Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)

1973-10-17 / 247. szám, szerda

Tárgyalnak az SZNT bizottságai Szigorúan, következetesen Hm közvetlenül részt vesz a háborúban Bratislavában tegnap tartot­ta 17. ülését az SZNT keres­kedelmi, szolgáltatási és köz­lekedésügyi szakbizottsága Petronela Višňovcová mérnök­nek, a bizottság elnökének a vezetésével. A napirend első pontjaként a bizottság a népgazdaság tervszerű fejlesztésével kap­csolatban megvitatta a gazda­sági előírások érvényesítését. František Mitana képviselő részletesen ismertette azokat a nehézségeket és visszaélése­ket, amelyek az áruellátás te­rén tapasztalhatók. Hangsú­lyozta a kivitelezői-átvevői szerződések megtartásának szi­gorú ellenőrzését és mindazok szigorú felelősségre vonását, akik megsértik azokat. El­mondotta azt is, hogy egyes termelőüzemekben a keresett árucikkek minőségére nem fordítottak kellő gondot, mert úgy vélik, hogy így is gazdára találnak. Dr. Milan Simonié, az SZSZK fő döntőbírója számokkal bizo­nyította a kivitelezői-átvevői szerződések megsértését. Míg pl. 1968-ban 7938 eset került a döntőbíróság elé, addig ta­valy 26 754. Népgazdaságunk dinamikus fejlődése ellenére ezek a számok azt bizonyítják, hogy szigorúbban és követke­zetesebben kell eljárni mind­azokkal, akik a kivitelezői-át­vevői szerződésben a lefekte­tett alapelveket megsértik. Ladislav Martinak mérnök, Szlovákia fővárosának főpol­gármestere számos példát ho­zott fel az említettekkel kap­csolatban. A bizottság a napirend má­sodik pontjaként megvitatta a nemzeti bizottságoknak az ál­lamirányításban betöltött sze­repét és az ezzel kapcsolatban végrehajtott ellenőrzés során tapasztalt fogyatékosságokat. Ezenkívül foglalkozott azzal is, hogy a nemzeti bizottságok ho­gyan valósítják meg a kor­mányhatározatokat. Az emlí- tetekkel kapcsolatban Ján Gonda mérnök, a belügyminisz­ter helyettese mondott beszé­det. —n/'— Kedvező hatás A Szlovák Nemzeti Tanács munkaügyi, népjóléti és egész­ségügyi bizottságában a kép­viselők tegnap megvitatták az SZSZK Munkaügyi és Népjóléti Minisztériumának jelentését, amely többek között megálla­pítja, hogy a gazdaságilag te­vékeny lakosságról való gon­doskodás terén hozott kor­mányhatározatok végrehajtása pozitívan nyilvánul meg a dolgozók munkafeltételeinek és életkörülményeinek a javulá­sában. A népgazdaság egyes ágaza­tainak dinamikus fejlődése — áll a jelentésben — eddig nem tapasztalt módon növelte a foglalkoztatottságot. Az utóbbi években ugyan­csak emelkedett a dolgozók szakképzettségének és műve­lődésének a színvonala. A legfelsőbb párt- és kor­mányszerveknek a dolgozók egészségvédelméről való gon­doskodása a munkabalesetek számának a csökkenésében is megmutatkozott. Hazánkban a családról és a gyermekről való társadalmi gondoskodás rendszere a vilá­gon a legfejlettebbek közé tartozik — állapította meg a jelentés a tegnapi ülés egyik napirendi pontjában. A Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium elemzése egyben rámutatott azokra a feladatok­ra is, amelyek a következő időszakban a CSKP XIV. kong­resszusa határozatainak telje­sítésekor várnak az ágazat dolgozóira. Az SZNT bizottsága a to­vábbiakban elemezte azokat a feladatokat, amelyek az SZSZK Munkaügyi és Népjóléti Mi­nisztériumára várnak a CSKP KB és az SZLKP KB júliusi plenáris ülései határozatainak alapján, majd foglalkozott az üzemi és az iskolai étkezdék­ben történő étkezés színvona­lának az ellenőrzéséről szóló jelentéssel. Ülést tartott a CSSZBSZ Központi Bizottsága Tegnap ülést tartott a Cseh­szlovák-Szovjet Baráti Szö­vetség Központi Bizottsága. A plénum az ifjúság nevelésének problémáival foglalkozott, azonkívül kitűzte a tömegszer­vezet jövő évi tevékenységének fő irányvonalát. A plénum tanácskozásain, «amelyet Václav David, a CSSZBSZ elnöke vezetett, jelen volt Ľubomír Procházka, a CSKP KB osztályvezetője és Igor Alekszandrovics Cserka- szov, a prágai szovjet nagykö­vetség első titkára. A Csehszlovák—Szovjet Ba­ráti Szövetségnek az ifjúság körében kifejtett munkájáról szóié jelentést dr. Antonín Kroužil, a CSSZBSZ központi titkára terjesztette elő. Hang­súlyozta, hogy a CSSZBSZ a CSKP KB júliusi plenáris ülé­sének határozatai értelmében tevékenységét tagjai és a többi állampolgár szocialista, prole­tár internacionalista és mar­xista—leninista szellemű neve­lésére összpontosítja. Beszámolójának külpolitikai részében dr. Kroužil emlékezte­tett a Szovjetunió békeoffenzí- vájának sikereire, s Chile és Izrael példáján dokumentálta a világ ellenforradalmi és reak­ciós erőinek hatását. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a CSSZBSZ szerveinek hozzá kell járulniuk a Szovjet­unió és a többi szocialista or­KÖZÉLET — GUSTÁV HUSÁK, a CSKP KB főtitkára Vladimir Šineral nemzeti művésznek 70. születésnapja al­kalmából üdvözlő levelet küldött. JLudvik Svoboda hadseregtábornok, köztársasági elnök ugyancsak le­vélben tejezte ki üdvözletét Vla­dimir Smeralnak életjubileuma al­kalmából. — HÉTFŰN a késő esti órákban hazaérkezett a Bolgár Népköztár­saságból a CSKP KB pártmunkás­küldöttsége, amelyet Oldrich fte- Mch, ■ CSKP KB osztályvezető- jhelyettesB vezetett. szág békeprogramjának megvi­lágításához és elszánt harcot kell folytatniuk az antiszov- jetizmus és az antikommuniz- mus támadásai ellen. A jövő év első felében a CSSZBSZ tevékenysége az év­záró taggyűlések és konferen­ciák jegyében fog folyni. Ez­zel kapcsolatban kerül sor a moszkvai bóke-világkongresz- szus eredményeit ismertető beszélgetésekre. Igor Alekszandrovics Cser- kaszov elismerően nyilatkozott a nyugat-csehországi kerület­ben megtartott csehszlovák— szovjet barátsági napokról, amelyek jelentősen hozzájárul­tak a Szovjetunió és Csehszlo­vákia népei életének kölcsö­nös megismeréséhez. Az ülés végén a CSSZBSZ KB plénumának tagjai Izrael közel-keleti agressziója ellen tiltakozó határozatot fogadtak el. (Folytatás az 1. oldalról) janak nyomást Husszein (jordá- nlaij királyra avégett, hogy Iz­raellel szemben megnyíljék a harmadik front is. Az Al Baath című lap, a bagdadi kormány hivatalos orgánuma szerint Jor­dánia eddig csak „képletes“ erőket küldött a frontra, s ezek nem helyettesíthetik „totális részvételét“. — Az AP ammani tudósítója hivatalos helyeket idézve azt írja, hogy a Szíriá­ba küldött királyi egységek „semmiképp sem képletesek“. Háromezer emberről van szó, beleértve a 40. páncélos dan­dárt, Husszein legjobban felsze­relt harckocsizó egységét. Nyugati hírügynökségek hely­színi beszámolói ugyanakkor azt közük, hogy Jordánia forma szerint ugyan háborúban áll Iz­raellel, de a forgalom a két or­szág — azaz az anyaország és a megszállt Ciszjordánla — kö­zött továbbra is zavartalan. Az egyiptomi frontról java­részt „merev arcvonalakat“ tü­zérségi és páncélos ütközeteket jelentettek a hírügynökségek. A keddre virradó éjjel a harcok Iszmailia és a Keserű-tavak ma­gasságában voltak a legheveseb­bek. Kairói közlés szerint egy egyiptomi kommandó-alakulat­nak sikerült az Izraeli