Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-16 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó
SZ. SZAUCSEV: A MAI OSZIALYHARC SAJÁTOSSÁGAI A TŐKÉSORSZÁGOKBAN 1973. IX. 16. f A tanulmány első részét a Vasárnapi Üj Szó előző számában közöltük.) A kommunisták a legerélyesebben fellépnek az ellen, hogy a monopoltőkés burzsoázia uralmának fennmaradása mellett tovább erősítsék a végrehajtó hatalmat, s feladatul tűzik ki a demokrácia minőségi kiszélesítését, vagyis a politikai intézmények olyan átalakítását, amely biztosítaná a Holgozó tömegek ténýleges részvételét a legfontosabb gazdasági-politikai döntések kidolgozásában. A kommunisták új típusú, erős demokratikus kormány létrehozásáért küzdenek. Az ideológiai harc kiéleződése Korunkban óriási mértékben nőtt meg a jelentősége az osztályharc ideológiai, elméleti formáinak. A munkásmozgalom egyesítése a tudományos szocializmussal, majd a Nagy Októberi Forradalom győzelme, a Szovjetunió és más országok szocialista építésének a gyakorlata, a marxista—leninista pártok forradalmi tevékenysége óriási mértékben megnövelte a társadalmi-történeti törvények megismerésének és tudatos felhasználásának a szerepét. Bátran leszögezhetjük, hogy a mai ~osz- tályharc logikája a dolgozók tudatosságának növekedéséhez vezet. Ez kedvező feltételeket teremt a munkásosztály eszmei neveléséhez, forradalmi politikai folytatásához. Figyelemre méltó például az, hogy a dolgozó tömegek politikai és kulturális színvonalának általános emelkedése fokozta türelmetlenségüket az elnyomás minden megnyilvánulásával szemben, és hozzájárult a szociális tiltakozás hangulatának terjedéséhez. Ezzel szemben tehetetlen a burzsoázia szociális manőverezésének számos hagyományos eszköze. A tömegek tudatosságának növekedése kiélezte a spontán szociális tiltakozás minden megnyilvánulását, rácáfolva azokra a burzsoá és reformista koncepciókra, amelyek szerint a tudatosság növekedése a munkásokat állítólag „belátóbbakká“, apáik „forradalmi őrültségeire“ képtelenekké teszi. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a hatvanas években a tőkés világ békés fejlődése egész történetének leghevesebb spontán tiltakozó megmozdulásait élte át. Barikádok, a tüntetőkre zúdított tűz rendőrterror — mindez szertefoszlatta az osztályharc „tompulásának“, „enyhülésének“ mítoszát. Rácáfolt az imperializmus apologétáinak azokra a demagóg állításaira, miszerint a burzsoázia lemond a megtorlások módszeréről. . Ám annak mélyebb gyökerei is vannak, hogy növekszik a tömegek tudatossága. Hangsúlyoznunk kell, hogy a társadalmi- gazdasági viszonyok egyre szélesebb körű szabályozása — amelyhez a tőkés uralom megszilárdítása céljából folyamodnak — egyszersmind aláássa a burzsoá értékek egész komplexumát, amely a magántulajdon sérthetetlenségének, a vállalkozás szabadságának stb. az elvére épül. Az egyik legfontosabb olyan tényező, amely aláássa a burzsoá társadalom ideológiai felépítményét, a marxista—leninista ideológia egyre növekvő befolyása a tőkésorszúgok dolgozó tömegeire. Ezeknek az országoknak a szellemi életére óriási hatást gyakorol már a szócialista közösség létezésének és sikeres fejlődésének puszta ténye is. A kommunista pártok kollektív tapasztalataival szüntelenül gazdagodó marxista—leninista ideológia korunk leghatalmasabb eszmei áramlatává vált. S miközben a marxista—leninista ideológia befolyása egyre növekszik, miközben mind magasabb színvonalra emelkedik a kommunisták elméleti és propagandamunkája, a burzsoá ideológia súlyos válsággal küszködik. Az utóbbi évek egyik figyelemre méltó jelensége — amelyet az „ész lázadásának“ neveztek 3l — a széles körű tiltakozás a burzsoá civilizáció erkölcsi-etikai értékeinek egész komplexuma ellen. Itt elsősorban a diákságnak és nz értelmiségnek a hatvanas évekbeli kibontakozott tömeges megmozdulásairól van szó: azokról a nagyszámú, viharos, tiltakozó akcióikról, amelyekkel jelentősen hozzájárultak a dolgozó tömegek általános demokratikus