Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-30 / 39. szám, Vasárnapi Új Szó
ELLEN„SUKSÜK” Mióta — egy vagy két évtizede — a nyelvművelés harcot indított egy akkoriban elhatalmasodott nyelvi járvány, a s u k s ü k-r a g o z á s ellen, annyi eredményt talán elértünk (óvatos szerénységgel végezve a számvetést), hogy a legtöbben tudják már, mit jelent az eredetileg tréfás, de kifejező suksük elnevezés: a puszta kijelentésként használt felszólító igealakok helytelen divatját. Sok emberben tudatosodott tehát a hiba veszélye, s ha még nem múlt is el, mert népi gyökerei igen szívósak, a tömeges fertőződés után megkezdődött a széles körű egyéni védekezés is. Ennek egy érdekes fejleményét említjük meg itt: sokan hogy elkerüljék a divatozó, tehát kísértő nyelvi helytelenséget, túlzott óvatosságból az ellenkező hibába esnek. Előadók, felszólalók, a rádió és a televízió riportalanyai, ha gondosan és hibátlanul igyekeznek beszélni, a suksüktől félve gyakran felszólító értelemben is kijelentő módot használnak. Például: „Hallgatjuk csak meg a következő regényrészletet!“; „Ne halasztjuk el az esedékes látogatást!“; Olyan vezetőséget választjon a tagság, amely fellendíti a szakszervezeti életet! „Tíz órát is dolgoztunk naponta, hogy biztosítjuk a munka elkészülését“; „Kérjük, hogy a tanács utasítja az igazgatókat..." Még egy tudományos munka fordításában is olvastunk ilyen mondatot: „A pszicho- logizmus elleni tiltakozásnak nem szabad arra vezetnie, hogy az ember lelki életével kapcsolatos kérdéseket a pszichológiától elválasztjuk.* Egy kritikai cikk szerzője pedig ezt írta: „Mindez az ellenkezőjére fordul, ha nincsenek, akik szívósan folytatják ezt a harcot.“ A helyes és a helytelen szétválasztása azonban nem mindig olyan könnyű; mint ezekben a példákban. A kifejezésmódnak sok olyan árnyalata van, a mondatokban gyakran olyan összetett akarati vagy érzelmi viszonyulás fejeződik ki, amikor nehéz eldöntenünk, hogyan ragozzuk az igét. Érezzük, hogy tartalma más, több, mint az egyszerű kijelentés, de azért nem is felszólítás, parancs, utasítás. Ez a többletárnyalat lehet óhaj, szándék, tanács, biztatás, kérés, szükségesség, kényszer, megengedés, választás lehetősége, bizonytalanság, sőt valaminek megléte vagy hiánya is. Mindezeket az árnyalatokat többnyire felszólító igealakkal fejezzük ki, a felszólító mód megjelölés tehát szűk, egyoldalú, e név jóval sokrétűbb szerepet takar. Néha — különösen beszéd közben — nehéz is a mondattartalom elemzése, mérlegelése. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy azok, akik mélyebb nyelvtani iskolázottság nélkül ugyan, de. eljutottak a suksük hibájának felismeréséig, s ezért igyekeznek el is kerülni, helytelenséget éreznek ott is, ahol a felszólító igealak nem a parancsot, hanem a fentebb felsorolt akarati vagy értelni árnyalatokat fejez ki. Szóvá tette például valaki egy neveléselméleti könyvnek ezt a mondatát: „Végezze mindenki szívesen, jókedvűen a munkát, álljon helyt becsülettel, bárhová állítsa a társadalom.“ Szerinte így volna helyes: ... bárhová állítja a társadalom“. Valóbán jó így is. De a bárhová kötőszó megengedés, ráhagyás, választást kifejező, ún. megengedő mellékmondatot vezet be, ebben pedig jobbára felszólító alakú ige áll, már csak a nyomatékosítás kedvéért is. Igazolásul éppenséggel költői példákat idézhetünk: „Hírhedett zenésze a világnak, Bárhová juss (-jutsz), mindig hű rokon“ — szól Vörösmarty Liszt Ferenchez. „Nem menekülhetsz, bárhová kerülj“ (-kerülsz) — mondja ki sorsa parancsát Illyés Gyula. Szükséges és dicséretes törekvés a suksük elleni