Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-19 / 223. szám, szerda
TÉGLAGYÁRBAN A kis téglagyár mögötti dombot jókora darabon elhordták az évek folyamán. Idestova hetedik évtizede készítik itt a téglát. Valamikor tetőcserepet is gyártottak. Tengernyi földet emésztett fel a hatalmas meny- nyiségű épületanyag, melyet a téglagyártás megindulása óta a magán- és a középítkezésekre innen elhordták. Az egykori vállalkozók jő üzleti érzékkel választották ki a hajnácskői téglagyár helyét. A közelben van a vasútállomás, a vasút és az országút az üzem közvetlen közelében halad. A vagonokat a gyár területén rakják meg téglával, a jó minőségű földért, a téglagyártás nyersanyagáért meg csak a kezüket kellett kinyújtaniuk. Igaz, az eltelt évek alatt kitermelték a nyersanyag legjavát, a legfelsőbb földrétegeket. Most már az alsóbb rétegekből, az úgynevezett apokás földből gyártják a téglát, ami azt jelenti, hogy a jó minőségű termelés érdekében igen nagy gondot kell fordítani a nyersanyag előkészítésére. Fél évig is ülepítik, érlelik a földet, közben gondosan öntözik vízzel, hogy alaposan „megkeljen“, mert acélos tégla csak így készülhet belőle. A föld kitermelésé vei az elmúlt években elég sok gondjuk volt, mert a „deponálást", ahogy ezt a műveletet hívják, nem a téglagyár végzi, hanem a Kitermelő-Szállító Üzem, amely különféle termelési problémákkal küszködött. Az utóbbi időben azonban sikerült egyensúlyba hozni a nyersanyag kitermelését és feldolgozását, ami kezeskedik a jó minőségű termelés feltételeinek a betartásáról. Az üzem alkalmazottainak a száma a félszázat sem éri el, törzsgárdája azonban szilárd, őszintén ragaszkodik a téglagyárhoz, és innen szeretnének „nyugdíjba menni“. Ez a megjegyzés, amelyet a gyárban hallottam, nyilván arra vonatkozik, hogy a vállalat keretében már nem számolnak a hajnácskői üzem további fejlesztésével, másutt épülnek nagy téglagyárak. Az üzem termelésére azonban még jő ideig szükség lesz az építőanyag-ellátás biztosításánál. Csakhogy, aki kora ifjúságától kezdve a téglagyárban dolgozott, az nyugdíjba vonulása után is visszavágyik oda. Pedig nem könnyű munka ez, annak ellenére sem, hogy 1962- ben jelentős átépítést végeztek és a termelést is korszerűsítették, 1968-ban bevezették az égetésnél az olajtüzelést, a következő évben pedig gépesítették a kemencéknél a ki- és berakodást. A törzsgárda egykori tagjai azonban nyugdíjas állapotuk ellenére ma is segítenek a feladatok teljesítésében. Mert nagy szükség van itt minden dolgos kézre. Amint mondták, a tervfeladatok megszabásánál a „spárgát jól meghúzták“, a fiatalok pedig manapság már nemigen tolakodnak a téglagyár kapuja előtt a munkáért (nem úgy, mint valamikor). A tervezett létszámból hiányzók pótlására tehát nagyon jól jön az üzemnek a nyugdíjas Huszti István, Huszti Vilmos meg a Kiss Márton bácsi munkája, akik egykor tizenöt éves fejjel kerültek a téglagyárba, és most a hatodik ikszen túl is derekasan megállják a helyüket a termelésben. — Igazi téglagyári dolgozók vannak üzemünkben — jellemzi az alkalmazottakat Miklós Miklós elvtárs, az üzem vezetője. — Sokan már húsz-huszonöt éve dolgoznak nálunk, a sajátjuknak tartják a téglagyárat, megértőek a munkában, igazán jó velük együtt dolgozni. Kunya István égető, a szakszervezeti bizottság elnöke az üzemvezető szavalt a következőkkel egészíti ki: „Olyan az Itteni nép, hogy ha szükség van rá, akkor éjjel-nappal dolgozik.