harcához. Azáltal, hogy az értelmiség és a diákság körében erősödtek az antikapitalista hangulatok, jelentősen kiszélesedett az ideológiai harcnak az a porondja, amelyen komoly veszély fenyegeti a burzsoá uralmat. Az a tendencia, hogy az értelmiség mindinkább ellenzéki álláspontra helyezkedik a kapitalizmussal szemben, ideológiailag jelentősen gyengíti a burzsoáziát, mégpedig éppen akkor, amikor az osztályharcban mérhetetlenül megnövekszik az ideológia szerepe. Ezzel különösen érzékeny csapás éri a burzsoá társadalom ideológiai felépítményét. Csakis ezeknek a körülményeknek a figyelembevételével foghatjuk fel helyesen a diákság tiltakozásainak értelmét és jelentőségét. E tiltakozásokban ugyanis — látszólag — semmi nem predesztinálta a nagyobb társadalmi visszhangot. Szervezeti és szociális tekintetben a diákok nem alkotnak különösebben egységes réteget, s ami a legfőbb, egészükben véve még nem kapcsolódtak be közvetlenül a termelési viszonyok rendszerébe; emellett a diákság jelentős részének zavaros eszmei-politikai állásfoglalásai rendkívül gyengítették tiltakozó akcióik hatását. S ennek ellenére is akcióik nagy visszhangra találtak a társadalomban, és óriási szerepet játszottak a burzsoá társadalom ideológiai és morális válságának mélyülésében. A tőkés társadalom fejlődése a XX. század második felében tele van ellentmondá sokkal, s ezek mindegyike alkalmas arra, hogy mély társadalmi politikai válságot robbantson ki. A dolgozók helyzetének jelentős romlása, a háborús veszély vagy a fasizmus veszélye, a megtorlások és az uralkodó osztályok más hasonló akciói, mint azelőtt is — előmozdíthatják a forradalmi helyzet kialakulását. Csakhogy a mai szakaszban a tömegek társadalmi po litikai fellendülésének forrásai egyre job ban függnek a munkás- és demokratikus mozgalom konszolidációjától, politikai önállóságától, vagyis elsősorban e mozgalom belső tényezőitől. Azáltal, hogy a forradalmi helyzet érle- lődésében megnőtt a szubjektív tényező szerepe, különös felelősség hárul a kommunista pártokra. Ahhoz, hogy kihasználhassák a forradalmi fejlődés új lehetőségeit, a forradalmi pártoknak jelentősen emelniük kell tevékenységük eszmei-politikai színvonalát. A burzsoá ideológia válsága, természetesen nem biztosítja automatikusan a forradalmi pártok eszmei győzelmét. A burzsoázia a marxizmus minden vívmányára el lentmondásokkal válaszol, a többi között arra törekedve, hogy a revyzionizmus segítségével belülről bomlassza a forradalmi mozgalmat. A burzsoázia kénytelen visszavonulni, de eszmei visszavonulása minden lépésével csapdát állít a munkásmozgalom ama vezetőinek, akik e visszavonulás láttán indokoltnak vélik az ideológiai harc gyengítését. A forradalmi mozgalom egyik legjelentősebb győzelme, a szocialista eszmények óriási tekintélye az ideológiai kapituláció prológusává válhat azoknál, akik mellőzik ezeknek az eszményeknek a^ osztályjellegét és a kivívott győzelmek után azt hiszik, hogy immár lemondhatnak a további ideológiai harcról. Ezen az úton haladnak a szociáldemokrácia vezérei, akik elmossák a munkásmozgalom ideológiai alapelvei és a burzsoá ideológia közötti határt. Mindennél világosabban tanúsítja ezt arra való képességük, hogy a „kommunista veszéllyel“ szemben védelmezzék a „szabad világot“. Az utóbbi években az osztályharc általános kiéleződése jelentősen megváltoztatta az eszmei-jsolitikai légkört a tőkésországokban és ezeknek az országoknak a munkásmozgalmában. Hogy kifogják a szelet a forradalmasodó tömegek vitorlájából, a burzsoá politikusok sürgősen taktikát változtatnak. A „szocializmus“ és a „forradalom“ divatos szavakká válnak. A nemrég még figyelemre sem méltatott szocialista célok mind tekintélyesebb helyet kapnak a szociáldemokrata pártok programnyilatkozataiban. Nem mondhatjuk, hogy a burzsoá és reformista ideoló- * gusoknak ezen manőverei eredménytelenek maradnak. A revizionista nézetek a kommunista mozgalomban egyengetik az utat az olyan ideológiai kapituláció felé, amilyenen