Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-25 / 254. szám, csütörtök
I szó 1973. X. 25. 5 Mózsi Ferenc, CSc: Nemzetiségi iskola - irodalmi nevelés*) A könyv címe, úgy vélem, magyarázatát kíván. Hiszen a nyitott kérdések egész sora tapad mind a nemzetiségi iskola, mind az irodalomoktatás problémáihoz. A kettő kapcsolatában pedig hatványozódnak a problémák. A címben felvetett kérdések kimerítő, teljes értékű megválaszolása több monográfiát igényelne. Ezek mindegyikét különböző társadalomtudományok — tárgyakat és a tárgyaik közt átnyúló elvi-módszertani- tematikai összefüggéseket alaposan ismerő — szakembereinek együttese készíthetné csak el a többé-kevésbé hiánytalan szakszerűség és a kiegyensúlyozott témakifejtés, a szabatosság és a tudományos objektivitás igényével. Az érintett kérdések mindegyikét — mint korunk más problémáinak többségét is — az összetettség és a nagyfokú tartalmi bonyolultság jellemzi. Korunk gyakran tesz fel a tudománynak ilyenfajta — csak komplex kutatások alapján, csak ezek eredményeinek újszerűen összegezett, integrált tapasztalata, tanulsága szerint megválaszolható — kérdéseket. A választ ezekre túlnyomó többségben csak kollektív erőfeszítéssel lehet megadni. A nemzetiségi körülmények között élő embernek azonban rendszerint nem áll módjában nagy kollektívát szervezni és intézményesen végzett kutatással válaszolni a mindennapok gyakorlata felvetette kérdésekre. Ez a magyarázata, hogy a nemzetiségnek általában több a „mindenese“ ... Témám eredetileg — mint magyar-zene, történelem-képző- művészet szakos gimnáziumi tanárnak — a magyar-szlovák irodalom és a társmüvészetek szintézise lehetőségének kutatása a nemzetiségi iskolában. 1960-ban azonban „óraadó-királyságom" (a Komáromi Óvónőképző Intézetben tanítottam — igazgatóskodtam (megszűnt, és megbíztak a nemzetiségi iskolák vezetésével) (az SZSZK Oktatásügyi Minisztériumában). Így bővült, de egyben bonyolódott is témám. Az irodalmi nevelésről és annak komplex művészeti tantárggyá fejlesztéséről értekezve szólni kellett a nemzetiségi iskoláról, hiszen itt bizonyos vonatkozásban másként realizálódik a tanulók irodalmi nevelése, mint pl. hazánkban a cseh vagy a szlovák nyelvű iskolákban. A nemzetiségi iskoláról szólva viszont exponálni kellett az anyanyelvű tanítás-tanulás kérdéseit is, hiszen ez annak egyik legfőbb jellemzője. De szólni kellett a kétnyelvűség valóságáról is, hiszen e nélkül a nemzetiségi iskola anyanyelvű-anyanyelvi nevelése fiktív absztrakció. Csehszlovákia szocialista társadalmának meghatározottságai kényszerítő igénnyel utalnak a nemzetiségi iskolákra háruló *) A Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó a napokban jelentette meg Mózsi Ferenc: Nemzetiségi iskola — irodalmi nevelés című tanulmányát. Az itt közölt írás a kötet előszava. feladatokra, s ezeknek óra- és tantervi feldolgozása, tankönyvi és a mindennapok pedagógiájának megoldása egyre sürgetőbb feladat. Iskolánknak a szocialista nemzetiség öneszmé- lésének és önmegfogalmazásának kell hatékony eszközévé válnia. Ennek felismerését szeretném e dolgozatban — szerény erőm- höz mérten — elősegíteni. Tehát annak felismerését és tudatosítását, ami a csehszlovákiai magyar nemzetiséget, e nemzetiségi csoport létérdekeit irreverzibilisen összeköti egyrészt a szlovák és a cseh s másrészt az egyetemes magyar kultúrával, szocialista társadalmunk realitásával, a magyar, szlovák, cseh nép demokratikus és humanista, haladó és forradalmi hagyományaival és érdekeivel. Ezt pedig csak a több forrásból meríteni tudás, a gazdag — magyar, szlovák, cseh — kultúra anyagából sajátunkká adaptáló szelektálás biztosíthatja, s teremtheti meg kettős — szlovákiai és magyar — kötő- döttségünk egyensúlyát: hűségűnket mindenekelőtt az osztály nélküli társadalom építésének