Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-19 / 223. szám, szerda
GyermekkönYv-iHusztrációk nemzetközi tárlata: A mesék csodás birodalmában 1973. ix. le. A Művészet Házán 42 nemzet zászlóját lengeti a szél. Jelzi, hogy Bratislavában immár negyedszer nyílt meg a gyermek-, és ifjúsági könyvek illusztrációjának nemzetközi kiállítása. A BIB jelentősége túlnő városunk s országunk határain, hiszen a biennáléknak fontos kulturális küldetése van. Az 1973-as rendezvény 42 állam 300 alkotója színvonalas illusztrációinak új eredményeit szembesíti s tárja a művészet iránt érdeklődők szeme elé. A várakozás örömével lépünk be az álmot és valóságot, tündérországot s a földi emberek világát kivetítő, se szeri, se száma alkotás közé. Sokféle technikájú és alkotó irányzatú sajátos művészi megnyilatkozások ezek. Látott és tapasztalt formák átköltései, melyek képi nyelven szólnak a gyermekhez s felkészítik az életre. Hogy ezt a célt elérje az illusztrátor, azonosulnia kell a - gyermek kedély-, és képzeletvilágával. A gondos szülő a már Öntudatra ébredő egyéves csöpp 1 ség kezébe is képeskönyvet ad, hogy fokozódjék értelme és szépérzéke kibontakozása. A könyvnek önmagában is pedagógiai jelentősége van, s az illusztráció hatékonyabbá teszi a leírt tartalmat. Játszva ismerteti meg a gyermekkel a közvetlen környezetén kívül elterülő sokszínű és mozgalmas világot. A mai illusztrációk a fejlődést, ezzel párhuzamosan a közösséget is szolgálják. Végigjárjuk s végig gyönyörködjük a tárlati termeket. S leszűrjük a tapasztalatot, hogy az illusztrátor, mint minden igaz művész, hazája termőtalajából, hagyományaiból, múltjából, jelenéből merít s a jövő felé mutat. A népművészeti elemek, a népi motívum- és formakincs, a sajátos ornamentika egyre nagyobb szerepet tölt be a legtöbb nemzeti illusztráló művészetében. A céljának megfelelő jő illusztráció a gyermek gondolatkörét, formavilágát tágítva tárja föl számára az áradóan változatos és folyvást változó természet hatalmas erejét, magával ragadó szépségét. Jellemzi az élőlények sajátosságait. Emberi ruhát húz a házi,- erdei-, és vízi állatokra, a trópusok fantasztikus fenevadjaira. Öltözetükkel együttjárnak az ember jellemvonásai is. Nemes és jő tulajdonságok, fura ferdeségek és csúf hibák. Az előzők elnyerik jutalmukat, az utóbbiakat kedves humorral vagy csípősebb gúnyolódással teszik nevetségessé, mert a mesébe mindig a becsületesnek, a jónak kell győzedelmeskednie. Számos illusztráción növényi motívumok jelennek meg. A virágok gyöngéd bája a fák változatos formái, árnyat adó lombsátora a gyermek költői érzékét, a természet utánozhatatlan szépségéhez való vonzalmát, érzékenységét ébresztgeti. Napjainkban a munka képi dicsérete sem marad el. A művészek ezenkívül tudatosítják kiskorú közön- iségükkel népük egykori küzdelmeit, régebbi s újabb történelmét. Természetesen nem iskolás, leíró módon, hanem a képzelet csillogó színeibe öltöztetve, mesébe oldva. A romantikára vágyó serdülő korosztállyal kalandos, világkörüli tengeri felfedező utakra indulnak, hogy megcsodáltassák velük óceánok és szigetek, távoli országok varázslatos szépségét s népeik életmódját. Minderre számos példát találunk a hatalmas képanyagban, melyet tizenöt tagú nemzetközi bíráló bizottság értékel, ahol az elnök tisztjét Albin Brunovsky szlovák grafikus művész töltötte be. A Grand Prix-t, a Nagydíjat L. Schwarz (NSZKJ, a Traummacher című meséskönyvhöz készült, gyermekszívhez szóló, népi ihletésű, finom, egyszerű formálású akvarelljeivel nyerte el. Az öt Aranyalmával a következőket tüntették ki: K. Ensikat (NDK), A páva lakodal- mának jóformán az egész állatvilágot felvonultató, zengő színű mókás illusztrációiért. T. Ka- jiyama (Japán] A szél fesztiváljának légkört éreztető ritmikus apró motívumok finom egységbe szövődő alkotásáért. F, Mesghali (Irán) Aresh the Browman-)äért, melyből a perzsa művészet tündöklő színei, a Kelet képzelete árad. M. Boix-t (Spanyolország) az Aranyrák költői felfogású, bravúros technikájú művéért. D. Kállayt (Csehszlovákia) Sólymok