Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)

1973-09-20 / 224. szám, csütörtök

SZOVJET—BOLGÁR BARÁTSÁGI NAGYGYŰLÉS SZÓFIÁBAN MEGNYÍLT AZ EURÓPA-KONFERENCIA MÁSODIK SZAKASZA (Folytatás az 1. oldalról) nyugat-németországi látogatásá­nak óriási jelentőségét. Mint mondotta, ezek a látogatások „mélyreható és kitörölhetetlen nyomot hagytak a nemzetközi kapcsolatok minden területén“. Todor Zsivkov bírálta a kínai vezetőket, akik fellépnek a feszültség enyhülése ellen és „nyíltan hirdetik minden anti­kommunista erő szövetségét“. A bolgár nép — hangsúlyozta Zsivkov — felháborodottan ítéli el a chilei reakciót. „Gyűlöle­tünk a chilei forradalom hóhé­raival szemben határtalan, csak­úgy mint testvéri szolidaritá­sunk a chilei dolgozókkal. Meg vagyunk győződve arról, hogy a demokrácia végül is győzelmet urat a reakció fölött Chilében" — mondotta. Bulgária eredményeiről szól­va Zsivkov emlékeztetett arra, hogy az ország szabad életének harminc esztendeje alatt óriási sikereket ért el minden terüle­ten. Ezek a sikerek elképzelhe­tetlenek lennének a szocialista országok sokoldalú együttműkö­dése nélkül, a szocialista integ­ráció fejlesztése nélkül. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitká­ra beszédében rámutatott a szo­cialista államok szövetsége döntő tényezője a világszocia­lizmus új sikereinek, a forra­dalmi mozgalom új győzelmei­nek, a világ tartós békéje meg­őrzésének. „Mi és szövetsége­seink szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy megvan a lehetőség a nemzetközi helyzet radikális, tartós megjavítására." Leonyid Brezsnyev ezzel kap­csolatban hangsúlyozta „A mi külpolitikánk mindenkor osz­tálypolitika, szocialista politika volt és az is marad". Az SZKP, a Szovjetunió, más szocialista országok erélyesen fellépnek az agresszió ellen, a népek fel­szabadító harcának elnyomása ellen, megmásíthatatlanul forró szolidaritást tanúsítanak ezzel a harccal, legyen az akár az arab népek harca az agresz- szor által elfoglalt területek felszabadításáért, akár az indo­kínai népek harca a külföldi intervenció ellen, vagy a latin­amerikai népeké azért, hogy ki­vívják országuk teljes függet­lenségét, biztosítsák a gazdasá­gi és társadalmi haladásukat“ — mondotta, majd kijelentette: „A szovjet kommunisták és az egész szovjet nép nyomatéko­san kifejezésre juttatja osz­tály-szolidaritását Chile dolgo­zóival és mély felháborodását a chilei reakció véres bűntettei fölött. A szovjet emberek, aki­ket felháborítanak ezek a bes- tialitások, követelik azok meg­szüntetését. — Szilárd meggyő­ződésünk az is, hogy a reak­ciósok semmiféle vandalizmusa nem töri meg a szabadságszere- tő chilei nép büszke szellemét és más latin-amerikai orszá­gokban sem állítja meg a sza­badságra, a demokráciára és a haladásra való feltartóztat­hatatlan törekvést.“ Az európai biztonsági és együttműködési értekezletről szólva, amelynek második sza­kasza most kezdődött meg Genfben, Leonyid Brezsnyev egyebek között kijelentette: Genfben a munkának az a cél­ja, hogy „felesleges huzavonák nélkül előkészítse a dokumen­tumokat az értekezlet zárósza­kasza számára, amelyet a mi véleményünk szerint már ebben az évben feltétlenül meg lehet, sőt célszerű is megtartani". „Az európai feszültség eny­hülése minden nép közös kin­cse; a kontinens minden népé­nek szüksége van a