FRANTIŠEK SIVÁK