Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)

1973-10-07 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó

Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára

A szocialista országok további tömörülésének folyamatáról és objektív szükségszerűségéről

1973. X. 7.

A marxista gondolat számára axióma, hogy a forradalom győzelme, a társadalom szocialista átalakítása nem olyasmi, amit kívülről exportálnak, hanem elsősorban a saját országa keretében, a saját marxista—leninista élcsapata vezetésével cselekvő munkásosztály és általában a dolgozók műve. Ugyanakkor — mint a tudományos kommunizmus megalapítói hangsúlyozták, s amint ezt a gyakorlat is a leghatározottabban tanúsítja — a forradalmi folyamat sikeres fejlődése szempontjából óriási jelentőségű a munkásosztály nemzeti osztagainak és pártjaiknak a nemzetközi együttműködése. Bizonyos értelemben a munkásmozgalom egész története a proletár internacionalizmus elvei fejlődésének és meggyökerese- désének története.

A marxizmus—leninizmusnak ezek és más elvei, amelyeket a kommunista és munkáspártok tevékenységük alapjává tettek, rendkívül fontos szerepet játszottak a szocialista világrendszer keletkezésének és alakulásának folyamatában. A szocialista világrendszer egész, immár csaknem három évtizedes fejlődésének tapasztalatai megmutatták, milyen felbecsülhetetlen értékű a szocialista országok nemzetközi kölcsönös segítsége, összefogása, akcióegysége, mind a szocialista és kommunista építésben, mind a tartós békéért és a nemzetközi biztonságért vívott harcban.

A társadalmi fejlődés mai szakaszáról szólva L. I. Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára megjegyezte, hogy „a jelenlegi viszonyok között is nemhogy csökkent volna a szocialista országok összefogásának és legszorosabb együttműködésének a szükségessége, hanem ellenkezőleg, megnövekedett. Az egységre, az együttműködésre, az együttes cselekvésre most mindenekelőtt azért. van szükségünk, hogy gyorsabban és hatékonyabban megoldjuk a szocialista társadalom fejlesztésének és a kommunizmus építésének a feladatait. Azért is szükségünk van az egységre, az összefogásra és az együttműködésre, hogy a legsikeresebben megvédhessük és megszilárdíthassuk a világ valamennyi népe számára annyira szükséges békét, tartóssá tehessük a nemzetközi feszültség enyhülését, hatásosan visszaverhessük az imperializmus minden agresszív mesterkedését, a szocializmus érdekeinek megcsorbítására irányuló minden kísérletet.“ (Leonyid Brezsnyev beszéde a Szovjetunió fél évszázadáról.}

Az összeforrottság további erősödése a szocialista világrendszer fejlődésének fő iránya. Ennek a folyamatnak az alapja a nemzetközi együttműködés objektív szükségszerűsége, amely összhangban áll az egyes szocialista országok és az egész szocialista világ- rendszer fejlesztésének égető szükségleteivel.

I

Az utóbbi időben a nemzetközi porondon jelentős változások történnek a fészültség eny- * hiilése, a különböző társadalmi rendszerű államok közötti békés egymás mellett élés elveinek érvényesülése irányában, kedvezőbb helyzet alakul ki ahhoz, hogy a népek érvényesítsék sorsuk szabad meghatározására való jogukat.

Ezeknek a fontos változásoknak az oka nem az, hogy netán megváltozott az imperializmus természete, hogy az imperializmus agresszív körei lemondtak reakciós céljaikról. Ezek a változások annak tudhatok be, hogy a szocialista országok gazdasági, politikai és katonai erejének növekedése, a népek felszabadító harcának fellendülése, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom szervezettségének és politikai befolyásának erősödése folytán új erőviszonyok alakultak ki. És vitathatatlan, hogy a nemzetközi helyzet lényeges változásait előidéző főbb tényezők közül különösen nagy jelentőségű a szocialista országok koordinált külpolitikája, az SZKP által következetesen végrehajtott békeprogram, vagyis a szocializmus békeoffenzívája.

Meg kell jegyeznünk, hogy a testvérállamok egységes irányvonalának kialakulása különböző szakaszokon ment át. Már a második világháború utáni első években, amikor a világ több országában győzött a szocialista forradalom, égetően szükségesnek mutatkozott ezeknek az országoknak a szoros külpolitikai együttműködése. Eleinte ez az együttműködés — bármilyen jelentősek voltak is a gazdasági, politikai tényezők —, természetesen, olyan harcos védelmi szövetség formáját öltötte, amely biztosította a szocialista vívmányok oltalmát, meghiúsította az ellenforradalom imperialista exportjára tett kísérleteket. A szocialista országok szövetségi kapcsolatait fokozatosan a kétoldalú szerződéseknek egész rendszere rögzítette. Válaszul az imperialista blokk nyílt fenyegetéseire, a szocialista közösség államai megkötötték a Varsói Szerződést, létrehozták védelmi jellegű, sokoldalú politikai és katonai szervezetüket.

