Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)

1973-10-05 / 237. szám, péntek

ÜNNEPI GYŰLÉS a hadseregncp alkalmából (Folytatás az 1. oldalról) Je mondott beszédet. (A beszé­det holnapi számunkban kö­zöljük). Ezt követően szólásra emel­kedett Szemjon Mitrofanovics Zolotov altábornagy, aki hang­súlyozta, hogy a duklai győ­zelem évfordulójának a nap­ját hadseregeink testvériessé­gének napjaként ünnepeljük. Azóta a szocialista országok az iperialistaellenes front dön­tő erejévé váltak és békepoli­tikájukkal hozzájárulnak a vi­lág valamennyi nemzete biz­tonságának megszilárdításához. Az imperializmus természete­sen nem mondott le céljairól, ezt bizonyítják a közelmúltban történt chilei események is. Sz. M.'Zolotov a szovjet ka­tonaság középső csoportja ka­tonáinak életéről és munkájá­ról, hadseregeinknek a szocia­lista közösség nyugati határai őrzésében kifejtatt együttmű­ködéséről szólt. Katonáinknak további sikereket kívánt a harci és a politikai felkészült­ség fokozásában. Dr. Václav Huráček altábor­nagy biztosította a CSKP Köz­ponti Bizottságát és hazánk dolgozó népét, továbbá a szov­jet hadsereg és a Varsói Szer­ződés többi hadseregének kép­viselőit, hogy a csehszlovák néphadsereg mindig szilárdan védelmezni fogja Dukla forra­dalmi és harcos hagyatékát. CSÖKKEN AZ ÜZEMI BALESETEK SZÁMA Bár az elmúlt évben az iize- pii balesetek száma csökkenő irányzatú, e téren még nem lehetünk elégedettek a hely­zettel. Fokozottabban felelősség­re kell vonni mindazokat, akik nem teremtik meg a biztonsá­gos munkakörülményeket a dolgozók számára és azokat is, akik megsértik az előírásokat. Mindezt a dolgozók egészségvé­delme és a zavartalan termelés érdekében tesszük, hangsúlyoz­ta Krocsány Dezső, az SZSZK munkaügyi és népjóléti minisz­tere tegnapi sajtóértekezletén. A miniszter bevezetőjében vá­zolta miként teljesítik e szaka­szon a XIV. pártkongresszus határozatát, hogyan gondoskod­nak az egyes tárcák a baleset- veszély megelőzéséről, a balese­tek elhárításáról. 1972-ben 6,5 százalékkal volt kevesebb mun­kabaleset, mint az előző évben. Az idén Szlovákiában az első félévben 2,3 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság, de az üze­mi balesetek száma 5 százalék­kal csökkent. Ez egyrészt bizo­nyítja, hogy javult az üzemek­ben a munkaszervezés, nagyobb gondot fordítanak a munkavé­delmi előírások betartására. A szakszervezeti bizottságok is szigorúbban megkövetelik a gazdasági vezetőktől az előírt védőeszközök beszérzését és ja­vult az ú] dolgozók munkavé­delmi előkészítése is. Persze, e téren is nagy a különbség az egyes ágazatok között. Figyel­meztető tény, hogy nem csök­kent a halálos üzemi balesetek száma, sőt a mezőgazdaságban, a közlekedésben és az építő­iparban több halálos baleset történt, mint az elmúlt év ha­sonló időszakában. Július Soréi mérnök, a Szlo­vák Munkavédelmi Intézet igaz­gatója beszámolójában a bal­esetek okait elemezte, majd rá­mutatott, hogy ezek egyúttal a munkaszervezés, az irányítás fogyatékosságait is jelzik. Ezért a munkavédelmi felügyelők minden esetnél elsősorban azt vizsgálják, hogy milyen körül­mények között történt a baleset, megteremtette-e a vezető a biz­tonságos körülményeket beosz­tottjai száiftára és ismerték-e a dolgozók a munkavédelmi elő­írást. Hangsúlyozni kell, hogy a gazdasági vezető felelős be­osztottjai munka- és egészségvé­delméért is. —cs— Díszdoktorrá