Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)

1973-11-16 / 273. szám, péntek

Orvosi tanácsadó A csehszlovák—szovjet barát­sági hónap sok alkalmat nyújt számunkra a szovjet nép életé­nek, kultúrájának mélyebb, ala­posabb megismerésére. A barát­sági hónap alatt sűrűbben ér­keznek hazánkba, az egyes já­rásokba, városokba szovjet de­legációk és látogatók is. A Dunajská Streda-i (duna- szerdahelyi) járásban egy-egy delegáció, látogató fogadásán megtalálhatjuk Godóné Danin- ger Kornéliát is, mégpedig a tolmács szerepében. 1960-ban végezte ©1 a bratis­lavai Pedagógiai Főiskola ma­gyar—orosz szakát. 1971-ben pedig — mivel a nyelvek rend­kívül érdeklik — elvégezte még a német szakot is. Jelen­leg a Dunajská Streda-i Szak­tanintézet pedagógusa. Har­minchárom lány osztályfőnöke. Magyar és német mellett pszi­chológiát és testnevelést is ta­nít, orosz nyelvet azonban, ami a legjobban érdekelné, nem. Érdeklődését ezért más irányban igyekszik kielégíteni: tagja a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség járási elnök­ségének, s az orosz nyelvsza­kosok szekciójának vezetője. Mint mondotta, a szekciónak 12 tagja van. Fő feladataik kö­zé tartozik a járás résztvevői­nek felkészítése a hagyomá­nyos Puskin-szavalóversenyre, melyen saját kategóriájában ő is versenyez, valamint tovább­képző előadások szervezése orosz nyelv szakosok számá­ra, s nem utolsó sorban orosz nyelvtanfolyamok szervezése felnőttek számára, ö maga idén a járási nemzeti bizottság mellett indított nyelvtanfolya­mot vezeti. Bekapcsolódik a szaktaninté­zet CSSZBSZ szervezetének munkájába is. Elhatározta, hogy a barátsági hónap alatt meg kétszerezi az 53-tagú szerveze' NEMZETKÖZI DIÁKNAP Fiataljaink idén is, mint minden évben november 17-én megttnneplik a nemzetközi diáknapot, megemlékeznek az 1939-es november komor esemé­nyeiről. Az idei nemzetközi diáknapnak külön jelentőséget ad, hogy megünneplésére köz­vetlenül a jubileumi X. Világ* Q A Szovjetunióban az idén nyáron 18 ezer pionírtáborban 9 millió kisdiákot üdültettek. Ebben a számban nincsenek benne a kolhozok által fenn­tartott üdülők, ahol csaknem ilyen számban szintén nyaraltak gyerekek HÉTVÉGE A RÁDIÓBAN tagjainak számát. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 56. évfordulójára és az idei ba­rátsági hónap tiszteletére mű­sorral egybekötött értékes elő­adást tartottak. Az iskola fo­lyosóján pedig egy kivilágított, képekkel díszített fal vonja magára a figyelmet. December re egy politikai, földrajzi és történelmi részből álló vetélke­dőt szervez a diákok számára a Szovjetunióról. Már most dol­gozik a megfelelő kérdések ösz- szeállításán, s természetesen a versenyzők felkészítése is rá vár. Eddig már négyszer járt a Szovjetunióban. Legközelebb Joszkar Ólába, a Mari Autonom Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosába szeretne eljutni. Ottani barátnőjével már évek óta levelez. Munkáján kívüli tevékenysé­gét még felsorolni is elég. Lel­kesedése, mellyel mindezt vég­zi, s ahogy beszél róla nem mindennapi. Őszinte elismerést érdemel. 