annak idején a szociáldemokrata pártok többsége átment. Ezt a célt szolgálja Ernest Fischer osztrák revizionista, amikor felhívásaiban a kommunista pártok helyett olyan, minden ideológiai egységet nélkülöző szerkezetek létrehozását sürgeti, amelyek „marxistákból és nemmarxistákból, kommunistákból és szociáldemokratákból, katolikusokból és protestánsokból“ állnának. Minthogy a burzsoá ideológusok szűnni nem akaró kísérleteket tesznek arra, hogy a marxizmust belefojtsák a hamisítások és torzítások árjába, fokozni kell a harcot a marxista—leninista nézetek tisztaságáért, s e harc során mind bonyolultabb feladatokat kell megoldani. Annak idején a marxizmusnak, a marxizmus legáltalánosabb tételeinek a puszta propagálása is érzékeny csapást mért a burzsoá ideológiára. Ma ez már korántsem elegendő. A mai antimarxisták elleni harc, különös tekintettel a burzsoá propagandaapparátus óriási fejlődésére, a forradalmi pártok elméleti és propagandamunkájának mélyreható tökéletesítését követeli meg. Persze, nemcsak a marxizmus—leninizmus elveinek védelme követeli meg a kommunista pártoktól az ideológiai harc fokozását. Az elméleti és az ideológiai munka jelentőségét a sokszorosára növeli az is, hogy ki kell dolgozni a forradalmi harc támadó murxista—leninista stratégiáját. A kapitalizmus társadalmi-politikai fejlődésében tapasztalható új jelenségek mélyreható tudományos elemzése óriási előnyöket biztosít a kommunistáknak, és lehetővé teszi, hogy magukhoz ragadják a kezdeményezést az osztály harcban. Sokkal nagyobb követelményeket támaszt az ideológiai munka színvonala tekintetében a munkásosztály egységéért folyó harc mai szakasza is, amelyben bővülnek a lehetőségei a kommunisták és a szociáldemokraták együttműködésének a tőke uralma elleni harcban. A kommunisták az akcióegység elérését csupán az első szakasznak tekintik abban az új tíiuisú együttműködésben, amely nemcsak a demokratikus fejlődésnek, hanem a szocialista fejlődésnek a perspektíváját is feltárja. S itt a szociáldemokrata vezetők hozzájárulása az akcióegységhez azt is jelenti, hogy le kell mondaniuk a burzsoáziával való osztályegyüttműködés politikájáról. Ezzel szemben természetesen aktív ellenállást tanúsít <i szociáldemokrácia jobbszárnya, amely egyelőre még döntő befolyást gyakorol a szociáldemokrácia politikai irányvonalának alakulására. A tőkésországok többségében ennek a szárnynak a képviselői cinikusan arra használják fel a nmnkásegység kérdését, hogy ideológiai nyomást gyakoroljanak a kommunista pártokra, a kommunistáktól elméleti engedményeket követelnek mint előfeltételét annak, hogy megállapodjanak velük a monopóliumok hatalma elleni harcban való együttműködésre vonatkozólag. Azzal a veszélyes és hamis tézissel, amely szerint a demokrácia és a for- radalmiság összeegyeztethetetlen, a szociáldemokrata vezetők szerelnék rábírni a kommunistákat: vessék el a proletárdiktatúra eszméjét, az ideológiai pártosság elveit és más olyan tételeket, amelyek a kommunista mozgalom forradalmi politikájának alapját alkotják. Az ilyen irányú nyomással itt kétségtelenül szorosan összefügg az, hogy némely kommunista pártban revizionista csoportok jelentek meg.. A munkásosztály forradalmi egységéért folyó harcnak ugyanúgy árt, ha egyesek nem óhajtják tudomásul venni az ilyen egység elérésének új lehetőségeit, mint az is, hogy mások a politika és az ideológia forradalmi elveiért. folyó eszmei harc gyengítésével szeretnék elérni ezt az egységet. Végül, egy viszonylag új jelenség — az értelmiség nagy tömegeinek a demokratikus harcba való bekapcsolódása — új ideológiai problémákat vet fel, amelyeket a kommunista mozgalomnak meg kell oldania. Az értelmiség politikai aktivizálódása folytán a demokratikus harc programjában nagyobb súlyt kapnak az erkölcsi-politikai jellegű jelszavak (a kultúra problémái, az ember társadalmi helyzete, az erkölcsi-etikai kérdések komplexuma, stb.], s egyúttal megmutatkozott az is, hogy mekkora mozgosító ereje van ezeknek