Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-08 / 214. szám, szombat
700 éves fennállását ünnepli a gazdag múltú bányaváros... Gőmör ősi bányászvárosa, Rožňava (Rozsnyó) ezekben a napokban ünnepi köntöst ölt magára, hétszázéves létezésének megünneplésére készül. A házakon, a kapukon, a kirakatok redőnyein friss festék szaglik, az utakat aszfaltburkolat fedi, a tisztaságban ragyogó Bányászok terén épül « díszemelvény. LUCSKO Lajos elvtárs, a városi nemzeti bizottság elnöke elmondta, hogy tulajdonképpen már 1969 óta készülnek erre az ünnepségre. Az emberek is mintha gyorsabban járnának, mint máskor a Szepes-gömöri órchegység erdőkkel ékesített nyúlványainak völgyében fekvő város utcáin. Mindent rendije akarnak tenni az ünnepség napjáig. Az elnök elégedett a lakosság magatartásával, mert sokrétű társadalmi m mi kával tesz tanúbizonyságot amellett, hogy büszke gazdag forradalmi múltú városára és szívén viseli jövőjének alakulását is. A városi nemzeti bizottságon vastag krónikában lapozgatok, a város múltjával ismerkedem. A római történészek szerint Gö- mör s így Rožňava első lakosai kvádok és hasonló népi törzsek voltak, melyek már az őskorban foglalkoztak bányászattal és saját maguk állítottak elő vasat. Az egyik, írásban is megőrzött monda egy pásztoremberről beszél, aki teheneit legeltette, amikor egyik tehén elmaradt a többitől. A pásztor keresésére indult, miközben egy szokatlanul szép virágot, hármasrózsát talált. Erőt vett rajta a fáradtság, elaludt. Álmában megjelent egy tündér s figyelmeztette, hogy azon a helyen, ahol a háromrózsás virágot találta, kincs rejlik a földben. A pásztor elhíresztelte, amit megtudott. Erre néhányan ásni kezdtek a jelzett helyen, aranyat, ezüstöt és más fémeket ta láttak. Egyre többen telepedtek le a lelőhelyek körül. Később ebből a településből kialakult a város, a német rose szóból eredő Rosno-bánya (Rozsnyó-bá- nya) néven. A möndánál sokkal hitelesebb irattári dokumentumok szerint a városban már az 1180 —1250-es években értékes fémeket bányásztak, később az aranyon kívül vasércet és rezet Is. És így a város szép címerébe a három rózsa mellé két, keresztije rakott bányászkalapács is került. Természetesen teljes joggal, hiszen a bányászat igen nagy hatással volt a jubiláló város gazdag történetére. A város múltját örökíti a Bányászok terének közepén büszkélkedő impozáns városi őrtorony, a műkincsekben gazdag székesegyház, a Rákóczi pénzverde és kamaraház, maga a jellegzetes négyszög alakú főtér, melynek legtöbb épülete több évszázados történelem tanúja. Különösen szép a napokban 70. évfordulóját ünnepelt Bányászmúzeum épülete, melyben Gömör gazdag bányásztörténetét és vasfeldolgozását dokumentáló tárlatot lát az érdeklődő. Lépjünk ki a múltból, térjünk vissza a jelenbe. A város fejlődésének egyik tanúja, legjobb ismerője Lucsko elvtárs, aki már több mint háronuévtizede dolgozik a közigazgatás területén és csaknem tíz éve áll Rozsnyó város élén. Gazdag élettapasztalattal rendelkező ember a vnb elnöke, aki nagyon jól emlékszik a régi bányászviskókra. Közvetlenül a felszabadulás után közel ötezer lakosa volt a városnak, jelenleg csaknem tizenháromezer, s távlatilag liu- szonkétezer lakossal számolnak. — Lehet, úgy tűnik, elégedetlen ember vagyok, — jegyzi meg Lucsko elvtárs —, mert most is, a jubileum küszöbén, amikor városunk igazán megszépült, már arra gondolok, hogy tovább kell lépnünk a fejlődés utján, meg igen sok feladat vár megvalósításra. Ezek egyike az 1974-ben megkezdendő új kórház építése. A régi kórház épülete már szörnyű ál lapotban van. Meg kell oldanunk a nők foglalkoztatottságának a problémáját is. 1974-re tervezték az 1200 em-bert foglalkoztató (70 százalékban nő két) „PLETA“ textilkombinát építkezésének a megkezdését. Nincs a városunknak egy rendes művelődési háza, fedett uszodája. A két 60—60 férőhelyes szálloda sem elégíti ki az igényeket, különösen a turista- szezonban. A mi vidékünkön pedig tudvalévőén mindig az van.