A nemzetközi porondon tett egyes lépések összehangolásáról a szocialista országok fokozatosan áttértek a közös külpolitikai programok kidolgozására, ilyen jellegűek voltak a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének ülésein közösen kidolgozott dokumentumok. Ma lényegében a szocialista közösség egységes külpolitikai stratégiájáról beszélhetünk, amely magában foglalja a béke, a nemzeti függetlenség és a szocializmus ügyéért vívott harcnak mind a közvetlen, mind a távlati feladatait.

Jsmeretes, hogy az imperialista államoknak is van olyan egyezményrendszerük, amely a köztük fennálló ellentétek dacára lehetővé teszi, hogy a két rendszer harcának alapvető kérdéseiben közösen lépjenek fel. Bizonyos külső hasonlóságra hivatkozva a burzsoá ideológusok, a jobboldali és a „baloldali“ revizionisták párhuzamot próbálnak vonni a szocialista országok szövetségi kapcsolatai és az imperialista tömbök között. Ám ezek az elméleti köntösbe

bújtatott állítások teljesen tarthatatlanok. Ha csak a legáltalánosabb vonásokban összehasonlítjuk a különböző társadalmi rendszerek keretében létrejött államközi egyesülések jellegét, nyomban szembeötlik elvi különbségük.

Ez a különbség, először is, a külpolitikai tevékenység céljaiban nyilvánul meg. A szocialista közösség országainak koordinált nemzetközi politikája ezen országok dolgozóinak alapvető érdekeiből, a nemzetközi munkásmozgalom osztályérdekeiből Indul ki. Szervesen összekapcsolja a felszabadító forradalmi folyamat támogatását azzal a harccal, amely az atomháború veszélye ellen, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése elveinek érvényesítéséért folyik. Mind az egyik, mind a másik irányban a szocialista országok külpolitikai stratégiája megfelel a társadalmi haladás égető szükségleteinek. Ezért is támogatják ezt a politikát az egész világ népei, nagyrészt ezzel magyarázhatók e politika sikerei.

Másodszor, a testvérországok összehangolt külpolitikája, éppúgy, mint egész sokoldalú együttműködésük is, a proletár, szocialista internacionalizmus, az egyenjogúság, a szuverenitás elvein alapul. Ez a politika összekapcsolja a szocialista világrendszer érdekeit a rendszerhez tartozó egyes országok érdekeivel. A kapitalista rendszerrel szemben, ahol a szövetségi kapcsolatok bizonyos fokú egyenlőtlenséggel és diktátummal járnak együtt, a szocialista államok állandóan segítik egymást a nemzeti külpolitikai feladatok megoldásában, beillesztve ezeket a feladatokat a közös külpolitikai programba.

Ez az elvi Irányvonal nagyszerűen kifejeződött a Szovjetunió és a többi testvérország által a vietnami népnek nyújtott óriási segítségben, a vietnami nép hősies harcával való szolidaritásukban. A vietnami nép állhatatossága és bátorsága, amelyet megsokszorozott a szocialista országok, az összes haladó erők nemzetközi szolidaritása, lehetővé tette, hogy véget vessenek az imperialista agressziónak, föltárta az indokínai béke helyreállításának a perspektíváját.

A szocialista közösség érdekeinek az egyes testvérországok érdekeivel és valamennyi nép közös érdekeivel való szerves összekapcsolódása világosan kifejezésre jutott a Varsói Szerződés államainak összehangolt európai politikájában. Az európai helyzet normalizálásának útját egyengették a Szovjetuniónak, Lengyelországnak és a NDK-nak az NSZK-val kötött szerződései, a Nyugat-Berlinre vonatkozó négyhatalmi egyezmény, a szocialista államoknak az az aktív és kezdeményező tevékenysége, amely az európai biztonsági és együttműködési konferencia összehívására irányul.

A szocialista államok évek hosszú során át minden közös dokumentumukban hangsúlyozták, hogy el kell távolítani a hidegháború maradványait, véget kell vetni az NDK diplomáciai blokádjának. Most ezt a feladatot lényegében sikerült megoldani. Az első német munkás-paraszt állam széles körű nemzetközi elismerést szerzett, s ennek befejező szakasza az NDK és az NSZK egyidejű felvétele az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Ugyanígy az európai feszültség enyhítésére irányuló összehangolt politika keretében a szocialista államok következetesen síkraszáll- tak Csehszlovákia ama jogos követelése mellett, hogy ismerjék el a müncheni egyezmény érvénytelenségét. Gyakorlatilag ezt a feladatot is sikerült megoldani.