békére. Ezért az értekezlet minden rész­vevőjének közös gondja kell hogy legyen a béke mpgőrzése és megszilárdítása. „Nyugat-Európában egyes he­lyeken — folytatta az SZKP Központi Bizottságának főtitká­ra — aktivizálódnak azok az erők, amelyek kétségessé akar­nák tenni az utóbbi időkben létrejött szerződések és egyez­mények rendszerének egyik vagy másik láncszemét. Tuda­tos propagandakampányok is indultak azzal a céllal, hogy bizalmatlanságot támasszanak a Szovjetunió és más szocia­lista országok politikájával szemben. Nehéz megszabadulni attól a benyomástól, hogy mindez egyetlen célt követ: bármi áron is, de megakadás lyozni a megkezdett és a népek számára fontos és szükséges vállalkozás sikerét.“ „Helyrehozhatatlan hiba len­ne nem kiaknázni azt a törté­nelmi lehetőséget, amelyet az európai értekezlet összehívásá­nak és munkájának maga a té­nye jelent. A népek a béke to­vábbi megszilárdításának javát szolgáló nagyszabású és nagy horderejű megoldásokat várnak ettől az értekezlettől. Mi pedig reméljük, hogy megtalálják az ilyen megoldásokat és ez nagy haszonnal jár majd nemcsak az európai népek számára, hanem Földünk valamennyi népe szá­mára." „Az SZKP mindenkor abból merítette és meríti az erőt, hogy a dolgozókhoz fordul, igénybe veszi eszüket, tudásu­kat, magas fokú állampolgári felelősségtudatukat. Ez vala­mennyi sikerünk és győzelmünk záloga a kommunista építés belső frontjain csakúgy, mint nemzetközi ügyekben: a békéért és a népek biztonságáért vívott küzdelemben." Genf — Genf új nemzetközi konferencia-központjában ked­den megkezdődött az európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakaszának bizottsági munkája. Az ünnepélyes megnyitó ülé­sen Bindschedler professzor­nak, a svájci delegáció vezető­jének elnökletével részt vettek a koordinációs bizottságnak, valamint a második szakasz bi­zottságainak és albizottságai­nak összes tagjai. E bizottsá­gok és albizottságok feladata az, hogy kidolgozzák mindazo­kat a dokumentumokat, ame­lyeknek elfogadása az európai biztonsági és együttműködési értekezlet harmadik szakaszára vár. Bindschedler professzor meg­nyitó beszédében aláhúzta: Svájc igen megtisztelőnek tart­ja, hogy Genfet választották a konferencia második szakaszá­nak színhelyéül. Utalt arra, hogy Európában új szellem, az európai államok közötti együtt­működés szelleme alakult ki. Az ünnepélyes megnyitó ülés után egy-egy svájci küldött el­nökletével zárt ülést tartott a napirend első három pontjával foglalkozó három bizottság. Kedden délután rendkívüli ülésre ült össze a konferencia egész második szakaszának te­vékenységét irányító koordiná­ciós bizottság. Hat földközi-tengeri ország — Algéria, Tunézia, Marokkó, Egyiptom, Szíria és Izrael — jelentette be azt a szándékot, hogy kifejtse véleményét a bi­zottságok előtt. Fegyveres ellenállás a katonai juntával szemben Caracas, Buenos Aires, San­tiago — Az Ultimas Niticias című caracasi lap az észak-chi­lei Arica városból Perun keresz­tül telefonon kapott értesülések alapján a következőket közli: Aricától Copiapoig — Ataca­ma tartomány fővárosáig — Al­lende támogatói pisztolyokkal és kisebb számban puskákkal szállnak szembe a junta kato­náival. A lakosság nagy része már napok óta éhezik, mivel a kijárási tilalom és a rendkívüli intézkedések miatt lehetetlen élelmiszert beszerezni. Sokan