- Elnök elvtárs közismerten nem szeret dicsekedni, pedig a vezetése alatt álló vnb a lakos ság bevonásával szép eredményeket ért el a városfejlesztés, a választási program feladatai nak a megvalósítása terén. — Eredményeink valóban szépek, a lakosság hozzájárulásával sok-sok feladatot sikerült teljesíteni. Nem titkolom, a jubileumra való felkészülés megsokszorozta városunk dolgozóinak amúgy is lelkes társadalmi munkáját. Több mint 640 000 órát dolgoztak le brigádmunkában, s az így létrehozott alkotások értéke meghaladja a nyolcmillió koronát. Ennek a nemes hozzáállásnak köszönhetjük, hogy költségvetésünk tavaly a tervezettnél csaknem kétmillió koronával aktívabb volt. Városunk rohamos fejlődésének bizonyítására elmondhatom azt is, hogy míg a vnb költségvetésében 1964 folyamán 4,5 millió korona szerepelt, 1972-ben már 28,7 millió korona. Közismert dolog, hogy nálunk sokáig probléma volt az üzlethálózat, a szolgáltatások körül. 1964 óta felépült egy modern cipőüzlet, bútorüzlet, épül a szolgáltatások háza, egy szép textilüzlet, s 1974-ben kezdődik egy modern élelmiszerház építése. Lakosságunk száma — amint már említettük — jelentősen meggyarapodott. Ennek következtében ősi bányavárosunkban új lakónegyedek épültek. Például az „Űj negyedben“ 1500. a „Patak mentén“ 364 lakás épült, a „Centrum negyedben“ befejezés előtt áll 528 lakás, a P. J. Šafárik negyedben 996 lakás épül. Nehéz lenne ezen a helyen mindazt felsorolni, ami már megvalósult, s ami még jövőbeni feladatként marad. Ez bizonyos, ebben a városban találko zott a múlt és a jelen, amire egyaránt büszke lehet Rozsnyó város lakossága. Visszatérünk a Bányászok terére, ahol holnap nagyobb lesz a zsongás-bongás, mint ma, néhány órával a jubileumi ünnepség előtt. Betérünk abba a kis múzeumba, amely a rozsnyói munkásmozgalom gazdag eseményeit, azoknak a munkásságát örökít^ meg, akik a legnehezebb időkben dolgoztak a munkásosztály érdekében és lerakták annak a nagy jelentőségű műnek az alapjait, melyet ma a jubiláló város népe békés körülmények között, pártunk vezetésével tovább építhet. K. G. Egy harcos visszatér... Pontosan, a jelzett időben befutott a moszkvai gyors a Čierna nad Tisou-i határállomásra. Ondrej Plutko mérnök a peronon állva kutatta, melyik kocsiból száll ki a kedves ven dég, Valerian Grigorjevics Tol sztov elvtárs. A felszabadító szovjet hadse reg hajdani katonája, ma ősz hajú professzor, kettős diplomás pedagógus, geológus, csillagász és újabban publicista rögtön felismerte a várakozókat, s tárt karokkal sietett a vendéglátó Buzgó család feléje igyekvő tagjai és a többi barát felé. Üdvözlöm, elnök elvtárs ,— fordult Plutko elvtárs felé —, mi újság a zétényi szövetkezetben? Plutko elvtárs válaszként elmondta, hogy az immár huszonnégy esztendős közös gazdaság még ma is az élenjárók közé tartozik, csak éppen nem ő már az elnöke. Azóta a trebišovi járási pártbizottság mezőgazdasá gi titkára lett. Felidézték a négy évvel ezelőtti eseményeket, ugyanis a 20. évfordulóját 1969-ben ünneplő zétényi szövetkezet juhi leuml taggyűlésén már találkoztak. Közben a gépkocsi befutott Kráľ. Chlmecre (Királylielmec- re), megállt a ,,Köszörűdomb“ melletti Fekete-Buzgó család háza előtt, melynek udvarára első ízben 1944 novemberében lépett V. G. Tolsztov, mint a felszabadító szovjet hadsereg harcosa. Másodszor 1969 augusztusában, a Buzgó család vendégeként járt itt, amikorisa család tagjain kívül sok jó barátra tett szert, velük azóta is levél útján tartott kapcsolatot, s most már harmadízben járt itt. Már nemcsak őszinte barátként,' inkább rokonként, igazi testvérként tért vissza ide, ahová a második világháború idején a távoli Volga menti Csu- vas Autonóm Szovjet Szociális ta Köztársaság Krasznaja Csetaj városkájából