Az egész mai nemzetközi valóság arról tanúskodik, hogy a szocialista államok összeforrottsága, koordinált politikája hatalmas tényező az egész emberiség szempontjából létfontosságú feladat megoldásában: a béke megszilárdításában. Tanúi lehetünk annak, hogy a különböző kontinenseken fcntos új folyamatok zajlanak. A Szovjetunió és a többi szocialista ország bé- keoffenzívájának kibontakozása arányában a nemzetközi viszonyok átalakulása mindinkább kiterjed olyan térségekre is, amelyek nemrég még látszólag távol estek a nemzetközi életben történő pozitív változásoktól.

Ezt igazolják például a Latin-Amerikában történt változások, kiváltképpen a szocialista Kuba külpolitikai pozícióinak megszilárdulása. Elsősorban az új társadalom építésében elért sikereknek, a Kubai Kommunista Párt és a forradalmi kormány szilárd elvi politikájának köszönhető, hogy Kubának sikerült áttörnie a diplomáciai blokádot. Szervesen összefügg ez azzal is, hogy Latin-Amerika nagy néptömegei az aktív politikai tevékenység porondjára léptek, s ennek nyomán erősödött az a természetes követelés, hogy állítsák helyre a kapcsolatokat az első amerikai szocialista országgal.

A békés egymás mellett élés lenini eszméje, amelynek megvalósításán a szocialista államok tevékenyen munkálkodnak, az utóbbi években sok hívet szerzett a kapitalista országokban. A különböző társadalmi rendszerű államok közötti kölcsönösen előnyös kapcsolatok meglehetősen nagy arányokat öltenek, egyre fejlődik együttműködésük.

Persze, a béke ügyének sikereivel, a békés egymás mellett élés elveinek érvényesülésével még nem tűnnek el a szocializmus és a kapitalizmus közötti ellentétek. Azok az új, pozitív vonások, amelyek a különböző társadalmi-politikai rendszerű államok kapcsolataiban megfigyelhetők, mit sem változtatnak a köztük levő ellentétek osztálytermészetén. Nem szabad szemet hunynunk afölött, hogy mindmáig megmaradt még sok következménye az imperialista reakció által indított hidegháborúnak. Nagy erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy lépésről lépésre tovább haladjunk a kijelölt úton, s így fokozatosan megoldjuk az éles nemzetközi problémákat.

Az osztályharc a nemzetközi porondon folytatódik. Áthatja az egész mai politikát, világosan nyomon követhető gazdasági téren, leplezetlen formában megnyilvánul az Ideológiai szférában. Csakhogy a szocializmus és a haladás hívei ma sokkal kedvezőbb feltételek között folytatják a harcot igazságos céljaikért.

2 Nagy erővel érvényesült a szocialista államok tömörülésének folyamata belső fejlődésük • problémáinak megoldásában. A társadalmi tevékenység szinte valamennyi területén gyarapodnak a kapcsolatok, mind mélyebb és termékenyebb a szocialista építés tapasztalatainak kicserélése. Nyilvánvaló, hogy mindez olyan objektív szükségletnek a realizálódása, amely magából a szocializmus természetéből fakad, hogy mindez a testvérországok által megoldandó feladatok közös, hasonló voltából adódik.

Itt persze nem holmi nivellálásról van szó. Az élet megmutatta, hogy a társadalom szocialista átalakításával kapcsolatos ilyen vagy amolyan feladatok megoldásának sokféle formája és módszere lehetséges. A történelmi hagyományok, a nemzeti sajátosságok, a gazdaság fejlettségének színvonala, a munkásosztály aránya és tapasztalata — mindmegannyi olyan tényező, amely sok sajátos vonást kölcsönöz az egyes országok szocialista fejlődésének. A konkrét történelmi sajátosságok számbavétele nem akadályozza az új társadalom létrejöttét, hanem ellenkezőleg, elengedhetetlen feltétele volt és marad a sikeres szocialista fejlődésének.

