Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)

1973-10-17 / 247. szám, szerda

Az év búcsúmérkőzése Még csaknem két és fél hónap van hátra az 1973-as évből, s a csehszlovák labdarúgó-váloga­tott ez idén utoljára mérkőzik külföldi ellenféllel. Az eredeti tervek szerint ennek a találko­zónak kellett volna pontot ten­nie csoportunk VB selejtezői ntán, csakhogy ez idő előtt, Glasgowban már megtörtént. Ezúttal nyolcadik alkalommal méri össze erejét a két ország válogatottja, s az eddigi mérleg a következő: 7 mérkőzés, 2 csehszlovák győzelem, 1 dön­tetlen és 4 skót siker. Az össze­sített gólarány 12:15 . .. Az előzmények Most már nyugodtan bevall­hatjuk, hogy a csehszlovák vá­logatott túlzottan kímélte ma­gát, alig vállalkozott országok közötti találkozóra, a szó ki­mondott értelmében a VB se­lejtezőkre összpontosított, s a várt eredmény elmaradt. Ma ott tartunk, hogy a főed­zőnek, Václav Ježeknek gondot okoz a pályára lépő tizenegy kijelölése. Keretének több tag­ja sérüléssel bajlódik, s abból kell válogatnia, ami rendelke­zésére áll. A rossz előjelek ellenére azt várja a közvélemény a cseh­szlovák válogatottól, hogy ha­zai környezetben kitesz magá­ért. Erre annál is inkább szük­ség van, mert a skótok nem akarják olcsón adni a bőrüket. Szokatlanul korán érkeztek Bratislavába, a találkozó szín­helyére és a mérkőzés előtt el­sősorban pihenni akartak, mert kemény profi létükre már ér­zik a sok igénybevétel fáradal­mait. Aki azonban azt hiszi, hogy számukra közömbös a mai eredmény, nagyon téved. Mit figyelhetünk meg? A mai labdarúgás egyik leg­nagyobb követelménye a ke­ménység, amelynek két változa­tát figyelhetjük meg. Azt, ho­gyan értelmezik ezt angolszász, vagyis skót, s hogyan csehszlo­vák kivitelben. Az angolszász labdarúgás mindig híres volt keménységé­től. A labda birtoklásáért vívott küzdelemben az angolszász já­tékosok nem kímélik önmagu­kat, de az ellenfelet sem. A ke­ménység terén elmennek a sza­bályok adta lehetőségek végső határáig. A keménység követ­kezményeit nemcsak adják, ha­nem azt férfiasan el is tudják fogadni. Sérülést nem színlel­nek, s a pályát nem tekintik Hyde parknak, ahol mindenki tetszése szerint szónokolhat, mondhatja el a véleményét, bí­rálhatja a játékvezetőt. Egyébként is szerény vélemé­nyünk szerint az igazi és jó labdarúgó minden találkozó, a válogatott mérkőzés során el­sősorban a játékkal' kell, hogy törődjön. Aki jó formában van, az erőnléte kifogástalan, álta­lában azt nyújtja, amire képes­ségeiből telik. Csak a hiányos erőnlétű, kifogásolható formájú játékosok foglalkoznak többet a pályán teljesen fölösleges és céltalan hangoskodással, s té­vesztik a zöld gyepet össze a szorítóval, vagy a szabadfogá­sú birkózás szőnyegével, légkö­rével. A játékvezetés... Glasgowban a csehszlovák szakemberek sokat panaszkod­tak a norvég játékvezető tevé­kenységére, aki szerintük nem volt a helyzet ura. Az UEFA illetékesei a találkozó előtt meglepődtek azon, hogy csak közvetlenül a Skócia—Csehszlo­vákia mérkőzés előtt hallat­szottak olyan hangok szakveze­tőink részéről, miszerint ilyen sorsdöntő találkozó tapasztal­tabb játékvezetőt érdemelt vol­na. Bizony, tiltakozni hamarabb kellett volna. Nem is kellett volna messzire menni. Becsben él és működik Speipelt, volt hí­res játékvezető, az UEFA bíró­küldő bizottságának vezetője, biztosan tekintettel lett volna felszólalásunkra. Most Biwersi személyében na­gyon jó nevű és jó szemű já­tékvezetőt láthatunk, s vele ta­lán másképp alakult volna min­den Glasgowban is. Legyen tanulság, hogy a jö­vőben addig tiltakozzunk, míg nem késő, s ha elfelejtettünk 1973. X. 17. Tegnap a Sparta