Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)
1973-11-16 / 273. szám, péntek
Megkezdődött a CSSZTSZIV. országos kongresszusa 1973. XI. 10. Prágában a Július Fučík Kulturpark Kongresszusi Palotájában röviddel fél kilenc után kezdetét vette a Csehszlovák Testnevelési Szövetség IV. országos kongresszusa. A kongresszus tárgyalását Antonín Himl elvtárs (képünkön), a CSSZTSZ KB elnöke nyitotta meg. Himl elvtárs a többi között a következőket mondotta: — Szocialista társadalmunk és testnevelési szövetségünk a CSKP vezetésével következetesen valósítja meg azokat a célokat, amelyekért az előző generációk és a haladó erők hazánkban küzdöttek. A dolgozók számára szociális biztonságot nyújt rendszerünk és arra törekszünk, hogy a szocialista ember sokoldalú, harmonikus fejlődését tegyük lehetővé. Ebben a folyamatban pótolhatatlan helye van a testnevelésnek is. Ez a kommunista párt és az állam politikájának jelentős része, a kultúra és a dolgozók általános jólétéről való gondoskodás elengedhetetlen tartozéka. Himl elvtárs a következőkben a krízis éveiről beszélt, amely nem kerülte el a test- nevelési szövetséget sem. A CSKP hathatós támogatásával ezt sikerült leküzdenünk. A TÖMEGSPORT — Állandó feladatunk a tömegsportban megfelelő szintet elérni és lényegesen megjavítani az élsportban az országos képviseletet. Szövetségünk igyekezete a XIV. kongresszus irányelveinek teljesítése terén sok pozitív változást eredményezett. — A tömegsportról való gondoskodás szövetségünk elsőrendű feladata. Arról a céltudatos erőfeszítésről van sízó, amely nemcsak jogot akar biztosítani a testnevelésre és a sportra mindenki számára, hanem valós lehetőséget is. — Mindeddig nem tudtunk megfelelően reagálni arra a valóságra, hogy az ifjúság elsősorban a sporttevékenységet kedveli és a tornában nem találja annyira kedvét. Ez annak a következménye, hogy a mozgáskultúrának a családokon, az iskolákon és szövetségünkön belül nem tulajdonítottak megfelelő jelentőséget. A felnőttek tömegsportja terén is van éppen elég pótolnivaló. Különösen sokkal vagyunk a testnevelés terén adósai a kö- üépkorúaknak, akik munkateljesítményük csúcspontján állnak, valamint a női testnevelésnek is. SPARTAKIÁD Továbbra is szervezzük és fejlesszük a tömeges testnevelési fellépéseket, amelyeknek nálunk nagy hagyományaik vannak. Az újabb csehszlovák spartakiádot 1975-ben rendezzük meg, amely hazánkban a szovjet hadsereg által történt felszabadítása 30. évfordulója alkalmából kerül sorra. A csehszlovák spartakiád küldetésében megfelel a csehszlovák testnevelés jellegének. Ezért lesz keretében sportvetélkedés, turisztikai akció és tömeges fellépés is. Nagyobb bázist kell teremtenünk a turisztika és a táborozás számára is. Mindkettő egyre nagyobb népszerűségnek örvend a gyermekeknél, az ifjúságnál, a produktiv korban levő dolgozóknál, de az idősebb korosztálynál is. — Jelentőségében nem kisebb a jelvényszerzű mozgalom sem, amely az általános rátermettségre fekteti a fő súlyt. — Testnevelési Szövetségünk és a sportszervezetek nagyon fontos feladata, hogy az ifjúsággal is megkedveltesse a tömegsportot. — Ezen a téren nagyon sokat várunk el a testnevelési egyesületektől. — Tudjuk, hogy ez nagyon igényes feladat. Az akadályokat céltudatosan és szívósan el kell távolítanunk, minden erőnket mozgósítanunk kell