Mindemellett más a szocialista építés módszereinek megválasztásában figyelembe veendő nemzeti sajátosság és megint más ezen építés törvényszerűségeinek lényege. Már 1957-ben, a kommunista és munkáspártok képviselőinek tanácskozásán ezt az elvi következtetést vonták le: „A Szovjetunió és a többi szocialista ország tapasztalata teljes mértékben igazolta a marxista—leninista elmélet azon tételének helyességét, hogy a szocialista forradalom és a szocialista építés egy sor olyan fő törvényszerűségen alapul, amely jellemző a szocializmus útjára lépő minden országra. Ezek a törvényszerűségek mindenütt érvényesülnek — a nemzeti sajátosságok és hagyományok azon nagy, történelmileg kialakult különbözősége mellett is, amelyet feltétlenül számításba kell venni.“

Ez a következtetés a szocialista államok fejlődésének egész tapasztalatára épült, általánosította az olyan területek gyakorlatát, mint a társadalom szilárd állami vezetése a munkásosztály és marxista— leninista élcsapata részéről, az alapvető termelési eszközöknek társadalmi tulajdonba vétele, az iparosítás végrehajtása és a mezőgazdaság szocialista átalakítása, az új, szocialista kultúra kifejlesztése, vagyis mindazoknak a területeknek a gyakorlatát, amelyek a valóságos szocializmusért vívott harc eleven folyamatát alkották.

Ez a valóságos szocializmus äi államok egy nagy csoportjában létrejött. Sok ország — mint kommunista és munkáspártjaik legutóbbi kongresszusain megállapították — hozzáfogott a fejlett szocialista társadalom építéséhez. Ebben a szakaszban a szocialista országok közeledésének folyamata már erőteljesebbé válik. Az új társadalmi rendszer érettsége arányában mind világosabban és teljesebben mutatkoznak meg általános érvényű vonásai, bővül a szocialista országok közös érdekeinek szférája, bebizonyosodik a szocialista építés alapvető szakaszainak és módszereinek egyetemessége.

Politikai téren a figyelem a kommunista párt vezető szerepének megszilárdítására, a szocialista demokrácia tökéletesítésére, a dolgozóknak az állam irányításában való mind teljesebb és aktívabb részvételére összpontosul. Gazdasági téren az összes testvérpártok tevékenységének gyújtópontjában az a feladat áll, hogy a társadalmi termelés hatékonyságának növelése, a munka termelékenységének emelése alapján szakadatlanul növeljék a dolgozók anyagi jólétét. Ideológiai téren is hasonló feladatokat oldanak meg: következetesen meghonosítják a marxista—leninista világnézetet, a szocialista hazafiság és internacionalizmus szellemében nevelik a tömegeket, fejlesztik a szocialista kultúrát, harcolnak a burzsoá ideológia befolyása ellen.

Ebből törvényszerűen adódik az a törekvés, hogy kölcsönösen tanulmányozzák egymás tapasztalatait, hogy elsajátítsák mindazt, ami értékeset az egyik vagy másik ország létrehozott. Az ilyen tapasztalat- csere a problémák igen széles körét öleli fel. A pártépítés, a szocialista demokrácia továbbfejlesztése, a gazdasági tervezés és irányítás tökéletesítése, a tudományos-technikai forradalom vívmányainak a szocialista rendszer előnyeivel a legracionálisabb formákban való egyesítése, a dolgozók kommunista nevelésének a kérdései nemcsak az egyes pártokat foglalkoztatják, hanem mindenkor a kölcsönös összehasonlítás és tanulmányozás tárgyát képezik.

A szocialista államok közeledésének egyre mélyülő folyamata feltárja, mennyire tarthatatlan a szocializmus „különböző modelljeinek“ az elmélete, amellyel tulajdonképpen csak a tudományos szocializmustól való jobboldali és „baloldali“ revizionista elhajlások jogosultságát próbálják indokolni. Az új társadalom építésének történelmi tapasztalatai a legvilágosabban bebizonyították a szocializmus fejlődésében érvényesülő törvényszerűségek egységét. Lehet beszélni az új társadalmi rendszerek érettségének különböző fokairól, arról, hogy különböző formák és módszerek alkalmazásával hozták létre, figyelembe véve a nemzeti sajátosságokat, a történelmi hagyományokat, a nemzetközi helyzet specifikumait és más tényezőket. Lehet beszélni arról, hogy különböző módon tűzték ki ezeket vagy azokat a konkrét feladatokat, és más-más sorrendben és egymásutánban hajtották végre, hogy nem volt egyforma a forradalmi átalakulások intenzitása. Ám véleményünk szerint nincsenek és nem is lehetnek a szocializmusnak különböző „modelljei“, vagyis végső soron különböző koncepciói. Csupán egyetlen tudományos koncepció »"»u, amely a marxizmus—leninizmus elvein alapszik. Persze azok számára, akik valóban a szocializmusért harcolnak.

(A tanulmány befejező részét a Vasárnapi Üj Szó következő számában közöljük.)

A FŐ IRÁNY (IJ