egyéni védekező küzdelem is, de vigyázzunk, hogy jól megkülönböztessük az igazi hibát a látszólagostól. Ebben pedig a tudatossá edzett nyelvérzék a legjobb tanácsadónk. KOVALOVSZKY MIKLÓS A líra úymúyízemei Georg Trakl: MAGÁNYOS ŐSZ Homályos ősz jön, telt s gyümölccsel édes, a nyári nap halódó ténye sárga. A széthasadt ködből még tiszta kék lesz; madár ha száll, akár mesékben szállna. Hordókra vár a bor s a csönd a széles pincék homályán megdermedve áll ma. Amott a puszta dombon egy kereszt ül; rozsdás erdőn bolyong a nyáj fehéren Egy felleg húz a tó tükrén keresztül; a földműves pihenni tér be éppen. Az este kékes szárnya halkan pendül a száraz zsúptetőn s az árokszélen. Most csillag fészkel már az álmos pillán; hűvös szobákban csöndes béke hallgat, a szeretők szelíd szeméből immár halk angyal lép elő, a szárnya lankadt. És zúg a nád; kísértet hangja sír rám, csupasz fűzekről, hallom, hull a harmat. RADNÓTI MIKLÓS fordítása József Attila: VÉGÜL Kazánt súroltam; vágtam sarját; elnyúltam rothadt szalmazsákon; bíró elítélt; hülye csúfolt; pincéből tódult ragyogásom. Csókoltam lányt, aki dalolva ropogós cipót sütött másnak. Ruhát kaptam és könyvet adtam a parasztnak és munkásnak. Egy jómódú leányt szerettem, osztálya elragadta tőlem. Kétnaponként csak egyszer ettem és gyomorbajos lett belőlem. Éreztem, forgó, gyulladásos gyomor a világ is és nyálkáé, gyomorbeteg szerelmünk, elménk s a háború csak véres hányás. S mert savanykás csönd tölti szánkat, szívembe rúgtam, ordítson már! Hogyan is hagyna dolgos elmém feledtető, de bérdaloknál. Kínáltak pénzt nagy sok bosszúmért, pap mondta: Fiam, szállj az úrhoz! S tudtam, ki üres kézzel tér meg, baltát, kapát, meg köveket hoz. Villogó szívű, győzni bíró vagyok, kinek kell legyen kedve igazat tenni, pártot állni, ím, e szigorú emlékekre. De emlékhez mi közöm nékem? Rongy ceruzámat inkább leteszem s köszörülöm a kasza élit, mert földünkön az idő érik, zajtalanul és félelmesen. Borisz Paszternak: HÁRSFASOR A kapu fölött félkör-ív. Halmok, zabtáblák, rét meg erdő. Bekerített park hűse hív s egy édes ház, egy szívmegejtő. Hársfák, vastagderekúak, nyúlnak a sötétlő magasba, kétszáz esztendős korukat jubilálják fölsorakozva. Fönt összezárul boltívük, Oldalt pázsit, ápolt, virágos; kerti-út azon, mindenütt kimérten egyenes, szabályos. A fasorban barlang-ború, földjén foltja sincs napvilágnak. Nagy messze alagút-kapu gyanánt világlik a kijárat. De jő a virágzás-idény, s a kerítés körül a hársak árnyékul lóbálva tömény illatfelhőt bódítva ráznak. Sétáló, aki arra megy, beszívja valahánya mélyen e titkos illatot, melyet senki nem ért, hacsak a méh nem. | E percekben, amikor így eláll tőle a szív ütése, akár egy szép könyv, andalít, könyv, melynek a kert a kötése. A vén fán a virágtömeg - függönyként borulva a házra -i úgy ég, hogy viaszmód csepeg; az eső lobbantotta lángra ILLYÉS GYULA fordítása INIyikolaj Zabolockij: ESŐ Felhő-romok gomoly-ködében fogadta a kelő napot; anyagtalan volt szinte. Még nem kapott a léttől alakot. De a felhő-táplálta magzat forrt és pezsgett nyugtalanul, s ím hirtelen hárfát ragadhat, és zöng a dal és pöng a húr! És lent föltündököl a tölgyes gyors könnyek villámfénye kél. S a nyírfákon forogva röpdes minden apró kis falevél. Betört esemény-ügyeinkbe, s a komor ég s a derülő föld közt itt jár, fővel lecsüngve, az ezerfonalú eső. Verte ferdén, ahogy aládőlt, az őszi tölgyes-sereget. Roppant ölével a kitárt föld úgy itta, beleremegett. LLYÉS GYULA fordítása • t* A Madách Könyvkiadó újdonságai: Regény Önéletrajzi regény Ifjúsági regény \ Monográfia