7LÓRIÁNNÉ M. MÁRTA ifjúsági Találkozó után és a SZNF 30. évfordulójára való előkészületek évében kerül sor. A nemzetközi diáknap ünnepi eseménysorozatát a SZISZ Köz­ponti Bizottsága és az SZSZK Művelődés- és Iskolaügyi Mi­nisztériuma készítette elő. A Bratislavában megrende­zendő ünnepségen az egyes ke­rületek SZÍSZ-delegációi is részt vesznek. A szovjet hősök és Mirko Nešpor emlékművé­nek megkoszorúzása és a hiva­talos fogadások után gazdag kultúrműsort és nemzetközi sportvetélkedőket tartanak. F. m. m. A FOGSOR FEJLŐDÉSE ÉS A FOGSZABÄLYOZÄS KÉRDÉSEI Hugyan teljesítik mezőgazdasá­gi üzemeink a húseladás tervét? — ezzel a kérdéssel foglalkozik a Csehszlovák Rádió magyar nyelvíi adásának szombaton 7 óra 25 perckor sugárzott me- zőgazdasági műsora. A 10 óra 15 perckor kezdődő szimfonikus hangverseny műsorán Félix Mondelssohn-Bartholdy 5. d moll szimfóniája szerepel a ber­lini filharmonikusok és Lórin Maazel tolmácsolásában, majd a Cseh filharmónia Zenekara Serge Batido vezényletével Maurice Ra­vel: Bolero c. művét adja elő. A komárnói Egyetértés dalárdát mutatja be 11 órakor a Fáklya című kulturális híradó. 11 óra 40 perckor riportmfisor hangzik el a Gém. Horkai Pa­pír és Cellulózgyár, valamint a szolnoki papírgyár közötti gaz­dasági együttműködésről, a dol­gozók kölcsönös üdültetéséről. 12 óra 10 perckor az operaba­rátok műsorában részleteket hall­hatnak Giacomo Puccini: Tosca .című operájából. Hogyan élünk? — erre a kér­désre keres választ 13 órakor a politikai rádiómagazin: a Tükör. A műsor foglalkozik még egy Du­najská Streda-i panaszlevéllel, valamint a kínai politikának a szocialista közösség ellen irányú ló aknamunkájával. A 14 órakor jelentkező Kontak­tus riportere ez alkalommal ellá­togatott a trenčínl ruhagyár fia­taljai, valamint a ružomberokl V. I. Lenin üzem SZISZ szervezeté­nek funkcionáriusai közé. A mű­sor foglalkozik még a fiatal spor­tolók feladataival és válaszol a hallgatók leveleire. Csokonay Vitéz Mihály születé­sének 200. évfordulójára eimléke- zik 15 óra 10 perckor a Tíz perc irodalom. Vasárnap 8 órakor a Ba­rangolás Zeneországban című mű­sor Franz Schubert dalait mutatja be. Hogyan értelmezi a marxizmus a társadalmi létet? — ezt a kér­dési elemzi 9 órakor a Rádióegye­tem műsora. A 10 órakor kezdődő irodalmi összeállítás Szabad sólyom cím­mel az orosz népköltészet leg­szebb gyöngyszemeiből nyújt válo­gatást. l(i óra 20 perckor hangszeres versenyművek hangzanak el. Jan Dismas Zelenka: oboa-, fagott és gordonkaversenyét a Bencia ka­marazenekar adja elő Vratislav Hain vezényletével, majd Joseph Haydn: 4. fuvola-oboaversenyét Vladislav Brunner és Jozef Hanu- šovský, valamint a Szlovák Ka­marazenekar tolmácsolja Vlasti­mil Horák vezényletével. A 11 órakor kezdődő publicisz­tikai tízperc a dolgozó no érdek védelmével foglalkozik. 13 órakor a Fiatalok a mikro­fon előtt c. 'műsor a Komszomol megalakulásának 55. évfordulója és a csehszlovák-szovjet barátság hónapja tiszteletére készült. Fia­talok nyilatkoznak: mit jelent számukra, ifjúsági szervezeti ta­gok számára ez az évforduló, mi­lyen rendezvényeket készítenek elő, milyen élményekkel gazda­godtak a közel múltban tett szov jetunióbell látogatásuk alkalma val. 13 óra 4U perckor: Huszka Jenő: Bob herceg — operettismertetés. Közreműködik: Ilosvay Róbert, Németh Marika, Ágay Karola, Bende Zsoit, Kishegyi Árpád és Külkey László. A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zeneka­rát Sebestyén András vezényli. elmá— MIÉRT GYAKORIAK A SZÉLVIHAROK? Nemcsak a múlt héten, de a mostani hét első felé­ben is szeles