kérdéseihez a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban és anyanyelvűnkhöz. Őszinte szolgálatát a népek és nemzetek szorosabb kapcsolatai kialakításának és az olyan iskolának, mely ezeket az eszméket és elkötelezettségeket élteti, ápolja és továbbadja, s ilyen irányú alkotó életre készíti fel tanítványait. S mert mindez nem „problémamentes" kérdéskör, beláttam: egy szélesebb kontextus felvázolása nélkül nem lehet részkérdésekről tárgyalni, még akkor sem, ha nehezíti ezt például a mindmáig sem lezárt „nemzet-nemzetiség“ országhatárokon át is hullámokat verő vitája — eszmecseréje. A csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák mindennapi gyakorlata azonban — nem törődve az elvi-elméleti kérdések megválaszolatlansá- gával — további kérdéseket tett fel: hogyan válhatnak ezek az iskolák a közművelődésnek és a nemzetiségi kulturális életnek alapjává s ezzel a nemzeti fennmaradás biztosítékává; hogyan teljesíthetik azokat a feladatokat, amelyek a fejlett szocialista társadalom építésében, a kulturális forradalomban és a békeharcban, a tanulók hazafias és internacionalista nevelésében rájuk hárulnak; hogyan ápolhatják a legeredményesebben a magyar nyelvi és a kulturális hagyományközösséget és ugyanakkor hazánk szocialista társadalma számára hogyan képezhetnek odaadó állampolgárokat és jó szakembereket, akik nemcsak vállalják, hanem teljesíteni is tudják a híd, a kölcsönös közvetítés szerepét a magyar, a szlovák és a cseh kultúra között. Egyszóval: hogyan lehetne a mi sajátos körülményeink között a kommunista nevelés céljait jobban megközelíteni és feladatait maradéktalanul teljesíteni. És mert vannak elsődleges jelentőségű kérdések, válaszolni kellett rá — vállalva ezzel az egyes problémakörök tárgyalása aránytalanságának ódiumát is. Mi lehet hát egy nemzetiségi pedagógus, oktatásügyi dolgozó egyéni állásfoglalásának, kérdésének és válaszának súlya, értelme, jelentősége? Az, hogy megkíséreltem bemutatni ezeket a kérdéseket, amint azok szakmám és főleg oktatás- iigyi-vezetői tevékenységem sajátos sugártörésében mutatkoztak. Megkísérlem a válaszadást olyan módon és olyan szinten, amint ezt számomra körülményeim: tudásom és tapasztalatom, de nem utolsósorban a munkásságomat serkentő közeg — a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák „harmadvirágzásának“ alapításától való szolgálata — lehetővé teszi. Lehetővé és kötelezővé. Mert meggyőződésem, hogy — bár a teljesebb értékű válaszadáshoz, sőt talán a kérdések szabatos megfogalmazásához is sokak munkája kell — minden nemzetiségi iskolában tevékenyke dő pedagógus személyes ügye, kötelessége, hogy önmaga számára feltegye és valamilyen szinten, tőle telhető tisztasággal megválaszolja ezeket a ne héz és kényesen érzékeny kér déseket. Minél nehezebbek és érzékenyebbek, annál inkább. Azért is, hogy a jövőben köny- nyebben és egyértelműbben megválaszolhatók legyenek. Mert ha van ars poetica, kell hogy legyen ars pedagogica is, s ez a nemzetiségi iskolák pedagógusa számára nem lehet más, mint a Radnóti Miklós-i vallomás és vállalás: „célja nem más, mint szolgálni a szocialista kultúra ügyét. Mert erre az ügyre egy életet tett fel e sorok írója — s ez nem szentimentális kitétel, hanem vallomás és vállalás ...