Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-16 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó
H ihetetlennek, csaknem szenzációnak tűnik uz umerikai Standard Oil Company Oj California olajtársaság e napokban közzétett felhívása. Az olajkonszern figyelmez teti részvényeseit: támogassák az USA és az arab országok között a kölcsönös kapcsolatok szorosabbra fűzését. Valóban szokatlan, sőt egyedülálló nyilatkozat ez egy amerikai ólajmonopólium igazgatójától, hiszen közismert az USA megrögzötten arabellenes Izrael-barát közel-keleti magatartása. Elgondolkodtató, hogy a világ leghatalmasabb részvénytársaságai között „jegyzett“ monopólium' kezdeményezi az amerikai—arab közeledést és máról holnapra „megértést tanúsít az arab ügy iránt". Mi váltotta ki e magatartást? Mr. Miller konszernigazgató nyilván nem pusztán udvariasságból nyilatkozott ilyen hangnemben, hanem — a valamit valamiért elv alapján — elvárja, hogy az arab államok viszonozzák „nagylelkűségét“. * A Standard Oil Company felhívása —* mely egyidejűleg persze Izraelt sem ítéli el, — tulajdonképpen hízelgés az arab világ felé és nem vitás, hogy ez a gesztus számításból történt. Úgy tűnik, az 'olaj világában fordult a kocka. Az USA udvarias fej hajtásra kényszerül a „harmadik világba“ sorolt fejlődő országok előtt. Közismert tény, hogy az Egyesült Államok fűtőanyag-gondokkal küzd, sőt egyes körök „kőolaj és energiadrámának" jellemzik az USA-ban kialakult helyzetet. A drámának fordulatokban gazdag előjátékai zajlottak le a közelmúltban és minden bizonnyal „többfelvonásos előadásra“ van ki látás. Köolajéhség világszerte A fekete arany, a kőolaj napjaink nélkülözhetetlen nyersanyaga. Látványos térhódítását az energiafelhasználás területén az bizonyítja, hogy a századfordulótól napjainkig a kőolajtermelés több mint százszorosára emelkedett, jelenleg messze túlhaladja a kétmilliárd tonnát. A világ évente 8 —10 százalékkal növeli kőolajfogyasztását, tehát a felhasznált kő- olajmennyiség tízévenként mégduplázódik. A lehetőségeket és igényeket összevetve meglehetősen szomorú képet kapunk, hiszen az ismeri készletek két évtizedre fedezik a szükségleteket. Az US,A a- világ legtöbb energiát fogyasztó állama, a föld energiatermelésének 33 százalékát használja ff;!. Becslések szerint az USA kőolaj- készlete mintegy 10 évre elegendő, tehál nem éppen rózsás a helyzete Az Egyesült Államok a jelek szerint hosszú lejáratú energiaválság küszöbén áll. Más alternatíva híján import útján kell gondoskodnia a kőolajellátásról. A behozatal növelése gyakorlatilag azt is jelenti: növekszik az USA gazdasági függősége a kő olajszállító országoktól. Az Egyesült Államok kőolajimportjában a közel- keleti olaj az 1970-es években nem nyomott különösen a latban, az USA kőolajszükségletének 3 százalékát fedezte a Közel-Keletről. A kőolajkereslet azonban ugrásszerűen megnövekedett és az Egypsült Államok kő olajbehozatalának tavaly már a Ifi százaléka származott az arab álla m okból. i Az energiaválság jelei már az elmúlt évben mutatkoztak: az USA történetében először gázhiány miatt leállt néhány gyár. Országszerte üzemanyag-takarékossági intézkedéseket hoztak, az üzemanyagok ára felszökött. Mindezt pedig az váltotta ki, Iiogy az utóbbi években az amerikai kőolajtermelés gyakorlatilag egy helyben topag, a fogyasztás viszont gyorsan nő. A behozatal aránya a fogyasztásban 1973-ban 35, 1974-ben 50 százalékra emelkedik. Ha számításba vesszük, hogy Japán és Nyu gat Európa szintén behozatalból biztosítja a kőolajellátást, önkéntelenül is felmerül a kérdés: az állandóan növekvő fogyasztás mellett, hogyan szerezhető be folyamatosan e hatalmas olajmennyiség? Az USA-ban már tavaly rájöttek az egyedüli szükség- megoldásra. Az új alaszkai és egyéb olajlelőhelyek feltárása mellett a gyorsan növekvő energiaszükségletet csak úgy elégíthetik ki, ha rendszeresen fokozzák az olajimportot a Perzsa öböl térségének hatalmas kőolajmezőiről. A ''jelek szerint nincs más elfogadható alternatíva. Éppen ezért Washingtonban növekszik a nyugtalanság, az USA függő helyzetbe kerül az arab országokkal szemben. Érthető, az egykori olajnagyhatalom USA nak nincs ínyére ez az egyre fokozódó függőség, hiszen a múltban mindig ő szabta meg az olajpiac játékszabályait. Az olajtermelés, szállítás, feldolgozás