Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-30 / 258. szám, kedd
A népgazdaság igényének megfelelően MAGASABB KÖVETELMÉNYEK A SZAKMUNKÁSOK KÉPZÉSÉBEN A dolgozók tudásának és szakképzettségének színvonala az ország gazdasági erőforrásának egyik döntő tényezője. Ezért oly fontos a munkásutánpótlás kérdése s egyre nő a fiatal szak munkások felkészítésének jelentősége is. Vitathatatlan, hogy a munkásfiatalság szakmai képzó se és az életre való felkészítése hazánkban égé szében véve kedvezően értékelhető. Erről tanús kudik az a tény, hogy az elmúlt 25 évben ipari tanuló intézeteink több százezer öntudatos és szakképzett fiatal munkást képeztek és készítet tek fel az életre, akik ma tevőlegesen bekapcso lódnak a társadalom politikai és gazdasági fejlesztésébe. A fiatal szakmunkások képzése Szlo vákiában mennyiségi szempontból györekes vál tozáson ment át. Míg 1947-ben Szlovákiában csak 11 iparitanuló intézet működött — ezekben 1638 fiatal tanult szakmát — jelenleg 678 szaktanin tézettel rendelkezünk, s ezekben 118 296 fiatal képzéséről gondoskodnak. 1973. X. 30. Az elmondottakat számos példával illusztrálhatnánk. Az 1956—60-as években a 1.5 éveseknek 32,7 százaléka került -ipari tanuló viszonyba, a következő években már 40,4 százaléka, s az 1966—70-es években pedig 45,4 százaléka. A szakképzett munkások arányszámában ez az 1959-es évben 36,4 százalékot, 1971-ben pedig 53,5 százalékot jelentett. Az ötéves terv és a távlati fejlesztési tervek az iparitanulók számának még nagyobb növekedésével számolnak; eszerint az 5. ötéves tervben a 15 éveseknek mintegy 88 százaléka fog szakmát tanulni, mégpedig a második ciklusú iskolák szintjén. Ennek megfelelően 1975-ben a szakképesített munkaerők részaránya 56,3 százalékra emelkedik. A pozitív eredmények ellenére — amint azt a párt júliusi plenáris ülése is megállapította — iskolarendszerünkben jelenleg az iparitanul ó-intézetek hálózatának a kiépítése jelenti a legnagyobb gondot. Jan Fojtík elvtárs hangsúlyozta, hogy ez nemcsak az iskolaügyi dolgozók, hanem az egész társadalom, valamennyi üzem és szövetkezet ügye. Nemcsak Szlovákiában, hanem országos viszonylatban is külön problémát okoz a fiatalok megnyerése bizonyos szakmák számára. Még ma sem lehetünk elégedettek azzal, hogy a fiatalok kevésbé érdeklődnek a gépipari szakmák iránt. Kevés például a marós, az esztergályos és a fémmegmunkáló szakmunkás. Ezek a szakmák bizonyára azért kevésbé vonzók a fiatalok számára, mert a bérezésnél nemigen tesznek különbséget a szakképesített és a szakképzetlen munkások között. Legnagyobb az érdektelenség a lányok részéről, s úgy tűnik, a vállalatok sem törekszenek arra, hogy megnyerjék őket e szakmai számára. Az elégtelen helyzet egyik oka a pályaválasztási tanácsadó testületek fogyatékos munkájában kereshető. A pályaválasztás során ugyanis gyakran csak az alapiskola utolsó évfolyamában bizonygatjuk a lányoknak, lehetetlen, hogy minden másodikból fodrásznő legyen, s az utolsó pillanatban olyan szakmát tanácsolunk nekik, ahol éppen üresedés van. Véleményünk szerint lényegesen korábban kell feltenni a fiataloknak a döntő kérdést. Mi érdekel benneteket, milyen szakma tetszik, s a válaszoktól függően számos szakmát, hivatást tanácsolhatnánk nekik, melyek kielégítenék érdeklődésüket. A 15 évesek elhelyezése során gyakran nehezen hangolhatok össze az egyéni érdekek a társadalmi szükségletekkel. Köztudott, hogy évente ellentmondás feszül a fiatalok és a szülők céljai közt is, akik csupán gyermekeik érdekeit tartják szem előtt. Szocialista társadalmunk érdeke, hogy minden ember olyan munkát végezzen, amelyhez képességei és adottságai is vannak. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy az egyén érdeke ellentmondás ba kerülhet a társadalmi szükségletekkel, ellenkezőleg, arra kell törekedni, hogy a jövőben még jobb összhangot teremtsünk a közös érdekek közt. A szakmunkásképzésben komoly problémát jelent az is, hogy a vállalatok nem törekszenek a leányok szakképzettségének a növelésére, s gyakran nem szívesen alkalmazzák őket. Viszont előfordulnak olyan esetek is, amikor a lányok sem érdeklődnek egy-egy szakma iránt, aminek aztán az a káros következménye, hogy tömegesen jelentkeznek középiskolába. A vállalatoknak ez az érdektelensége káros következményekkel jár, ugyanis a középiskolákban aránytalanul magas a leánytanulók száma. Szükségesnek mutatkozik ezért, hogy a pályaválasztási tanácsadó testületek a szakmunkástoborzásnál nagyobb gondot fordítsanak a lányok elhelyezési kérdésére is. Véleményem szerint az iskola, a szülők és a nevelők, sőt néhány termelővállalat sem értette még meg azt a minőségi változást, melynek az utóbbi két évtizedben tanúi lehe tünk. Szlovákia korszerűsödött ipara, a tudományos-műszaki forradalom térhódítása, a kemizá- lás, az elektronika fejlődése, s ennek eredményeként a nehéz megterhelő fizikai munka csökkenése természetesen változá sokhoz vezet a munkaerő ösz- szetételében is. Az új helyzet lehetővé teszi, hogy egyre nagyobb számú nőt kapcsoljunk be munkaviszonyba, s ennek megfelelően nőjön szakképzettségük, sőt a modern ipar a nők szellemi és biológiai sajátosságait figyelembe véve lehetővé teszi azt is, hogy olyan szakágazatban dolgozhassanak, ami a múltban még elképzelhetetlen volt. A közvélemény minél előbb tudatosítja a megváltozott körülményeket, az új helyzetet, annál előbb sikerül felszámolnunk a lányok elhelyezésével kapcsolatos problémákat. A műszaki fejlődés mai szakaszában olyan szemlélet, miszerint a lányok csak egészségügyi pályára vagy óvónőnek, varrónőnek, pincérnőnek, fodrásznak valók — anakronizmusok. Az iparilag fejlett szocialista országokban, de a kapitalista országokban is a fejlődés teremtette feltételek lehetővé teszik, hogy a lányok műszaki szakmákban is érvényesülhessenek. Példaként tulajdonképpen nem is kell messzire menni. Számos szlovákiai gépipari üzemben találkozhatunk fiatal női munkaerőkkel, akiket érdekel munkájuk s elégedettek a választott szakmával. A szakmunkásképzés, a fiatalok sokoldalú felkészítése azonban megfelelő szaktanintézeteket és korszerűen felszerelt szakmunkásképző-intézeteket is feltételez. E tekintetben kedvező javulást értünk el az 1967 —72-es években. Az említett időszakban 107 intézetet fejeztünk be, ami 807,8 millió korona ráfordítást jelent; ebből az állami juttatás 464,2 millió korona, azaz 57,5 százalék, a fennmaradó 343,6 millió korona, 42,5 százalék a vállalat anyagi forrásaiból származik. Ennek eredményeként 379 tanteremmel, 6099 munkahellyel gyarapodott az állomány. Bár Szlovákiában — különösen az 1967—72-es években — állami támogatással jelentősen nőtt az iparitanuló-intézetek száma és befogadóképpesége, ennek ellenére még ma sem értük el a kívánt szintet. Megállapíthatjuk viszont, hogy a párt politikájának jóvoltából olyan szaktanintézettel rendelkezünk, melyek méltán a vállalatok büszkeségei. így például a bratislavai Slovnaft, a Hydro- stav, a košicei Kelet-szlovákiai Vasmű, a Považská Bystrica-i Gépgyár, a Strážské-i Chemko, a Brezová pod Bradlom-i vállalat mellett működő szaktanintézetek. Több szakmunkásképző intézet a leszigorúbb mércével mérve is megfelel a követelményeknek; a diákotthonok felszerelése és berendezése a szállodákéval vetekszik. Ez a tény örömmel és elégedettséggel tölt el bennünket, hiszen a fiatal szakmunkások felkészítése az életre anyagi szempontból összhangban van a szocialista állam elveivel. E vonatkozásban vannak azonban problémáink is. Javítanunk kell több intézet berendezését és ellátottságát, fő leg a műhelyeket és a diákotthonokat, a laboratóriumokat, a