sportcsar­nokában megkezdődtek a nem­zetközi női kosárlabda-torna küzdelmei a Prága Nagydíjáért, melyen Moszkva, Szarajevó, Varsó és Bukarest együttese Vesz részt. Az első napi eredményekről lapzártáig nem kaptáink jelen­tést. Moszkvát a 23 éven aluli Szovjet válogatott képviseli. Szarajevó színeiben a jugoszláv bajnok Zseljeznyicsar együtte­se, Varsó színeiben pedig a Po­lónia szerepel. • • • A Dukla Olomouc férfi ko­sárlabdacsapata az elmúlt idényben első ízben nyert or­szágos bajnokságot, s így a Bajnokcsapatok Európa Kupájá­ban képviseli a csehszlovák szí­neket. A Dukla első ellenfele a finn bajnok lesz. Az első találkozóra november 8-án Hel­Sport a TV-ben A Csehszlovák Tv 16,55 órai kezdettel a Csehszlovákia—Skó­cia VB selejtező-mérkőzést köz­vetíti. A Magyar Tv műsorán 19,40 órától fogva az Anglia—Len­gyelország labdarúgó VB-selej­tező találkozó szerepel. sinkiben kerül sor, a visszavá­gót november 15-én Olomouc- ban játsszák. Amennyiben az olomouci együttes az első aka­dályt sikerrel veszi, akkor a második fordulóban a marok­kói és bolgár bajnok össze­csapásából győztesen kikerülő csapat lesz az ellenfele. Újabb sorsolás november 9-én A labdarúgó utánpótlás-válo­gatottak mérkőzéseinek újabb sorsolását november 9-én Zü­richben az Atlantis Szállóban ejtik meg. A legjobb nyolc közé eddig a csehszlovák, az olasz, a bolgár és a magyar csapat jutott. Ugyanebben az időpontban kerül sor a labdarúgó UEFA Kupa harmadik fordulójának sorsolására is, s a mérkőzéseket november 28~án és december 12-én rendezik meg. Az év végére tehát a BEK- ben, a KEK-ben és az UEFA Kupában egyformán nyolc csa­pat marad a küzdőfelek között Az elődöntőbe jutásért majd március 6-án és 20-án játsza­nak a csapatok. más játékvezetőt kérni, utólag ne akarjuk számlájára írni csa­patunk hiányosságait. Szép mérkőzés lesz-e? Ez az időjárástól, a környe­zettől, de elsősorban a küzdő felektől függ. A közönség eddig Bratislavá­ban nagyon jó környezetet tu­dott biztosítani a hazai színek képviselői számára és nem fu­karkodott a biztatással . Elvár­ható, hogy a csehszlovák tizen­egy ezúttal is megkapja az elő­legezett bizalmat és a folytonos biztatást. Mivel azonban a néző egyre igényesebb és főleg a tétre menő mérkőzésekre kiván­csi, előfordulhat, hogy a tégla­mezei stadion lelátóin nem lesz olyan zsúfoltság, mint 1961. má­jus 14-én volt, amikor együtte­sünk 4:0 arányban szinte lehen­gerelte skót ellenfelét. ZALA JÓZSEF Három NB I-es mérkőzés szombaton Kéthetes szünet után szomba­ton és vasárnap folytatják a magyar labdarúgó NB I küz­delmeit. A találkozók közül hármat már szombaton lejátsza­nak. A Tatabánya Kispesten, az Ojpesti Dózsa Pécsett, a Fe­rencváros Székesfehévárott sze­repel. A vasárnapi műsor a követ­kező: MTK — Salgótarján, Va sas — Szombathely, Csepel —• Dorog. Zalaegerszeg — Egyet értés, Szeged — Rába ETO. A vasárnapi mérkőzések és a Honvéd — Tatabánya mérkő­zés kivételével a két szombati találkozó is 13.30 órakor kezdő­dik. A Honvéd — Tatabánya kezdési időpontja 16.30 óra. • Krakkó férfi kosárlabda­torna színhelye volt, ahol az el­ső helyet a Wisla Krakkó sze­rezte meg a Sztrojityel Ki jev előtt. A befejező napon ezekre a mérkőzésedre került sor: Wisla—Strojityel 72:67, Rzeszo- wia—Zsalgirisz Kaunasz 89:84. • A szovjet sakkbajnokság 10. fordulója után Szpasszkij áll az élen, akinek 6,5 pontja, meg egy függő játszmája van. Ugyancsak 6,5 pontot szerzett Karpov és Korcsnoj. Az Aver­kin—Karpov, Szmiszlov—Pet- roszjan, Tál—Szvesnyikov és Korcsnoj—Tajmanov találkozók döntetlen eredményt hoztak. Geller legyőzte Kereszt. A skót labdarúgók hétfőn és kedden is szorgalmasan edzettek a