védővo­nalak mögé hatolnia s ott tá­madást intézni egy erősítésül küldött páncélos oszlop ellen. Tel Aviv ezzel egyidőben olyan hírt közölt, hogy rakétá­val felszerelt naszádjai a kedd­re virradó éjjel az Alexandriá- tól nyugatra elterülő vizekre hatoltak be és partmenti létesít­ményeket — közöttük radar-ál­lomásokat — támadtak. New York — Ez idő szerint legalább két magas rangú izrae­li kormányképviselő tartózkodik az Egyesült Államokban: Pin- hasz Szapir pénzügyminiszter, akit az UPI hírügynökség az iz­raeli kormány második legje­lentősebb tagjának nevez és Abba Eban külügyminiszter, aki hivatalosan részt vesz az ENSZ közgyűlésének ülésszakán. Az UPI hírügynökség Szapir pénzügyminiszter amerikai ma­gánlátogatásával kapcsolatban megállapítja: a miniszter vasár­nap este New Yorkban volt, hét­főn pedig „titokban Miamiba érkezett nagyszámú izraeli és amerikai titkos ügynök kísére­tében“. Mint az UPI jelentéséből kitűnik az izraeli miniszter „magán“ és „titkos“ találkozó­kat folytat az amerikai zsidó­szervezetek vezetőivel. Hivata­losan nem közölték e találko­zók napirendjét, színhelyét és azt sem, hogy a miniszter meny­nyi ideig szándékozik az Egye-- sült Államokban tartózkodni. Az UPI hírügynökség mind­azonáltal nem hivatalos forrá­sokra hivatkozva tudni véli, hogy Szapir látogatása, amely­hez csatlakozhat Abba Eban is, kapcsolatban áll az amerikai zsidó állampolgárok körében Iz­rael javára végzett pénzgyűjtés- sel. A hírügynökség ezzel kap­csolatban utal arra is, hogy „a mostani közel-keleti háború so­rán“ — egy főre jutó összeg te­kintetében — Florida állam zsi­dóközösségében gyűjtötték ösz- sze a legtöbb pénzt Izraelnek. Az amerikai sajtó ugyancsak közölte, hogy Izrael, amely a Szíria és Egyiptom elleni har­cok során súlyos veszteségeket szenvedett harckocsikban és re­pülőgépekben azzal a kéréssel fordult az Egyesült Államokhoz, hogy sürgősen szállítson leg­alább 75 darabot a legkorsze­rűbb repülőgépeikből. Ezen kí­vül Izrael harckocsikat, ágyú­kat és rakétákat kér. Az Egyenlítői Guinea ENSZ- delegációja a közgyűlés hétfő délutáni ülésén bejelentette, hogy kormánya megszakította diplomáciai kapcsolatait Izrael­lel. A közel keleti háború egyre veszélyesebbé válik — jelentet­te ki a Biztonsági Tanács e havi elnöke, Laurence McIntyre ausztrál küldött a Közel-Keletre irányuló fegyverszállításokra utalva. Mint ismeretes, a 15 ta­gú tesület az ellenségeskedések kiújulása után többízben össze­ült, hogy megpróbáljon közös nevezőre jutni, s hatékony hatá­rozatot hozni a háború beszün­tetése érdekében, erőfeszítései azonban mindeddig sikertelen­nek bizonyultak. A legutóbbi, múlt pénteken véget ért ülés óta a Biztonsági Tanács tagjai nem hivatalos konzultációkat folytatnak egymással. Három arab állam, Kuwait, Marokkó és Szaúd-Arábia ENSZ- képviselői — diplomáciai érte­sülés1. szerint — kedden Wa­shingtonba utaztak, hogy Nixon amerikai elnökkel tanácskozza­nak a közel-keleti konfliktusról. Az Arab Liga tagállamai nyi­latkozatot tettek közzé a világ- szervezet székhelyén, s ebben kifejtik azt a véleményüket, hogy Izraelnek nyújtott katonai támogatásával az Egyesült Ál­lamok közvetlenül részt vállal az arab területek izraeli meg­szállásában. A nyilatkozat, ame­lyet az ENSZ-tagállamok közt dokumentumként köröznek, hangsúlyozza, hogy Amerika, amikor légi felderítést végez az arab államok területe felett, nem képviseli az amerikai nép érdekeit. Dánia ENSZ-képviselője Otto Borch a közös piaci tagállamok nevében hétfőn levelet