kabineteket, a tornatermeket, a klubhelyiségeket. Ogy tűnik, hogy a szaktanintézetek anyagi ellátottsága az egyes szakágazatokban és vállalatokban különböző. Előfordul, hogy némely intézet nem felel meg a korszerű képzés követelményeinek és nem éri el a modern iparitanuló-iskola szintjét. Meg győződésem, hogy az egyes szakágazatok dolgozóinak munkája révén a közeljövőben a korszerűtlen intézeteket jobban ellátják, gondoskodnak korsze rúsítésükről. Továbbra is nyílt kérdés az iparitanuló-intézetek hálózatának a kiépítettsége. A szakmák sokfélesége, valamint a szak munkásokat képző intézetek magas száma következtében nem minden intézetben lehetséges egyformán, megfelelő szinten biztosítani a fiatalok képzését. Az 1971—72-es tanévben Szlovákiában összesen 190 szakmunkásképző-intézet, 58 ipari tanuló-intézet és 350 ipari tanuló-szaktanintézet műkő dött. Az utóbbi években a hű lózat szerkezetében bizonyos negatív változás állt be. A fia talok száma a legmegfelelőbb iskolatípusban, a szakmunkásképző intézetekben 48,9 százalékra csökkent. Ezzel szemben a kevésbé kedvező forma, a fia talok egyéni szakmai képzése 18,7 százalékról 27,2 százalékra emelkedett. Emellett néhány szakmunkásképző-intézet beío gadóképessége, különösen a gépiparban csak 80—85 száza lékra van kihasználva, s a kisebb gépipari vállalatok igazgatói a hatékonyság elveivel ellentétben arra törekszenek, hogy mindenáron önálló iparitanuló szaktanintézetet létesítsenek. Véleményünk szerint az ilyen megoldásokkal nem eléged hetünk meg, hiszen csökkentik nemcsak a szakmunkásképzés minőségét, hanem gazdaságunk hatékonyságát is. A járható utat a szakmunkásképző intéze tekkel kapcsolatban kiadott tör vényjavaslat jelöli ki, mely ki mondja, hogy kivételes esetek ben, amikor a vállalatban nincsenek meg az ipari tanulók eredményes szakmai képzésének a feltételei, a vállalat a fiatalok nevelését más vállalatnál biztosíthatja. Tehát semmi sem akadályoz za azt, hogy azok a vállalatok, amelyekben nincsenek kedvező feltételek, vállalaton kívül létesítsenek nagyobb szaktanintéze teket. A fiatal szakmunkások számának és a szaktanintézetek anyagi ellátottságának növeke dése mellett a fiatalok képzésé ben kedvezően valósul meg az ifjú szakmunkások formálására irányuló oktató-nevelő munka. A fiatalok magas politikai és szakmai képzettségüknél fogva az életben jó szakmunkásoknak bizonyulnak. Ilyen kedvező eredményeket értünk el annak ellenére, hogv a szakmunkásképzés a felsza badulás után a többi iskolatípushoz viszonyítva alacsonyabb szinten kezdte el munkáját, s számos nehézséggel kellett megbirkóznia. A munkásfiatal ság szakmai képzésének leg kedvezőbb útjait keresve a pár* és a kormány jóvoltából, vala mint a Szovjetunióban szerzet* tapasztalatok, a pedagógusok, a mesterek, az élenjáró dolgozók erőfeszítése révén fokozatosan sikerült kialakítanunk a szak munkásképzés egységes rend szerét. Az eddigi eredmények, vala mint a fiatal szakképzett munkások tevékenysége igazolja, hogy elégedettek lehetünk mun kásfiatal jainkkal, akik teljes mértékben támogatják pártunk politikáját, egészséges becs vággyal rendelkeznek nemcsak a tanulásban és a munkában, hanem magánéletükben is, ké szék a jó ügy szolgálatába szegődni, s a fogyatékosságokat javítani és kiküszöbölni. Ing. JOZEF URMÍNSKY Változások o falun ... (Molnár János felvétele) KORSZERŰ, ÚJAT KERESŐ DRAMATURGIA Varsói Nagyszínház kamara operája és bafettegyüttesd Bratislavában A varsói opera. kamaraegyütteséről és balettjéről, amely a Nagyszínház kísérleti színpada, eddig vajmi keveset tudtunk. Igaz, ez az együttes csupán három esztendővel ezelőtt alakult, és bratislavai vendégszereplését sem előzte meg különösebb hírverés. Annál kellemesebb meglepetésben volt részünk, mert lengyel vendégművészeink darabválasztásban