szállnak a Javorina fölött, népi gyökerű, jellegzetesen egyéni grafikai teljesítményéért. Tíz emlékérem került kiosztásra. A nyertesek: R. Skorcev (Bolgár Népköztársaság) pompás díszítményező megoldással Lieselotte Schwartz, az idei Grand Prix nyertesének egyik illusztrációja. szemlélteti egy varázsló bámulatos kalandjait. M. Akasaka (Japán) Kamakurája japán grafika nemes hagyományaira támaszkodó elbűvölő, mai hang- szerelésű alkotás. M. Dadkhah (Irán) Sármány a kalitkában, a szabadságra vágyó rabmadárnak képzelet mozgató megjelenítése. Kass János (Magyar Népköztársaság) Didergő királyának egy parasztlány hozza az áldott meleget, a nyíló virágot. Az ötletesen fogalmazott figura, a népi ornamentika hideg kékjét így eleven piros váltja föl. Z. Rychlicki (Lengyel Népköztársaság) Smaragd város varázslója, a mesék bűvö- letes birodalmát mutatja meg választékos kifejező eszközökkel. A. Kaufmann (Ausztria) Egy ló mesél élete első benyomásairól, a rétek friss zöld világáról. U. Löfgren (Svédország) mesterien stilizált Elvarázsolt sárkánya dekoratív színekben pompázik. E. Korén (USA) A kerék mögött a gyermekkel játékos módon ismerteti meg világunk hatalmas technikai fejlődését. N. Csarusin Utazás a pelikánokhoz, bravúros leleményes rajzaival mulattatja a kalandra éhes fiatalokat. M. Cipár (Csehszlovákia) Fehér hercegnőjét egyéni ötletesség a megjelenítés bája jellemzi. A könyvkiadó vállalatok közül külön díjat kaptak az ulanbatori, a singapuri, a reyk- javiki, az algériai, a svájci és a moszkvai Gyetszkája Lityera- túra. A mesék egyik legfőbb birodalma úgy érzem a Felkelő Nap országa. A legfestőibb, legérzékenyebb illusztrációk a japánok ecsete nyomán jönnek létra. A formák s arányok kecses harmóniája, az áttetsző színek, s átlényegítő képességük szinte utolérhetetlen. A kitűnő lengyel illusztráló művészetet az 1971-es Nagydíjas A. Striimillo külön teremben kiállított alkotásai képviselik. Örömmel számolhatunk be szép hazai eredményeinkről is. F. Hložnik korlátlan képzelettel formált Murányi Várát, K. Svolinský az ifjúság részére művészien átírt Fausztját, I. Jirincová: Desnos virágdalaihoz festett üdebájú képeit, s A. Brunovsky fölényes tudással elénk varázsolt Három hercegnőjét elismerés illeti. A magyarországi anyag közül Gyulai Líviusz az Egyszer volt Budán kutyavásár szellemes rajza, Szántó Piroska aranyos humorú Macskák könyve érdemelt megkülönböztetett figyelmet. A bemutatott művek mindegyike külön nyelven szól, de van egy közös vonásuk. Alkotóik szeretetteljes elmélyüléssel törekszenek a legszebbet, a legjobbat nyújtani a jövő reménységének. A tárlat óriási látogatottsága, a csillogó szemű mosolygó gyermekek tetszés- nyilvánításai, s a felnőtt közönség, meg a műértők elragadtatása, egy nagy létszámú zsűri teljes elismerését jelzik. BÁRKÁNY JENÖNÉ A marxizmus-leninizmus ellenfeleinek eredménytelen kísérlete A nemzetközi ideológiai harc mai szakaszának egyik jellemvonása a szocializmus és a kommunizmus építése alapértékeinek és elveinek az elvetése és meghamisítása. A burzsoá és revizionista ideológusok törekvése arra irányul, hogy „tudományosan” bebizonyítsák: a szocializmus építésének alapvető törvénye — a kommunista párt vezető szerepének komplex érvényesítése és sokoldalú megszilárdítása — érvénytelen, sőt ellentétben áll a demokráciával és a kommunizmussal. A burzsoá ideológusok dogmatizmussal, utópiz- mussal és antidemokratizmus- sal vádolják a marxista—leni- nistákat. A cári Oroszország bolsevik pártja megalakulásának 70. évfordulója jő alkalom számukra arra, hogy bagatellizálják Lenin korszakalkotó kezdeményezésének világtörténelmi jelentőségét és a történelmi fejlődéssel, valamint a nemzetközi kommunista mozgalom tapasztalataival ellentétben, az antiszovjelizmus szítása és terjesztése érdekében azt bizonyítsák, hogy Leninnek a proletár politikai élcsapat kialakításáért folytatott kitartó harca szubjektivizmus volt. Ezéri nem véletlen, bogy Csehszlovákiában az 1968— 1969-es válságos időszakban, sőt már előbb is, az ötvenes évek második