indult el, s a fa s'isztíi hordák ellen harcolt. Az ifjú Valerian a Kazahsztáni Egyetem geológiai karának a hallgatója volt, amikor 1945 derekán a főiskola padjaiból szólította a harctérre a kötelesség. A hadba vonulás után egy évvel már a mai Magyarország te rületén harcolt Tolsztov közkatona egysége. Harcos életútjá- ról már első találkozásunk ide jén, négy évvel ezelőtt sok mindent elmondott, de alkalmam nyílt erről s egységének harcáról sokat olvasnom abból a könyvből is, melyet volt parancsnoka, Ivan Vlagyimir Szot- nyikov őrnagy írt „Világ az egész világnak“ címen, melyet Tolsztov elvtárstól kaptam ajándékba. A Tiszánál és a Bodrognál nagy harcot vívlak az ellenséggel. Bombazápor hullott a harctérre, Tolsztov közkatona is megsebesült. Légnyomás érte, szinte megsüketült. Eszméletlenül feküdt sokáig. Sátoraljaújhely és Borsi község közölt tért magához. Félig gyógyultan menetelt tovább. Királyhelymecet délről közelítették meg 1944. november 26-án. Tolsztov köz katona útközben belázasodott, s a városba csaknem eszméletlenül érkezett. A parancsnok, Ivan Vlagyimir Szotnyikov őrnagy az egyik szomszédos házig kísérte a teljesen kimerült Tolsztov közkatonát, a kapuban ott állt a gazda. Fekete jános bácsi — aki már nincs az élők sorában — készségesen elvállalta a beteg szovjet katona ápolását. Mé- hészkedett abban az időben, mézes vízzel borogatta, kene- gette a lázas katona mellét. Sikerült nagy nehezen orvosságot is beszereznie számára, s a beteg három nap múlva lábadoz ni kezdett. — Sohasem tudom elfelejteni 'azt a jóságot, emberi gondoskodást, amit velem, idegennel szemben tanúsított ez a kedves család — emlékezik vissza Tolsztov elvtárs. Fekete bácsi, mint egy kórházi főorvos, úgy sürgőit forgott körülöttem. A felesége, Erzsiké néni gondoskodott a megfelelő táplálékról, felerősítésemről és a kedves szöszke Ilonka Buzgó Miklósné — a „prímár“ segítőtársa, tolmácsa volt. Tíz nap eltelte után talpra állt a fiatal harcos és teljesen gyógyultan távozott három társával együtt. Indulásuk előtt a Fekete család bőségesen megvendégelte ökot. Közben Ilonka egy kockás papírt tett a felgyógyult katona elé. — Valerian, írd rá a címedet, hogy értesíthessük édesanyádat hogvléted felől. V. (i. TOLSZTOV (Tóthpál Gyula felvétele) Buzgó Miklósné |Fekete Ilonka) akkor még nem is sejtette, hogy ez a kis papírlap lesz annak a kapcsolatnak az eszköze, amely 1944 ben elkezdődött, negyed évszázad múlva — éppen ennek a papírra vetett címnek a segítségével — folytatódott s ma is tart. Tolsztov közkatona is a hel- meci Fekete család címével a zsebében vett búcsút a család tagjaitól. Ez 1944. december 7-én történt. Ebbe a füzetbe jegyezte fel Valerian Grigorjevics pontosan, melyik napon szabadították fel Trebisovot, Kosicét, Sp. N. Vest, Poprádot. Ružomberokot, Cad- eát. A harcokban megedződött ifjú röviddel hazatérése után folytatta tanulmányait előbb a geológiai karon, majd 1949-ben a Lenin Pedagógiai Intézetben szerzett diplomát. Éveken át tanított földrajzot, földtant, asztronómiát. Közben tanulmányokat, cikkeket, könyveket írt. Első természettudományi művét 1961-ben tették közzé. Megjelent a Lenin születése 100. évfordulójának tiszteletére . Irt: „Menetelnek a természetkedvelők“ című munkája /is. Azóta teljesen megbarátkozott a toll- forgatással s újabban újságírással is foglalkozik A háború utáni esztendőkben sokáig nem tudtak egymásról a harcok közepette barátságot kötött emberek. Semmi hír sem érkezett Feketéékhez a Volga menti harcosról. Ilonka közben férjhez ment Buzgó Miklóshoz, aki csehszlovák katonaként szintén részt vett az ország felszabadításáért folytatott harcokban. A családfő gyakran emlegette a fronton lezajlott eseményeket, s ilyenkor szóba került Valerian Grigorjevics is... Közel két évtizeddel a háború befejezése után előkerült Buzgó Miklóséknál a sárguló kockás