“ A szakszervezeti elnök a törzsgárda egyik legérdemesebb tagja, huszonegyedik éve dolgozik az üzemben, s nemcsak a munkában tartozik a legjobbak közé, hanem a szervezés terén is. A kis üzemben élénk tevékenységet fejt ki a szak- szervezet, minden hónapban gyűlést tartanak, amelyen részletesen foglalkoznak a termelési feladatokkal, a tervteljesítés helyzetével is. Az emberek nyitott szemmel járnak, sok helyes javaslatot, indítványt tesznek, amelyek megvalósításáról a vezetőség gondoskodik. Közösen beszélik meg a kötelezettségvállalásokat is, amelyeknél megnyilvánul a dolgozók kezdeményezése. Legutóbbi vállalásuk az anyaggal való takarékoskodásra irányul: célul tűzték ki, hogy a szakszervezeti milliárdokhoz százezer korona értékű anyag megtakarításával járulnak hozzá. Kunya elvtárs mint szakszervezeti tisztségviselő nagyban kiveszi a részét a munkaverseny szervezéséből, és a szocialista munkabrigádok megalakításánál is bábáskodott. Jó munkája elismeréseképpen az idén átvette a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom díszjelvényét. A téglagyárban három brigád működik. Az első a nyerstéglagyártásnál dolgozik, vezetője Kocsmarik Mária. Három nő és öt férfi a brigád tagja. Munkájuk eléggé fáradságos, főképpen télen nehéz a nedves téglával bánni. Ők azonban azt mondják, hogy a mai munkát már össze sem lehet hasonlítani a korszerűsítés előtti állapottal. Az üzemben, sajnos, elég gyakori és nagyon sok gondot okozó üzemzavar közül a legtöbb éppen az ő munka- szakaszukon, a présgépnél fordul elő. Miklós Miklós üzemvezető azonban azt mondja velük kapcsolatban: „Olyan parti az, hogy a rájuk bízott feladatot, ha törik, ha szakad, de megcsinálják. Amikor szükségesnek mutatkozik, megtoldják akár egy fél órával is a műszakot, de nem mozdulnak el a helyükről addig, amíg napi tervüket nem teljesítették.“ A másik brigád a lerakásnál és a behordásnál tevékenykedik, a vezetője Kocsmarik István. ö is több mint húsz éve a téglagyár dolgozója. Párttisztséget is visel, az alapszervezeti bizottság tagja. A brigád kötelezettségvállalásában megígérte, hogy a téglagyárba beállított üres vagonokat mindenkor, vasár- és ünnepnapon is, azonnal megrakja. Több mint egy éve vállalták ezt, és azóta a minimálisra csökkent a vagonok vesztegeléséért a vasútnak fizetett fekbér. A karbantartó brigádot Szamos Dezső vezeti. A vezetőt és a brigád többi tagját talpraesett embereknek tartják az üzemben, sőt azon kívül is. Szakmájuknak igazi mesterei. A brigádvezető például esztergá- lyoz, hegeszt, kovácsmunkát és ha kell, más műveletet is elvégez. Sajnos, amint már említettük, elég gyakran szükség van erre az üzemzavarok elhárításánál. A brigád tagjainak ügyességét, áldozatkészségét nagyon megbecsülik az üzem dolgozói, hiszen minden tőlük telhetőt elkövetnek a műszaki hibák okozta állásidők lehető legkisebbre csökkentéséért. A brigádot sokszor más üzembe is meghívják hiányzó alkatrészek elkészítésére, és sokszor olyan mestermunkát végeznek, amely minden elismerést megérdemel. Sok nevet kellene megemlíteni, ha a kis téglagyár valamennyi kiváló dolgozójáról szólni akarnánk. Az üzemvezető a legszívesebben az összes alkalmazott nevét felsorolná. Az elsők között említi Hanyus Józsefet és Istvánt, Urbán Józsefet és Kocsmarik Malvint, akik a legjobbak közül is kiemelkednek. A fiatalabb generáció tagjai is becsülettel helytállnak a munkában. Köztük szólni kell a két mesterről, Hu- nyák Józsefről és Herceg Istvánról, akiknek nagy részük van a termelési eredmények elérésében. A hajnácskői téglagyár dolgozói évek óta túlszárnyalják termelési tervfeladataikat. Évi feladatuk 9 600 000 téglaegység elkészítése. Tavaly négyszázezer téglaegységgel gyártottak többet. Az idei második fél évben a szokásosnál is gyakoribb műszaki hibák következtében némi lemaradás mutatkozik a tervteljesítésben, de bíznak benne, hogy a kiesést hamarosan pótolják. A dolgozók jó munkájáról tanúskodik az is, hogy a munkatermelékenység a hazai téglagyárak között a legmagasabbak közé tartozik — egy dolgozó évente 97 000 korona értékű árut termel. GÁL LÁSZLÓ A kizsákmányoltak szószólója Tíz éve halt meg Major István Tíz éve, 1963. szeptember 19-én halt meg Major István, pártunk alapító tagja, forradalmár, kommunista újságíró. Egész életében a munkásosztály végső győzelmének ügyét szolgálta. Fáradhatatlanul harcolt, agitált, hűen követte a párt útmutatásait. 