és együtt kell működnünk az intézményekkel és a szervezetekkel. Nagyon sokat tehetnek ezen a téren az iskolák is. Így lehet egyre jobb föltételeket biztosítani a tizennyolc évnél fiatalabb ifjúság számára. BESZÉDES ADATOK — Testnevelési szövetségünk rendszerében jelentős szerep jut a különböző sporttevékenységnek. Ezt néhány számmal szeretném bizonyítani. A CSSZTSZ keretein belül 965 000 aktív sportolót 17 617 egyesületben tartanak nyilván, akik 46 sportágban tevékenykednek. A rendszeres bajnokságokat összesen 40 466 csapat 200 473 sportolóval bonyolítja le. Ezeknek mesterségbeli tudásáról 38 687 edző és testnevelő, valamint 37 585 játékvezető és számokban meg nem nevezhető önfel- dozó szervező gondoskodik. Ennek ellenére meg kell jegyeznünk, hogy társadalmunk fejlettségéhez nem fogható az élsportban eddig elért eredmény. Hazánkban körülbelül 3,5 millió a sízők száma, akiknek zöme szombatonként és vasárnaponként a hegyekbe látogat. Ez magában pozitív tény. Az viszont más dolog, hogy emiatt a meg nein szervezett tömeges rekreációs tevékenység miatt sok tehetség elvész az élsport számára. így van az, ha nincsenek edzők, akik ilyen esetekben a fiatalok közé mennének, nyitott szemmel figyelnék és találnák meg a tehetségeket. A kész kiváló sportolók nem nőnek önmaguktól. Az élsport mindig újabb és újabb munka- módszerek és ismeretek alkalmazását kívánja meg. — A III. országos kongresz- szus óta több mint 15 000 edzőt képeztünk ki és el kell gondolkodnunk a fölött, vajon helyes-e az a kiválogatás, amelyet a sportolók között tettünk az edzői hivatásra. Az élsportban nagyon fontos a megfelelő eszmei orientálódás, a kétségtelenül tervszerű edzésrendszer mellett. IDEOLÓGIA Az egyesületekben nem megfelelő az eszmei nevelő munka. Amikor a sportolókkal erról elbeszélgettünk, egyszeriben világossá lesz, hogy ezért nagymértékben a funkcionáriusok aktívája a felelős. Ezek az emberek rendszerint csak arra vannak tekintettel, hogy a klub a bajnokságban minél rangosabb helyet érjen el és ez fontosabb számukra minden nevelő értéknél, amelyet az élsport hozhat. A jövőben nem engedhetjük meg, hogy a sportolók erkölcsén csorba essen, nem engedhetjük meg a korrupciót, a ku- fárszellemet, nem engedhetjük meg, hogy azzal kereskedjenek, ami a legértékesebb: az ember. Ezeknek a burzsoá mesterkedéseknek szocialista sportunkban nincsen helyük, megszabadulunk tőlük és el kell tűnniük testnevelésünkből. ÉLSPORT — Amikor az élsport mérlegét állítjuk föl, amelyet 1967- töl 1972-ig ért el, megállapíthatjuk, hogy nem tett eleget teljes mértékben küldetésének. — Minden erőnkkel ágon leszünk, hogy rendszert vigyünk a különböző bajnoki küzdelmekbe, azokban ragaszkodunk a szervezett lebonyolításhoz és így lesz testnevelési szövetségünk céltudatos a sport és gazdaságosság terén fejlett. — A* élsport a világban, de különösen a szocialista államokban az utóbbi években óriási fejlődésen ment át. A szocialista államok sportolói a sportágak zömében a világ legjobbjai. A csehszlovák sportnak is nagyon tiszteletre méltó helye van a világ élsportjában. Ez a megállapítás érvényes az atlétikára, a sízésre, a j<ígkorongozásra, a teniszre, a kézilabdára, a kosárlabdára, az asz- talitenisízre, az evezésre, a súlyemelésre, a vízislalomra és a birkózásra.