Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-28 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó
1973. X. 28. ĽLL N y e f m ű ve / é s Van-e különbség az „és" mega „SM között? Az és meg a s leggyakoribb kapcsoló kötőszónk. A s az és-nek megrövidült alakja. Ezért talán sokan arra gondolnak, hogy a két kötőszónak teljesen azonos a szerepe, vagyis bármikor használhatjuk az egyiket a másik helyett. Mindjárt látni fogjuk, hogy nem egészen így van a dolog. Kapcsolni lehet szavakat (mondatrészeket) és mondatokat. Szavakat vagy mondatokat azért kapcsolunk egybe, mert valamilyen kapcsolat van köztük. Az egymáshoz fűzött részek elsősorban mondattani szempontból egyenrangúak. Két, mondattanilag nem egyenrangú szót nem lehet és-sel egymáshoz kapcsolni. Egy kissé más a helyzet a mondatokkal. Két mondat tartalma között is lehet rokonság, kapcsolat, de a másik (a kapcsolt) mondat rendszerint valami újat is mond az előzőhöz képest. Éppen ezért a nyelvtani hagyomány jelentésbeli különbséget tesz a két azonos szerepű kapcsoló kötőszónk használatában, mégpedig oly módon, hogy az és teljesen egyenrangú szavakat (mondatrészeket) és hasonló tartalmú mondatokat kapcsol, a s pedig olyan mondatokat, amelyek az előzményhez még valami új mozzanattal hozzájárulnak, továbbviszik a gondolatot. A kiváló stiliszta, Horváth János ezt már 1911-ben így fogalmazta meg: „A mondattanilag egyrendű szavak között az és használata szabatos... az s kötőszó... nem párhuzamos, egyrendű tagokat, hanem egy bizonyos haladó, szaporító sorozat tagjait köti össze, s egy az előzményekhez némi önállósággal csatlakozó új tagot vezet be. Az és: átjáró, mely a két part egymagasságú pontjait köti össze, az s szerepe inkább a csónakéhoz hasonlít, mely átvisz ugyan, de az áramlás irányában kissé tovább halad“. Erre a megállapításra hivatkozik Klemm Antal a Magyar történeti mondattan című munkájában és a nemrég megjelent A magyar nyelv értelmező szótára a „s“ szócikkében. Látjuk, hogy a s kötőszó általánosabb érvényű, mert olyan mondatokat is kapcsol, amelyek újat hoznak, ezért a s bármikor helyettesítheti az és-t, de az és nem minden esetben helyettesítheti a s-t. De lássuk a példákat! 1. Szavak, mondatrészek kapcsolása: apáin és anyám; ég és föld; az asztal, a szék, az ágy és a szekrény bútor; vettem tollat, tintát és papírost; „Péter és Pál (tudjukj nyárban“ (Arany: A fülemile). Szavakat, mondatrészeket tehát általában és-sel kapcsolunk, mégis előfordul ilyenkor a rövid s kötőszó is, mégpedig némely állandósult szókapcsolatban, összetételben. Ilyenek: egyszersmind, egyszer s mindenkorra, idestova. 2. Mondatok kapcsolása. A Horváth János idézte mondat így szól: „Érezte, hogy itt nem maradhat, s egy idő múlva hazament és lefeküdt“. Ebben a mondatban kapcsoló szavunk mindkét alakban előfordul. Az első esetben s, mert az utána következő mondat nem azonos tartalmú az előbbivel, hanem továbbviszi a gondolatot, azt a többletet nyújtja, hogy hazamegy (ha már nem maradhat ott). Viszont a második helyen elég az és kötőszó, mert a hazament és lefeküdt egyenrangú mondatrészek (mind a kettő állítmány). Hasonlóan továbbviszi a gondolatot a második tagmondat a következő példában: „Észrevette, hogy megfájdult a feje, s kisietett a friss levegőre.“ Ebben a mondatban a s után beszúrhatnánk az ezért szót: s ezért kisietett Vagy: „Aludni fogsz, s nem lesznek álmaid“ (Vörösmarty: Kis gyermek halálára). Itt viszont a s azt a többletet fejezi ki: s mégsem lesznek álmaid. Az és, s kötőszó ilyen megkülönböztetésének a szabálya mégsem megingathatatlan, még az irodalmi nyelvben sem. íróink, költőink azért nem ragaszkodnak hozzá mereven, mert nyelvünkben van egy fontos szempont: a jó hangzás, s ennek a megsértése sokkal kellemetlenebb érzést kelt bennünk, mint az előbb említett megkülönböztetés elhanyagolása. A magyar nyelvnek ugyanis egyik jellemző sajátsága az, hogy nem szereti a mássalhangzó-torlódást, azaz nem szereti, ha több mássalhangzó kerül egymás mellé, még olyan esetben sem, ha az egyik szó végén és a következő szó elején találkozik, például: bontsd, cseréld kil Érezzük, hogy milyen nehéz kiejteni. Ha ilyen mássalhangzón végződő és mássalhangzóval kezdődő szó közé még a s kötőszót is beszúrjuk, a mássalhangzókat szaporítjuk vele, s még nehezebbé válik a kiejtés: bontsd s cseréld kil Ezért ilyen esetben helyesebb az és kötőszó használata, mert magánhangzója megszünteti a mássalhangzó-torlódást: bontsd és cseréld ki! Még kellemetlenebb az ilyen mássalhangzó-torlódás olyankor, amikor egy szó végén és az utána következő szó elején úgynevezett sziszegő hangok (s, sz, z, zs) találkoznak, s a közéjük ékelődő s kötőszó még csak szaporítja ezek