idő uralkodott hazánkban. Szlovákia egyes részein a szél idővel szélvi­harrá erősödött. Tulajdon­képpen minek is a követ­kezménye az ilyen szeles időjárás, ami a mérsékelt éghajlatú övezetekben elég gyakori jelenség az őtiz má­sodik felében? A nap melege egyenlőtle­nül melegíti fel a föld fel­színét, s ennek következté­ben a légkörben a légnyo­más elosztásában különbsé­gek keletkeznek. Ennek az az eredménye, hogy a lég­tömegek vízszintes irányban mozognak, azaz szél kelet­kezik, amely a légnyomás­nak eizt a különbségeit igyekszik kiegyenlíteni. Mi­nél nagyobb két terület közt a légnyomás különbsé­ge, annál erősebb a szél. A szelek az igen alacsony lég­nyomások esetében a leg­erősebbek, amikor kisebb távolságokon belül is nagy lehet a légnyomás közti különbség. A légnyomás­süllyedés, melyet légnyo­más-zavarnak is nevezünk, két olyan légáramlat között keletkezik, amelyeknek a hőmérséklete különböző. Leggyakrabban az Atlanti óceán felett, keletkeznek, ahonnan különböző irány­ban nyomulnak atz európai szárazföld fölé. Egyes ese­tekben Skandinávián s a Balti-tenger partvidékein keresztül Kelet-Európa, majd közvetlenül Közép-Eu- rópa fölé nyomulnak. A légnyomás-süllyedés további tűzfészke Észak-Olaszország. A nyomászavarok Észak- Olaszországból rendszerint Magyarországon és Szlová­kián keresztül Ukrajna fe­lett terjeszkednek szét. A szél mindig annak az útvo­nalnak az irányában a leg­erősebb, amely mentén a légnyomás-süllyedés közepe halad, s közben a szél se­bessége is eléggé nagy lehet kisebb távolságokon belül is. Az általános időjárási helyzeten kívül maga a te­rep is befolyásolhatja a szél irányát és gyorsaságát. A szél sebessége jelentősen növekszik a hegyek szél­csendes oldalán, amikor a levegőrétegek hegyi akadá­lyokon vonulnak keresztül. Ez hazánkban leginkább a Lomnici-csúcs alatt a Kőpa- taki-tó környékén érvénye­sül, ahol a szelek is a leg­erősebbek. A szél irányát és sebességét mérő készülékek már óránként 248 kilométe­res sebességet is feljegyez­tek. A sík vidékek közül legszelesebb Bratislava kör­nyéke és csaknem az egész Duna menti síkság. Bratis­lavában eddig óránként 156 kilométeres legnagyobb szél- sebességet mértek. Csaknem minden évben az ősz második felében meg­erősödik a légkör körforgá­sa a mérsékelt éghajlatú övezetekben. Ezért a lég­nyomás-zavarok ilyenkor gyakrabban jutnak el az At­lanti-óceán felől az európai szárazföld fölé mint általá­ban. Ennek oka az, hogy ebben az időben szelesebb az időjárás hazánkban. Az igen alacsony légnyomás- sttllyedóseket olyan erős sze­lek kísérik, mindenekelőtt a hegyvidékeken, hogy már szélvihar jellegűek, és rend­kívül káros következmé­nyekkel járnak. Az utóbbi időben több más európai országhoz hasonlóan erős szeleket okoztak hazánkban is az Atlanti-óceán felől az európai szárazföld felé nyomuló légnyomás-süllye­dések. Szerencsére gócpont­juk közvetlenül nem érin­tette hazánk területét. P. F. Fogorvosaink megfigyelései és a szakorvosi statisztikák szerint hazánkban a gyerme­kek 55—60 százalékánál ta­pasztalható a fogazat fejlődé­sének valamilyen, kisebb vagy nagyobb fokú rendellenessége. Gyakorlatilag az érintett gyer­mekeknek kb. a fele szorul rá az orthodonciás (fogszabályo­zó j kezelésre. Minden modern államban a fogorvosi ellátás elengedhetetlen tartozéka a fogszabályozás; nálunk