- Minden igyekezetünk arra irányul, hogy a csehszlovák élsportolók mindenütt méltó módon képviseljék szocialista hazánkat. — A két kongresszus között eltelt időben ezen a téren sok sikert értünk el. Ez alatt összesen 743 sportoló kapta meg a sportmesteri címet, 189 pedig az érdemes sportmesterit. — A CSKP, a kormány és az egész társadalom nagyra értékeli sportolóink sikereit, akik ezért nemegyszer kaptak magas állami kitüntetést. — A pillanatnyi helyzet értékelése és különösen a müncheni olimpián elért gyöngébb szereplés csupán azt bizonyították, hogy Csehszlovákiában az élsport jelenlegi rendszere nem tud lépést tartani a kor követelményeivel. Néhány sportágban nemcsak az egyhelyen topogás, hanem a visszaesés szemtanúi lehetünk. Így például az úszásban, a tornában, az ökölvívásban és a labdarúgásban is, amint azt éppen a nemrég befejeződött VB-selejtező mérkőzések igazolták. Himl elvtárs a továbbiakban konkrétan mutatott rá, hogyan lehet biztosítani hazánkban az élsport további fejlődését. A SPORT ÖSSZEFOGÓ EREJE A sport a nemzetek közötti viszony kialakulásának egyik fontos tényezője volt és lesz. Örülünk annak, hogy jelenleg a következőket állapíthatjuk meg: a csehszlovák testnevelés és sport visszanyerte az őt megillető helyet a szocialista államok sportjában és teljes mértékben visszaadta a bizalmat, amely nemzetközi sport- politikánkat illeti. A szovjet sportolókkal megerősítettük hagyományos kapcsolatainkat, hiszen ezek a múltban is mindig kifejezték tiszteletüket a hősi szovjet nép iránt és bebizonyították, hogy hűek vagyunk a szocialista nemzetköziséghez. Egyúttal annak bizonyítéka mindez, hogy sportolóink mesterségbeli tudása tovább fejlődhet. A CSSZTSZ továbbra is szorosan működik együtt a baráti országok szocialista test- nevelési szövetségeivel. Büsizkék vagyunk arra, hogy a csehszlovák testnevelés és sport a szocialista rendszer egyik biztos pillére. Készek vagyunk mindent megtenni annak érdekében, hogy a szocialista sport mutassa meg felsőbbrendűségét a tőkés sporttal szemben a következő nyári olimpián, Montrealban, s majd Moszkvában is. Ez a mi kötelezettségvállalásunk a CSKP és egész társadalmunk előtt, amely a testnevelés és sport sízámára olyan föltételeket biztosít, amelyek mellett öröm szorgalmasan dolgozni csehszlovák szocialista hazánk dicsőségére. Ha értékeljük, amit eddig elértünk és összehasonlítjuk, hogy a XIV. kongresszus határozatai értelmében mire törekszünk, elsősorban a következő alapfeladatok állnak előttünk: 1. Az ifjúság és a felnőttek széles tömegeit kell megnyernünk az állandó és szervezett testnevelés számára. 2. El kell mélyítenünk tevékenységünk szocialista jellegét és szoros kapcsolatát egész társadalmunkkal, különösen a politikai nevelő irányzatot. 3. Az egyesületekben és szervezetekben állandóan emelnünk és minőségivé kell tenni a testnevelési folyamatot. 4. Az élsport fölfogását kell megvalósítanunk és biztosítanunk kell az országos képviselet szintjének emelkedését. 5. Sokoldalúan fokoznunk kel) a CSSZTSZ választott szerveinek tevékenységét. 8. Állandóan tökéletesítenünk kell a CSSZTSZ pedagógiai kádereinek szakmabeli és politikai földkészítését és szintjét. 7. A szervezet munkájában egyre inkább ki kell használnunk a tudomány eredményeit. 