évtizedek során Washington kezében volt. A „nyolc nővér" Az olajkirályok csoportjából a múltban kiemelkedett a nyolc nővérnek is nevezett- monopolista tömb. a Standard Oil Of New Yersey, a Stan dacd Oil Of California, a Texaco, a Gulf, a Mobil, a Royal Dutch Shell, a British Petroleum és a CFT társaság, vagyis a nagy nyolcas öt tagja amerikai. A nyolcas még a 60-as években is korlátlanul uralkodott, ellenőrizte az olaj útját a sivatagi olaj- kutaktól egészen az út menti benzin- kutakig. Hatalmának teljes tudatában ekkor még manőverezéseket és spekulációs húzásokat is megengedhetett magának a piacokon minden komolyabb következmény nélkül. Korpasztalatal — a nemzeti olajkincs önkényes elrablása — arra ösztönzik az olajban gazdag fejlődő országokat, hogy függetlenítsék olajgazdaságukat az idegen monopóliumok befolyásától. ,,Olajegységfront“ Az önállósítási törekvések és a monopóliumok önző, a kőolajtermelők nemzeti érdekeit sértő politikája olyan helyzetet teremtett, hogy az olajtermelő országok közös lépésre szánták el magukat. 1964-ben létrehozták az OPEC-t — a Petróleumot Exportáló Országok Szervezetét — amelynek ma már tagja Irán, Irak, Kuwait, Szaúd-Arabia. Algéria, Libia, Venezuela, Indonézia, Abu-Dhabi és látlanul ki is használt minden adódó alkalmat. A szuezi-válság idején — mikor szünetelt az arab kőolajszáüí tás Európába — az USA élt a lehe tőséggel. Rendkívül magas áron haj landó volt kőolajat szállítani Európának. Akkor mindez még lehetséges volt, hiszen az USA nem függött köz vétlenül az ar^b olajtól. Az Egyesült Államok úgy vélte, hogy az izraeli agressszió támogatá sával sem kockáztat sokat. Abban az illúzióban ringatózott, hogy az arab országok számára az USA jelenti az olajpiacot és hogy ezen országok gaz dasági életében a kőolaj-exportból származó bevétel létfontosságú Az amerikai nagytőkések tudták, „páholyban vannak, semmiféle nagyobb baj nem eshet. A harmadik világ hadüzenete Viszont az olajmonopóliumok rneí; ingathatatlan fölénye hamarosan megrendült. Az olaj iránti kereslet soha Katar. Az OPEC létrejöttét kiváltó fő ok az volt, hogy a 60 as években az olaj ára rendkívülien alacsony szjavonalra zuhant. Az OPEC többek között célul tűzte ki az árak emelését. Először történt tehát meg, hogy a kőolajtermelő fejlődő országok egyesítették erőiket a monopolista körökkel szemben. Homályosan ugyan, de körvonalazódott egy olyan lehetőség is, hogy a tagországok hosz sznbb távon együttműködjenek önálló kőolajiparuk megteremtésében. A külföldi tőkétől való függetlenítés azonban nem máról holnapra megoldható feladat. A helyzet ugyanis az, hogy a fejlődő országok egyelőre képtelenek teljesen elszakadni a nyugati tőkétől, ugyanis a kőolajfinomítók túlsúlyban Nyugat-Európában vannak. „Öngyilkosságnak“ számítana tehát a Nyugattól való hirtelen elszakadás, hiszen a fejlődő országokban meglevő kőolajfinomító-kapacitások is korszerűtlenek. Arról nem is szólva, hogy a szállítóberendezések és az ér tékesítési hálózat az előbb említett társaságok kezén van. Ezen okokból Zarándokok az oiajforrásuK felé (Ľ Expres) nem tapasztalt növekedése olyan helyzetet teremtett, amely a kőolaj- termelő országnak kedvez. Az USA tehát már nincs abban a kiváltságos helyzetben, hogy válogasson a kö- olajtermelő országok között, hiszen a láthatáron lesben áll a japán és európai olajszomj. Simon, az amerikai kormány olajpolitikai bizottságának elnöke kijelentette, hogy nagy ineuy- uyiá’égben van szükség külföldi olajra „függetlenül attól, honnan szárma zik". A nagy olajtermelő országok érzik, hogy „most vagy soha“ a helyzet uraivá válhatnak és egyre gyakrabban hangoztatják — elsősorban a Közel-Keleten — hogy az Egyesült Államok energiagondjain csak bizonyos politikai feltételek mellett hajlandók könnyíteni. A múlt keserű tanom folyamodnak az olajtermelők meggondolatlanul nyersanyagkincsük naciorializálásához, még a legfejlettebb országokban is óvatosan közelítik meg ezt a kérdést. Az államosítás csak akkor megoldás, ha az illető firszág képes pótolni a külföldi termelő kapacitásainak és szakembereinek elvesztését. Sorozatos államosítások A monopóliumok elleni harc során néhány kőolajtermelő ország radikális lépésre szánta el magát. Algéria 1971-ben állami kézbe vette a kőolajvezetékeket és a földgázipart, valamint