papír, rajta Tolsztov katona címével. Az ifjabbik Buzgó szülei segítségével megfogalmazta az első levelet a Szovjetunióba, de válasz helyett a levél érkezett vissza. így azt sem tudhatták, él-e a címzett? Egy év múlva egy ukrán tanítónő járt Helmecen, aki vállalta, felkutatja a család katonaismerősének jelenlegi címét. Újabb esztendő telt el s megérkezett a tanítónő értesítése: „Valerian Grigorjevics Tolsztov igazgatóhelyettes, tanár, él, de másutt lakik“ és megírta új címét is. A megadott címre adták fel az akkor középiskolás Buzgó Marienka által orosz nyelven irt levelet, majd megérkezett a válasz is. Éveken keresztül jöt- tek-mentek a levelek. Valerian Grigorjevics egyik válaszában közölte, hogy örömmel lesz eleget a meghívásnak és ellátogat Helmecre. Erre 1969. augusztus 2 án került sor. A huszonöt év utáni találkozás örömét nehéz leírni. Annyi bizonyos, hogy nagyon őszinte, baráti volt. A hajdani kiskatona nagyon sajnálta, hogy gondos „kezelőorvosával“, Fekete )ános bácsival már nem találkozhatott és a kedves, közel kilencven éves Erzsi néni hibás szemével szintén nem láthatta őt. A vendég Buzgó Miklós kíséretében bejárta a város és környéke üzemeit, szövetkezeteit, sok emberrel találkozott, új barátságokat kötött. A Helmeci Vnb udvarán találkoztunk újból. Meglepett hogy Valerian Grigorievics „kollégaként“ üdvözölt: „Zdravszt- vuj, kollégái“ Rögtön meg is magyarázta, hogy jelenleg már főleg újságírással foglalkozik. Baráti fogadtatásban részesült ezen a találkozón. Gulyás Béla, a városi nemzeti bizottság elnöke, a város díszpolgárát megillető tisztelettel üdvözölte a kedves vendéget. Valerian Grigorjevics lelkesedéssel újságolta: merre járt, mennyi őszinte barátra talált. Plutko elvtárs — aki állandó kísérője volt — gazdag programot' készített számára. Ezt igazolja egyébként az a megjegyzés is, melyet Buzgó Miklósné tett. — Plutko elvtárs, arra kérem, legalább egykét napot pihenjenek, mert már lassan lejár Valerian elvtárs tartózkodási engedélye és velünk még alig töltött néhány órát! A víziwnol — amint megtudtam — valóban meg kellett hosszabbítani, mert rengeteg meghívást kapott Tolsztov elvtárs. Gazdag programjának néhány állomásáról ő maga tájékoztatott. — Miután megérkeztem, » Szövetkezeti Földművesek Trebišovi Járási Bizottsága Elnökségének jóvoltából beutalót kaptam a. világhírű bardejovi fürdőbe, ahol 21 napot töltöttem. A fürdőben dr. František Radáč főorvos és munkatársai nagy gonddal gyógykezeltek, jártam a Bardejovi JAS Cipőgyárban, amely számunkra termel legtöbbet;- ellátogattam néhány efsž-be is. A gyógykezelés után Plutko elvtárs jött értem, este már Poľany községben találkoztam a szövetkezeti tagokkal. Másnap részt Vet lem Trebišovon a járási aratás-i bé- keünnépségén és a művelődési otthonban megrendezett barátsági esten, ahol a berehovói küldöttség tagjai is jelen voltak Itt került sor egy érdekes eseményre, melyre Plutko elvtárs hívta fel a figyelmet. — A vacsoránál Tolsztov elvtárssal szemben ült a berehovói küldöttséggel érkezett szovjet újságíró, aki a vacsora ideje alatt gyakrabban szemlélget- te a mellettem ülő Tolsztov elvtársait, mint a tányérját. Majd később megkérdezte: „Titkár elvtárs, honnan szerezhette a maguk embere a gomblyukába tűzött szovjet újságírójelvényt? Nem tudtam, hogy nem ismerik egymást, s amikor összeismertettem őket, így szólt: „Azt hittem, magukhoz tartozik a kolléga.“ Nem tévedett, mondtam, Valerian Grigorjevics valóban hozzánk tartozik .. “ Tolsztov elvtárs még sok ren* dezvényen megjelent s mindenütt azt tapasztalhatta, hogy mindenki barátnak tekinti. Ezeket az érzéseket így összegezte: — Újból azzal a meggyőződéssel térek vissza hazámba, hogy országaink, népeink barátsága törhetetlen, és egyre szilárdabb. Jövőre, a város felszabadulásának 30. évfordulójára — ígérem — eljövök... Do- szvidanyja ... KULIK GELLERT Hifiiül