a jelszavaknak. Ám emellett lényeges negatív mozzanatok is jelentkeztek. Az értelmiség és a diákság bizonyos részének álbaloldali, munkásellenes, hege- monista törekvései például viszályt és széthúzást visznek az általános demokratikus harcba. Azáltal, hogy a kommunista pártokba tömegesen áramlanak be értelmiségiek, akik óriási érdeklődést mutatnak az elméleti problémák iránt, de még nem sajátították el a marxista nézeteket, könnyen elterjedhetnek különféle nemmarxista koncepciók. A fentebb vizsgált folyamatokból azt az általános következtetést szűrhetjük le, hogy az osztályharc formáiban végbemenő legújabb változások óriási mértékben növelik a forradalmi harc kibontakozásának lehetőségeit, de ugyanakkor új feladatok elé is ‘állítják a forradalmi erőket. A mai körülmények között mind magasabb színvonalra emelkednek az osztályharc kii lönböző formái, jelentősen növekszik a politikai és az ideológiai harc súlya. Az osztályharc kimenetele pedig — inkább mint valaha — a forradalmi pártok munkájának eszmei-politikai színvonalától, e pártok energiájától és kezdeményezésé tői függ. Attól függ, hogy mennyire képesek összefogni a szociális tiltakozás erőit egységes, hatalmas arányú forradalmi of- fenzívához, amely elsöpörné a kapitalista uralmat — a társadalom gazdasági, politikai és kulturális haladásának ezt a legfőbb akadályát. (A Kommunyiszt 1973. 6. számából) • Ax általános képzést nyújtó szovjet iskolákban körülbelül 50 millió gyermek tanul. A nyolcosztályos iskolákban 4 800 000, a tíz- osztályos iskolákban pedig 2 900 000 tanuló végez minden évben. Az esti iskolákban és szakközépiskolákban évente több mint 600 000 fiú és leány szerez középfokú végzettséget. A Szovjetunióban rövidesen megvalósul az általános kötelező tízosztályos oktatás. ★ @ A Szovjetunió &Z4 felsőoktatási intézményét mintegy 5 millió diák látogatja. A világ összes főiskolai hallgatója közül minden negyedik szovjet főiskolán vagy egyetemen szerez felsőfokú végzettséget. A szovjet egye temeken és főiskolákon több mint kétszer annyi hajlgató tanul, mint az európai tőkésországok egyetemein és főiskoláin együttvéve. ★ • A szovjet népgazdaság különböző ágaiban csaknem 24 millió fiatal szakember, munkás és alkalmazott dolgozik. A kilencedik ötéves tervidőszak 153 nagy beruházását országos komszo- m ol-építkezéssé nyilvánították. ★ • A Szovjetunióban több mint 3000 sportpálya, 30 000 sporttelep, 48 000 tornaterem, több mint 90 000 labdarúgópálya, csaknem 400 000 röplabda-, kosárlabda- és teniszpálya áll a sportkedvelők rendelkezésére. ★ • Ax utazást kedvelők számára Moszkvában megépül a Turisták Háza. A létesítmény több részből áll: egy háromemeletes épületben klubszobák, tantermek, hivatali helyiségek és sporttermek kapnak helyet, mellette 33 emeletes, 1300 férőhelyes szálloda magasodik majd, melyhez a Turiszt Áruház és egy múzeum csatlakozik. ★ • Kijevben sportmúz<eum nyílt. Tíz termében több mint 400 muzeális értékű tárgy szemlélteti a különböző sportágak fejlődését a XIX. század végi első munkás sportkörök működésétől kezdve a legújabb eseményekig. • A Moszkvai Autóműsza* ki Főiskola diák-tervezőirodája elkészítette egy új sportkocsi tervét. Az autó kivitelezése igen egyszerű: a karosszéria üvegplasztikból készül, a főbb részegységek pedig ismert motorkerékpár- és autótípusok alkatrészeinek kombinációi. A gépkocsi legnagyobb sebessége óránként 100 kilométer. ★ • Ogyesszában ifjú régészszakkör működik az olyan fiatalok számára, akiket vonz a régészeti kutatások romantikája. A kör tagjai ásatásokon vesznek részt, előadásokat írnak, közreműködnek a restaurálási műveleteknél. ★ • Obeliszket emelnek az Európa—Ázsia jelzőtábla helyén, mely a két kontinens határán, a Pervouralszkba vezető út mentén áll. Tervezésére pályázatot írtak ki. Ezen legnagyobb számmal a Szverdlovszkt Építészeti Műszaki Egyetem hallgatói vettek részt: számszerint kétszázan. Terveik közül a zsűri kilencet talált méltónak jutalmazásra. Hírek . . Szovjetunióból