és előadásban egyaránt ritka csemegével kedveskedtek a szlo vák főváros közönségének. Az első operaesten a vígope ra két jeles képviselőjének, Gio vanm Hatista Pergolesinek és Domenico Cimarosanak a Li- oietta i Tracollo, valamint 11 Maestro di Capella című, nálunk eddig ismeretlen alkotását adták elő. Az úgynevezett komoly opera mitológiai, avagy történelmi témáival ellentétben a vígopera a mindennapok eseményeit örökíti meg. A stí luseszközök s a zene is igazodik ehhez a vidám hangvételhez. Nem kevés az édeskés, fülbemászó dallamok száma, a a virtuóz koloratúr számok helyett inkább az egyszerűbb megoldások dominálnak. Ezek a stílusjegyek figyelhetők meg a most látott két ze neműben is. Pergolesi operája egy lány, s egy agyafúrt tolvaj romantikus szerelmét ábrázolja, míg Cimarosa alkotása egy önmagát szerető karmester tevékenységének állít görbe tükröt. Mindkét operát Lech Komarnicki rendezte sok találó ötlettel, s megfelelő légkört-te rennő erővel. A számos kitűnő szereplő közül helyszűke miatt csak lerzy Artysz (Cimarosa operájának címszereplője) bra vúros - énekesi és színészi teljesítményét emelhetjük ki. Artysz Maestroja nemcsak kitűnő jellemrajz egy olyan „mesterről“, aki saját sikerületlen alkotásával „szekírozza“ a zenekart, hanem egyúttal paródia is a mai másod- és harmadrendű karnagyok különböző bogarairól és „macerálásáiró]“. Ugyancsak vonzó, s egyúttal igényes volt a másnap látott balett-est is, amelyen négy mai lengyel zeneszerző alkotásával ismerkedhettünk meg. Tudjuk, hogy a mai lengyel komolyzo ne a világ élvonalába tartozik, és számos név — például Lu- toszlawski, Penderecki és Baira — világszerte ismert. Ezen az esten is ízelítőt kaptunk a mai lengyel komolyzene és balett korszerűségéről, új iránti fogékonyságáról, s ezzel együtt esztétikai és érzelmi hatásáról. Zbigniew Turski Ndege madár című balettje Kelet-Afrika természeti szépségeinek, sajátosságainak állít emléket. A mű központi figurája az Ndege madár, ami az ottani bennszülöttek nyelvén a hajnalhasadás madarát jelenti. A szerző nem eredeti afrikai zenével akart szolgálni, hanem sokszínűén és korszerű eszközökkel igyekezett sajátos légkört teremteni. Margita Compe koreográfiája, valamint a táncosok — különösen a maradat alakító Mónika Rowic- ka — révén ez sikerült is neki. Az est legigényesebb alkotása kétségtelenül Penderecki Polymorphia című balettje volt. Ez a mű 48 vonóshangszer számára készült 1961-ben, s a szerző első avantgarde alkotásai közé tartozik. Ogy, mint csaknem valamennyi Penderecki-ze- nekari mű, ez is megihlette a koreográfusokat. Jerzy Maka- rowski koreográfiája nem bont ki semmilyen konkrét történetet, hanem a sok szimbólum és utalás sajátos légkörét teremti meg és lényegében az egyes jelenetek magyarázatát a néző fantáziájára bízza. Az első két balett hangvétele meglehetősen borongós volt, s ezért szinte felüdülésként hatott Tadeusz Baird Négy szerelmes szonettje baritonra és zenekarra, melyet Shakespeare alkotása nyomán komponált. Nem utolsósorban Witold Gruc koreográfiája révén is költői szépségű jeleneteket láthattunk. A legérthetőbb, s talán a leglíraibb balett ezen az esten a Truveri dalok című alkotás volt, melyet ugyancsak Baird komponált. Az est befejező balettje az Örömteli óda volt, melynek során ismét az elismerés hangján szólhattunk W. Gruc ötletes, sokszínű koreográfiájáról. A varsói Nagyszínház kamara-operájának és balettegyüttesének első bratislavai bemutatkozása a várakozáson fWtil rendkívül sikeres volt. Különösen újat kereső, egvéni utakon járó dramaturgiájuk érdemelt megkülönböztetett figyelmet. A Bratislavai Zenei Ünnepségek ■ űsoráradatában sem vesztek el; színvonalas, korszerű előadásaik megérdemelt szakmai sikert arattak és méltán vívták ki a szépszámú elismerését is. ALFRED GABAUER