Slovan stadionjában. Felvételünkön Ormond edző „dolgoztatja** a játékosokat. SZLOVÁK KERÉKPÁROS KÖRVERSENY AZ SZNF-ÜNNEPSÉGEK LEGNAGYOBB SPORTESEMÉNYE Tegnap ülésezett Bratislavában a Szlovák kerékpáros kör­verseny 18. évfolyamának szervező bizottsága. A jövő évi ver­senyeket augusztus és szeptember folyamán rendezik meg a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának tiszteletére. A szervező bizottság elnöke, dr. Vladimir Horváth értékelte az idei nemzetközi versenyt, amely minden tekintetben meg­felelt a várakozásnak. Az elnök nem felejtette el megjegyezni, hogy a szervező bizottság nagy segítséget kapott az önkéntes sportvezetőktől és megjegyezte: az idei verseny főpróbája volt a jövő évi nagy nemzetközi ta­lálkozónak. A hivatalos értékelés után összeült az új szervező bizott­ság, amely már elkezdte a jö­vő évi versenyre való felkészü­lést. A nemzetközi kerékpáros verseny augusztus 22-én kez­dődik és szeptember 1-én ér véget, és ismét tizenegy útsza­kaszból áll majd. Az útszaka­szok hossza összesen 1637 km, és mondanunk sem kell, hogy ismét nagyon nehezek lesznek. Az idén 26 részihajrá volt, jövő­re 73-ra akarják ezt növelni. A hegyi hajrát is harmincról 42-re szándékozunk bővítem. A szervező bizottság nagy súlyt fektet a nemzetközi ver­seny politikai és társadalmi .je­lentőségére is, hiszen a szlovák kerékpáros körverseny a legna­gyobb sportesemény lesz, ame­lyet a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója ünnepségeinek keretében bonyolítanak le. A Csehszlovák Kerékpáros Szövetség jóváhagyta a jövő évi Békeversenyre kijelölt csehszlo­vák keretet. A keret tagjai no­vember 19-én találkoznak Nym- burkban, majd áprilisban több ellenőrző versenyen vesznek részt. A keretet alkotó 13 kerékpá­ros névsora: Bartoníček (Plzeň), Bartolšic (Du. Brno), Hájek (Plzeň), Henke (Terezin), Hraz­díra (Du. Brno), Kubiček (Fa­vorit Brno), Matoušek (Hr. Krá­lové), Moravec, Labus (mind­kettő Du. Brno), Konečný (Bo­humín), Prchal (Plzeň), Souček (Favorit Brno), és Zeman (In­ter). A csapat edzője Jaroslav Menhart. SPORTHÍRADO • A román Nastase vasárna­pi győzelmével további 158,5 pontot szerzett, s ezzel az 1973-as Grand Prix-ben 488 ponttal fölényesen vezet. A to* vábbi sorrend: Orantes (spa­nyol) 329,5, Okker (hollandi 318, Newcombe (ausztrál) 317,5, Kodeš (csehszlovák) 280 pc'Jt. • A férfi kézilabda VB se­lejtezőjében Izland válogatottja Olaszországot 26:9 arányban győzte le. • A szovjet jégkorong-baj­nokság során a bajnoki cím vé­dője, a CSZKA Moszkva csapata már ötödik vereségét szenvedte el. Ezúttal házigazdaként kapott ki 5:4 arányban a Traktor Csel- jabinszk együttesétől. A Trnava BEK- ellen fele ZARJA VOROSILOVGRÁD Európa futballtérkepén ta­valy egy szovjet város nevét keresték a szurkolók. Vorosi­lovgrád. Az indítóok ma már is­mert; a Zarja Vorosilovgrád, a Spartak Trnava legközelebbi BEK-ellenfele megnyerte a Szovjetunió bajnokságát. Az ukrán város labdarúgó- csapata rekordot állított föl a szovjet bajnokságban, mert mindössze hat éve játszott a legjobbak között, amikor 1972- ben az élen végzett, megelőzve a nagymúltú fővárosi és vidéki klubokat. Nézzük csak a Zarja előretörését: 1967 — 16. hely, 1968 — 13., 1969 — 11., 1970 — 5., 1971 — 4., 1972 — 1. A Zarja csak akkor lett ko­moly ellenfele a legjobbaknak, amikor a csapat irányítását German Zonyin edző vette át. Tudta, hogy játékosai között nincsenek csillagok, s ezért már működésének kezdetén nagyfo­kú játékosfegyelmet, kifogásta­lan erőnlétet és a labda nélkü­li állandó mozgást követelte meg a futballistáktól. így a technikai fogyatékosságokat hallatlan küzdeni akarással Igyekeztek