avatás (CSTK) — Borisz Vasziljevics Petrovszkij akadémikust, a Szovjetunió egészségügyi mi­niszterét az orvostudományok díszdoktorává avatták tegnap délelőtt a prágai Károly Egye­temen. Az ünnepélyt a cseh­szlovák és a szovjet állami himnusszal nyitották meg. A kedves vendéget feleségével együtt dr. Zdenék Češka pro­fesszor, az egyetem prorektora üdvözölte. Az ünnepségen jelen volt Jan Fojtik, a CSKP KB tit­kárságának tagja, a KB titkára, dr. Dalibor Hanes professzor, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, dr. Matej Lúčan, a szövetségi kormány alelnöke, Vlastimil Chalupa, a szövetségi postaügyi miniszter, dr. Jaroslav Prokopec és dr. Emil Matejíček a nem­zeti kormányok egészségügyi miniszterei, dr. Ján Némec, a cseh igazságügyi miniszter, dr. Tomáš Trávníček, a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bi­zottságának alelnöke. Részt vett Vlagyimir Vlagyimirovics Mac- kevics, a Szovjetunió csehszlo­vákiai nagykövete, a szovjet kö­zépső hadseregcsoport képvise­lői és a prágai diplomáciai tes­tület több más tagja. Fogadás az NDK nemzeti ünnepe alkalmából (ČSTK) — Az NDK nemzeti ünnepe alkalmából Franz Po- kiser, az NDK bratislavai fő­konzulja feleségével tegnap a Dukla szálló dísztermében fo­gadást rendezett. A fogadáson jelen voltak: Ladislav Abrahám, Herbert Ďur- knvič, Ján Janik, Ľudovít Pezlár és Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagjai, Ján Stenči, Jozef Gajdošik és Fábry István, a Szlovák Nemzeti Tanács al- elnökei, Karol Martinka és Vác­lav Vačok, a szlovák kormány alelnökei, a szlovák kormány további tagjai, az SZSZK Nem­zeti Frontja politikai pártjai­nak és társadalmi szervezetei központi bizottságainak elnö­kei. Jelen volt továbbá Ignác Janák, a nyugat-szlovákiai ke­rületi pártbizottság vezető tit­kára, František Dubec, Bratis­lava főpolgármesterének he­lyettese és több más politikai és állami szerv vezető képvise­lője. A fogadáson részt vett Mihail Mihajlovics Gyejev, a Szovjet­unió bratislavai főkonzulja és a bratislavai diplomáciai kép­viseletek vezetői. A fogadás a CSSZSZK és az NDK nemzetei hagyományos in- ternacionális testvéri kapcsola­tainak légkörében zajlott le. RÖVIDEN ★ Alois Indra. a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövet­ségi Gyűlés elnöke tegnap Prá­gában búcsúlátogatáson fogad­ta dr. Herbert Krolikowskit, az NDK nagykövetét csehszlovákiai diplomáciai küldetésének befe­jezése alkalmával. ★ Vince József, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete diplomáciai külde­tésének befejezése előtt tegnap búcsúlátogatást tett a kelet- szlovákiai kerületben. A nagy­követet Bjelik Györgynek, a Magyar Népköztársaság bratis­lavai főkonzuljának kíséretében tegnap Košicén fogadta Ján Pirč, a kerületi pártbizottság vezető titkára, Branislav Bíroš- nak, a Kelet-szlovákiai Knb el­nökének jelenlétében. A magyar nagykövet délután visszautazott Prágába. ★ A rhodesiai fajüldöző rend­szert elítélő álláspontunkhoz hűen Csehszlovákia lemondta részvételét az ír Köztársaság­ban a napokban megrendezésre kerülő, 20. jubileumi szántó- világbajnokságon, amikor nyil­vánvalóvá vált, hogy a bajnok­ságon Rhodesia versenyzői is részt vesznek. Hazánknak ez a döntése összhangban van az ENSZ szerveinek álláspontjával. FOLYTATJUK A DUKLAI HŐSÖK ÖRÖKÍT (Folytatás az 1. oldalról) marxizmus—leninizmus elvei­hez, a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus elveihez tartják magukat, amint azt a CSKP XIV. kong­resszusának határozata és a központi bizottság határozatai megfogalmazták. Ä szovjet békeoffenzíva nagy Sikereinek, főleg az 1972. má­jusában és 1973. júniusában lét­rejött szovjet—amerikai egyez­ményeknek, az európai bizton­ságról és együttműködésről tar­tott értekezlet első fázisának, és a nemzetközi kapcsolatokban elért további jelentős sikerek­nek köszönhető a nemzetközi feszültség bizonyos enyhülése. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az imperializmus lemon­dott átfogó stratégiai céljairól. „A feszültség enyhülésének fo­lyamata — jelentette ki Vasi! Bifak elvtárs a CSKP KB 1973. júliusi ülésén — még távolról sem vezetett számos negatív tény leküzdéséhez, amelyek a múltban megzavarták az álla­mok kölcsönös kapcsolatait, és amelyeket ma Is gondosan fi­gyelemmel kell kísérnünk, hogy helyes következtetéseket von­hassunk le.“ Erről tények és szavak tanúskodnak Az Észak- atlanti Szerződés Szervezete a feszültség enyhülésében elért haladásra való tekintet nélkül folytatja fegyverkezési költsé­gednek emelését. Már ezek á tapasztalatok is bizonyítják, mi­lyen könnyelmű, felelőtlen, emellett teljesen indokolatlan nézetek lennének azok, ame­lyek az enyhüléssel kapcsolat­ban kétségbe vonnák a néphad­sereg küldetését, vagy a Var­sói Szerződés szerepét. Az imperialista országok há­borús politikájáról, hadseregeik­ről, ideológiai felkészültségük­ről, a felfegyverzésről, és e hadseregek nagyságáról szóló tények, a háborús célokra for­dított dollárok, márkák és frankok milliárdjai meggyőznek bennünket arról, hogy jelenleg a szocialista országok hadsere­gei olyan ellenséggel állnak szemben, amely osztályszem­pontból megrögzötten gyűlöli a szocializmust és a kommuniz­must, amely az ember iránti gyűlölet, a végtelen kegyetlen­ség, agresszivitás és háborús kalandorkodás jegyében nevel­kedett. Az imperialisták a második világháború befejezése óta már néhányszor megkísérelték a szocializmus szilárdságának a megingatását. Hála a szocialis­ta államok egységének, akcióik zátonyra futottak. Az elmúlt napokban a közvé­leményt felháborította a chilei helyzet. Valószínű, hogy a chi­lei események hozzájárulnak ahhoz, hogy még azok az állam­polgárok is, — akik eddig nem tudatosították teljes mértékben, hogyha 1968-ban neon kapunk internacionális segítséget szo­cialista szövetségeseinktől, ak­kor nekünk is részünk lett vol­na a reakció hasonló tombolá- sában — megértsék az interna­cionális segítség jelentőségét. Ha nem tudatosítanánk a ve­szélyt, akkor felületesen fog­nánk fel azt a tényt, hogy akik gyűlölettel viseltettek minden haladó és szocialista lránt, ma is ugyanolyan módon gyűlölnek és nem mondtak le terveikről. Csak alkalomra, a részünkről elkövetett hibákra, éberségünk legcsekélyebb meggyengülésére várnak. Számunkra nagy tanulság volt mindez. Már sohasem adunk alkalmat sem nekik, sem imperialista védenceiknek arra, hogy felülkerekedjenek. Már is­merjük az előrevezető, megbíz­ható és biztonságos utat. To­vábbra is elmélyítjük a szocia­lista hadsereg bajtársi szövetsé­gét, erősítjük leghűségesebb ba­rátunkkal, a szovjetek testvéri országával való szövetségünket. Továbbra is és még alaposabban merítünk majd a szovjet hadse­regnek a harcokban beigazoló­dott gazdag tapasztalataiból. Tudatában vagyunk annak, hogy éppen a katonaság, a ma­gas fokú