Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)
1973-08-05 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó
Ill' s IF f ^ * W igazgatói szobában csak a titkár tartózkodott, ő is csak azért, mert valakinek el kell látni az inspekcióit is. Pedig ott szeretett volna lenni a főpróbán. A publikum között. Mint magánember, avval a plusszal, hogy őt nem lehet sem meghatni, sem megnevettetni. Szeretett a szünetben összeállni az újságírókkal és ki- szimatolni az előzetest. — Régen be kellett volna szerezni egy monitort — gondolta, de a gondolatra elnevette magát — pont monitor hiányzik ide, még egy gép, ami nem működik. Odament a faliszekrényhez és kivett a vendégek részére tárolt italok közül egy félig telt barackpálinkás üveget, kihúzta a zsebéből a keresztrejtvényt és feltette a lábát az asztalra. No — mondta hangosan — csináljunk egy oázást ebben a bolondokházában. A főpróba teljes gőzzel folyt. A színészek a színpadon ágáltak, az ügyelő izzadt, magán érezte a rendező örökké lázas tekintetét, holott az ott ült az igazgatói páholyban természetellenes nyugalommal. A szerző a színfalak mögött nekitámaszkodott egy díszletoszlopnak és úgy érezte, hogy most kellene újra megírni a darabot, mert így, ahogy van, katasztrófális. De csak belül volt így kiégve, kifelé a statisztáktól kezdve a hősszerelmesig mindenkire öntudatos, rutinos képét fordította, aki biztos a sikerben. Csak úgy ontotta magából az optimizmust, kezdő korától ezt tette, és ez a módszer kitűnően bevált. . — Dnse sem csinálta volna ilýeji ragyogóan — csókolta meg a jelenéséről kivánszorgó hősnő kezét és még hozzátette — a maszkod olyan tökéletes, hogy ha nem ismernélek, te leggyönyörűbb jelenség, tényleg eltűnném, hogy halálos beteggel állok szemben. Köszönöm neked te kincs... — nagyon kellett igyekeznie, mert Bihari Anna először vállalt olyan szerepet, melyben fiatal nőből szinte nyílt színen változik át vénasszonnyá. Hízelegsz, te zsaroló, de jólesik — sietett be a színésznő az öltözőjébe felrakni az új maszkot, a szünet alatt húsz évvel kellett idősebbé ved lenie. Az igazgatói szobában felcsengett a házitelefon. A porta jelentkezett. — Bihari művésznőnek sürgönye jött. Beküld- jem az öltözőbe? — Küldje, azaz várjon csak — a titkár ránézett az órájára. Egy pillanat alatt átgondolta a helyzetet — mindjárt kezdődik a harmadik... a sürgöny vagy gratuláció, vagy Szása, ez ráér ... de lehet valami kellemetlen és felizgul, akkor pláne ráér — halló, küldje fel ide hozzám... igen az igazgatóságra, majd átadom. Megvárta a harmadik felvonás nagy zárótapsát. a siker biztos volt. A sürgönyt zsebébe dugta és lement az öltözők folyosójára. — A művésznő nem fogad még — nyitott ki kopogására egy keskeny ajtórést az öltöztetőnő — majd ha lemaszkírozta magát. — Nem megyek be, csak azt a sürgönyt adja át, egy órával ezelőtt jött. — Sürgöny? — kérdezte Anna, de. nem hagyta abba a lemosást. A zsíros kenőcs fél arcáról már eltűntette a ráncokat utánzó sötét színeket és mint ilyenkor mindig, elégedetten nézte arcfelének varázslatos megfiatalodását. Letette a gömbbé gyúrt vattacsomót és anélkül, hogy elfordult volna a tükörtől, az öltöztetőnő felé nyújtotta a kezét. — No, add már ide ... Felszakította, elolvasta és kiejtette a kezéből. Az öltöztetőnő odaugrott hozzá, saját testével támasztotta meg a lehunyt szemű asszonyt. Hosz- szú szolgálati évei jogán elolvasta a sürgönyt „Anyánk súlyos beteg, gyere azonnal. Bátyád.