otthonukban tartózkodnak, má­sok pedig munkahelyükön ren­dezkedtek be védelemre. A bá­nyavidéken ellenállást kifejtő munkásság ellen a Tacna ezred parancsnoka Iquique városból bombázógépek segítségét kérte. A perui határ közelében, a világ legnagyobb külszíni réz­bányájában 20 000 munkás gyűlt össze. Egyhangúan a munka le­állításáról és a katonai juntá­val szembeni fegyveres ellenál­lásról hoztak határozatot. A La Portada rádióállomás adása szerint' a munkások jelszava: „Vagy meghalunk, vagy felsza­badítjuk magunkat a katonai el­nyomás alól“. Buenos Airesben bejelentet­ték, hogy megalakult a Salva­dor Allende nemzetközi brigád, amelynek tagjai a Népi Egység kormányának eszméit terjesztik majd, támogatni fogják a juntá­val szembeni ellenállást. A svájci szövetségi kormány Bernben közölte, hogy Kuba ér­dekeit ezentúl Svájc képviseli Chilében. Drámai felhívás o világ népeihez Róma — A fasiszta puccsot elítélő drámai felhívás hang­zott el kedden Rómából a világ népeihez, minden demokratikus érzelmű és együttérző emberek­hez, a chilei Népi Egység kül­földön tartózkodó vezetőitől. Az olasz fővárosba gyűlt ösz- sze a Népi Egység pártjainak, kormányának több vezetője, parlamenti képviselők, pártve­zetők, ifjúsági vezetők, Chile több nagykövete, akik mind hűek maradtak Allende elnök törvényes kormányához. Vala­mennyien országukon kívül tar­tózkodtak a katonai puccs idő­pontjában. Felhívásuk kemé­nyen megbélyegzi a fasiszta katonai államcsíny végrehajtó­it, téjékoztatja a világ közvéle­ményét a Chilében dühöngő vé­res terrorról és a chilei dolgo­zók ellenállási harcáról; segít­séget és támogatást kér a világ közvéleményétől, a nemzetközi szervezetektől, kormányoktól, pártoktól és minden demokrati­kus érzelmű személytől. „A katonai junta nem törvé nyes kormány, nem képviseli a chilei nép akaratát. A chilei nép most hősies és egyenlőtlen harcot folytat, ellenáll a puccs- istáknak. Chile ügye a világ minden népének ügye. Ezt a harcot különböző szakaszokon át a végső győzelemig folytat­ja“ — hangoztatják a felhívás aláírói, és kérik a világ köz­véleményének együttérzését, tá­mogatását harcukhoz. Európa ós a többi földrészt demokrati­kus pártjaihoz, a szakszerveze­tekhez és a társadalmi szerve­zetekhez fordulnak, a különbö­ző világnézetű, demokratikus érzelmű emberekhez, hogy lép­jenek fel minden lehetséges formában a chilei fasizmus, a féktelen terror ellen. ix.: 20. Az 1970-es választások előtt a svéd lapok jósolgatták, hogy a szociáldemokrata párt 350 man­dátumból legalább 16ö-ot meg­s zerez, s hogy a burzsoá pár­toknak 171 parlamenti képvise­lője lesz a jövőben. A válasz­A SVÉDORSZÁGI VÁLASZTÁSOK tások eredményei azonban még kedvezőtlenebbek lettek a szo­ciáldemokrata párt szempontjá­ból. Csak 162 szavazatot sze­reztek a szociáldemokraták, viszont a burzsoá pártok — a Centrum, a Néppárt és a Kon­zervatív Párt 171 mandátumá­hoz jutott. A Svéd Baloldali Kommunista Párt túllépte a vá­lasztási törvény négyszázalékos korlátját és lényegesen növel­te mandátumai számát; 17 man­dátumával megakadályozta, hogy burzsoá kormány alakul­jon. A svéd kommunisták ugyanis elhatározták, hogy tá­mogatni fogják a szociálde­mokrata pártot olyan esetek­ben, ha a burzsoá pártok reak­ciós pozícióból kiindulva bi­zalmatlanság kinyilvánításával akarnák megdönteni a kor­mányt. Palme