is évti­zedek óta folyik a szakorvos- képzés. A rendellenességek gyógykezelése már nem csupán fővárosi klinikákon, hanem kerületi székhelyek és más na­gyobb városok specialistáinál is lehetséges. Ennek ellenére még mindig az a helyzet, hogy túl sok a páciens és kevés a szakember, ezért .e területen a szülők, a gyermekek, a fogászok legnagyobb megértésére és együttműködésére van szükség. Ezt szolgálja ma írásunk is, melyben rávilágítunk a fog­szabályozás kérdéseire. A RENDELLENESSÉG EREDETE Vannak öröklött vagy vele­született, valamint szerzett fej­lődési rendellenességek. Csalá­di jellegű pl. a progénia, az alsó állcsont és fogazat előre- állása. Ide tartozik az a jelen­ség is, amikor az állcsontok nemzedékről nemzedékre ki­sebbek lettek, a fogak viszont nem, ezért csak szabálytalanul torlódva sorakozhatnak egymás mellé a fogak. A magzati élet­ben kedvezően is befolyásolha­tó a fogak fejlődése, ámde a terhes nőt érő ártalom a mag­zat egészségét s így fogazatá­nak kialakulását is veszélyez­teti. Születés után a csecsemö- és gyermekkori rossz szoká­sokra vezethetők vissza a fog­sor rendellenességei: a fogazat szabálytalan kifejlődéséhez ve­zethet pl. a cumizás elalvás előtt, ujjszopás, körömrágás, ajakharapdálás, egyoldalon fekvés; később az iskolában tollszár vagy ceruzarágás, az áll megtámasztása tenyérrel vagy ököllel tanítás közben stb. Ilyen ártalmatlannak lát­szó dolgok erősen befolyásol­hatják az állcsont és a foga­zat, de az egész arckoponya kifejlődését is; nyíltharapás, szájlégzés vagy más életta- nilag nem kívánatos rendelle­nességek jöhetnek létre. Már kisgyermekkorban is ügyelni kell a fogazat épségé­re, és ha lyukas Togat fede­zünk fel a gyermeknél, plom- báltassuk be akkor is, ha még nem okoz fájdalmat. A tejfo­gaknak teljes épségben kelle­ne megmaradniuk a helyükön, amíg elő nem törnek a maradó fogak. Ha valamelyik tejfog elromlik, letörik a koronaré­sze vagy idő előtt ki kell húz­ni, a tejfogsorban támadt hé­zagba egymás fölé dőlnek a szomszédos fogak, az állcsont fejlődése azon a helyen vissza­maradhat, de a legrosszabb az, hogy a csontban fejlődő ma­radó fog előtörésére nem ma­rad elég hely. így nő ki a fog a soron kívül vagy belül, és eltorzíthatja az egész fogaza­tot. Az első nagyőrlőfognak az utolsó tejfog mögött a helyére kell illeszkednie, hogy a fejlő­dés helyes irányú legyen, ezért tegyünk meg mindent, hoigy a gyermeknek 6—7. életévéig ne kelljen fogat húzni. Ezt a száj­ápolási szokások korai kiala­kításával, az édességeknek gyümölccsel, zöldséggel és más egészséges cikkekkel való pót­lásával, a fogazat rendszeres ellenőrzésével és a szuvas fo­gak kezelésével érjük el. A kifejlődött rendellenessé­get legtöbbször már elég ké­sőn fedezik fel a szülők vagy maguk a gyermekek. Az embe­rek általában nem tulajdoníta­nak nagy jelentőséget a ren­destől eltérően növő fogazat­nak, ha kisgyermekről van szó, azt tartják, hogy majd csak rendbejön. A másik végletbe tartoznak azok a szülők, akik­nek nagy gondot okoz az is, ha a mozgó tejfog még nem hullt ki, a maradó fog kissé ferdén törekszik elő s már azt hiszik, helyrehozhatatlan el­változás alakul ki, ha azonnal nem kezdődik el a fotgszabá­lyozás. Maguk a gyermekek nemigen bánják, hogyan sora­koznak egymás mellé a fogaik, pedig nem ártana, ha néha ők maguk hívnák fel szüleik fi­gyelmét a rendellenességre. Sajnos, csak serdülő korukban jönnek rá, hogy a fog ívén kí­vül vagy ferdén növő fog, a fogak torlódása stb. NEMCSAK SZÉPSÉGHIBA, hanem a rossz tisztítási lehe­tőség miatt fokozott mértékben okoz fogszuvasodást, ínygyul­ladást, szájszagot. 