“ Egy pillanatra maga sem tudta, mit csináljon, aztán sietve mosni kezdte a színésznő arcának másik felét, közben megnyugtatóan motyogta: — Nem kell mindjárt úgy megijedni, nem lesz az olyan veszélyes.. holnap premierünk van, így nem lehet utazni... hogyan is tudnak ilyen sürgönyt küldeni egy művésznőnek? Mintha a színházból csak úgy ellehetne szaladni! Majd telefonálok. Melyik ruhát készítsem ki, mindjárt ítt lesz a direktor, meg a többiek. Egy termoszból feketét töltött és átfogta a színésznő vállát. — Ezt igya ki, drágám — mondta. Anna sose bírta Ruasnyáknét, de ment A U az inventárhoz tartozott, eltűrte, mint sokakat a színháznál. Azonban most hálás volt neki, úgy adta a kezébe a bögrét, mint... engedelmesen kortyolta a forró italt. — A kosztümömet, de gyorsan ... oda nem lehet telefonálni, nem fogadok senkit, senkit, érted? Holnap itt leszek. — Nem is tudtam, hogy él még a művésznő édesanyja. A színésznő nem felelt. Itt a vád — gondolta — most hallom is. Magára kapkodta a ruháját, aztán néhány sort írt egy papirosra az igazgatónak, de meggondolta magát. — Kapcsold az igazgatót. — Anna ... kérlek, Dodi, nem jöhetek fel, azonnal utazom, az anyám súlyos beteg... nem, nálunk nem sürgönyöznek hiába, holnap reggel itt leszek... mit bánom én, akasszák fel magukat, majd te hazudsz nekik valamit, mond, hogy... Dodikám, neked magyarázzam? Ne kínozz, teljesen kész vagyok.. . mondtam, hogy tízkor jelentkezem ... persze, hogy reggel, pá ... Kisurrant a mellékkijárón. Körülnézett. Sehol egy színházi ember. Fiatja ott állt a sarkon, idegességében alig találta meg a kulcsait. Bevágódott a volán mellé, megnyomta az öngyújtó spirált és hozzáérintett egy cigarettát, csak aztán kapcsolt. Az autó nekiugrolt, mint egy ágyékba sarkantyúzott ló, a galoppból átcsapott a rohanásba. Egymásután szippantott a cigarettából, anélkül, hogy kivette volna a szájából. Félkézzel lecsavarta az ablaküveget. Kicsit szemerkélt az eső és a nedves levegő belekapott a hajába, a tüdejébe és ez átmenet nélkül megnyugtatta. Megszabadultam az egész^cécótől — gondolta — és ezt is a mamának köszönhetem. Utolsó vagyok, mióta nem voltam nála... de ráérek én? És ha ráérek, akkor jön a ruhapróba, az utazás Szásával, az a kis rongy szerelem ... szerelem? Mit tudom én ... de ő mindig ráért, ha rólam volt szó ... szegény milyen csúnya volt, de milyen jó... és mi vagyok én? Rossz .. . ráértem volna, el kell hoznom magamhoz ... mit csináljak? — megnyomta a pedált... 80... 100... 120 — két óra múlva ott leszek — nyugtatta magát — hát bírok én többet, mindig verekedni jobbra, balra... csak a család ne lenne ott... azok a litániák ... Alig találkozott autóval. Az egyik dűlőn szekér zötyögött elő és megállás nélkül kanyarodott ki az autóúlra. Lovak, stop! Megrántotta a kormányt, de nem lassított. Az állatok maguktól megálltak. A boldog falusi élet — gondolta undorral — őrjítő, tespedt sár... Van-e a házban fürdőszoba? — hirtelen rádöbbent. — Valamit kellene vinni a mamának, főleg a sógornőmnek .. . jaj, annak kell valamit venni... nincs melle és azok a lábak ... mint egy átszeli faszent... szegény Jancsi ... . Beért egy faluba. Lassított. A kertes házak közül előbukkant egy nagy, üvegkirakatos üzletház. Kicsodálkozott és lefékezett előtte. Becsapta az ajtót és szinte berobbant az üzletbe. Sietve vett két nagy doboz csokoládét, aztán eszébe jutottak a gyerekek és vett két kisebbet is. — Virágjuk van? Ez élelmiszerbolt kérem... — És ital? Azzal szolgálhatunk, erőset, vagy... — Egy vodkát vagy barackot... Nem, nem kell becsomagolni, autón vagyok. Szép üzlet ez — mondta kint az utcán az autóba berakó üzletvezetőnek. — Hát igyekszünk kérem ... haladunk kérem ... A faluszélen egy sereg liba sziszegett gyűlölettel az autó után. A kékre festett fatábla jelezte, hogy célba ért. Keresnie kellett a házat, csak a két régi diófáról ismert rá az új kerítés mögött. Eszlingeni rollók, brizolitos malter. .. Összekapta a csomagokat és tehetetlenül megállt. Sehol senki. Lábával megzörgette az ajtót és észrevette a csengőgömbot. Ez is új ... A sógornő nyitott ajtót. Meghízott kissé és levágatta a ha.. 0yei rém ... — jutott eszé Megcsókolta a báty] dákokat annak karjábí — Főpróbáról jövöl ni. — Nem kellett voln de hangja ajándék-i Csak a szemei... a ti mérte végig a színész — A mama? — Haldoklik — sz kést sógornőjébe — mert valakinek mellet — Igen, köszönöm 1 — Nem kell köszö ápolom. Én a saját a mettem, ahogy illik. A színésznő rábámi idegei. Ennyi ridegsé ’— Nem lesz rossz telen? ... — Annak már sémi úgysem. Erre gyere, A kis szobában fél lyában csak a fehér megrémítő tisztaság, jén füstöt lehett' Az üvegek, egT—wehár v Az ágyban vas tag h< lanul a mama. Teréz iáit összefonta a mell — Gyere már, mél metlenül — nekem a mamára. Mindjárt gyerekek, meg te is nálnom. Ha valami t< 141 sz. A színésznő legug megnyúlt arca sárgái A fején kendő volt halottakon, hogy le r két alaktalan kagyló ujjakból semmi nem ért. — Mama — mc zátette. — mamácska A beteg nem mozd — Mamácska — itt vagyok, ne büntes gammal... én nem volna jönnöm, tudom szeretlek, gyere viss; mama... Ráborult a nagy mintha alatta nem v fejnek aszott volt a f nál is könnyebbé Lassan sírni kezdet gyermekkoráv ha folt, prograv/os 1017 egyedül volt az any és elmenni készül, v feje rábillent a duny alvásba. Valami meglökte, Az öregasszony karja kedett a levegőbe éi széltől lengetett vék az elszárad termés. I — Felszáll vagy nem? — förn a villamosvezető. — Indulnom várhatok magára a v'dáíj' végéig, tartanom a menetrendet. — A maguk útiránya teljeser lel — válaszoltam nyugodtan. — tévedek, elmennek az áruház me pedig éppen oda tartok ... — Akkor hát mi a baj? — félbe a vezető. — Menjen be a és dobja be a jegy árát. — Lehet, hogy bemegyek — Előbb azonban tisztázni szeret kérdést, amely izgat: milyen úti tiva alakult ki magánál? Szerein egyet-mást azokról az elvtársakr kel együtt fogok utazni az áruh — Pontosan mi érdekli? — Kizárólag kulturált, rendes társaságában szeretnék utazni, társaságban egyáltalán képteler utazni. Fulladozom. m A gorombaság, még kis menr, is, valósággal felbőszít. És útic érése előtt ki sem tudok szállni pedig már előfordult velem! A villamosvezető végighállga tán elmosolyodott és így szólt: — Habozás nélkül szálljon J punt szerencséje van. Szinte szá\ remek társaság verődött esszi egyik utas kulturáltabb a másikn Csendélet a Moldván (Barsi Imre felvétele)