8. Minden testnevelési tevékenység gazdaságosságát emelnünk és ellenőriznünk kell. Megéri ennek érdekében a testnevelésre, a sportra szentelnünk minden szabad időnket, minden erőnket. Arról van szó, hogy tisztes résszel járuljunk hozzá szép szocialista hazánk fejlesztéséhez s ez egyúttal ez lesz a mi hozzájárulásunk a CSKP XIV. kongresz- szusa határozatainak teljesítéséhez. A várakozásnak megfelelően Az olimpiai reménységek jégkorong-tornáján újabb találkozóra került sor. Eddig az esélyesek beváltották a szereplésükhöz fűzött reményeket. Szovjetunió—Románia 14:1 (2:0, 8:1, 4:0) A román csapat csak arra törekedett, hogy túl sok gólt ne kapjon, de versége így is elég súlyos. Lengyelország—Magyarország 13:4 (6:0, 7:3, 0:1) A lengyelek technikai téréig s főleg eredményességben nmfc. ták felül a magyar csapatot. Csehszlovákia—Koreai NDK 8:t) (0:0, 6:0, 2:0) Az első harmadban a kore^ csapat óriási lelkesedéssel meg tudta menteni hálóját a góY- tól. Aztán együttesünk helyze*. leit megfelelően ki is használta s a befejező játékrészbe^ már nem túlságosan erőik#- dött. Győzelem a visszavágón NŐK—Csehszlovákia 3:6 (1:0, 1:2, 1:4) Berlinben 3000 néző jelenlétében megint a svéd Tegner és Andersson vezette a két jégkorong- válogatott találkozóját. A csehszlovák együttes ezúttal a kővetkező felállításban küzdött: Crha — Suchý, Dvorák, Machač, Pospíšil, Horešovský, Sima — Pa- leček, Nedomanský, Holík — Martinéi;, Novák, Šťastný — V. Lukáč, Fai'da és Veith. Az első harmadban nagy ellen állást tanúsított az NDK együtte se, sőt a 16. percben Prusa révén a vezetést Is megszerezte. Az újabb játékrész 5. percében Paleček egyenlített, majd tíz perccel később Horešuvský újabk} gólt ütött, de Nackel szépített. A befejező harmadban a játékot már a csehszlovák csapatirányította, s a gólok a következő sorrendben estek: Nedomanský (41. p), Novák (46. p], Machač (48. p), Šťastný (58. pj, és Slapke (58. p). A fedett stadionban sorra k«; rült találkozón jó volt a jégfelth let, s a csehszlovák csapat ötö£ alakzatai javuló teljesítményt nyújtottak. Együttesünkből neái lehet külön senkit sem kiemelik), s az a lényeg, hogy ez a taláih kozó a felkészülés folyamatának egyik szerves része lett. a labdarúgás világából IRÁNY: LATIN-AMERIKA A szovjet labdarúgó klubcsapatok válogatottja szerdán latin- amerikai portyára utazott. Mérkőzéseire Mexikóban, Ecuadorban, El Salvadorban, Kolumbiában és Costa Ricában kerül sor. Az utazó csapat tagjai a következők: Pil- guj (Dinamó Moszkva), Abramjan (Ararát Jereván), Bukievszkij, 01- sanszkij, Lovcsev (Szpartak Moszkva), Szarkiszjan (Ararát), Zvia- gincev (Sahtyor), Kaplicsnij ÍCSZKA Moszkva), Bajsakov (Alma-Ata), Metvijenko (Dinamó Ki- jev), Komarov (Dinamó Moszkva), Petrusin, Dolmatov (Dinamó Moszkva), Konykov (Sahtyor), Fedotov (CSZKA), Zanazanyan, Andriaszjan (Ararát), Zincsenko (Zenit Leningrád), ístojan (Ararát), Onyiscsenko (Zarja), Pisz- karjev (Szpartak Moszkva), Jevr- juzsihin (Dinamó Moszkva), Sepel (Cserno more Odessza). Portugália — Észak-Irország 1:1 (1:0) Lisszabonban csak 12 000 néző volt kiváncsi a VB selejtezőre. A hazaiak a 34. percben Jordan révén megszerezték a vezetést, de a vendégek a 63. percben O’Kano révén egyelítettek. így most már végleges, hogy a VI. selejtezőcsoportból — tekintet nélkül a Bulgária — Ciprus mérkőzés végeredményére, — Bulgária együttese jutott tovább. A táblázat állása: 1. Bulgária 5 3 2 0 11:3 