pótolni. És éppen a kifogástalan erőn­léti, és erkölcsi-akarati tulaj­donságok jellemzőek a Zarja já­tékosaira. Néha úgy tűnt a bajnoki mérkőzéseken, hogy az ellenfél csak álldogált a pályán és a Zarja futballozik, mert annyira energikus és jól meg­szervezett volt a játékuk, annyi­ra dinamikus volt minden egyes játékos manőverezése. Az „elő­re gyártott“ elemek különböző alkalmazása következtében a Zarja a támadásoknál és a vé­dekezéseknél egyaránt ember­fölényben volt, s így a labdát birtokló játékos előtt több le­hetőség adódott lepasszolni a labdát a szabadon álló társak­hoz. German Zonyin edző a leg­célravezetőbb taktikai fegyver­nek a hosszú átadásokat tartja. És a szovjet bajnokságban a Zarja játékosai voltak az egye- düliek, akik ezt a játékmódon rendszeresen és sikeresen alkal­mazták. Zonyin edző szerény ember hírében áll. Amikor csapata szovjet bajnokságot nyert, kije­lentette: „Azért nyert a Zarja, mert az erősebb csapatok hul­lámvölgyben voltak.“ Talán ezért pesszimsták egyes fui- bállszakértők és újságírók.’ Sze­rintük a Zarja csak közepes képességű labdarúgókból áll, így a több egyéniséget felvonul­tató ellenféllel szemben nem szerepelhetnek sikeresen. Rá­mutattak például a szovjet vá­logatottban szereplő vorosilov- grádi játékosok esetére, akik nem tudtak tartóson gyökeret verni a Zbornában. A tények azonban egészen másról tanúskodnak. A Zarja csakugyan nem állcsillagokból, hanem jó képességű futbalfis­tákból áll, akiknek legnagyobb hátránya, hogy kevés nemzetkö­zi tapasztalattal rendelkeznek. Ezért nem tudta megismételni jó teljesítményét a „zbornában“ Onyiscsenko, Kukszov és Jeli- szejev, míg Szemjonov inkább fáradt volt. German Zonyin edző nagyon tapasztalt és túlságosan sze­rény ahhoz, hogy ne lássa: a Zarja még messze van az idei- lis csapattól. Az erőnlét és az erkölcsi-akarati tulajdonságok tekintetében azonban ideálisak- nak mondhatók a vonssilovg*á- di labdarúgók és elsősorban eb­ben bízik Zonyin edző. A Zarja általában a követke­ző összeállításban já.sztk: Tka- csenko (26 éves) — Abramoü (24), Malugin (25), Zsurovleü (28), Sz. Kuznyecov (23) —* Vaszenyin (25), V. Kuznyecoi) (24), Kukszov (24) — Sztarkoü (24), Jeliszejev (24), Szemjo­nov (26), Onyiscsenko (2i)> Többször szóhoz jutou méq až együttesben a kapus Fai aš (25), a tapasztalt hátvéd Szol- zsenko (28) és Pincsuk (27)t Amint a játékosok életkorából kitűnik, a Zarja fiatal csapati Az együttes leggólerősebb játé­kosai Jeliszejev és Onyiscsen­ko, a tavalyi bajnokságban 9—9 gólt lőttek. Egyébként d Zarja csatárai rúgták a legtöbb gólt az elmúlt évi szovjet baj­nokságban. (T. V.) VÍZILABDA BEK A ČH KOŠICE IS OTT LESZ A ČH Košice vízilabdacsapata, a tizenegyszeres csehszlovák bajnok október 22-én indul Magyarországon és Jugoszlávián át a törökországi Izmirbe, ahol október 26-án veszi kezdetét a vízilabda BEK XI. évfolyamának csoportsorozata. A CH vízilabdázói naponta kétszeri edzéssel készültek, és az előkészületek Egerben csúcsosodtak. A CH izmiri ellenfele a holland, a görög, a svéd, a dán, az osztrák és a török bajnok lesz. Az elődöntő csoportokat november 10-től fogva Olasz­országban és Spanyolországban rendezik meg, s azokban a se­lejtező csoportok első két csapata kap helyet. Stofan Rudolf, a ČH edzője csapata legnehezebb ellenfelé­nek a holland és a görög élcsapatot tartja. A selejtező küz­delmekben egyébként a következő játékosokat szerepelteti: Kládek, Bačo, Bottlik, Szabó, Badura, Tkáč, Samuelis, Rejnov- ský, Kalinka, Dobrovszky, Salát és Slobodník. A ČH Košice vízilabdázói október 30-án indulnak haza. KOSÁRLABDÁZOK PRÁGA NAGYDÍJÁÉRT

Next

/
Thumbnails
Contents