Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)
1973-11-18 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó
égen volt, tálát» egy fél évtized is eltelt azóta, hogy utoljára Nádszegen, de hogy még pontosabb legyek, a nevezetes falu szövetkezetében jártam. Azóta bizony sok minden megváltozott. Ezt akkor tudatosítottam, amikor nem kis meglepetésemre nem találtam a szövetkezet irodáját. A rohamos fejlődés más helyre költöztette volna őket? Fejkendős néni adja az útbaigazítást, hogy keressem csak a templom irányában. Az a legjobb támpont. Nem lehet elvéteni az irányt, hiszen patinás öreg tornya a falu bármelyik pontjáról látható. Majd így folytatta: — Két nagy házat talál majd. Ha a templom felöl halad, a második a szövetkezet irodája. Oj, nagy ház... \ Jól mondta, az irodaház tényleg nagy és új. Első látásra az ember iskolának nézné, olyan iskolának, amilyenek manapság épülnek a falvakon. Tágas, üvegajtós, a bejárata felfelé kapaszkodó garádics- csal. Az első emeleten irodahelyiségek, a másodikon a nagy reprezentáns tanácsterem uralkodik. Maradjunk azonban most az első emeleten. Már csak azért is. mert itt kínálnak hellyel, juhos Árpád, a szövetkezeti pártszervezet elnöke az, aki vállalja a házigazda szerepét. Hogy ne rontsak ajtóstul a szobába, dicsérni kezdem a szövetkezet irodáját, majd azt találom mondani: — Szeretnék a ház mögé is nézni. Juhos elvtárs ért a szóból. A képletesen kifejezett óhajra ugyancsak átvitt értelemben válaszol. — Majd ablakot nyitunk, hogy a ház mögé láthassunk. Mielőtt azonban tényleg kinyitnánk azt a képzeletbeli ablakot, amelyen keresztül egyet-mást ellesünk majd a harmadfélezer hektáros szövetkezet életéből, hadd mutassam be Juhos Árpádot: Mindössze harminchárom éves, de még annyinak sem nézné az ember, ötvenhéttől tagja a szövetkezetnek, hatvantól ű pártnak, hetventől, illetve hetvenegytől elnöke a pártszervezetnek. Mindössze harmincéves volt, amikor ráruházták ezt a felelősségteljes tisztséget. És ahogyan hírlik, derekasan helytáll. Ma hetventagú a pártszervezet. Többnyire fiatalok, olyan emberek, akik joggal nevezik magukat a hajdani harcos nádszegi kommunisták utódainak, örököseinek. Ezt már az idős Gombos Ferenc elvtárs is elismerte, aki egyébként arról nevezetes, hogy Major István annak idején őt bízta meg, hogy Nádszegen megalakítsa a kommunista pártszervezetet. És most itt ül velem szemben egy harminchárom éves fiatalember, aki Gombos Ferenctől átvette a stafétát. Ahogyan beszél, ahogyan fogalmaz, szava csupa bizakodás, határozottság. — A hatvannyolc-hatvankilences esztendő számunkra, nádszegi kommunisták számára is komoly erőpróbát jelentett. Ma már kimondhatjuk: hiba lett volna a lovak közé dobni a gyeplőt. Nálunk is megjelentek különböző falragaszok, viszont a döntő szó mindig a miénk volt. Hiába, ha a szükség úgy hozza, a kommunistának a sarkára kell állnia. Mi lett volna a múltban Gombos elvtársékkal, ha lagymatagok? Nem, a kommunista sohase váltson színt... Jöttek az átigazolások. Jobboldali tevékenységért vagy szovjetellenességért senkitől sem kellett megválnunk, eltanácsoltuk azonban azokat, akik nem tudtak szakítani a templommal meg a vallással. A marxizmus meg a vallás tűz és víz: nem egyeztethető össze. Ahogy további szavaiból kiveszem, a pártépítés náluk továbbra is mindennapi feladat. A párt sorait gyarapítják: egyre több fiatalt vesznek maguk közé. A megválogatás szigorú, de így helyes. Most azonban már hadd nyissuk ki azt a bizonyos ablakocskát, és próbáljunk túlnézni a négy falon. Mi