1887-ben született. Tanítói képesítést szerzett, de nem sokáig gyakorolhatta hivatását, haladó gondolkodásáért elbocsátották. Újságíró lett, a Népszava munkatársa. Igazságérzete, osztályöntudata már 1921- ben elvezette őt Csehszlovákia Kommunista Pártjába. Tevékenyen bekapcsolódott a párt szervezői tevékenységébe. 1925- ben képviselő lett. A parlamentben az agrár-proletariátus szószólójaként bírálta az igazságtalan szociális rendet, elsősorban a dél-szlovákiai falusi szegénység nyomorúságos helyzetét tárta fel, követelte a munkanélküliek problémájának megoldását. 1929-től a CSKP Központi Bizottságának, 1930- tói pedig szlovákiai vezetőségének tagja, majd titkára volt. Sztrájkokat és más akciókat szervezett a dolgozók követeléseinek Valóra váltása céljából. Neve szorosan összefonódott a kosúti eseményekkel. 1931- ben a párt sikeres sztrájkot szervezett a galántai járásban, ezzel kapcsolatban népgyűlést hívott össze Kosutyban (Kosú- ton). A gyűlés szónoka Major István, a sztrájk szervezője lett volna. A kivezényelt csendőrség azonban minden ok nélkül tüzet nyitott a védtelen tömegre, hárman életüket vesztették, többen — köztük Major István is — megsebesültek. Majort a gyűlés többi szervezőivel együtt letartóztatták és mentelmi jogától megfosztva, bíróság elé állították. A hamis vádak alapján börtönbüntetésre ítélték. Majort nem törte meg a büntetés, kiszabadulása után bátran kijelentette: Enyém a börtön nem változtatott meg, csak megerősített meggyőződésemben. Az osztályharc katonája vagyok, vezető helyen állni nagy feladat. Iparkodni fogok, hogy ezt a feladatot becsülettel teljesítsem. Töretlen hittel, újból bekapcsolódott'a politikai életbe. Szerénységével, megnyerő modorával, bátorságával a párt nagyon népszerű funkcionáriusa volt. Jelentős agitációs és propagandatevékenységet fejtett ki, nép* szerűsítette a párt politikáját, terjesztette a kommunista eszméket. Újságcikkei és lelkes szónoklatai nagy visszhangot keltettek. Hatni tudott a tömegek osztályöntudatára, meg tudta nyerni a dolgozókat a párt politikájának támogatására. A második világháború alatt a moszkvai rádió szlovák adásának szerkesztőjeként és bemondójaként a fasisztaellenes, nemzeti felszabadító harc ügyét szolgálta. A felszabadulás után a Pravda kiadóvállalat igazgatója volt. Ott állt a párt magyar nyelvű napilapjának, az Üj Szó-nak a bölcsőjénél, ő írta első vezércikkét. Élete utolsó éveiben Csehszlovákia magyarországi nagykövete volt. Major István elvhű, következetesen internacionalista, pártos magatartásával, áldozat- készségével, a párt politikájának odaadó támogatásával péh dát mutat a mai fiatal nemzedéknek. Ez az emléktábla található Bratislavában azon a házon, ahol Major István élete utolsó éveiben lakott. Az emléktábla szövege: Ebben a házban lakott 1945-től 1363-ig Major István, a CSKP alapító tagja, a munkásmozgalom vezető egyénisége, az SZLKP és a CSKP Központi Bizottságának sokévos tagja. (Tótlipál Gyula felvétele) STATISZTIKA A Moszkvában megjelenő Me- dicinszkaja Gazeta című egészségügyi lap arról tájékoztat, hogy 1973-ban 47 ezer fiatal szovjet orvos és gyógyszerész fejezi be tanulmányait és kezd dolgozni. így az orvosok száma a Szovjetunióban hamarosan meghaladja a 750 ezret. Ez a világon dolgozó orvosok egynegyede, holott a Szovjetunió lakossága, a világ népességének csupán .7 %-a. Az egészségügyi dolgozók magas szintű és gyors ütemű képzése a következő években sem változik. 