küldött Kurt Waldheintnek, az ENSZ fő­titkárának. „A kilencek“ üzene­tükben tűzszünet létrehozását sürgetik, s hangsúlyozzák, hogy annak hatálybalépésével egy­Konkrét kezdeményezés (Folytatás az 1. oldalról) • vette figyelembe, amely nem­zetközi vonatkozásban most álakul ki és amely a korábbi­akban összehasonlíthatatlanul kedvezőbb távlatokat nyit az ENSZ számára, hogy megfékez­ze elsősorban a nagyhatalmak fegyverkezési hajszáját." A javaslatot indokló motívu­Folytatja munkáját A SZAKSZERVEZETI VILÁGKONGRESSZUS Várna — A várnai Sportpalo­tában kedden délelőtt plenáris üléssel folytatta munkáját a VIII. szakszervezeti világkong- ressszus. Az ülésen elhangzott R. Vilongueza regionális beszá­molója Afrikáról és S. A. Dange referátuma Ázsiáról. Igen nagy hangsúlyt kapott mindkét regionális referátum­ban az a fordulat is, amely a Szovjetunió és a szocialista or­szágok következetes politikájá­nak eredményeként a remzet- közi helyzetben végbemegy, s amely a különböző társadalmi berendezkedésű államok békés egymás mellett elésének tér­nyerését a hidegháborús erők visszavonulását jelenti. Az im­perializmus ugyan nem változ­tatja meg természetét, taktiká­ját azonban kénytelen módosí­tani, s a nemzetközi feszültség folyamatos csökkenése kedve­ző feltételeket teremt a dol­gozók jogaiért vívott harchoz szerte a világon — mutattak rá a beszámolók. A kedd délelőtti ülésen hang­zott el a román küldött felszó­lalása és szót kapott Alek- szandr Selepin, a Szovjet Szak- szervezetek vezetője is. Közben megkezdődött a kongresszus munkabizottságai­nak szervezése, összesen hét ilyen bizottság alakul: az első az „orientációs dokumentum“, a másik „a kapitalista országok dolgozói szakszervezeti jogai­nak, gazdasági és szociális kö­veteléseinek chartája" című do­kumentum végleges megfogal­mazásával foglalkozik, a harma­dik munkabizottság a kong­resszus felhívását szövegezi meg. Rajtuk kívül működik majd ügyrendi bizottság, jelölő bizottság, mandátumvizsgáló és javaslattevő bizottság is. mokat elemezve a szovjet kül­dött rámutatott: hogy ami ko­rábban elképzelhetetlen volt a feszült nemzetközi viszonyok közepette, az reális célkitűzés­sé válhat most, amikor az enyhülés veszi át a feszültség helyét és egyre nagyobb szük­ség van arra, hogy a politikai enyhülést a katonai is köves- sa Mint mondotta, az általá­nos közgyűlési vita során szá­mos ország képviselője hívta fel erre teljes joggal a figyel­met. Malik hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország szilárdan az ara­bok oldalán áll. Ugyanakkor helytelen lenne a közel-keleti események miatt felfüggeszte- nia a leszerelés kérdésének sok­oldalú megvitatását. „Az ENSZ kötelessége, hogy hoz­zájáruljon a világban elkezdő­dött kedvező folyamatok meg­szilárdításához és folyamatos­ságuk biztosításához“. Utalt arra, hogy a szovjet javaslat megfelel számos ország, min­denekelőtt a fejlődő államok érdekeinek, akaratának és kí­vánságainak, megfelel az el nem kötelezett államok algíri konferenciáján hozott határo­zatoknak. Végül Jakov Malik felhívta a figyelmet arra, hogy javas­latát a Szovjetunió nem álta­lános felhívásnak szánta, ha­nem konkrét és tárgyszerű for­mában beterjesztett kezdemé­nyezésnek. időben a Biztonsági Tanács 1967-ben hozott 242-es számú határozata alapján tárgyaláso­kat kell kezdeni a konfliktus végleges rendezése érdekében. William Fulbright az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke hétfőn úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint Izrael hibát követett el az elmúlt hat évben, amikor nem törekedett a közel-keleti válság rendezésé­re a megszállt arab területek visszaszolgáltatásával. Oslo — Odd Bull tábornok, az ENSZ közel-keleti megfigyelő csoportjának volt vezetője „Őr­ségben a Közel-Keleten“ című könyvének megjelenése alkal­mából nyilatkozott a jelenlegi válságról. A tábornok, aki 1963- tól 70-ig töltötte be funkcióját a Közel-Keleten, bírálta Izrael álláspontját s rámutatott, hogy a palesztinai probléma rendezé­se nélkül nem képzelhető el a válság végleges felszámolása. „1945 óta egyetlen nép sem szenvedett el olyan súlyos meg próbáltatásokat, mint a paleszti­nai, így aztán teljesen termé­szetes, hogy a végsőkig elkese­redett“ — mondotta a tábornok. Ogy vélekedett, hogy helyre kellene állítani a palesztinok jogait azokon a területen, ame­lyek a volt Palesztina területé­ből 1907 júniusáig még megvol­tak. Belgrád — Algéria és Jugosz­lávia növelni fogják a harcoló arab államoknak nyújtott sokol­dalú támogatásukat — állapítja meg az a közös közlemény, amelyet Bumedien algériai el­nök belgrádi látogatása befeje­zésekor, hétfőn tettek közzé a jugoszláv fővárosban. Az algé­riai és a jugoszláv fél tárgyalá­sukon leszögezte, hogy e dönté­süket az el nem kötelezett or­szágok algériai csúcskonferen­ciájának szellemében hozták. Az algériai hírügynökség hétfőn bevádolta az Egyesült Államokat, most szándékosan ellenséges magatartást tanúsít az arab államokkal szemben, amikor fegyverekkel látja el Iz­raelt. A legutóbbi amerikai ka­tonai támogatásból — állapítja meg a hírügynökség — csak azt a következtetést lehet levonni, hogy az Egyesült Államokat a háborúban részt vevő félnek kell tekinteni. Kairó — A kairói Al Ahram keddi száma szerint Szíria ar­ról tájékoztatta Egyiptomot, hogy a szíriai hadsereg által ej­tett foglyok között több brit ál­lampolgárságú személy is van. A lap rámutat, hogy az egyipto­mi külügyminisztérium figyel­meztetett néhány államot: a kettős állampolgárságú szemé­lyek részvétele Izrael oldalán károsan érintheti ezen országok és az arab államok kapcsolatait. London —* Abdel Kader Ha- tem egyiptomi miniszterelnök-* helyettes a londoni televíziónak adott interjújában elmondotta, hogy Izrael napalm-bombákat használ Egyiptomban ós Szíriá­ban a békés polgári lakosság ellen. Nyilatkozatában az egyip­tomi miniszterelnök-helyetteó hangsúlyozta, hogy a napalm bombákat Izrael az Egyesült Ál­lamoktól kapta. Jordánia elismerte Bangla Desht — jelentette be az am­mani rádió. A diplomáciai elis­merésről szóló nyilatkozat sze­rint Jordánia ezzel a lépéssel elismerését juttatja kifejezésre Bangla Deshnek az arab államo­kat támogató álláspontjáért. Bejrút — A közel-keleti ese^ mények miatt naponta körülbe­lül 1 millió barrel mennyiségű kőolaj megy veszendőbe, állapí­tották meg Bejrútban. A legfon­tosabb kőolaj-rakodő helyek helyzete a következő: A szíriai Baniyas kikötő­jét, melynek kapacitása napi 100 ezer barrel, október 7-éri bezárták. Október 11-én a 24 tartály közül 12 légitámadás kö­vetkeztében elpusztult. A szíriai tartusi, napi 100 ezer barrel kapacitású kikötőt október 11-én zárták be. Szíria egyetlen, Homsban mű­ködő, napi 54 ezer barrel kapa­citású olajfinomítója október 10 óta zárva van. A libanoni Szidon kikötőjé­nek kapacitása napi 500 ezer barrel. A Szaúd-Arábiából ide érkező szállítmányok 50 száza­lékát leállították, hogy elkerül­jék a harci cselekmények miatti esetleges károkat. 1973. X. 17. f

Next

/
Thumbnails
Contents