felkészültség, a szo­cialista hadseregek készenléte jelentős szerepet Játszik. Az utolsó pontig teljesítjük a fen­tiekből reánk háruld valameny- nyi kötelességünket. Az ENSZ közgyűlése folytatja általános politikai vitáját Chňoupek — Zajjat találkozó 0 Spáčil nagykövet felszólalása New York — Az ENSZ köz­gyűlése tegnap folytatta az ál­talános politikai vitát. A világ- szervezet nemzetközi jogi bizott­ságában szerdán felszólalt Du­šan Spáčil nagykövet, Cehszlo- vákia küldötte. Spáčil nagykövet felszólalásában hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia az Egyesült Nemzetek Szervezetének ezt a bizottságát a legfontosabb fó­rumnak tartja a nemzetközi jog kodifikálása szempontjából. A jelenlegi nemzetközi helyzet megköveteli, hogy az ENSZ-bi- zottság munkája még hatéko­nyabb legyen a jövőben — hangsúlyozta hazánk küldötte. Bohuslav Chňoupek külügymi­niszter a világszervezet székhe­lyén szerdán találkozott Zajjat egyiptomi külügyminiszterrel. A megbeszélés tárgyát a kétoldalú kapcsolatok néhány kérdése al­kotta, valamint a közgyűlés kap­csán felmerülő problémák. Mindkét külügyminiszter hang­súlyozta a közel-keleti kérdés Igazságos megoldásának a fon­tosságát. Bohuslav Chňoupek külügymi­niszter, a csehszlovák ENSZ küldöttség vezetője fogadást adott a csehszlovák misszió szálláshelyén. A fogadáson meg­jelent Kurt Waldheim, a világ- szervezet főtitkára, Jakov Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ- képviselője, valamint további or­szágok delegátusai. A fogadás rendkívül szívélyes légkörben zajlott le. New York — Az ENSZ-köz- gyűlés 28. ülésszakának általá­nos politikai vitájában Afganisz­tán, Ausztrália, Marokkó, Por­tugália, Luxemburg, Izrael és Szaud-Arábia képviselője is fel­szólalt. Abdul Rahman Pazhvak, Af­ganisztán ENSZ-nagykövete ki­jelentette: az általa vezetett küldöttség üdvözli a Szovjet­uniónak azt a. javaslatát, hogy a Biztonsági Tanács állandó tagjai 10 százalékkal csökkent­sék katonai költségvetésüket és a megtakarított összegek egy részét a fejlődő országok meg­segítésére fordítsák. Afganisztán — mondotta — következetesen tartja magát a békés egymás mellett élés el­veihez, folytatja a Szovjetunió­hoz fűződő baráti kapcsolatai­nak fejlesztését és törekedni fog Indiával és Bangladessel való hagyományos barátságának megszilárdítására. Az enyhülési folyamat támo* gatása mellett szállt síkra Don­náid Willesee, az ausztráliai de­legáció tagja (a miniszterelnök mellé rendelt miniszter). Külön is kiemelte az európai bizton­sági és együttműködési érte­kezlet, valamint a stratégiai tá-> madó fegyverzetek korlátozásán ról folyó szovjet-amerikai tár­gyalások nagy jelentőségét. Ahmed Taibi Benhima marok, kói külügyminiszter az európai és az általános feszültségeny­hülés kedvező jelének nevezte a két német állam felvételét az ENSZ-be. Általános felháborodást kel, tett a portugál külügyminiszter felszólalása, aki megkísérelte ki­magyarázni a portugál gyarma­tosítók afrikai bűntetteit. Tilta­kozásul a Portugália által foly­tatott véres gyarmati politika ellen az afrikai küldöttek zöme elhagyta a közgyűlési termet, és a szolidaritás jeleként csatlakozott hozzájuk a Szov­jetunió és több más ország de­legációja is. Gaston Thorn luxemburgi kül* ügyminiszter aggodalmát nyil. vánította amiatt, hogy Chilében erőszakkal megdöntötték a de­mokratikus úton megválasztott kormányt. Abba Eban izraeli