8 2. Portugália «231 10:6 7 3. É. Írország 6 1 3 2 5:6 5 4. Ciprus 5 10 4 1:12 2 Skócia — NSZK 1:1 (1:0) A skótok azonnal támadólag léptek föl, s az 5. percben Haltun közelről —, kissé Kleff kapus segítségével —, megszerezte a vezetést. A játékot azután is az erőteljesen, cicoma nélkül és szívósan küzdő hazaiak irányították. A sikos talajon sokkal otthont): sabban mozogtak, mint a vendé: gek, akiknél Netzeren meglátszott a csaknem egy esztendős váloga? tcrtt-klhagyás. Szünet után Maier kapus állf be, aki nagy érdemeket szerzetig mert negyedórával a befejezés előtt kivédte Bremner 11-esét. A$ is szerencsés húzásnak bizonyult, hogy friss erőként Heynkes ég Hohe, meg Cullman Is beállt, Így Höness középcsatárt játszhatott, s ezen a poszton helyettesítette kényszerűségből távol lévő tár; sát, a gólzsák G. Müllert. Mint: egy 8 perccel a befejezés előtf Höness, Flohe nagyszerűen beívelt labdáját juttatta fejjel a skót pu jobb felső sarkába. A skót csapat jellegzetes erő; teljes, gyors, határozott játékát nyújtotta és igazolta a róla eh terjedt jó híreket. Ilyenformái! elképzelhető, hogy nagy szerep vár rá az 1974-es VB-n is. Anglia — Olaszország 0:1 (0:0) A Wembley stadionban nagy küzdelmet vívott egymással a kát csapat, s az olasz együttes, amely nagyszerűen védekezett, a 88, percben lőtt Capello góllal ismőt legyőzte Ramsey legénységét. Sparta Praha— Dukla Praha 2:0 (2:0) Prága. 8000 néző, játékvezetőt Korček. Góllövők: Novák (öngól) és Bartoií. A Dukla csapatára, különösen az első félidőben rá sem lehetett ismerni. Ekkor nagyon sokat tá- madott a Sparta együttese és teljes mértékben rászolgált a vezetésre. A második félidőben is a Sparta dolgozott ki lényegesen több helyzetet, de Viktor sok esetben biztos góltól mentette meg hálóját. A mérkőzés hajrájában a Sparta már az eredmény tartására törekedett. A nyitányt Laver és Kodes szolgáltatja Melbourne ban ma veszi kezdetét az Ausztrália — Csehszlováké tenisz Davis Kupa elődöntő találkozó. Az első napon a két egyesre keriil sor. Az elsőn Laver ellenfele Kodeš lesz, míg a másik egyest Newcombe és Hrebec játssza. A sorsolással Neale Fraser, az ausztrálok kapitánya elégedett volt és ezt mondta: — A sorsolás nem döntő fontosságú az ausztrál csapat szempontjából. Az az együttes, amely rendelkezésemre áll, bármilyen összetételben győzhet. Bolardt, a csehszlovák kapitány így nyilatkozott: — A sorsolás fontos volt számunkra. Elégedett vagyok vele, mert az első és az utolsó mérkőzést első számú játékosunk Kodeš játssza. Tapasztalt teniszező, ez döntő lehet. A páros összetételét még egyik kapitány sem árulta el. Ez még OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Anyagtorlódás miatt szokásos sakkrovatunkkal holnapi számunkban jelentkezünk! attól is függ, hogyan végződnek az első nap egyes mérkőzései. % A szovjet jégkorong baj* nokság táblázatának álén a 3f pontos Krilja szovjetov áll, 2. a Dinamó Moszkva 23 ponttal, 3. CSZKA Moszkva 21 ponttal. A legutóbb lejátszott két mérkőzés eredménye: Dinamó Moszkva—Dinamó Riga 8:1, Szpartak Moszkva—Traktor Cseljabinszk 6:8. 0 Holnap kezdődik a vízilabda Bajnokcsapatok EK-já- nak középdöntője, amelynek palermói csoportjában szerepel a csehszlovák bajnok ČH Košice, a magyar élcsapat, az OSC Budapest, a BEK védője, kívülük a román, az olasz, és a svéd rangelső.