akkor a mostani választásokig hivatalában ma­radt kisebbségi kormányt ala­kított. A kommunisták az el­múlt három évben nemegyszer nagyon élesen bírálták a kor­mányt, de a parlamenti szava­záskor mindig vigyáztak, ne­hogy a burzsoá pártok malmá­ra hajtsák a vizet. A kommu­nista párt tavaly októberi XXIII. kongresszusa határozatá­ban követelte a nagy monopó­liumok uralmának korlátozását, az árak és az adók emelkedése elleni harcot, a dolgozók szo­ciális jogainak bővítését. A Palme-kormány nagyon reális és pozitív külpolitikai irányt követett, de nem tudott megoldani olyan aggasztó prob­lémákat, mint az infláció el­hatalmasodása, a létfenntartási költségek emelkedése, a mun­kanélküliek számának növeke­dése. Svédország gazdasági és szociális problémái éppen az idén éleződtek ki. A dolgozók tiltakozó felvonulásokat és sztrájkokat rendeztek ellene. A nagyvállalatok és a monopó­liumok érdekeit védelmező burzsoá pártok a vasárnapi vá­lasztások előtt azt a látszatot igyekeztek kelteni, mintha ők eredményesebb gazdaságpoliti­kát tudnának folytatni. A gaz­dasági és szociálpolitikai ku­darcok valóban megnehezítették a 'szociáldemokrata párt vá- asztási helyzetét. A szociálde­mokrata párt puszta létéért küzdött. A még nem hivatalos válasz­tási eredmények szerint (1970- hez viszonyítva) így oszlanak meg a mandátumok az új Riks- dagban: Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt Svéd Baloldali Kommunista Párt Centrum Párt Konzervatívok Liberálisok 156 (163) 19 117) 90 (71) 51 (41) 34 (58) Ha az eredmények utólag nem változnak, márpedig nem tartják valószínűnek, hogy a postán érkező szavazatok lé­nyegesen változtassanak az arányokon, az új kormány par­lamenti helyzete nagyon inga­tag lesz, mert nem rendelkezik kellő számú szavazattal. Ebben az esetben újabb választások kiírása várható. Mivel az alkotmányreform kérdésében nincsenek nagy el­lentétek a főbb politikai pár­tok között, várható, hogy a választásokat követően rövide­sen elfogadják az új alkot­mánytervezetet, amely meg­nyirbálja az államfő jogkörét és erősíti a parlament és a kormány pozícióját, s az új alkotmány a jövő évben ha­tályba léphet. JAN BLANSKÝ New York — Kedden folytat­ta munkáját a Biztonsági Ta­nács, amely megvizsgálja a chi­lei katonai junta provokatív és törvényellenes cselekedeteivel kapcsolatban benyújtott kubai panaszt. McIntyre, Ausztrália állandó képviselője kifejezésre Juttat­ta „Ausztrália kormányának és népének a chilei erőszakos vál­tozások miatti mély megrendü­lését“. A nagykövet „rendkívül komolynak“ minősítette az olyan helyzetet amikor békés személyekre külföldi diploma­tákra zúdítanak tüzet“. Odero-fowi, kenyai képviselő a chilei eseményeket „véres államcsínyként“ jellemezte és hangsúlyozta, hogy „a nemzet­közi közvélemény nem hallgat­hat" a chilei juntának a kubai nagykövetség, az ott-tartózkodó személyek és a kubai kereske­delmi hajó ellen elkövetett el­lenséges cselekményeivel kap­csolatban. A Biztonsági Tanács folytatja a vitát. SORBAN ALEKSZEJ KOSZIGIN, a Szov­jetunió Minisztertanácsának el­nöke szerdán fogadta Fukuda Tokujaszit, a Japán Liberális Demokrata Párt külpolitikai bi­zottságának elnökét. A találko*- zót a japán politikus kérte. VÁLYI PÉTERNEK, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyette­sének elhúnyta