14—16 éves korban azonban már elég késő fogszabályozásra jelentkezni. Ha már az összes maradó fog kinőtt, rendszerint csak fog­húzással segíthetünk a rendel­lenességen, de ezzel a beavat­kozással is csak részeredményt érünk el. Ha kisgyermeknél a fogazat fejlődésében valóban rendellenességet fedezünk fel, már óvodás korban is elvihet­jük szakrendelésre, ahol meg­állapítják a szabálytalan fej* lődés nemét, nyilvántartásba veszik a gyermeket s időről időre ellenőrzik majd. Kár len­ne azonban ily korban elkez­deni a fogszabályozást, mert annak a legkedvezőbb idősza­ka a fogváltás folyamán van, tehát a 6. és 12. életév között, amikor még megfelelő beavat­kozással, eszközökkel, módsze­rekkel vándoroltathatók a fo­gak és a fogsor ívébe hozha­tók. Az orthodonciás kezelés he­lyes időpontja azért fontos, hogy a fogsor bizonyos részei­nek vagy egészének kisfokú szabálytalanságai aránylag könnyen kezelhetők, amikor a gyermek csontozata még Iá* gyabb, képlékenyebb és a szö­veteket nem éri a szabályozás» sál nagyobb károsodás. A rend­ellenességek elhanyagolása már súlyosabb, nehezebbe» helyrehozható vagy pedig nem is kezelhető elváltozásokat okozhat. TÜRELMETLENSÉGNEK NINCS HELYE Az orthodoncia többféle fog- szabályozó módszert alkalmaz« A legelterjedtebb eljárás a szájbahelyezett készülékek, le* mezes hézagtartók és más esz* közök viselése. Minden ilyen ké* szüléket, amely arra szolgál, hogy az egyénileg kialakult rendellenességet szabályozza, az eset gondos tanulmányozása alapján különleges képzettségű fogtechnikus segítségével ké* szít el a szakorvos. Vannak esetek, amelyek hónapokon be* lül rendbejönnek, ámde a fog' szabályozás átlagos időtarta* ma két-három év. A gyógykezelés első és leg­fontosabb feltétele az, hogy a szülők gyermekükkel együtt tudatában legyenek, miről van szó. A készjüléket az orvos magyarázatához és utasításán hoz híven kell használni. A kis páciens, amennyiben a gyógyeszköz használatát, ellen* őrzését és tisztán tartását na­pirendjébe iktatjuk, néhány nap, hét esetleg hónap alatt megszokja azt. Minden város* ban sok oly gyermek van, aki­nek a fogszabályozás rendbe* hozta a fogívet. harapását, rá* gását; ezeknél csakis a türel­mes, kitartó és fegyelmezett együttműködés segített. Olyan esetekben, ahol a fogszabályo­zó eszközt kényelmetlenségnek tekinti a gyermek, nem tartja a szájában a megszabott idő­ben vagy csak elvétve hordja, nem várhatunk eredményt. Azt is tudatosítanunk kell, hogy ilyen esetben az orvos és ä technikus ideje, fáradozása, a készülék elkészítésére fordí­tott idő és anyag elfecsérelt értéket jelent más rászorulók rovására. A fogszabályozás az orvostu­dománynak olyan speciális ágazata, amelynek eredmé­nyeit nemcsak a rágóképesség tökéletesítésében, hanem kü­lönböző szervek, pl. a léigzés működésének javításában, az arc harmonikus fejlődésében, az önbizalom növelésében is látjuk. Ezért valóban érdemes kihasználni a módszerei és eszközei adta lehetőségeket. Dr. SZÁNTÖ GYÖRGY ELISMEHEST ERDEMEL

Next

/
Thumbnails
Contents