“ Vallomás az eszme, a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus mellett, és vállalása a hídszerepnek, annak, hogy minél többen egyre eredményesebben járhassuk meg a Sarlótól a Sarló és Kalapácsig vezető — a vargabetűktől sem mindig mentes — utat. November 5-én adják át rendeltetésének a Malacky—Bratislava autópályát. Hogy az autópálya időben elkészüljön, a Doprastav SZTSZ szervezete és a SZISZ bratislavai II. körzeti szervezete felhívással fordult a bratislavai SZISZ-tagokhoz, hogy nyújtsanak segítséget az autópálya befejezési munkáiban. Ezekben a napokban az autópályán diákok dolgoznak. Képünkön: a főiskolások között, — akik a vasárnapi brigádban dolgoztak — ott voltak a Kmnenskv Egyetem filozófiai fakultása újságírói tanszékének hallgatói is. Jó munkájukért dicséret illeti őket. (Felvétel: J. Lofaj — CSTK) JÓ RAJT A košicei járás mezőgazda- sági üzemel az állattenyésztési termékek október első dekád- jára előirányzott állami felvásárlási tervét nemcsak teljesítették, hanem túl is szárnyalták., Ezzel jól feltételeket teremtetlek az egész évi fet-'áSzabó Ilonka a Nová Bodva-i (Üjbódvai) Efsz legjobb fejönö- je. Kilenc hónap alatt átlag 3353 liter teiet fejt ki egy tehéntől. sárlási feladatok sikeres teljesítéséhez. Október 1-től 10 ig 1 177 572 liter tejet adtak át, ami az állami terv 102,3 százalékos teljesítését jelenti. Az év elejétől kezdve október 10 ig bezárólag összesen 34 480 176 liter tejet értékesítettek, e tekintetben 102,5 százalékra teljesítették az állami tervet és összesen 850 176 liter tejet adtak el terven felül. A Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat dolgozói október 1-től 10-ig 374 653 kg marha-, borjú-, sertés- és juhhúst vásároltak fel, és így ebben az időszakban 100,1 százalékra teljesítették a felvásárlás állami tervét. Az év elejétől számítva összesen 10 699 630 kg húst vásároltak fel, 594 630 kilogrammal többet a tervezettnél, ami 105,8 százalékos tervteljesítést jelent. Az efsz-ek és állami gazdaságok baromfitenyészetei hasonló eredményekkel dicsekedhetnek. Az említett eredmények főleg az állattenyésztési dolgozók áldozatos munkájának köszönhetők. A szocialista munkaverseny háromnegyedévi kiértékelésénél kiváló gondozó kollektívák és egyének tűntek ki a košicei járásban. A Nová Bodva-1 (Újbódvai) Efsz tehéngondozóinak versenyében Stráma István 11 tagú kollektívája érte el a legjobb eredményt. Ez a kollektíva % év alatt egy tehéntől átlagosan 3297 liter tejet termelt. A kollektíva legjobb fejőnője Szabó Ilonka, aki 25 tehéntől 9 hónap alatt átlagosan 3353 literes termelést ért el. A szarvasmarha-hizlalda legjobb állatgondozója Farkas Dániel, aki ebben a szakmában már 12 éves tapasztalattal rendelkezik, és hogy hivatásának igazi mestere, azt az is igazolja, hogy a legutóbbi 9 hónap alatt az általa gondozott állatoknál átlagosan 1,19 kg-os napi súlygyarapodást ért el. Szabó Sándor 46 anyakocát gondoz. Terve szerint egy anyakocától átlagosan 9,87 kismalacot kellene elválasztania, • valóságban azonban 12,22 mala* cot ért el. Az állattenyésztés kiváló dolgozói ezekért az eredményekért megbecsülést és elismerést érdemelnek. ANDREAS SÄNDOR A siladicei Kerámiagyárban (trnavai járás) készített agyagedények iránt a hazai piacon és a külföldi turisták körében is nagy az érdeklődés. Képűnkön: Michaliková Helena tányérfestés közben. {P. Matis — felvétele) N ina és Boriska, a regény két főalakja kapcsán mondja el az írónő a regény füljegyzelében: „Mindarról, ami e két nőalakomat ösz- szeköti és elválasztja szól ez a regény“. Magában az „összekötésben és az elválasztásban“ is rejlik akkora problémabázis, ami egy kétszáz oldalas regény „űrtartalmát“ bőven kitöltheti. Dávid Teréz azonban többet vállal: „A majdnem meg nem született gyermek is megszólal, és, felébreszti mindazok lelkiismeretét, akik sorsáról döntöttek". Kompozícióját tekintve e regény cselekményét a több szálból összefutó életsorsok rendszere adja meg. A cselekmény középpontjában Nina áll, akit szülei „nem úgy" neveltek, mégis élete folyamán összeütközésbe kerül magával. Diákfejjel odaadja testét egy joghallgatónak, aminek súlyos erkölcsi következményei lesznek. A kis Gyurika, a korai szerelem gyermeke, a kétirányú nevelés eredményeként feleslegesnek érzi magát, életében nem találja meg a megfelelő célt. Magá- ramaradása, nyolcéves korban