a francia kőolajkitermelő társaságok tőkéjének 51 százalékát, vagyis a kőolajtermelés négyötöde fölött megteremtette az állami ellenőrzést. Venezuela államosította a földgáz- kitermelést és olyan törvényt hozott, mely szerint 1983-ban térítés nélkül állami tulajdonba kerülnek i kiilföl di olajtársaságok. A legerősebb csapást a nemzetközi olajtökére Irak mérte, amikor 1972 ben államosította az Irag Petroleum Company (IPCJ vagyonát. Az olajtőkések válaszként akcióba léptek, bojkottot vezettek be Irakkal szemben. Azonban a szocialista országok készek voltak olajat vásárolni Iraktól es így megtörték az imperialista blokádot Végül is a kérdés rendeződött: a? IPC elismerte Irak teljes szuvereni tását kőolajkincsei fölött. Irak sikere óriási jelentőségű volt, bebizonyította, hogy a mai erőviszonyok mellett egy olajexportőr ország képes államosí tani a külföldi társaságok tőkéjét úgy, hogy a végrehajtó ország nem károsul. Iránban 1973. március 21-től Iránt illleti az ország területén található olajkutak irányításának joga. Ezzel Irán a valóságban is saját olajkincsének tényleges gazdája lett. Olaj — diplomáciai fegyver? Kadhafi líbiai elnök nyíltan fenyegetőzött ez év májusában: Eljön a nap, amikor az olajat végső Jegyver ként használni kell a harcban. Aztán gyorsan cselekedett is. Államosította az amerikai Bunker Hunt társaság és az Occidental Company of Líbia olaj társaságok vagyonának 51 százalékát. Izidain Mabruh líbiai olajügyi miniszter a távlatokról kijelentette, kormánya ellenőrzése alá akarja vonni Lí bia egész olajkincsét és fenntartja magának a jogot, hogy maga szabja meg az országban működő külföldi olajvállalatok tevékenységének Irá nyát. Líbia tehát érzi, most az ener giaválság idején játszmát nyerhet. John G. McLean, az amerikai orszá gos olajtanács elnöke kijelentette: „Az arab olaj pótlására nincs lehe tőség a közeljövőben. A helyzet úgy áll, hogy amennyiben az arabok ki akarják használni ezt a helyzetet el lenünk, nagyon kemény játszmára kell számítanunk". Tény az, hogy ha Líbia vagy bármely közel keleti or szag (korlátozná exportját, komoly „zűrzavart“ okozna az USA energia ellátásában. Az olajbojkott napjaink ban minden bizonnyal eredményes lenne, de valószínűleg az USA meg torlása nem váratna sokáig magára. Fulbright szenátor kissé túlozva azt mondotta, hogy az USA, ha jónak látja, katonai akcióval biztosítja kö zel keleti olajszükségletét. Líbia szá mára a bojkott nem az egyedüli megoldás. Körmönfontabb, árnyaltabb olajpolitikával is árthat az USA-nak. Elegendő lenne kőolajtermelése szán dékos korlátozása, illetve a fejlesztési ütem lassítása, így nem jutnának a monopóliumok a szükséges mennyiségű kőolajhoz. Kérdéses, vajon az arab országok ra nézve, milyen következménnyel járna, ha netán beszüntetnék a kő- olajexportot az USA-ba. Egyelőre az olejbojkott valószínűtlennek látszik, mert végül is az olaj nem válhat dip lomáciai fegyverré. Az olajtermelő országok komoly gazdasági problémákkal állnak szemben, az esetleges bojkott lényegesen csökkentené nemzeti jövedelmüket, csökkenne az ország konkurrenciakészsége a termelés kor látozása miatt. így az arab országok valószínűleg százszor mérlegelnek, míg a döntő lépésre szánják el magukat. A probléma nagyon bonyolult és szerteágazó. Fejszál, Szaúd-Arabia királya a napokban szintén fenyegetőzött: Szaúd Arabia számára „nehéz ségek" merülhetnek fel az USA-val folytatott jövőbeni együttműködésben, amennyiben az Izraelnek nyújtott amerikai támogatás a jelenlegi szinten marad. iVlonopolhelyzetben — a fejlődő országok Az olajdráma tehát tovább folyik. Mindez azt támasztja alá, hogy még sosem jelentkezett ilyen kiélezetten a fejlődő országok és a fejlett tőkés- államok érdekellentéte. Ezt az érdek ellentétet elemezve lényeges dolgot állapíthatunk meg. A történelem folyamán először sikerült a fejlődő or szagok egy csoportjának eredménynyel alkalmaznia azt az eszközt, amely mind ez ideig a tőkés mammut vállalatok kiváltságos joga volt — nevezetesen a monopolhelyzet nyúj totta előnyöket. Lényegében tehát a „fejlődő“, az előnyösebb pozícióban levő fél és amennyiben az USA nö vekedő olajigényeit ki akarja elégíteni — ami feltételezhető — minden bizonnyal változtatni lesz kénytelen egyoldalú közel keleti politikáján. VONYIK ERZSÉBET