felétől, a kommunista párt és a munkásosztály számára idegen elemek arra törekedtek, hogy kétségbe vonják és lejárassák a kommunista párt társadalmi funkcióját és távlatait. A párt marxista—leninista értelmezése antikom- munista támadások tárgya leit. Azzal érveltek, hogy ez a párt nem korszerű, elavult stb. A narxizmus—leninizmus híveit defenzív, védtelen helyzetbe szorították, dogmatizmussal, valamint neosztálinizmussal vádolták őket. A január előtti pártvezetőség hibája volt, hogy a párt XIII. kongresszusa után nem vette észre azokat a nézeteket és hangulatokat, amelyek a párt, valamint funkciója és küldetése ellen irányultak. Az írók IV. kongresszusa előkészítésének időszakában 1967-ben kialakult nagy értelmiségi koalíció tagjai azt bizonyítgatták, hogy a párt már minden lehetőséget kimerített, nincsen erkölcsi joga arra, hogy a társadalom vezető ereje legyen. Olyan hangok és követelmények is felmerültek, hogy a pártot, mint bűnöző szervezetet helyezzék törvényen kívül, mivel deformációk terhelik az Ötvenes évekből M. Jodl és társai azt állították, a párt tragédiája az volt, hogy húsz éven keresztül kizárólag internacionalista és osztályérdekekért harcolt, amelyeket előnybe helyezett a nemzeti és a demokratikus érdekekkel szemben. A destruktív antikom- munistia demagógia olyan rnesz- sze jutott, hogy a kommunistákat azzal vádolta, hogy 1948-ban antidemokratikus összeesküvést hajtottak végre. A gottwaldi pártvezetőség kialakulását úgy magyarázta, mint egy ún. szektás dogmatikus irányzat keletkezését, s a társadalom gondolkozásmódjából gyökerestül ki akarta irtani azt a tényt, hogy a párt törvényszerűen keletkei- zett és alakult meg 1921-ben. A nyílt antikommunista irányzat közös platformja volt az ún. demokratikus szocializmus antimarxista platformja, amely természetesen lényegesen korlátozta és tulajdonképpen tagadta a párt vezető szerepét a szocializmus politikai rendszerében. A burzsoá politikai koncepciók hatására úgy jellemezték a párt helyzetét, mint az elit helyzetét, miközben antidemokratikus elit-koncepciók képezték az alapot ahhoz, hogy visszautasítsák a munkásosztály hegemóniáját, amely szerintük konzervatív, dogmatikus, sőt nem létező erőt képviselt. A nyílt antikommunista koncepciók szándékait bizonyítják az antikommunisták által javasolt megoldások és kiindulópontok: a legtöbben az ún. politikai pluralizmust, a politikai ellenzék létezésének megindoklását stb. javasolták és követelték. Ugyancsak ártalmas és még sokkal aljasabb volt az ún. demokratizálás, vagyis a kommunista párt liberalizálásának a koncepciója. Ez nem vetette el ugyan a kommunista pártot, de a párt felépítése és tevékenysége lenini elveinek elévülését hangoztatta. Szándékosan mesterséges ellentétet állított a kommunista párt marxi és lenini értelmezése közé. A jobboldali elemek ezen abszurd ellentét által támadták a leninizmus lényegét és funkcióját, és megindokolták térbeli és időbeli korlátozottságát is. Ha elgondolkozunk az ilyen elméletek szerzőinek a logikája felett, kétségtelen, hogy összefüggés van „mérsékelt“ állásfoglalásuk, valamiint a párt alapelvei elleni állandó támadások között. Elsősorban a párt osztály- és internacionalista jellegét, valamint a demokratikus centralizmus elvét: támadták. Nem volt véletlen, hogy az SZLKP Központi Bizottságának akcióprogramja felvetette a párt föderalizációjának a kérdését, kiemelte a kommunista párt szuverenitását és egyenjogúságát, és különböző érveket hangoztatott a párt „autonómiájáról“. A nézetek és a követelmények nem szűntek meg hordozóik felszámolásával, a politikai emigráció egyes csoportjai továbbfejlesztik őket. Ezzel kapcsolatban nem volna szabad figyelmen kívül hagynunk Tigrid 1958. évi irányelvét, amelyet „Marx a Hradčanyn“ című pam fi etjében fejtett ki arra vonatkozóan, hogy a kommunista pártokban támogatni kell és előnyben kell részesíteni a revizionista csoportokat. Vagy pl. Šik hevesen visz- szautasította a párt „monopóliumát“ és ezzel együtt a párt ún. sztálini modelljét is. Fel kell figyelni az új