alkalmából Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke táviratban fejezte ki részvétét Fock Jenőnek, a magyar kor­mány elnökének. A HIVATALOS látogatáson Párizsban tartózkodó Viktor Kulikov hadseregtábornok, a szovjet fegyveres erők vezérka­ri főnökét, a honvédelmi mi­niszter első helyettesét fogadta Francois Maurin hadseregtábor­nok, a francia fegyveres erők vezérkari főnöke. OKTÓBER 3-RA, szerdára ösz- szehívták az NDK Népi Kamará­jának 10. plenáris ülését. Az ülés napirendjén az NDK Ál­lamtanácsa új elnökének meg­választása szerepel. A NÉMET DEMOKRATIKUS Köztársaság és a Mongol Nép­köztársaság egyhangú határo­zattal tagja lett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek. Er­ről kedden döntöttek Bécsben, ahol megkezdődött az ügynök­ség ez évi rendes közgyűlése. SZENEGÁL úgy döntött, hogy megszakítja diplomáciai kap­csolatait a szomszédos Guineá­val — jelentették be Dakarban. Hivatalos indoklást nem hoztak nyilvánosságra, megfigyelők azonban valószínűnek tartják, hogy a döntés hátterében azok a guineai vádak állnak, hogy szenegáli részről anyagilag tá­mogatják Sekou Touré kormá­nyának belső ellenfeleit. AZ AFRIKAI Egységszervezet felszólította Nagy-Britanniát, dolgozzon ki politikai progra­mot Smith fajüldöző rhodesiai rendszerének megdöntésére. SZEPTEMBER első két heté­ben a Portugál-Guineában har­coló hazafiak a gyarmati had­sereg 35 katonáját ölték meg, illetve tették ártalmatlanná — jelentették be Conakryban. A TOROK rendőrség Izmirben letartóztatott kilenc személyt, főként diákokat, baloldali szer­vezkedés gyanújával Az ellen­zéki mozgalom híveit az év ele­jén felállított, úgynevezett ál­lambiztonsági bíróság elé állít­ják, amely polgári és katonabi- rákból áll és átmenetet képez a rögtönítélő és a rendes bíróság között. SZERDÁN háromnapos mun­kalassítási sztrájkot kezdett a japán államvasutak csaknem háromszázezer dolgozója. A sztrájk tiltakozás az államvas­utak vezetőségének terve ellen, hogy fegyelmi büntetésben ré­szesíti azokat a vasutasokat, akik részt vettek a tavaszi bér- offenzívában. Kommentárunk \Iasárnap választások vol- * tak Svédországban. Elég bonyolult választások voltak, mert nemcsak a Riksdagot, a parlamentet, hanem a tartomá­nyi és községi képviseleti tes­tületeket is választották. Való­jában tehát három választás zajlott le egyszerre. Az érdek­lődés előterében természetesen a parlamenti választások áll­tak, mert eredményük a legin­kább befolyásolja az ország to­vábbi politikai fejlődését. A legutóbbi parlamenti vá­lasztásokat 1970 szeptemberé­ben tartották. Az új választási törvény értelmében nem négyévenkint, hanem három- évenkint tartanak parlamenti választásokat. Vasárnap annak a kérdésnek kellett eldőlnie, fennmarad-e az Olof Palme mi­niszterelnök vezette szociálde­mokrata kisebbségi kormány. A burzsoá pártok a parlamenti többség megszerzésében s így burzsoá koalíciós kormány ala­kításában reménykedtek. A svéd parlament 1970-ig két­kamarás volt. Az első kamará­ba a tartományi képviseleti testületek küldték képviselőiket s az első kamara tagjainak nyol­cadát évente cserélték. Csak a második kamarát választották közvetlen választással. 1970-ben elsőízben választottak egykama­rás parlamentet, amelynek min­den képviselőjét közvetlen vá­lasztás útján választották meg. A Biztonsági Tanács vitája

Next

/
Thumbnails
Contents