külügymi­niszter beszédében demagóg módon próbálta igazolni Tel- Avlv-nak a szomszédos arab or. szágokkal szemben tanúsított agresszív terjeszkedő irányvo­nalát. Lényegében ismét meg­erősítette, hogy Izrael uralkodó körei nem hajlandóak végrehaj­tani az ENSZ határozatait, köz­tük a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatát sem, amely az agresszor csapatainak jeltétel nélküli és maradékta­lan kivonását követeli a tör­vénytelenül megszállt arab terü­letekről. Az izraeli külügymi­niszter felszólalása hemzsegett a Szovjetuniót és békeszerető po­litikáját durván rágalmazó ki­rohanásoktól. Eban ugyanakkor támadta az osztrák kormányt Is amiatt, hogy az Ausztria te­rületén lévő tranzit-tábor bezá­rása mellett döntött. A cionizmus politikája élj ideológiája leleplezésének szen­telte felszólalását Jamil M. Ba- roody, Szaud-Arábia állandó ENSZ-képviselője. KÉPTELEN VÁDAK CORVALAN ELLEN (Folytatás az 1. oldalról) mindössze 476 személy vesztet­te életét, 462 civil és 14 ka­tona vagy rendőr. Érdemes emlékeztetni arra, hogy még a Newsweek amerikai magazin is arról írt, hogy csupán a santiagói hullaházba több mint 2500 holttest érkezett a puccs után. Személyében azonosították a chilei fasiszta juntának azt a katonáját — egy őrmestert —, aki u véres terrorcselekmé­nyek kirobbantásának óráiban meggyilkolta dr. Salvador Al- lendét, a Chilei Köztársaság alkotmányosan megválasztott elnökét Ugyanakkor nyilvá­nosságra került az a magneto­fonfelvétel is, amellyel rögzí­tették az elnöki palota megro- hanásakor hallatszott fegyver­ropogást. Moszkva — Santiago — To­vább folyik a világméretű szo­lidaritási kampány annak érde­kében, hogy megmentsék Luis Corvalannak, a Chilei Kommu­nista Párt főtitkárának életét Corvalan ügyét egy katonai bí­róság tárgyalja. Azzal vádol­ják, hogy elárulta hazáját és felforgató tevékenységet foly­tatott A Pravda cikkében megálla­pítja: a belső és külső reakció sötét erői félredobták a bur­zsoá demokráciát és a hóhé­rok és gyilkosok bandáit, a katonai összeesküvőket vetet­ték be. Lábbal tiporták az al­kotmányt, vérbe fojtották a so­kat dicsért polgári demokrati" kus szabadságjogokat, A kapi­talista államok vezetői nem iá gondolnak arra, hogy elítéljék a junta fasiszta akcióit. A chilei junta elfogatta Luis Corvalant és le akar vele szá­molni — írja a Pravda, majd emlékezteti a junta vezetőit arra, hogy hova jutottak elő­deik, a hitleri fasizmus veze­tői. Az SZKP központi lapja be­fejezésül követeli, hogy he­lyezzék szabadlábra Luis Cor­valant és vessenek véget a vé­res terrornak Chilében. Pozitív lépések Havanna — A Granma címfl kubai lap a perui forradalom ötödik évfordulója alkalmá­ból közölt cikkében megálla­pítja: — A/ perui kormány Juan Velsco Alvarado tábornok ve­zetésével öt év alatt számos olyan nagyjelentőségű törvényt hozott és intézkedést valósí­tott meg, amely az ország tár­sadalmi-gazdasági struktúrájá­nak megváltoztatására, a nem­zeti kincsek védelmére, a dol­gozó rétegek életszínvonalának emelésére, a független és szu­verén külpolitika folytatására irányul. A Granma e nagyjelentőségű lépések közül kiemeli az ame­rikai tulajdonban levő Interna­tional Petroleum Company ál- lamossítását és a földreform végrehajtását. Mint a lap írja, a perui forradalmi kormány más Intézkedései is csapást mértek az imperializmus és az oligarchia érdekeire. 1973. X. 5. 2

Next

/
Thumbnails
Contents