pártalapszabályzat javaslata, és a XIV. rend kívüli pártkongresszus alapanyagai közti összefüggésre, a pártnak az ún. dogmatikusokra és progresszívekre való revizionista, marxistaellenes felosztásának lényegére és következményeire. Amint a Tanulságok megjegyzik „ ... a pártban a revizionista jobboldali erők frakciós magva köré egy ellenzéki irányzat csoportosult, amely fokozatosan behatolt egyre több szervezetbe, saját politikai platformját és szervezeti struktúráját alakította ki. A kommunista párt a revizi- onizmus hordaléka alatt fokozatosan elvesztette a marxista —leninista párt jellegét, és ez lehetetlenné tette, hogy érvényesítse vezető szerepét a társadalomban __“ Az antikommunista központok éppen ezen a területen, a kommunista párt vezető szerepe területén, fokozzák ideológiai diverziós tevékenységüket. A szovjetológusok és a marx- ológusok tanulmányát antikommunista dicsőítések jellemzik és támadásokat tartalmaznak a szocialista építés alapelvet ellen. A burzsoá politikusok el akarják hitetni olvasóikkal a szovjet totalitarizmus elfogadhatatlanságát, amelynek fő jellemvonása B. Meisner szerint a párt korlátlan tekintélye. A Szovjetunió Kommunista Pártja programjának és politikai tak- tikai eljárásának meghamisítását ki akarják terjeszteni a többi kommunista párt „nem demokratikus modelljére“ is. Elsősorban arra törekednek, hogy bebizonyítsák: a párt vezető szerepe ellentétben áll a korszerű társadalom szükségleteivel, amelyben állítólag a technokrata elit kormánya a legoptimálisabb. Garaudy a párt kibernetikus modelljének követelményét hangoztatja. A párt vezető szerepének antikommunista falzifiká- torai a szocialista építés viszonyai között elsősorban a politikai hatalom problémájára fordítják figyelmüket. Nagyon divatossá vált a politikai hatalom pluralizálásának és diffúziójának jelszava. Így pl. W. Mitchel „A szociológiai elemzés és a politika“ című, 1967* ben kiadott könyve megállapítja: „A pluralizálás a gazdasági* szociális és a politikai fejlődést kísérő objektív jelenség. Minél jobban fejlődik a társadalom, annál inkább plurálisnak kell lennie“. Abból a nézetből indul ki, hogy szükséges egy bizonyos korrigáló, kompenzáló erő, egy további politikai párt, illet* ve több politikai párt alakjá* ban, miközben szándékosan kerüli azt a tényt, hogy a politikai hatalom elsősorban nem a politikai pártok kezében, ha* nem a pénzügyi oligarchia alapján összpontosul. Az antikommunista ideológu* sok nem tudják kiküszöbölni érvelésükben azt az abszolút: ellentmondást, amely mellőzi azt a döntő tényt, hogy a politikai, a gazdasági és az ideológiai hatalom a legerősebb versengő csoportok kezében összpontosul. Amint Modrzsin- szkaja „A szocialista demokrácia és ellenfelei“ című tanulmányában megállapítja, a kapitalista országokban elsősorban a kapitalisták, vagy szövetségeseik gyakorolnak hatást a politikai hatalom gyakorlására. E tények ismeretében még jobban előtérbe kerül a kommunista párt vezető szerepének jelentősége és távlatisá- ga a szocializmus és a kommunizmus építésének viszonyai kö« zött. Az SZKP-nak, a legfejlettebb kommunista pártnak valamennyi kongresszusa, valamint a kommunista pártok vezető szerepe érvényesítésének gyakorlata a szocialista államokban megerősíti a kommunista pártnak, mint a munkásosztály és a többi dolgozó forradalmi élcsapata tartósan érvényes törvényszerűségét. Ezért az eddiginél következetesebben kell harcolnunk az elméleti koncepció integráló funkciójának fejlesztéséért és a gyakorlatban határozottabban kell küzdenünk mindaz ellen, ami gyengíti a kommunista párt vezető szere- pének kompié« folyamatát. Harcolnunk kell a mai antikom- munizmus és opportunizmus különböző irányzatai és , koncepciói ellen, amelyeknek aktítf leküzdése nemcsak az ideológiai harc elsőrendű feladata, hanem egyúttal alapvető feltétele a kommunista pért vezető szerepe marxi—lenini értelmezése következetes érvényes!* tésének és fejlesztésének. Palackozzák a népszerű „Urpin“ nevű sört a Banská Bystrica-i_sör- gyárban. Felvétel: T. Babjak — ČSTK