az, ami mindenekelőtt szembetűnő? Az, hogy jóformán valamennyi munkaszakaszon fiatalokkal találja szemben magát az ember. Juhos elvtárs meg azt mondja: — A mi szövetkezetünkben az átlagos életkor harminckilenc év, a pártszervezetben meg harminchat. Még hozzáteszi: — Nem ismerek a környéken olyan szövetkezetei, ahol ilyen kedvező lenne az átlagéletkor. Aztán csak kikívánkozik belőlem a kérdés: — A vezetés is ilyen fiatal? Vendéglátóm jóízűt nevet. — Ami azt illeti... A járáson fogalmaztak egyszer úgy, hogy nálunk, a mi szövetkezetünkben a pionírok vezetnek. Túlzás, persze hogy túlzás, mint általában minden tréfa, de azért valamire következtetni enged. Majd komolyra fordítja a szót. — Mit mondjak? Magának a szövetkezeti elnöknek is sok kenyeret kell még megennie addig, hogy megünnepelhesse a negyvenedik születésnapját. Hogy mi az, ami a faluhoz, a szövetkezethez köti a fiatalokat? Sok minden. Juhos Árpád szerint mindenekelőtt az, hogy megváltozott a mezőgazdasági munka jellege. A kapát, a kaszál a gép helyettesíti. Hogy csak néhány példát említsek: gép arat, a kukoricát géppel művelik, a cukorrépát — az egyeles- től eltekintve — ugyancsak. A nyáron például harkovi vendégek jártak hazánkban. Egyik kívánságuk az volt, hogy olyan szövetkezetet mutassanak meg nekik, ahol a gépesítés már igen magas fokot ér el. Mit gondolnak, hová vitték őket? Nádszegre. És ez már jelent valamit. A gép az ember legjobb segítőtársa. Nádszegen is így néznek a dolgokra. Hogy minél ütőképesebb legyen a szövetkezet gépparkja, minden kínálkozó lehetőséget kihasználnak. A tél folyamán például húsztagú munkacsoport megy tőlük a brnói traktorgyárba. Nem mintha a keresetre annyira rá lennének szorulva. Erről szó sincs, hiszen a három, három és fél ezer koronás havi kereset ma már náluk sem fehér holló. Másról van itt szó. Arról, hogy a gyár vezetői megígérték: ha ők brigádosokat küldenek, viszonzásul soron kívül kaphatnak hat traktort. A gépért viszont mit meg nem tennének. Nagyot nyom a latban a munkakörnyezet is. Azt mondtuk a riport elején, hogy szép a szövetkezet irodaháza. így igaz, de a szövetkezet gazdasági udvara is arról „beszél“, hogy itt bizony rendszerető emberek dolgoznak. A gépszínek; a garázsok füthe- tők: a harapós léli napokon akár ingre vetkőzve dolgozhatnak bennük. Az istállók egyre korszerűbbek, tiszták: egy kis túlzással azt mondhatnánk: lakni lehetne bennük. Egy valami hiányzott még: a fürdő, meg a konyha, ahol az emberek napközben is kaphatnak meleg ételt. Ezekre sem kell már sokáig várniuk, akárcsak a kultúrházra, vagy a szövetkezet ifjúsági klubjára. Kultúra, szakmai továbbképzés, szórakozás? Ez is megoldódott kérdés. Ilyen célokra a szövetkezet pénzügyi terve évente 200 000 koronát irányoz elő. Ami pedig a tanulást illeti, a szövetkezet vezetősége egyenesen ösztönzi a fiatalokat, hogy szakmát tanuljanak. Olyan üzemben, mint az övék, egyre inkább igénylik a tanult szakmunkásokat. Ha valakinek jól fog az esze, csak tanuljon tovább. Számukra is akad megfelelő munka. Jelenleg tizennégy-tizenöt érettségizett fiatal dolgozik a szövetkezetben. Valameny- nyien megfelelő munkakört kaptak. Hazatért a nitrai főiskoláról az első diplomás mezőgazdasági szak emberük is. Az elkövetkező években várják a to-, vábbiakat. Csak jöjjenek. Számukra mindig van hely. Ez a szövetkezet ma már a fiatalok számára is jövőt jelent, lehetőséget ad az érvényesülésre: biztos megélhetést, kultúrát, kulturált munkakörnyezetet. Juhos Árpád szerint van a dolgoknak egy bizonyos érzelmi része