számát: fuss s ne tekints hátra; kend s zsírozd meg; fizess s siess haza. Ilyen esetekben a jóhangzás követelménye olyan fontos, hogy kedvéért s helyett az és-t használjuk még akkor is, ha új mozzanatot kapcsol az előzőkhöz. Még egy szempont van, amikor a különben megfelelőbb s helyett szabad az és-1 használni, de ez már nem a köznyelvbe tartozik, hanem a költőket érinti, s ez: a verstechnikai szempont. A költőt általában köti a verssorok szótagszáma. Ezért néha kapóra jön neki, ha választhat a szótagalkotó és meg a szótagot nem alkotó s között. Figyeljük meg, milyen zökkenőket okozna, ha a s-t meg az és-t felcserélnénk az alábbi versekben (noha itt a s kötőszó használata helyes, mert továbbviszi a gondolatot). S a kis szobába toppanék ___ Rö pült felém anyám,... S én csüngtem ajkán... szótlanul... Mint a gyümölcs a fán. (Petőfi: Füstbe ment terv) Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar. (Vörösmarty: Szózat) De midőn öccse éppen megrohanja, Elsikoltja magát s közéjük fut anyja, Testével takarja Györgyöt és úgy védi, Pedig nem is Györgyöt, hanem Miklóst félti. (Arany: Toldi II. 15.) Az előzőkben láttuk, s ezt tanácsként is megfogadhatjuk, hogy szavakat és mondatrészeket általában és-sel, mondatokat á/iílában s kö- kötőszóval kapcsolunk hacsak a jóhangzás nem kényszerít bennünket az ellenkezőjére. Befejezésül megemlítem, hogy az és meg a s kötőszók itt említett megkülönböztetése nem szabály a köznyelvben, a kétféle kötőszót általában felcserélik, vegyesen és következetlenül használják. De jeles íróink és azok, akik írásukra gondot fordítanak, választékosságra törekszenek, azok az és: s közti különbségre nagyon ügyelnek, nem keverik őket. Sőt azt mondhatjuk, hogy igazán kiváló íróink ösztönösen is helyesen használják az és meg a s kötőszót, mert aligha hihetjük, hogy minden s, és leírásakor eigondoikoznának azon, hogy az esetben melyiknek a használata helyes. P. BALÁZS JÄNOS DAŠA KMOŠKOVÁ: A Koreai képek sorozatból VERSEK AZ ŐSZRŐ JOHN KE ATS: AZ ŐSZHÖZ Párak és érett ízek évszaka, jösz s hű híved, a sárga nap, örül s összefognak s áldott fürtök soka csügg a szőlőn a nádtetők körül; mohos ágat dús almasúly töret s zamat tölt minden őszi magvakat, dinnye dagad, feszül cukros bele a mogyoróknak s száz bimbó fakad: késő virág, minőt a méh szeret, s már azt hiszi: örök a méz-szüret, mert nyári sejtje csordúltig tele. Ki nem látott még téged? - Kiszököm s megleslek gyakran csűrök közeién, ülsz gondtalon a térés küszöbön s hajad lágyan leng a cséplés szelén, vagy épp aratsz és mákillat hatol hozzád s elaltat és nem éri már sarlód a szomszéd, rezge fű-kalászt; vagy főd, mint fáradt béresé, hajol patak tükrére s friss illatra vár; vagy bor-prés mellett les lassú, sóvár szemed, hogy végső cseppjét hullni lásd. Hol a tavasz nótái? mind halott? Mi gondod rá? Van néked is zenéd: míg esti felleg sző be halk napot s a tarlón rózsák színét szűri szét, a parti fűzfák közt busongva dong a szúnyograj, mely száll, meg szétomol, mert kapja-ejti kényén könnyű lég; kövér nyáj béget s visszazeng a domb, tücsök cirpel, veresbegy is dalol: finomka fütty a szérüskert alól s gyűlő fecskék zajától zúg az ég. ... TÖTH ÄRPÄD fordítása MATSURA BASHO: ŐSZ ŐSZI EST A száraz ágon komoran időz egy óriás, fekete holló. Megjött az ősz. HARMAT Ö, harmat, én aranyosom. Várj, míg nyomorú életem tűnő vizedbe megmosom. PRÜCSÖK Ö, kis prücsök, beh vidám a dolag, Ki sejti, hogy nemsokára halott leszel te is, halott? VADKACSÄK Az éj borult az óceánra távol. Most vadkacsák halk hangja rí, fehér, és a sötét derengve fölvilógol. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ fordítása HENRI DE RÉGNIER: ŐSZI ÉJ A nyugvó nap oly szép amott arany fák közt, miket bevérez, hogy a nappal, mely félhalott, halasztja holtát, mely nehéz lesz. Az alkony, rózsáink befödve, oly tiszta, édes, oly meleg, hogy kelyhét nem mind zárta össze, s egy szálat téphetek neked. Oly csöndesen susog a lomb, levél levéllel vagy rezegve talpig a fák, hogy nem tudom, az erdő zúg vagy te nevetsz-e. Folyókban lágyan fut a hullám a réten át, kék nádason, oly lágy, oly lágy, oly lágy a hullám, hogy ott te sírsz-e, nem tudom. Az éj, mely árny-arany-selyem, a mélységből fölhozta csendjét, s az ősz oly langyos, végtelen, hogy úgy alhatnál, meztelen még. NEMES NAGY AGNES fordítása LAMBROSZ PORFIRASZ: KORTYOLD BOROD Kortyold borod a parti kocsmazugban, most, hogy az őszi esők visszatértek. Kortyold; előtted a szegény, magukba roskadt, fáradt halászok, tengerészek. Kortyold csak, s érzed: lelkedből elillan a gond, s ha baj szakad rád - azt se bánod, ha újabb kín - koccintasz véle vígan, s ha a halál jön - őt is megkínálod. PAPP ÄRPÄD fordítása