1975-re az orvosok száma eléri a 830 ezret. Több mint 80 orvostudományi egyetem működik a szövetségi és az autonóm köztársaságokban is. Számos egészségügyi tanintézetben képezik ki a leendő szülésznőket, gondozónőket, ápolónőket, röntgentechnikusokat és laboránsokat. Az idén például 138 ezren végeznek ezekben az iskolákban. Az egészségvédelem további tökéletesítését szolgáló program a kilencedik ötéves tervben előirányozza, hogy további nagy, szakosított és általános kórházak, rendelőintézetek épüljenek, tovább bővül a mentőszolgálat, valamint a közegészségügyi és járványügyi állomások hálózata. 1975-ben a kórházi ágyak száma eléri a hárommilliót, vagyis ezer emberre 11,7 kórházi ágy jut. Ha figyelembe vesszük, hogy egy kórházi ápolási nap kb. 6 rubelbe kerül, elképzelhetjük, milyen nagy összeget fordít a szovjet állam a dolgozók gyógykezelésére. Az egészségügyi kiadásokat a Szovjetunióban a társadalmi fogyasztási alapokból fedezik. Az orvosi ellátás természetesen ingyenes. Évente kb. 2 milliárd alkalommal keresik fel az emberek az orvosi rendelőket, vagy hívják ki az orvosokat otthon fekvő betegekhez. (ANP) MEGJEGYZÉSÜNK Áruválaszték kérdőjelekkel Az utóbbi két évben lényegesen bővült az áruválaszték a belföldi piacon s a babakelengyétől a korszerű háztartási gépekig valóban minden szükséges árut megtalálhatunk az üzletekben. Ez a választékbővülés tovább tart, sőt egyre több az import áru is. Az elmúlt hetekben mégis sokasodott a panaszok száma. Miért? Talán nincsen olyan szülő, aki az iskolaév kezdete előtt ne vásárolna ruhaneműt, vagy cipőt gyermekének. A kereskedelem minden évben felkészül erre a nagy tanév- nyitás előtti vásárlásra. Az idén is ez történt. Van áru bőven, mégis gyakori a panasz: nem kaptam a fiúnak ruhát, inget, cipőt. Kinek van igaza: ha van — és még sincs? A szülők iskolaköteles gyermeküknek — vagyis 15-éves korig — az áruházak és szaküzletek gyermekosztályán szeretnének vásárolni. Mondjuk húsz évvel ezelőtt ez igen egyszerű volt — eltekintve az akkori áruválasztéktól — akár tetőtől talpig űj ruhába öltöztethették a 15-éveseket a gyermekosztályon. Azóta változott a készruhák számozása, nem az év, hanem a magasság a mérvadó. Ezt az „újítást“ is tudomásul vették a szülők, mondván, „számozzon a kereskedelem úgy ahogy akar, az a lényeg, hogy jól álljon a fiún a ruha“. Igen, de tessék ma készruhát vásárolni egy 15-éves fiúnak. A gyermekosztályon található legnagyobb számú öltöny számára szűk, kicsi, rövid a kabát újjá és a nadrág még bokáig sem ér. A férfiosztályon viszont a legkisebb férfiszám nagy, pontosabban a kabátujj hossza megfelel, de vállbán széles és olyan bő, hogy ketten is elférnének benne. A megoldás: a szülők rendszerint vásárolnak a fiúnak egy nadrágot, meg egy szvettert és kész. Vagyis segítenek bővíteni egy darabbal a kereskedelem amúgy is magas készruha készletét. Mi történik itt valójában? A felmérések szerint a mái 15-évesek pontosan 15—20 cm-rel magasabbak, -mint a húsz év előtti korosztályuk. Erről évek, sőt talán egy évtized óta beszélnek és írnak az orvosok. A szemünk előtt nőnek fel a fiatalok, látjuk miként fejlődnek. Gyermekeink jól tápláltak, nem máról holnapra lettek ilyen magasak. Erről a tényről viszont valaki, vagy valakik nem akarnak tudomást szerezni. A termelő üzemek vezetői azt mondják: azt gyártunk, amit a kereskedelem rendel. A kereskedelmi szakemberek szerint a rendelések piackutatás alapján készülnek. De végez piackutatást? Ezt a munkát többen is végzik, sokan kíváncsiak a fogyasztó véleményére. S talán közel járunk az igazsághoz, amikor azt mondjuk: feleljen csupán egyetlen szerv a piackutatásért, a fogyasztók igényének helyes felméréséért, de ezt a felelősséget — a fogyatékosságok arányában — anyagilag is érezzék a szerv dolgozói. Mert az sem utolsó szempont, hogy a gyermek és felnőtt készruha árak között van „némi különbség“. A 15-évesek szülei gyakran úgy érzik, hogy ezt a „különbséget“ valakik szeretnék eltüntetni. Márpedig ezt a társadalmi érdekkel ellentétes igyekeze- tet idejében kell hatástalanítani. —cs— 1973. IX. 19.