való önállósítása jellemének elferdüléséhez vezet. Pedig neki is, mint más kiegyensúlyozott családi környezetben élő gyereknek, hajlama van a jóra. Negatív jellembeli tulajdonságaiból eredő cselekedetei a szülők rendezetlen családi életének a következményei. Az események és sorsfordulók zuhatagában Nina rádöbben, hogy „valószínűleg hiba történt a nevelésem körül“. Ez a ráesz- mélés a történet alakulásának lörvényszerűségén mit sem változtat. Figyelemre méltó azonban a Ninában végbemenő tu- datosodási folyamat, amelyben rádöbben, hogy a megváltozott társadalmi feltételek között, egyes generációk életformája között van különbség, amelyet a társadalmi fejlődés a mi esetünkben a szocialista társadalom nyújtotta sokoldalú lehetőség — okoz. Az elhamarkodott családalapítás mondatja ki Ninával néIDŐZÍTETT BOLDOGSÁG DÁVID TERÉZ ÚJ KÖNYVE megváltozik az életmód is. A főhős önelemzésének a kapcsán rájön, hogy nem szabad cél nélküli életnek lennie, sem értelmetlen halálnak. Dávid Teréz írói módszerének erőssége a realitások megfogalmazása a mindennapok nyelvén. Feltárja azokat a társadalmi igazságokat, amelyek a felszabadulást követő időszakban életünk egyes területein pozitívan befolyásolták a kispolgári erkölcs megszüntetését. Szól a nemzedékváltás problémáiról, és egyéni hangon ítéli el a háborút is, amely gúzsba köti az emliernek a társadalom szolgálatába állított igyekezetét. „Ebben az évszázadban két váltás, elmaradt: tizennégy és tizennyolc, valamint harmincnyolc és negyvenöt között... Rosszul álltunk akkoriban utánpótlás dolgában, viszont volt fölösen katonatemetőnk és tömegsírunk." Az író igaz hittel és tiszta őszinteséggel vallja a vérengzés céltalanságát, és felhívja a figyelmet arra is, hogy az hány év után: „lehetetlen el nem képzelnem, hogy a világ milyen óriási és mennyi szépséggel van teli, és abból milyen kevés jut nekem". A regénynek éppen ez a része az, amely minden józanul gondolkodó olvasót megindít, és ezáltal formálja az erkölcsi hozzáállását az élethez. Minden emberben kigyulladhat a lelkiismeret piros lámpája, ha tudatosítja, hogy az adott dologgal — Nina esetében a túl korai házassággal — elronthatja az életét. Ezek azok a pozitív vonások a regényben, amelyekért érdemes felfigyelnünk rá. Dávid Teréz nem világra szóló történetet vonultat fel, hanem csak a mindennapi élet egy-egy vadhajtását dokumentálja. Az egyes eseményekhez nem fűz fölösleges kommentárokat, nem akarja megoldani a megoldha- tatlant, csak ráirányítja figyelmünket önmagunkra, belső problémáinkra. Véleményem szerint nagyon ötletes a regény formai megoldása. A dinamikus epikus részek és a dramatizált betétek lehetőséget nyújtanak az írónak arra, hogy az egyes szereplők a saját szempontjaik és életfelfogásuk szerint mondják el véleményüket a világról, és ezen belül saját problémájukról. Bátran állíthatom, hogy e regény problémákat felvető. A mű lapjain megelevenednek fiatalságunk mindennapi problémái, amelyeket nem adminisztratív úton kell megoldani, hanem a józan ész logikája és a szocialista erkölcs szerint kell elrendezni. Vonzó a regény eleven hangja, amely nagyon olvasmányossá teszi az alkotást. Ami talán kifogásolható, az, hogy a mellékszereplők „mozgatásakor“ az író nem utal mindig világosan arra a kapcsolatra, amely őket a cselekmény központi alakjaihoz köti. Ezért van azután az — főleg a regény első felében, —, hogy az olvasó nehezen dönti el: ki kihez tartozik. Az Időzített boldogság, amelyet időszerűségénél fogva a szerző színpadra is átdolgozott, hasznos olvasmány. Dávid Teréz a látó és láttató művész kitűnő képességeivel szól a ma és a közelmúlt erkölcsi problémáiról a ma társadalmának minden rétegéhez. Műve kissé folytatása az Ifjúságból elégtelen címmel megjelent előző regényének. SZITÁS! FERENC (Madách Könyvkiadó)