is. Az emberek szeretik, ha jót mondanak róluk. —y-Elég sokat járunk különböző gyűlésekre, szak-- mai értekezletekre, ahol többnyire rólunk is szó esik — mondja. Van abban valami különösen jó, fogalmazhatnánk úgy is, hogy felemelő érzés, ha elismerik az ember munkáját. Legyen is az ember- ben egy kicsike egészséges becsvágy ... , És most már elérkezett az ideje, hogy választ adjunk egy kérdésre. Ha már egyszer helyet adtunk annak a tréfás „kiszólásnak“, hogy Nádszegen pionírok vezetnek, kérdezzük meg azt is, hogyan ve- zetnek? A rendtartásban, a munkahely, az életkör- nyezet csinosításában, ha nem tévedek, az idén járási méretben az első helyet érték el. És a határ? Vajon annak idején Csősz Lajos bácsi meg a többi alapító tag gondolt-e arra, hogy egyszer a nádszegi határ gabonafélékből ötven mázsát fizet hektáronként, hogy a közel hétszáz hektárnyi kalászosbó’ negyvenöt hektár megadta a hatvan mázsás átlagot? Csősz Lajos ezt már nem érte meg, de megérte Csősz Elemér, az alapító tag derék fia, aki ma a szövetkezet pénztárosa. És a kender? Talán az országban sincs még egy olyan szövetkezet, amely ebből a fontos ipari növényből hektáronként néhány mázsa híján százmázsás átlagot ért volna el. Meg a hízó bikák ... Juhos Árpád mesélte el a nevezetes esetei. Az idei nyáron történt. Valamilyen Agelino nevezetű olasz járta a környéket, hogy hízó bikákat vásároljon. Össze is szedett vagy harmincat, mire Nádszegre került. Amikor meglátta az ő jószágukat, a jó olasz azt sem tudta, hová legyen. Az egész állományt meg akarta venni. A végén hatvan darabbal kellett beérnie. Vagy a szőlő. A szőlőtermesztésnek náluk nincs hagyománya. A „pionírok“ viszont azt mondták: próba szerencse. A tizenhat hektáros szőlő ma már a szövetkezet egyik büszkesége. Az idén megadta a százharminckét mázsás átlagot. Juhos Árpád újból a tréfához nyúl. Azt mondja: — Az ember nem is tudná, hol terem a pénz... Próbálkozás nélkül nincs siker... Majd komolyra fordítja a szót: — Nálunk már nem is annyira a jelen, mint a jövő izgatja az emberek fantáziáját. Hiába, ilyenek a mai fiatalok. Hogy mit tartogat a jövő? Számunkra ma az a legnagyobb gond, hogy a lépten-nyomon kínálkozó lehetőségeket hogyan változtassuk valósággá. A közeljövőben — három-négy éven belül — szeretnénk elérni, hogy szükség esetén a szövetkezet egész határát öntözhessük. El tudja valaki képzelni, mit jelent ez... Szeretnénk létrehozni savanyítóüzemet, káposztát, tormát savanyítanánk, meg tököt fagyasztanánk. Kiszámítottuk, hogy egy ilyen üzem, azonkívül, hogy megoldaná a tagok téli foglalkoztatottságát, alaposan megduzzasztaná a szövetkezet pénztárát. Ki hinné például, hogy egy kis okkal- móddal az igénytelen tök is megadná hektáronként a hatvan, hetvenezer koronát. A kertészetünket szintén átállítjuk. Bebizonyosodott, hogy a fóliás kertészkedéshez bátrabban kell nyúlnunk. Hogy többet ne mondjak: az idén harminc hektáron kertészkedtünk. Ebből két hektár volt a fóliás kertészet. Ez a két hektár ugyanannyit jövedelmezett, mint a felmaradó huszonnyolc hektár . Ezer mondanivaló lenne még, de most már kénytelenek vagyunk becsukni azt a bizonyos kis ablakot, mert az öreg toronyban elharangozták a delet. Az asztalon már párolog a leves. Nem kockáztathatjuk meg, hogy újra kelljen melegíteni. SZARKA ISTVÁN 4 í i I 4 JUHOS ÁRPÁD, a pártszervezet elnöke TÖTHPÁL GYULA FELVÉTELEI I M I V M j * U É Él I* fi , Im I I mm Az egyik gépjavító munkacsoport Szövetkezet, ahol a „pionírok“ vezetnek Ahol télen is ingujjra vetkőzve dolgozhatnak
